Szubkultúra-ellenkultúra avagy vallás és rítus?

Rainbow-találkozók

A Rainbow Family, vagyis a Szivárvány Család – vagy ahogy sokszor emlegetik, a Rainbow Törzs –, az ellenkultúra vagy szubkultúra, melyet tanulmányom tárgyául választottam. Ellenkultúra, mert képviselői először is kivonultak a társadalomból, de szubkultúraként megpróbáltak és megpróbálnak visszailleszkedni, ami rengeteg reszocializációs problémát vet fel. Mindazonáltal minden elemet felmutat ahhoz, hogy egy new age-es vallásnak definiáljuk, de mivel meghatározott holdhónapos rítusként is leírható, komoly fejtörést okoz számomra a besorolás. Mivel a találkozókon mind az angol nyelv, mind az amerikai terminológia kikerülhetetlen, sok olyan szót fogok használni itt, mint a food circle, rainbow spirit és hasonlók. Néha ezeket lefordítva nagyon idegennek érzem, de igyekszem megmagyarázni. Mivel magyarul is így beszélünk egymás között „mi, rainbow-sok”, nem akarok helyettük más kifejezéseket bevezetni. Viszont igyekszem kevés egyéb idegen szót használni. A kommunikáció a találkozókon többnyire angolul zajlik, de gyakran keverednek a hindi, a helyi nyelv, az angol és a német. Érdekes módon a nyelvet csak mint a kommunikáció eszközét használják. (Ha az ember a szavakba köt bele, nem akarja megérteni a gondolatokat; márpedig a szavak csak a gondolatok megformálásai, és aki érteni akarja a másikat, ott minél kevesebb szóra van szükség.)

1972 óta beszélhetünk Rainbow-ról, hiszen ekkor történt, hogy a mezítlábas, hosszú hajú „csodabogarak”, a jesus freakek és a vietnami háború ellen tiltakozó, a társadalomból kivonuló hippik a hopi indiánokkal közös találkozót szerveztek a Colorado Nemzeti Parkban. Ez az a „történelmi” pont, ahonnan az egész kiindult. Még nem nevezték a találkozót Rainbow-nak, csak egy hopi jóslatban látták később önigazolásukat. A hopi indiánoknak számos próféciája közt van egy nevezetes: a szivárvány harcosairól – amit azóta ez az észak-amerikai indián törzs a Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistáiban látott megtestesülni. (A Greenpeace-nek volt is két Rainbow Warriors elnevezésű hajója, amelyek közül egy már elsüllyedt.) A Rainbow elnevezést ez a jóslat ihlette. A prófécia így szól:

When the Earth has become sick and the Fish of the Sea and / the Animals of the Earth are Dying. There will come / a Tribe of people from all the Nations, Colours and Creeds / of the World. They will put their Faith in Deeds, not in / Words, to make the land Green again, and to Restore Balance / once again to our Planet./ They shall speak of Love as being the Healer of the Children of the Earth. / These Brothers and Sisters will come Together to live in Harmony / with the Mother Earth, and Learn to Live once again as / Brothers and Sisters of the Earth. They will be called The Warriors of the Rainbow, / Protectors of the Environment.

Ugyanez magyarul kb.: „Mikor a Föld már beteg lesz, a Tenger Halai, a Föld Állatai Haldokolnak, Akkor jön majd egy Törzs a Világ összes Nemzetéből, Színéből és Vallásából. A Hitüket Tetteikben vallják meg, nem Szavakban, hogy a földet újra Zölddé varázsolják, és az Egyensúlyt még egyszer Visszaállítsák Bolygónk számára. Úgy beszélnek majd a Szeretetről mint a Föld Gyermekeinek Gyógyítójáról. Ezek a Fivérek és Nővérek összesereglenek, hogy az Anyafölddel Harmóniában éljenek, és Megtanulnak még egyszer újra a Föld Testvéreiként Élni. Úgy hívják majd őket: a Szivárvány Harcosai, a Természet Védelmezői.”

Én és a terep

Első kapcsolatom a témával úgy történt, hogy másodikos gimnazistaként a nyár végén a bakonybéli magyarországi találkozó híre eljutott hozzám. Ez az 1999-es napfogyatkozáskor volt. Következő évben (2000) már ott voltunk pár barátommal Moldvában a Tazlau és Frumoasa közti hegyen, inkább megfigyelő szerepben. A Horvát-országban megrendezett 2001-es „európai találkozón” – már jobban beilleszkedve – résztvevőként voltam jelen. Lebicikliztünk két társammal az akkor frissen meghúzott, még vérző szerb–horvát határ kis falujába, Mazinba. A rákövetkező évben Olaszországba autóstoppal és vonattal, majd egy év múlva a francia Pireneusokba stoppal mentünk ki. A sokévi Rainbow-ra járás után nem mentem európai találkozókra, hanem a törökországi világtalálkozó volt a következő célpontom. Ebből fejlődött ki az a közel-keleti béketalálkozó, amiről nemrég érkeztem haza, és ami a legfrissebben él bennem. A Rainbow általános bemutatását követően szeretnék röviden erre a találkozóra kitérni. Mivel mindennapi életemet átszövi a kapcsolat ezekkel az emberekkel, egy olyan részt is írtam, ami a társadalomba való beilleszkedési és mindennapi öndefiníció-problémájukról szól. A körülhatárolás szempontjából úgy különíteném el a vizsgált csoportot az átlag utazóktól és hasonló elveket vallóktól, hogy azokat veszem alapul, akik egyszer már részt vettek egy találkozón, és ez valamilyen hatással volt az életformájukra (legalább az identitás szintjén).

A kezdetek

„A »hatvanas évek« értelmezése: lassú politikai változás, életformaváltás, határozott ellenkultúra-törekvés, a politikai konfrontáció lehetősége, amely 1968-ban érte el csúcspontját.” (Kéri László: Előéletünk utóélete. Mozgó Világ 1988. 12. 108.) Mouksa, egy amerikai-magyar rainbow-s, a Psychedelic Cowboys elnevezésű zenekar gitárosa Hipstory címmel workshop (műhely) keretében többször előadta, mi vezetett a kivonuláshoz. Röviden itt összefoglalnám a sokszor egész estésre nyúló hippitörténelem-leckét:

„Jézus tanításait az egyháztól eltérően értelmező hosszú hajú fiatalok, a jesus freakek kivonulása volt ez a természetbe. Szerintük a templomoktól a kereszténység nem látja Istent. 1945 augusztusában (Hirosima) az első atombombánál ismerték fel, hogy a világ rossz irányba megy, és a 4 hopi wisemen (igazságsámán) ezt a világ végéhez vezető tíz jel közül a hetediknek vélte, és elindultak a négy égtáj irányába. Ugyanekkor Albert Hoffmann felfedezi az LSD-t (d-lysergic acid diethylamide). Beindul a rock’n’roll és a beat. ’61-ben felépül a Berlini Fal, ‘62-ben bekövetkezik a kubai válság és ‘63-ban a Kennedy-gyilkosság, és végül a hazugság, ‘65 októberében a vietnami háborúba való belépés. Mikor 20 000 kilométernyire, Vietnam dzsungeleibe akarták vinni az újoncokat, jött a Hair című musical. A körülmények miatt az új eszmék hamar követőkre találtak, az új generáció felébredt: bluesfesztiválok, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című úttörő könyve, 1964-ben a három LSD-guru: dr. Richard Alpert és dr. Roth és dr. Timothy Leary.

Tim Leary híres jelszava, a Turn on, tune in, drop out (Kapcsolódj be, hangolj rá, és szállj ki) is az LSD térhódítását jelentette. Turn on to hash, marihuana, mescaline, meditation, isolation tanks, vision class (három napig oxigénpalackkal a vízben mozdulatlanul lebegni). A Hair című musicalben is van egy jelenet, hogy ingyen osztják az LSD-t a parkban (ez is Tim Leary megörökítése). Tune in… Hangolj rá, azaz találd meg, ki vagy, the deepest beeing. Végül drop out: kiestek a társadalomból tanyákra, természetbe, kivonultak (Exodus Bob Marley dalaiban). Majd ‘67-től illegális lett az LSD. Love it or leave it hangzott a következő jelszó. You can change the world, it’s dying. If you believe in justice, we believe in freedom… Tért hódítottak a keleti eszmék: zen buddhizmus (pl. Robert M. Pirsig A zen és a motorkerékpár-szerelés művészete című könyve), buddhista és hindu vallási eszmék a keletre vonult Beatles tagoknak is köszönhetően. Az iskolabuszokat virágokkal és békejelekkel festették tele. Kerouac Lonely Traveller (Úton) című szintén korszakalkotó könyve már említi a nyugati partot, mely Nyugat-Európától messzebb lévén »züllöttebb« volt és jobban kiesett a „fejlődés” rohamából. New York keleti részén (Greenwich Village) kommunák jöttek létre, San Franciscóban az 1906-ban leomlott felhőkarcoló romokban heverő negyedében is hasonlóképpen. Itt volt „a szeretet nyarán”, 1967-ben a Rainbow elődjének is tekinthető First Human Being fesztivál is, csak ez még a Golden Gate Parkban, tehát városon belül. A Cool Aid Acid Festen a két bemondó: Gary Snyder és Wavy Gravy (aki megalapította a Kid’s Village-t, egy utazó farmot Új Mexikóban). Feltűnt Hendrix és Joplin, Edith Piaf, Ginsberg, Burgess. Bemutatták az Easy Rider (Szelíd motorosok) című filmet, melyben komplett kép van egy kommunáról. ‘67 nyara, »a szeretet nyara« iszonyatos tömegmegmozgatások ideje volt. ‘68-ban katonák ezrei rugdosták az embereket Chicago utcáin csupán azért, mert szabadon akartak élni. ‘69-ben volt a kanadai Woodstock, amiről Ginsberg kijelentette: »Woodstock was a sell out«, mert százezrek rekedtek a kapukon kívül a magas belépők miatt. (Elvileg háromnapos volt, de Jimi Hendrix például a negyedik napon játszott.) Sok más nagy fesztivál volt, mint pl. a Vortex Oregonban. Mindegyik fesztiválból csak egy volt. Mikor ‘70-ben az első Rainbow – amit akkor még nem hívtak így – gondolata megszületett, Richard Nixon elnök (1969–74) már javában rombolta szét a mozgalmat. A baloldaliakat álmukban meggyilkolták… A Rainbow-ból is csak egy volt, de aztán felfedezték, hogy miért ne lehetne akár minden évben egy. A hippik kivonultak, de nem tűntek el. Összejönnek minden évben, hogy megünnepeljék az életet. Az első találkozókat még komoly szervezőmunka előzte meg. Körtelefon, levelek, plakátok. Manapság már ezeket az eszközöket ellenzik, és a honlapról is komoly viták folynak, hogy kell-e. Ezért unofficial, azaz nem hivatalos. Akkoriban sokszor egy-egy fesztivál népszerűségét úgy csökkentették, hogy az újság leközölte: elmarad. ‘72-ben a Rainbow-n a Welcome Home előtt katonák álltak, és nem engedték be az embereket. A kapitalista politikának nem tetszett, hogy nem fogyasztanak eleget, nem vágatnak hajat a fodrásszal, nem vesznek fésűt, a ruhákat újra elosztják, és nem hajtják végre, amit a hadsereg érdeke követel. Mikor látták, hogy ez senkinek sem árt, békén hagyták őket. We will survive somehow jelszóval eltűntek a középpontból, a figyelem elterelődött róluk. Rengetegen mentek keletre álmaikat megvalósítani, és a hippi mozgalmat ezzel sokan halottnak nyilvánították, de a találkozók nosztalgikus moráljában újra életre kelt.”

Amerikában azóta ezek a találkozók évről évre megrendezésre kerülnek (július 4-i kezdettel, hivatalosan egy hétig tartanak). Jelentős mértékben nőtt a résztvevők száma, illetve a tábor felépítése is differenciálódott. Van már a camp (azaz alkoholtábor) a welcome center előtt, ahol punkok tarhálnak és ahova még megengedett bevinni a szeszesitalt. Van Hare Krishna camp, Pirate camp (akik ellopták az egyik Rainbow-n a Hare Krishnások elefántját), van Woodstock Nation camp stb. (Lásd részletesen Michael I. Niman: People of the Rainbow – a nomadic utopia. Knoxville, 1997.) Lassacskán ez a kivonuló ellenkulturális törekvés átterjedt az egész világra – globális méreteket öltött. Európában is megjelent a Rainbow Gathering 1983-ban (Olaszország) – ami már a mozgalom utószele volt. A központi rítusok megmaradtak, de például a zene, a dalok már nem csak a countryra és a hatvanas-hetvenes évek beatszámaira koncentrálódtak, hanem a távol-keleti mantráktól a népdalokig széles skála alakult ki, nem is beszélve az átköltött dalokról. A másik jelentős különbség, hogy az európai és a világtalálkozók is egy holdhónapig tartanak. A kezdet egy kiszemelt újhold, a csúcspont pedig a telihold. Gyakran igazítják napforduló vagy napéjegyenlőség köré, illetve napfogyatkozáshoz.

Vannak világ- és európai találkozók, kisebb területeket összefogó (pl. közel-keleti), illetve országonkénti, lokális vagy helyi (regional) összejövetelek. Egy „tanács” (council), azaz beszélő kör (talking circle) vagy pontosabban vision council határoz arról, hol rendezzék meg a következőt. Ez a rítus szintén észak-amerikai indián szertartásra vezethető vissza. A talking circle funkciója lehet még tapasztalatcsere, az egész családot érintő problémák megoldása és döntéshozatal, illetőleg ezek elegye. A vision councilt bárki összehívhatja. Egy nyitott tanács ez, melybe mindenkit el kell hívni. Általában telihold után valaki körbemegy a food circle-nél, és „hívja” a tanácsot, amelyik ezután a megadott helyen és időben összeül, és a döntés egyöntetű elfogadásáig tanácskozik. Közben számtalanszor felbomlik és újra, napról napra összeül. A tagok persze folyamatosan változnak. A szertartás menetében hozzák a talking sticket, avagy a beszélő botot. A botnak az a funkciója, hogy aki a kezében tartja, annál a szó (mintegy „leteszi a garast”, más nem vághat a szavába). Ez egy ékesen feldíszített bot: tollat, kristályokat, csengőket, színes szalagokat stb. aggatnak rá, és a tanács helyszínén, az ülés végén mindig leszúrják a kör közepére. A következő összeüléskor megint órajárással megegyező irányba indul. Mikor valakihez ér, az a homlokához emeli. Nem is fontos, hogy megszólaljon. Sose törik meg a kör energiáit. Senki se szólhat előbb, mint ahogy hozzá ér a szó, vagyis a talking stick. Mindenki hozhatja az éjjel látott álmait, vízióit, látomásait, ötleteit és érveit. Az érdekessége magának a tanácsnak, hogy a véletlennek, a természetfelettinek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a racionális érveknek. Egy homályos álom gyakran közelebb visz a végkifejlethez, mint egy a vízumpolitikát taglaló hosszas fejtegetés. A gondolatok összeadódnak, és csak konszenzusos döntés születhet. A vision council esetében van még egy fontos pont: valakinek az adott országból meg kell hívnia a Rainbow Spiritet, azaz a Rainbow megfoghatatlan „szellemét”. Ilyen talking circle formájában vitatják meg a legegyszerűbb problémákat is. A Costa Rica-i világtalálkozón pl. Aykut intézte a meghívást Törökország részéről az ott összeülő vision councilhoz, és ő lett a legutóbbi újholdkor véget ért Közel-Keleti Béketalálkozó helyszínének becserkészésére összeállt csapatot összetartó focalizer is.

A focalizer nem vezetőt takar, hanem egy olyan szerep, amit bárki elvállalhat. Feladata, hogy fókuszálja, egy pontba gyűjtse, összeterelje az energiákat, hogy egy adott vision (álom) beteljesülhessen. Ez a látszólag szervezetlen embertömeg a hagyományokon túl más szervezéseket is igényel. Felelősöket, akik a tábor kezdetén elvállalnak egy-egy feladatot, és azt elmenetelükig ellátják, majd rábízzák valaki másra, aki tovább viszi, és teljes felelősségtudattal koordinálja az ő körébe tartozó műveleteket. Pl. a shit pitek (pottyantó gödrök) lefedését, újak ásását, a víz és a források tisztántartását, a konyhai munkálatok rendezését, bevásárlást, kisebb teázók működését és ellátását szükséges kellékekkel stb.

Egyértelműen kiviláglik a fentiekből egy politikai antropológiai megközelítési lehetőség. A Rainbow egy kommunoanarchista közösség. Sorolhatnám a nagy filozófusokat, gondolkodókat: Pierre-Joseph Proudhon tulajdonról vallott nézeteit, Johann Most írását (A kommunista anarchia), Nyesztor Mahno, Godwin, Bakunyin, Kropotkin, Malatesta, Sébastien Faure stb., akik mind az anarchiát definiálták valahogyan. Számomra a Rainbow elveihez legközelebbi skatulyába Johann Most egyes művei, illetve Nyesztor Mahno Az anarchista forradalom című írása került, ebből idézek alább egy részletet:

„Az anarchizmus – szabad élet és alkotó függetlenség az emberiség számára.

Az anarchizmusnak nincs olyan elmélete és nincsenek olyan programjai, amelyek az ember életét a maga teljességében próbálnák megragadni. Az anarchizmus a valóságos életen alapuló tanítás, túlnő minden mesterséges korlátozáson, nem szorítható be semmiféle rendszerbe.

Az anarchizmus külső formája egy szabad, nem kormányzott társadalom, amely szabadságot, egyenlőséget és testvériséget kínál tagjainak. Alapjai az ember kölcsönös felelősségérzetében találhatók, amely mindig, mindenütt változatlan maradt. Ez a felelősségérzet önmagától biztosítani tudja minden ember számára a szabadságot és a társadalmi igazságosságot. Az igazi kommunizmusnak is ez az alapja.

Az anarchizmus tehát az emberi természet része, a kommunizmus pedig ennek logikus kiterjesztése.”

A körnek nagyon összetett jelentése van a Rainbow-n. Nemcsak a térhasználat szempontjából, hanem szimbolikusan a „kerek asztal”, az egyenlőség értelemben is. Az egész tábor egy fő tűz (main fire) körül terül el. Ez egy szakrális tűz. Nem főznek rajta, nem szabad semmi szemetet beledobni, és még cipővel sem szabad a tűzön belülre lépni. Ekörül van naponta kétszer a már említett food circle (kajakör). A négy égtáj felé négy zászlót állítanak (vörös, fehér, sárga, fekete), melyek visszavezethetőek a medicine wheel, az indián „gyógyító kerék” szimbolikájára. A négy emberfaj színe egyben a rasszizmusellenességet is kifejezi. A négy szín egysége a világmindenség teljessége. Minden színhez tartozik két erőállat, egy-egy őselem. (Bővebben Sánta Őz, a sziú indián Sámán c. könyvében.) Ez a négy pont, ahonnan elkezdik egyszerre osztani az ételeket.

A food circle sűrű leírása következik. Mikor a főzéssel a vége felé járnak, kiáltják az első „Foodcircle!”-t. Mikor már elkészültek a főzéssel, jön a második hívás. A harmadik az utolsó, és akkor hangzik el, mikor az ételt a konyhától a fő tűzhöz levitték az „ételhordók” (food carriers). Azért kell három kiáltás, hogy a messzebb lakók is leérjenek. Néha persze nem csak három kiáltás van a gyakorlatban, de ennyi a minimum… Ilyenkor összegyűlik a kör, mindenki hozza a kis tányérját, evőeszközét, kókuszpoharát. Kezet fognak (bal kéz tenyérrel lefele, jobb kéz fordítva), körbe állnak és elkezdik énekelni az egyik circle songot, azaz „kör dalt”. Ezek egyszerű dallamú és szövegű énekek, mint pl.:

„We are circleing, we are circleing / We are singing, singing our hearth song / This is family this is unity / This is celebration this is sacred.”

„We are a circle / We are a circle / with no beginning and never ending.”

„We circle around / We circle around / The boundaries of the earth / We circle around / We circle around / The boundless universe / Wearing my long wing feathers as I fly / Wearing my long wing feathers as I fly / Higher, higher, higher and higher / Further, further, further and further...”

A dalokat addig ismételjük, míg mindenki be nem áll a körbe, és az tökéletes kört formáz, az emberek arányosan oszlanak el. Mikor már teljes a kör, a dalocska lassan elhallgat. A csendet az Ohm Mani Padme Hum (Gyöngy a lótuszban) tibeti mantra első szótagja, az Ohm töri meg. Mindenki saját hangját adja a teljes zengésbe, a saját frekvenciáján ohmol, amitől az egész egyre erősödik. Az így összegyűlt energiát visszaadjuk az Anyaföldnek, aki táplál minket. Néha van, hogy felemelik a kezüket, egymás tenyerének pacskolva tapsolnak, de ilyenkor mindig jön valaki, aki elmondja, hogy az energiát az Anyaföldnek kell visszaadni, nem szabad eltapsikolni. Mikor felemeljük a kezünket, mindenki érintse meg a hét csakra pontot az összetett kézzel, aztán boruljon le a földre, és oda vezesse le az energiákat. Ezután vagy gyakran a kör előtt kiáltják, hogy „Servers!” – avagy felszolgálók! Kis kör gyűlik össze az ételes fazekak és vödrök körül. Ők külön körben ohmolnak, még egyszer megáldják az ételt, majd következik a felvilágosítás. A servers’s focalizer, aki összetartja a „felszolgáló kört”, angolul elmagyarázza az alapszabályokat. „Ne érintsd meg a tányérokat az ételosztó kanállal, mert terjesztheted a fertőzéseket! Mindig elsőre keveset adj, és utána még egyszer menj körbe, mert hátha valaki nem kapott még! Figyelj, hogy amikor ételt osztasz, szeretetet is osztasz!” stb. Ezután a fő tűzből hamut tesznek a kezükre, majd a körön kívülre mennek, és valaki önti a vizet, amivel mindenki kezet mos. A focalizer mindenkinek kiosztja, mit vigyen és melyik égtáj felől induljon az óra járásával megegyező irányba. Mikor először körbement valaki, másodszor is körbemegy: pl. Second time orange! Orange second time! Who didn’t get orange first time? (Második kör narancs! Narancs másodszor! Ki nem kapott narancsot először?) Így szépen, lassan egyenlően elosztják az ételt. Az sem elhanyagolható, hogy milyen étel. Erőszakmentes táplálék: hús és tejtermékek nélkül. Gyakran van külön olyan adag, amit azok kapnak, akik csak nyers ételeket (roll food) esznek, van direkt só nélküli adag stb. Sokszor meglehetősen ízetlen, utána mindenki elkezd kiáltozni: Salt connection!, azaz „Sókap-csolat!” Ez a connection szó minden kombinációban hallható, speciális rainbow-szóhasználat. Pl.: „love connection!” Az is kiálthatja, akinek túl sok van, vagy az is, akinek hiányzik. Szép lassan visszakerülnek az edények üresen egy kupacba. A későn jövők nézegethetik, maradt-e még bennük valami. Gyakran valaki elkiabálja magát, hogy „Thank you for the food! Thank you for serving.” – „Köszönet a főzésért! Köszönet az ételosztóknak!” Elkezdődnek az „announcement”-ek (bejelentés, megvitatnivaló). Mindenki körbemehet, aki valamit meg szeretne osztani a családdal: pl. „Workshopot tartok egyiptomi hastáncról”; „Van egy bejelentenivalóm: ma van a születésnapom!”; „Van egy probléma, amit meg kéne oldanunk... Az egyik shit pit megtelt...”; „Holnap shopping mission indul Manavgatba! Mindenki dobjon annyit a Magic Hatbe, amennyit csak tud, mert mindjárt itt a telihold!”; „Kinek hiányoznak ezek a csörgők?”; „Elvesztettem egy kék sálat! Aki megtalálja, kérem, hozza a lost and foundba!” stb.

A kör zárása a Magic Hat, avagy a varázssapka. Zenés-táncos-zsonglőrös csapat áll össze. Rendszerint egy kisgyerek kezébe adják a sapkát, és körbemennek vele. Ennek is megvannak a maga dalai. Lássunk párat:

„Magic hat this is a magic hat / The more you give the more you get fat / Don’t forget about the magic hat”

„Inside my heart I got peace / Everlasting love is shining / Like the sun it radiates on everyone / The more that I give / The more I got to give / This is the way that I live / This is the way I’m living for.”

Ezek viszont tényleg akármik lehetnek! Akármilyen dal vagy mutatvány, ami az emberekben jókedvet kelt, és ami adakozásra szólítja fel őket. Rendszerint komikus elemekkel, oldott hangulatban. Ezután szépen lassan felbomlik a kör, kisebb beszélgető csoportok alakulnak, rágyújtanak stb. A varázssapka akkor is előkerül, amikor a helyiekkel kontaktust keresve lemennek a közeli falvakba vagy városokba baskingolni, azaz mutatványos (zsonglőr, utcazenész, utcaszínház) csapattal felvidítani az alkalmi közönséget, és azután adományt gyűjtenek. Szó szerint „kosaraznak”. Valahogy ez a vidám táncoló népség és a kalapot tartó mosolygó kisgyerek nem azt jelenti, hogy kiforgassam a zsebeimet. Ha nem adok bele, akkor is eszem másnap, és senki nem kéri számon, mindig lesz mit enni. Van, aki virágot szór bele, valaki a szívére teszi a kezét, és szeretetet ad. Minden egyformán fontos! Teliholdkor általában robbanásszerűen megnő a résztvevők száma. Ilyenkor jó, ha sokat dobunk, mert ki tudja, mennyien jönnek még! Mindig egy külföldi érmegyűjteményt lehet összeszedni a találkozó végén. A megmaradt pénzt újhold után félreteszik a következő évi találkozó alapító táborának felépítésére és a scoutingra, a becserkészésre: volt, hogy a földért fizetni kellett, pl. Moldvában az elmaradt kaszálásokért, vagy pl. Horvátországban a turistaadót egy összegben kellett kifizetni az elején, hogy a rendőri látogatás ne legyen mindennapos. Ezeket is az előző évi adományokból fedezik. A kalapból senki egyéni célra nem vehet ki. Ha valakinek nagy ritkán ellopják valamijét, külön körbemegy neki valaki, hogy „Egy testvérünknek ellopták mindenét! Kérlek, adjatok neki, hogy haza tudjon menni!”

Az evés tehát az a mindennap kétszer előforduló nagy központi közösségi rítus, mely a legtöbbet elárul erről a közösségről. Sok funkciót betölt: mindenkivel egyszerre találkozhatunk, híreket közölhetünk (workshopok avagy műhelyek hirdetése), itt zajlik az adománygyűjtés. A dalokban láthatjuk, hogy a kör az egyesülés, a véget nem érő, az univerzumot körülölelő testvéri szeretet és energiákat összegyűjtő jelképe magának a találkozásnak. Az Anyaföld (Mother Earth) is kiemelendő, akinek vissza kell juttatni az energiákat, mivel ő táplál minket. Maguk a kis énekek is ciklikusan ismétlődnek, mantraszerűen. A kör az egyenlőség szimbóluma, ahol nincs asztalfő, és nincs kitüntetett hely senki számára. Nem részletezem a food circle mint központi rítus összetett szimbolikáját, de az kétségtelen, hogy mintegy mandalaként leképezi az egész találkozót. A napot ciklikusan tagolja, ehhez igazodik mindenki: Rainbow Time. A frissen a találkozóra érkezettek még a városi pontosság, a sietség bűvöletében élnek, de azok számára, akik már hetek óta kint élnek a természetben, más az idő. Az órák és velük együtt a lineáris idő is lassan megszűnnek. Az időmegjelölések ilyenek, mint: „első foodcircle után”, „mikor a nap a hegy mögött áll” stb.

A másik fontos rítus a telihold-ünnepség (full moon ceremony). Állandó eleme egy csendes békemeditáció a fő tűz körül. Ez lehet napfelkeltekor, naplementekor, de sokan ilyenkor egész nap nem beszélnek. (Ez a legjobb megfigyelő-pozíció egyébként! Egy napig csak csendben mosolyogva nyitott szemmel mászkálni!) A holdciklus nagyon fontos. Telihold az a pont, amikor a legtöbb energia és a legnagyobb tömeg összegyűlik. Ilyenkor egész éjjel termékenységtánc van a tűz körül óriási dobokkal, tűzzsonglőrökkel… Néha készítenek hatalmas elégethető szobrokat ágakból és szalmából, néha négy elem szertartást vagy más mutatványt állítanak össze külön erre az alkalomra. Ilyenkor gyakori jelenség, hogy olyan hígulás megy végbe, ami szétzilálja a Rainbow-t. A mindenkori konszenzus ellenére a fő körben ohm alatt vakuval fotóznak, és sokan tiszteletlenül viselkednek. A respect megint egy fontos szó. Tisztelettel kell lenni a közösség és a másik ember iránt. Szó sincs szabályokról és törvényekről, hanem kell egy belső törvény, ami határt szab. Ez a „respect”, amit a rasztafarianizmusból mint egyik kulcsjelszót ismerhetünk. Itt most nem térnék ki egy részletes full moon ceremony leírásra sem. A szubsztanciája tehát a csúcspont, a termékenység, és innentől kezdődik a fogyás, a tisztulás, a retreat. Már a telihold napján vannak, akik elkezdenek ajándékokat osztogatni. Ez sem általános, de sokak által gyakorolt hagyomány, hogy ajándékot készítenek, és odaadják valakinek aznap éjjel. A give away a távozók hátrahagyott cuccaiból ilyenkor egyre nő.

Hosszasan részletezhetném a tábor felépítését is. Teakonyhák (chai kitchen), gyógyító terület (medicine area) és a gyerekek része (kids place vagy children area), konyha, welcome home center, shower, water protected area… Mindegyikről csak röviden. A konyhán kis szivárványüzenetek jelzik a főzésre vonatkozó utasításokat: „Szeretettel kell főzni és segédkezni, és minél több odafigyeléssel, hogy a testvéreinknek lelki táplálékot is nyújtsunk.” Sokszor jönnek zenész workshopok a konyha közelébe játszani, hogy ezzel is segítsék a vidám munkát. Van általában lepény (chapati) sütő rész, kemence, hosszúkás vagy patkó alakú tűzgödrök (firepits) és egy állatoktól elzárt ételtároló rész. A főzésnél döntő szempont az olcsóság, állati eredetű táplálékok kiküszöbölése, minél több gyümölcs és mag, amit a növény magától nyújt. Cukrot a legritkább esetben alkalmaznak, és sót is csak kisebb mértékben, inkább csilis és borsos fűszereket, amelyek fertőtlenítik a hasat, valamint fahéjat és szegfűszeget, amelyek a gyomorbeli erjedést, ezáltal a hasmenést előzik meg. Törökországban pl. szőlősziruppal (pekmez) helyettesítették a cukrot.

A medicine area nyugodt helyen kell legyen, távol a fő tűztől, és minden olyan ember ennek közelében lakik, aki gyógymódokat ismer, specialista (pl. phrana nadi, reiki, vizeletterápia, gyógynövény-specialista, egyéb ősi keleti gyógymódok stb.). Nincs kimondott sámán soha. Fontos a betegségképben, hogy nekem kell kiismernem önmagam, mert ha a kis jelekre nem figyelünk, a szervezet feladja, és ágynak esünk, hogy legyen idő kipihenni a sokszor pszichés fáradtságot. Sokszor azért beteg valaki, mert a szervezetnek csak erre a jelére hajlandó engedelmeskedni, sokszor azért, mert pszichés eredetű, sajnáltatni akarja magát, vagy lelki gond jön ki rajta. Magunk vagyunk testünk legjobb orvosai, ha a betegséget mint jelet tekintjük.

Az elején a szép helyeket kiválasztják, és jógázó résznek, teakonyhának vagy nyitott színpadnak (open stage) tartják fent. Itt – csakúgy, mint a food circle területén – nem illik magántáborhelyet kialakítani. A zuhanyozókhoz a vízgyűjtő területtől lejjebb szivattyúval működtetett vízvezeték segítségével jön a víz, amit gyakran egy fém spirálba vezetnek, és a közepén hevítik, hogy meleg vizet kapjanak (ugyanez hosszú fekete csővel is hatásos). Ha van patak vagy folyó, azon is lehet duzzasztani medencét, de nem szabad szappannal benne fürdeni. Egy-egy forrás vízgyűjtő területén szigorúan tilos bármi szennyező anyagot a földbe engedni, shit pitet ásni stb. Ez védett, néha jelekkel lekerített terület. Táborozásra sem alkalmas. A talált tárgyak gyűjtője a lost and found és a továbbadandó dolgok helye a give away. Kedvenc announcementem az volt, mikor hulló csillagokat láttunk egyszer Horvátországban, és egy kisgyerek másnap körbement a food circle-nél: „Gyűjtöm a hulló csillagokat! Ha találsz egyet, kérlek, hozd a lost and foundba!”

Van még könyvtár is, ahova mindenki beadhatja a könyveit, amit nem olvas éppen, és később visszakapja (gyakran cserélnek már kiolvasott könyvek gazdát így). Néha van Krishna-sátor, izzasztó kunyhó (inipi), kőből kirakott jelek mint találkozópontok. A szemétnek van egy külön recycling area, azaz újrahasznosító hely. Gyakran csinálnak papírdobozokból információs táblákat, alumínium és vas hulladékból lepénysütőt stb.

Ami fontos, hogy a fő tábort a már sokat emlegetett welcome center előzi meg. Itt válik el a Rainbow és Babylon: a város, a civilizáció terheit innen már nem visszük tovább. A kocsikat a Welcome Center előtti parkolóba (Parking) letesszük, még az ételhordás is szamáron vagy kézben történik ettől a ponttól. A fő táborba nem szabad magnót vinni, oda rendszerint csak egy kis gyalogösvény vezet. „Fel kell készülnöd, amikor belépsz az összejövetelre, hogy hagyd a hanghordozóidat, autód, kisteherautód, bármi motor-vezérlésű eszközödet, kutyádat, tévképzeteidet stb. mind magad mögött, és akkor téged is üdvözlünk itthon…” – írták pl. egy meghívólevélben. Gyakran történik itt egyfajta felvilágosítás is. Akik először jönnek, azoknak elmondják, hogyan kell pl. hamuval lefedni a shit pitet (gödör, ahol elvégezhetjük a nagydolgunkat), hogy ne jöjjenek rá a legyek, amelyek terjesztik a fertőzéseket. Osztogatnak minden dohányosnak kis üres filmesdobozt, hogy ne dobálja el a csikkeket. Elmondják, ha gyökértűzveszély van az erdőben. Gyakran van itt give away (továbbadandó tárgyak doboza), információs tábla, illetve take it with you (vidd magaddal) állomás, ahova a szemetet teszik, hogy aki elmegy, vihessen vissza Babylonba az újra nem hasznosítható szemetek közül. Itt történik egyfajta beavatás, ugyanakkor a welcome a tábor kicsiben; csak itt mindig van étel, hogy a frissen érkezetteket megvendégeljék, és van egy nagy ponyva, ahol egy-egy éjszakára meghúzódhatnak azok, akik este érkeztek. Általában 1–2 km-re van a fő tábortól. A welcome centerhez is gyakran már csak földút vezet, szalagokkal, táblákkal, fanyilakkal és kőrakásokkal jelezve. Ami itt nagyon érdekes, hogy a friss utazásélmények első kézből hallhatók. (Itt emiatt nagyon szeretek gyűjteni…) Mivel a résztvevők többsége diák vagy munkanélküli, alternatív társadalmon kívüli életet folytató családos vagy magános utazásra hajlamos kalandkereső, nem szervezett utakon jönnek. Stoppolnak, kerékpárral, motorral utaznak, hamis vonatjeggyel, agyondíszített buszokon érkeznek, vagy egyszerűen stoppolnak egy repülőgépet. A hihetetlen történeteknek a vége mindig jó, hisz aki elért a Welcome Home-ig, az a sok viszontagság után újra hazaérkezett.

„Kábítószerek”

A pszichedelikumok vagy drogok eltérő kezelése is szót érdemel. A Healing Gatheringek azok, ahol kimondottan nem szabad semmit fogyasztani (cigarettát, cukrot, túl sok sót és túl sok főtt ételt sem). Vannak olyanok, akik elveik szerint nem vásárolnak – mivel szentnek tartják pl. a Cannabis indicát vagy egyes gombákat. Sokszor rituálisan, indiai szaddúk módjára dzsilumból tisztán szívják a marihuanát. A Siva falloszát jelképező pipát a szájhoz emelés előtt és után a homlokhoz érintik, mert így megnyitja a 9. csakrát, a 3. szemet, a belső látást. Vannak viszont itt is dílerek. Sokan elvonulnak egy-egy napra trippezni az erdőbe (LSD) vagy kék hajnalka magot enni – mintegy látomást keresni, kérdésre választ találni. Az ideológia viszont elutasította a kemény és a szintetikus drogokat és főleg az alkoholt. Míg a fű és szertartásos fogyasztása olyan utakon indít el, amin nélküle nem járhatnánk, addig az alkohol csupán a testet szabadítja fel, és elállatiasítja cselekedeteinket, nem uraljuk ösztöneinket, és vaddá tesz. A marihuána, avagy a „herb” (gyógyfű), ahogy Bob Marley gyakran emlegette, a raszta hívők szent növénye. Vannak viszont, akik ezzel sem élnek. Behatárolhatatlan, ki mit és mennyit, mikor. Vannak persze tipikus napok (pl. telihold környéke), amikor sok begombázott embert látni táncolni a tűz körül. Erről a legnehezebb általános képet festeni. Nagyban függ attól is, milyen források állnak rendelkezésre. Pl. a török világtalálkozón a vámmentes boltoknak és a sok izraelinek köszönhetően szokatlanul sok volt az alkohol. A bor kell a sabbathoz, meg kell áldani rituálisan. Viszont az olcsó whiskynek sem mindig áll ellent egy határátlépő. Az alkohol az a drog, amit kimondottan beteges és rossz hatásúnak tartanak, és nagyon nem szeretik az általa keltett energiákat. Némelyik invitation (meghívás) ki is emeli, hogy alkoholt ne!

Egy kis gazdasági antropológia

Már sok szó esett a kommunális elosztásról, a teliholdkor szokásos ajándékozásról, a Magic Hat és más adományok felhasználásáról, de egy dolgot kihagytam. A dílerek kapcsán felmerülhet, hogy akkor itt valóban lehet-e kereskedni. Van a trading circle (kereskedőkör) elnevezésű cserepiac. Mindenki odaviszi azokat a tárgyakat, amelyeket készít, esetleg amiből feleslege van, és bolhapiac jelleggel csereberélnek. A pénz, mint Babylon egyik átka, így kizáródik. Sokszor akik leterítős árusok, így egész árukészleteket cserélnek. Van, hogy hangszerek vagy egész szép ékszerek kerülnek felajánlásra.

Rainbow a Közel-Keleten

Törökország azért áll olyan közel szívemhez, mert már hétszer voltam ott. Ebből kétszer Rainbow-n is. A mezőkövesdi Fikusz konferencián a világtalálkozó élményéről részletesen beszámoltam vetített képekkel, itt most inkább a szubkulturális jellegre térnék ki, csak egypár érdekesség: Törökországban, ha valaki kitűz egy zászlót, az területfoglalásnak minősül, ezért a négy égtáj irányát csak kőkupacok jelezték. Mivel iszlám ország, nemigen kedvezett a naturista elveknek, nem lehetett a találkozón mezítelenül mászkálni. Konya közelében, a Toros-hegységben volt mindkét alkalommal a Rainbow, és itt a szúfi misztika és a dallamok annyira átjárták a légkört, hogy varázslatos volt. A hangszerek és a zene is először balkáni, majd következő évben arab elemekkel színesedett (szazok, ud és ney, egyéb keleti dobok, mint pl. a def). Ami viszont mindenképpen érdekes, hogy az egésznek Amerika-ellenes hangulata volt. A keletnek újra össze kell fognia, az irániak és izraeliek együtt táncolnak a tűz körül, közös táborban élnek egymás szomszédságában, holott a közel-keleti politika mai állása szerint ezeket a fiatalokat egymás ellen uszítják (pl. Iránban láttam, hogy az egyetemeken a lábtörlő az amerikai, illetve az izraeli lobogó). Sabbatkor az irániak főztek, mert a zsidók nem gyújthatnak tüzet, viszont este együtt ünnepelték a szombatot közös énekléssel. Sokan nem is találkozhatnak máshol, csak a turizmusból élő toleráns török állam határain belül. A tengerparti nagyváros, Antalya miatt kialakuló lokális turizmus gyakran látogatta azokat a falvakat, amelyek a Rainbow közvetlen szomszédságában voltak. Ormana és Ibradi volt az a két falu, amelyek fesztivált szerveztek, és meghívták a találkozót, hogy lépjenek fel mutatványaikkal. Nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a helyiekkel ezeken keresztül, és ahányszor visszamentem, mindig nyílt szívvel fogadtak. És évről évre megrendezik a nagy egymásra találás miatt a közel-keleti béketalálkozót. Izraelbe békekaraván menetelt egész télen, amelyik tavaszra egy kis egyiptomi kitérővel visszaért Törökországba. Meseszép gyűrött röghegység, rengeteg vadló, legelésző kecske és juhnyájak, meseszép erdők… Tavasszal ez Törökország legszebb része.

A tagok találkozón kívüli élete – reszocializációs problémák

Ahogy az ember kijön a természet katedrálisából (templomából) be Babylon árnyékába, ő akkor is a szíve mélyén rainbow-s lesz, és sose találja meg a helyét, amíg az egész világ Rainbow-vá nem válik. Mivel ez lehetetlen, csak az örök remény marad egy jobb világért, a törekvés a látszólag utópikus eszmék megvalósítására. Nagyon sok út van, ahogy ez a réteg visszakerül, illetve tartósan jelen van a civilizációban annak ellenére, hogy teljesen ellene van Babylonnak és a Babylonhoz rokonítható káros dolgoknak (mint pl. a szeméttermelés, az „antikörnyezet-tudatos” viselkedési formák stb.). Ilyen visszakerüléskor tűnnek ki szubkulturális jellemvonásaik igazán. A találkozók során az odajutási probléma, az élelemszerzés, valamint a találkozókon kívüli életfeltételek megteremtése mind olyan helyzeteket teremt, amelyek során több-kevesebb kompromisszumot kell kötni az elvek és a társadalom elvárásai között. A természetben való élet harmóniája nem mindig teljesíthető a civilizáció körülményei között. A visszailleszkedéshez is legalább két vagy több hét kell, míg az ember felébred. A rengeteg fajta ember és a lényegesen eltérő életmódok más-más problémákat vetnek fel. Az életmódok lehetnek átmenetiek és szélsőségesek.

Vannak az utazók (travellers), akik általában karavánokhoz csapódnak, magányosan stoppolnak, vagy párokban vágnak neki egy szakasznak (így könnyebb stoppolni, mint hárman, és könnyebb boldogulni, mint egyedül). Ők koldulnak (pl. Párizs jó hely erre), néha alkalmi munkákból szereznek pénzt (gyümölcsszüret Olaszországban), utcaművészek (zenélnek, báboznak, vándorszínészek, zsonglőrök), bárokban fellépnek egy-egy estére (zenélni), kézművesdolgokat árulnak (pl. ékszereket), guberálnak (erre a szupermarketek mögötti kukák a legalkalmasabbak), útszéli fákról szedegetnek, tarhálnak, strandokon hairu-pokat és rasztát készítenek stb., és persze a minimálisból tengetik életüket. A munka kritériumai: a mobilitás elősegítése (minél kisebb súlyú eszközök, kötetlen munkaidő). Többen előnyben részesítik a kreatív művészi feladatokat, amelyek a lélekhez szólnak, nem a fogyasztásról, de tarhálósoktól azt az ideológiát is hallottam, hogy az emberek szeretik az ő életformájukat, és mivel ők sosem lennének képesek így napról napra élni, örülnek, hogy támogathatják őket. Van, aki koldulásnál, idomulva az elvárásokhoz, csak az „éhes vagyok” táblát akasztja ki, de van, aki szemérmetlenül kirakja még azt a feliratot is, hogy „sex & drugs & rock’n’roll”. Ők állandóan utaznak, több-kevesebb időre megállapodva. Vannak, akik nyugati országokban azt is megtehetik, hogy a munkanélküli segélyből járják a világot, de vannak, akik pszichedelikumokat árusítanak (füvet, varázsgombát). Egyszóval mindenre képesek, amiből bizonyos erkölcsi határon belül gyorsan pénzt lehet csinálni. Az utazókra általában jellemző, hogy igazán hosszú útra egyedül mennek, hacsak nincs nagyon erős kapcsolatuk valakivel. Találkoztam olyan izraeli sráccal, aki a katonaság elvégzése után nyolc évig megállás nélkül utazott, de csak tavaly jött először Rainbow-találkozóra, előtte azonban teljesen ugyanúgy élt, csak nem tudott erről a közösségről. Nagyon nehéz elhatárolni az utazókat a rainbow-soktól, hisz csak a rítusban és az öndefinícióban mások.

Mikor elfogy a pénzük az ilyen utazóknak, sokszor turisták által sűrűn látogatott városokba mennek baskingolni. Más hasonló utazóktól tájékozódnak, hol lehet könnyen pénzt szerezni, hol vannak kiéhezve a látványosságra. A stoppolás során rengeteget mesélnek az emberek (ez az „útikönyv”). Mikor valami ismeretlen helyre érkeznek, nem mennek neki hátizsákkal a városnak, hanem egy szimpatikus parkban valaki vigyáz a cuccokra, a többiek meg beszerzik pl. a petróleumot a tűzzsonglőrködéshez stb. Általában a parkban üldögélve sok hasonszőrű fiatal jön oda, és estére gyakran szállást (meghívásokat) is kapnak. Vannak trükkök persze a hely kiszemelésénél és a kalapozásnál is (pl. éttermek teraszaira bemenni). A jó helyek a parton lévő sétálóutcák, a békés terek és a szabadtéri vendéglők. A kalapozás a megszokott módon… Ezek az utazók gyakran küldenek haza fényképeket a hátoldalon beszámolókkal vagy köremaileket. Ezek megint széles elemzési lehetőséget kínálnak. A másik vizuális antropológiai módszer a fotók összegyűjtése narratívával vagy a saját képek visszacsatolása.

Olyan utazók is vannak, akik nem életformául választják az utazást, csak időlegesen. Télen áttelelnek valahol, kommunákban szállnak meg, albérletet vesznek ki egy városban, ismerőstől ismerősig hurcolkodnak, mindenhol lakva egy keveset, netán szüleiknél laknak egy időre, vagy saját lakásuk van, amit az utazáskor kiadnak, és abból a pénzből utaznak. A mérsékelt övi évszakos ciklusoknak megfelelően a nyarat preferálják utazás céljára, és télre átmenetileg egy helyen maradva a társadalommal időleges kompromisszumot kötve munkát vállalnak, készülnek, segédkeznek, esetleg hazájuktól távol telepednek le, de akkor sem véglegesen. Ezt a legnagyobb utazók is megteszik, ha úgy alakul, de ők inkább délebbre mennek a hideg elől, főleg Indiába, ahol olcsó az élet. Ez öltözködésükön is meglátszik. Gyakran a keleten olcsón megszerzett ékszereket, ruhákat küldik haza bőröndökben, esetleg a perui tömegcikkeket viszik cserealapnak. E két réteg között az alapvető különbség az, hogy a második kategóriába tartozók kettős életformát folytatnak.

A megfigyelőkön belül is kétfajta életmód van. Van, aki csak turistaként odamegy egy találkozóra, megnézi, és visszamegy a saját megszokott életébe (jöttem, láttam, visszamentem). Van azonban, aki ugyanezt teszi, azzal a különbséggel, hogy hazatérve is megpróbál úgy berendezkedni, hogy életmódja ne legyen ellentétben a Rainbow szellemiséggel, tehát változtat életformáján. Jellegzetesen ez utóbbiak a partisok, alkalmi munkát vállalók, beilleszkedni nehezen tudó művészek, akik gyakran drogosok lesznek, vidékre költözött városiak, tüntető forradalmi lelkületű antiglobalizá-ciósok, béketüntetők. Gyakran azért nem szakítják meg a kapcsolatot a társadalommal, mert olyan pozícióba kerültek, ahol élhetik az elveiket, és jobbíthatják a világot, esetleg magukat építhetik – tanulhatnak, szociális munkát vállalnak, vegetáriánus éttermet nyitnak, zenészek, antropológusok, turizmusban dolgozhatnak (Világjáró klubosok), dílerek, festők, biobolt-üzemeltetők, és hisznek abban, hogy a társadalmat nemcsak a kivonulással, hanem a belső változtatásokkal is jobbíthatják.

Hogy ki az, aki igazából rainbow-s ezek közül? Egy találkozón nehéz elválasztani a turistát és a világutazót az „álruhák” miatt is, de mégis vannak jellegzetes szimbólumok és megnyilvánulások, amelyek nem közmegegyezés tárgyai, hanem csoporton belüli vélemények. Vannak a divat-rainbow-sok, akik kiszaggatják a farmerüket, csak azért rasztázzák be a hajukat, mert az jól néz ki, fehér zoknit mosnak (egy igazi utazó nem használ fehér ruhát, mert azt nem tudná tisztán tartani), és vagányságból, illetve romantikázásból utaznak stoppal, amúgy semmilyen meggyőződésük nincs arról, hogy mi a raszta haj, csak a találkozón vegetáriánusok, és általában a megfigyelő kategóriában leírtak igazak rájuk. Vannak ezzel szemben az ősrainbow-sok, akik ha nem is voltak ott ‘72-ben, már rengeteg tapasztalatuk van. Olyanok, mint a törzs bölcsei, és focalizeri feladatokat gyakran látnak el. Szerveznek és aktívak, véletlenül sem hágnák át a szabályokat. Ők konzervatívabbnak is tűnhetnek, de rengeteg tudást őriznek, ahogy a legvérbelibb világutazók is. Az már egyéni, hogy ezt át akarják-e adni, vagy inkább bírálnak, ha valaki túl sok jellegzetességet hoz be Babylonból a Rainbow-ba.

Milyen problémák merülnek fel elsőnek minden rainbow-s számára? A lakás, fogyasztás kényszere (reklámok), hulladék elhelyezése, szemét kontra újrafelhasználás, rohanás, állandó munka, illegális szokások terének megteremtése, környezet véleményével való szembeütközés (öndefiníció a más gondolkodású emberekkel szemben), öltözködés eltérősége, személytelenség és érzelemnélküliség, illetve a felesleg és felhalmozás idegenszerűsége, ingermentes monotonság az utazáshoz képest, állandó kompromisszumok és fásultság, a rasszizmusról és a katonaságról nem is beszélve.

Itt a következőkben néhány mélyinterjús részletet foglalok össze.

Furcsa eset volt egy mátrai faluba leköltözött páré, akiket kibeszélt a falu, mert deviánsok voltak. Rengeteg ismerős fordult meg náluk, akik jellegzetesen hasonló kinézetük miatt feltűntek a helyi lakosoknak, és mikor a faluban egy cigány fiú is elkezdte berasztásítani a haját és pearcingeket tenni a szemöldökébe, egyre jobban szárnyra kapott a pletyka. Ők rá is játszottak erre, és amikor feltették nekik a kérdést, hogy „Ti tényleg szektások vagytok? És miben hisztek?” – rávágták, hogy „a halál előtti életben”. A furcsa, hogy abban az utcában lakik egy punk is, de ő sokkal megszokottabb jelenség volt, mint a hippik, akik „kihaltak” ugyebár.

Hollandiában rengetegen élnek foglalt házakban, hiszen a törvény védi őket, és nem könnyű kiköltöztetni a foglalót, csak hosszas tárgyalások után. Amszterdamban van egy „Csodaország” (Wonderland) elnevezésű negyed, ahol kimondottan a drogturizmust kiszolgáló guest house-okat üzemeltetnek rainbow-s fiatalok, olcsón kiadják a szobákat, partikat szerveznek stb. Egy holland biciklis rainbow-s barátom magic mushroomot (varázsgombát) gyűjtött ősszel, vagy a marihuána feleslegét értékesítette coffee shopokban, és így utazik ki Indiába minden télen.

Tinó (Valentino) egy németországi zsonglőrcsapat tagja volt, négy állandó taggal az utcán éltek, szupermarketek szemeteseiben keresték a lejárt szavatosságú, de még ehető eledeleket.

A Nyugat-Európában sorra létrejövő alternatív életformáknak helyet adó kommunákban tanúi lehetünk annak, hogyan tér vissza egy közösség a kommunális elosztási formákhoz, a modern ideológiákkal színezett törzsi szerkezethez. A szociális és rokonsági szálak fontossága eltérő, az identitás sokrétű. Az anarchista, vegetáriánus, raszta-fariánus, környezetbarát, fogyasztóellenes és egyéb elveiknek hogyan képesek teret kialakítani, illetve milyen problémákkal néz szembe egy ilyen újjáalakuló közösség, akik a társadalomból kiszakadtak. Ilyen kommunák létrejönnek városi közegben is (pl. Amszterdam foglalt házaiban, squatjaiban); Olaszországban egy völgyben terül el pl. az Elfi; Dél-Spanyolországban öt kis tengerparti falu fogott össze. Lengyelország hegyeiben elhelyezkedő, három éve megvásárolt területen alakult egy közösség, a Bakonyban is létrehoztunk egyet (ami kudarcba fulladt)… Az egyes kommunáknak saját profiljuk van. Vannak alakulók és már bomlófélben lévők. Valahol az oktatás is működik, a ruhaalapanyag-szövés, illetve az önellátásra termelés is megvalósul.

Publikusság, önreprezentáció

Végezetül az örök kérdésről pár sorban... Sokszor, mikor az ember megpróbál a Rainbow-ról beszélni, alapvető zsákutcába fut: ki is mondhatja el, mi az, ami ennyire sokszínű, és mindenkinek mást jelent. Az Élő Fény Szivárvány Család – sokat bírált – Nemhivatalos Honlapján (Rainbow Family on Living Light Unofficial Home Page: www. welcomehome.org) a következő áll: „Some say we’re the largest non-organization of non-members in the world. We have no leaders, and no organization. To be honest, the Rainbow Family means different things to different people. I think it’s safe to say we’re into intentional community building, non-violence, and alternative lifestyles. We also believe that Peace and Love are a great thing, and there isn’t enough of that in this world. Many of our traditions are based on Native American traditions, and we have a strong orientation to take care of the the Earth. We gather in the National Forests yearly to pray for peace on this planet.”

„Páran azt állítják, mi vagyunk a világ legnagyobb antiszervezetének antitagjai. Nincsenek vezetőink és szervezetünk. Hogy őszinték legyünk, a Rainbow család mást jelent mindenkinek. Azt hiszem, biztonsággal kijelenthetjük, azon vagyunk, hogy nemzetközi közösségeket építsünk, erőszakmentes és alternatív életformákkal. Azt is valljuk, hogy a Szeretet és a Béke nagyszerű dolog, és nincs belőle elég ezen a Földön. Nemzeti parkokban gyűlünk össze évente, hogy imádkozzunk a békéért ezen a bolygón.”

Érződik ezen a pár soron, hogy sokat bírálták a honlapot. Számtalanszor tanúja voltam annak, hogy egy talking circle során felmerül, a welcomehome.org-ot nem hagyták jóvá sehol, és ne állítson senki olyat, amit nem a Rainbow tanácsa fogadott el.

Én is mint „tolmács” próbáltam e sorokkal hozzájárulni a színes képhez, de kérném a kedves hallgatót, ne ítéljen, mielőtt utána nem járt! Ez az én antropológusi Rainbow-képem, mely sok mozaikból állt össze.

Tehát a találkozók célja a világbéke, az elvek gyakorlása, a természetvédelem, harmónia-teremtés, szabadság, testvéries együttlét. Bárki közéjük tartozhat fajra és nemre való tekintet nélkül, részt vehet a meg nem hirdetett találkozón. Az információ úgyis azokhoz jut el, akiknek szánták. Senkit nem hívnak oda erőszakkal, és nem is szeretik, ha turistaként nézik őket. Elveik rokonszenveznek a rasztafarianizmussal, naturizmussal, anarchizmussal, pacifizmussal, vegetarianizmussal, az anti-globalizációs törekvésekkel. Egy alapszabály van kutatóként: soha ne kezdj ismerkedni úgy, hogy „Where are you from?”, mert itt nincsenek nemzetek, határok, csak az Anyaföld gyermekei!