Esettanulmány ifjúsági csoportkultúrákhoz tartozó székelyudvarhelyi fiatalokról

Bevezetés

Kiindulópontunk a fiatalok szabadidő-eltöltésének feltérképezése, az ifjúsági csoportkultúrákhoz való tartozás mikéntjének leírása, a szórakozási szokások és az ehhez kapcsolódó öltözködési, zenei preferenciák tettenérése. Az említettekhez kapcsolódó értékek, a fiatalok származási közege, munkaerőpiaci esélyei további fontos pontjait képezték vizsgálatunknak.

Célcsoportjainkat azon tizen- és huszonévesekből álló korcsoportok képezik, amelyek az 1989 óta zajló, állandósuló átmenet időszakában szocializálódtak. A vizsgált generációk nem rendelkeznek közvetlen tapasztalatokkal a diktatúrára vonatkozóan. Arról az évtizedről próbálunk képet alkotni, amely magával hozza a fiatalok helyzetének, életstílusának, cselekvési mintáinak megváltozását. Mindezt a helyi társadalomban kíséreljük meg tetten érni, ahova feltételezéseink szerint begyűrűznek a különféle régi és új hatások a tömegkommunikáció eszközei által, a hazahozott minták követésén keresztül. Harminchétezres kisvárossal van dolgunk. Többezres ifjúsága, iskolavárosi hagyományai, vidéki fiataloknak munkát adó ipara fontos támpontok a leírás számára. Elhelyezkedése okán etnikai szigetszerűség jellemzi, ugyanakkor a beáramló több tíz televíziós csatorna, a napi többszöri, rendszeres, a várost Budapesttel összekötő számos buszjárat, az egyik híres európai nyomda ittléte gátolják a fiatalok elszigetelődését. Az ifjúságkutatási szakirodalom egyik tézise szerint a fiatal nemzedék tipikusan válságnemzedék, mely az erkölcsi értékek összezavarodásának időszakában szocializálódott. A kutatás előzménye egy Kaposváron végzett vizsgálat, amelynek eredményeként jelent meg a Századvég Kiadó gondozásában A zűrkorszak gyermekei című tanulmánykötet.

Kiinduló problémafelvetések

– A kemény szociológiai ismérvek és a csoportkulturális sajátosságok viszonya.

– A zene szervezi-e a csoportot, vagy a csoportszerveződések találják-e meg az őket kifejező zenei stílusokat?

– A biztonságot adó kiscsoportok (család) felértékelődése a kevésbé barátságos makrokörnyezettel szemben és a kisebbségi helyzettel összefüggésben.

– A vallásos értékvilág szerepe az identitásban.

– A mobilitás esélyei és stratégiái.

– Az iskola és a tudás az életpálya-stratégiában.

– A magyarországi viszonyok percepciója és az önmeghatározás.

Módszerek

Részint az anyagi források behatároló ereje, másrészt a téma által adott keretekről egyeztetett koncepció alapján minőségi módszerekkel dolgozunk, résztvevő megfigyelés, egyéni és csoportos félstrukturált interjúk készítése, valamint dokumentumelemzés képezik eszközeinket. Célunk a területi összehasonlíthatóság. Nem törekszünk e helyütt reprezentativitásra, valószínűleg kiscsoportokról áll majd módunkban következtetéseket levonni, nem pedig korosztályokról vagy városról. Egy hatvannyolc itemből álló, Szapu Magda munkája alapján a helyi viszonyokhoz igazított kérdőívet szintén használtunk, ám ennek eredményei csupán támpontul szolgálnak felmérésünkhöz, nem törekszünk tehát a mennyiségi ismérvek hangsúlyozására. Egyéni interjúink során arra törekedtünk, hogy rekonstruáljuk az otthon töltött éveket, az eddig bejárt iskolai életutat, a jövőstratégiákat, mindezt pedig a szabadidő, szórakozás, zene, öltözködés köré csoportosítva. Egyes szakirodalmi megközelítéseknek megfelelően a zene mint közvetítő, az öltözködés mint kifejező közeg szerepét feltételezzük.

Összesen húsz interjúalannyal készült beszélgetés, az alanyok kiválasztása egyrészt a médiában dolgozók, szabadidős tevékenységeket szervezők közül történt, másrészt azon tizen- és huszonéves fiatalok közül, akiket valamely csoporthoz tartozóként definiáltak kortársaik.

Leírásunk felépítésében két pillérre támaszkodunk. Egyrészt célunk a csoportkultúrákhoz tartozás mikéntjének, a szabadidőtöltés módjának, a szórakozás helyeinek, a fiatalok zenei és öltözködési preferenciáinak leírása. Azonban ezt megelőzően egy első fejezetet szentelünk a szocializációs folyamat vizsgálatának. Ebben a tizen-huszonéves életszakaszban megpróbáljuk feltérképezni a fiatalok élettereit, környezetét, azokat a közegeket, amelyekben a mindennapok telnek. Így vizsgálatunk első felét a szocializációs ágensek szerepei köré szervezve építjük föl.

A klasszikus szocializációs ágensekből kiindulva kérdéseink: milyen a fiatal származási közege, visszatekintve hogyan értékeli az abban töltött éveket?

Helyszín

Terepünk Székelyudvarhely, hat és fél évszázados kisváros, az Erdélyi-medence keleti-délkeleti peremövében, a Nagy-Küküllő folyó felső szakasza mentén fekszik. Átlagos tengerszint feletti magassága 477 m, legmagasabb pontja 866 m. Viszonylag távol esik az európai utaktól és vasúthálózatoktól, mintegy zsákutca ez utóbbi szempontból, napi három alkalommal közlekedik vasúti szerelvény Segesvárra és vissza, ez főként az ingázókat szolgálja ki.

Gazdasági életéről: az 1900-as évek elején kisiparos-céhkultúra alakult ki. 1960 után a gyáripar fejlesztése jellemezte a városfejlődést. Az 1989-es fordulatot követően a vállalkozások paradicsomaként emlegetik. Az egy főre eső vállalkozások száma országos szinten a legmagasabb. A népességszám 37 521 fő, 48,4% férfi, 51,6% nő. Az aktív lakosság aránya 60%. A munkanélküliek száma másfélezer körül mozog. Jelentős a ki- és bevándorlók aránya, a közvetlen környezetből, a 20–34 éves korosztályból való beköltözés, beházasodás és a főként külföldre történő elvándorlás. Sajátos fekvése eredményeként alakult etnikai összetétele, a magyar anyanyelvűek aránya 97,8%.

Kutatási előzmények

További hasznos támpontul szolgálnak olyan kutatási eredmények, amelyek egy 2001-ben a magyarországi Ifjúsági és Sportminisztérium megrendelésére lebonyolított vizsgálatból származnak. Egy 750-es mintájú reprezentatív mennyiségi adatfelvétel történt a Székelyföldön 15–29 évesek körében. A szerteágazó vizsgálat fontosabb tanulságai egyrészt az elvándorlás, másrészt a munkaerőpiac területéről származnak, a fiatalokat dominánsan érintő két problémakört jelölve meg. Magas a fiatalkori munkanélküliség aránya, az oktatásban töltött meghosszabbodott időtartam mellett elhelyezkedési félelem jellemzi a fiatalok 39%-át, a dolgozók közül minden harmadik tart attól, hogy elveszíti állását. Az ifjúság problémái között első helyen a munkanélküliség szerepel (46% esetében), leggyakoribb további gondok a minden ötödik válaszadónál előforduló kilátástalanság, illetve pénztelenség. Az elvándorlás a munkaerőpiaci helyzettel szorosan összefüggő probléma. Minden harmadik fiatal tervezi, hogy külföldön munkát vállal, ezek négyötöde Magyarországon és kétharmada legalább egy évre. Kitelepedésen 40% gondolkodik, kor és nem szerinti bontásban a férfiak és a 15–19 éves korosztály esetében határozottabb az elvándorlás gondolata. 83%-uk jobb életkörülményekkel magyarázza, azaz gazdasági okokra vezeti vissza elvándorlási terveit, minden tizedik alany pedig a kisebbségi lét érvényesülési nehézségeire. A felsorolt számadatok alapján a fiatalok nincsenek igazán helyzetben, átmeneti, kiváró, lebegő helyzetben vannak.1

A rendszerváltás előtti időszak emléke

A rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtizedet állandósuló átmenetként emlegetjük.

A fiatalokkal történő beszélgetésekben többnyire szóba kerülnek a rendszerváltás, Magyarország, a kitelepedés témái. A huszonévesek és tizenévesek egyik megkülönböztető jegye, hogy egyik korcsoport a szülők, a környezet elbeszéléseiből, hallomásból ismeri az 1989 előtti időszakot, míg más részük rendelkezik gyermekkori közvetlen tapasztalatokkal. A beszélgetések során a rokoni, ismerősi, családi szálakon fűződő kapcsolatok mellett mint mintaadó közeg, továbbá mint munkavállalási terep szintén szerepel Magyarország. A visszaemlékezések és jövőtervek jó része tartalmaz utalásokat a helyi fiatalokban kialakult képre vonatkozóan. Ezekre a későbbiekben, interjúrészletek kapcsán visszatérünk.

„1990 után változott az én szemléletem, azt lehet mondani, hogy itthon szűk zenei ismeretem volt, fel tudtam volna sorolni húsz zenekart, többet nem. Kikerültem időszakokra Magyarországra. Azt nem mondom, hogy kinyílt a csipám, de hirtelen rám zúdult sok stílus. A forradalom ott kapott el az iskolában, átalakulás volt, én román osztályban voltam. Nagy szabadság, menjünk, én arra kifejezetten nem gondoltam, hogy dolgozni menjek, nézzek én is szét, hogy mi van ott. Mikor kicsi voltam, voltam Magyarországon, de akkor érdekelt a vaskocsi és a kereke vagy a lehúzós matricák. Más nem. Egy tábla csoki. Ott kerültem különböző csoportokba, punkosokhoz. Úgy mentem ki először, hogy nem jövök haza többet, eladogattam mindent. Édesapám nem tudta, édesanyám érezte, hogy készülődöm. Eladtam az összes hanganyagaimat, lemezjátszót, ruháimat, mindent. Iskolás voltam, tavaszi vakáció volt. Hárman-négyen mentünk ki. Én ismerőshöz mentem, mert rokonhoz nem akartam. Ha rokonhoz megyek, akkor biztos, hogy lebeszélnek erről. Ott is próbáltak lebeszélni, de most már nagy vagyok, én dönthetek. Megkérdezték, mihez akarok kezdeni, én először dolgozzak, hogy legyen pénzem ahhoz, hogy megnézzem, mihez kezdhetek. Az lett, hogy ők szereznek munkát, de nem szereztek. Felhívták édesanyámat, kijött utánam. Azt mondta, egyszer elvégzed az iskolát.” (5/29/1)2

„1989 előttről csak szülői történeteink vannak. Apukám elmondta, amikor 4 éves voltam, hogy majd lesz banán, narancs, édességek. Sorba kellett állni. Ez a különbség a huszon- és a tizenévesek között, hogy a huszonéveseknek vannak ’89 előtti élményeik.” (10/18/1)

„Mi Temesváron voltunk ’89 telén, feldíszített karácsonyfával a lakásban, és rendesen lövöldözések voltak és féltem.” (14/18/2)

„Az idősebbek azt mondták, hogy régen sokkal jobb volt, mert akkor bezzeg megvolt mindenünk. Hülyeség, mert nem tudták, mi az, hogy minden, abszolút el voltak zárva a külvilágtól. Most is ez a hülyeség, hogy mindig megyünk a fejlettebb országok után.” (8/18/2)

Az interjúrészletek szemléltetik a tizen- és huszonévesek egyik megkülönböztető jegyét képező, a rendszerváltáshoz fűződő viszonyt. Míg egyik csoportnál a család elbeszéléseiből származó élmények mérvadóak, addig a harminc évhez közelebb állók számára 1989 határkövet jelentett a Magyarországhoz való személyes kapcsolatban. A személyes szabadság újrafogalmazása a földrajzi mobilitás lehetőségeinek jelentős kiszélesedése.

Értékek, család, vallásosság, tradicionalitás – Jövőkép, jövőtervezés

Az idevonatkozó szakirodalmi áttekintéseknek megfelelően a meghosszabbodott ifjúsági életszakasz jellemzője a posztmateriális értékek előtérbe kerülése, az autonóm fogyasztási szokások elterjedése, a mintakövetőből mintaadóvá minősülés. Ezek a folyamatok a nyugat-európai társadalmakban három-öt évtizede elkezdődtek, és játszódnak napjainkban ebben a régióban.

Családi minták, családi értékek

Feltételezéseink és előzetes terepismereteink alapján Székelyföld sajátosan tradicionális berendezkedésű régió. Értjük ezen a generációs kapcsolatok alakulását jelen esetben. Azaz a fiatal mintakövetőként szerepel a forgatókönyvekben. Problémát az jelenthet, ha a szülői minták egyre inkább irrelevánssá válnak, például munkanélküliség okán. Az önállósodás folyamata egzisztenciális, gazdasági okokra is visszavezethető, de a cselekvési módokat kísérő magyarázatsémák szolgálnak információval az értékekre vonatkozóan. A városban gazdagon képviseltetett befektetések egyik velejárójaként a fogyasztási cikkek árának emelkedése is jellemző. A város felszívó hatása, a beköltözések szintén befolyásoló tényezőként hatnak az ingatlanpiaci árak alakulására, a szülőktől való elköltözés így a kisvárosi léthez aránytalanul igazodó magas anyagi ráfordítást igényelne, amelyet csak a háztartások igen kis hányada képes fedezni. A generációk együttélése azonban többnyire nem problémaként jelenik meg az alanyok történeteiben, hanem a családdal való harmonikus együttélés velejárójaként. A család mint érték sajátos fontossága egy olyan rendtartással párosul, amely az individualizáció ellenében hat. Ez azonban nem jelenik meg konfliktusként az alanyok interpretációiban.

„Szüleimmel való viszonyom a mai napig is fantasztikus, nem tudok elképzelni még egy ilyen családot, nagyon humoros, de amikor kell, akkor nagyon komoly. Édesanyám varrónő, jelenleg nyugdíjas édesapámmal együtt több mint harmincvalahány évet lehúzott mint varrónő, mint mesternő, technológus, onnan is jött nyugdíjba, azóta is szeret otthon varrni mindennap, édesapám pedig jégkorongedző volt, sajnos a sportnak nem volt Udvarhelyen támogatója, megszűnt a sportág. Van egy bátyám, ő négy és fél évvel nagyobb, mint én, van egy unokaöcsém, egyben keresztfiam is, aki kétéves jelenleg, kint élnek ők is vidéken. Apukám bátyámból szeretett volna sportembert faragni, bátyám jégkorongozott sokáig, ő birkózott is, Udvarhelyen volt egy ifjúsági jégkorongcsapat is, én 11 évet jégkorongoztam, szerette volna, hogy többre vigyem, de sajnos itt Udvarhelyen nem lehetett volna. De nem csalódtak bennünk, se anyukám, se apukám, abban csalódtak, hogy keveset vagyok otthon. Persze velük élek, nem is szeretnék még elköltözni, annyira jó a családi hangulat, nem mintha nem lenne rá lehetőségem, de annyira jó a családi hangulat.” (4/24/1)

Interjúink szerint a privátszféra biztonsága játszik meghatározó szerepet az értékek sorában, és ez a tapasztalat egybecseng korábbi erdélyi ifjúságkutatások adataival is.3

A Mozaik 2001 elnevezésű vizsgálat egyik célterülete volt a fiatalok értékrendjének vizsgálata. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált fiatalok körében legfőbb érték a család, a szeretett személyek biztonsága. Békés világ, szerelem, barátság, belső harmónia, szabadság követik a család elsőségét, ezek alkotják a privátszféra biztonságára vonatkozó individuális értékeket. A szülők életvezetési modellje követendő, elfogadják a szülők életkereteit, újratermelés a térség alapsémája e tekintetben. 86%-uknak megfelel a szülők élete, minden második igennel, minden harmadik pedig részben igennel válaszolt a szülői életvezetés megfelelő voltára, míg minden tizedik alany mondott egyértelmű nemet.

„Szerintem én szinte tökéletes nevelést kaptam. Ritka, aki ezt elmondhatja magáról. Egy 1-től 100-ig listán 80-asra értékelném a szüleim nevelőmunkáját irántam. Próbálom majd a fennmaradó 20-at is korrigálni a gyerekeimmel szemben. Ami visszafogott, azt is a hasznomra tudtam fordítani. Mivel nagyon konzervatív nevelést kaptam, tehát nagyon szigorúak voltak velem a szüleim, ezért volt az, hogy nagyon későn értem be. Ennek megvan az a nagy jelentősége, hogy 18 éves korom után kezdtem bulizni, és amíg mások 14 éves korukban szerintem értelmetlenül az idejüket töltötték nőkkel, hülyeségekkel, addig én nagy műveltséget tudtam felhalmozni, aminek azóta is hasznát veszem. Más téren abszolút tökéletes nevelést kaptam, ez az egyetlen kifogásom úgymond. A család megítélése szempontjából konzervatív vagyok, egyet és jót feleségből, családból. Két gyerek kell nekem, és egyik legyen fiú mindenképpen.” (1/30/1)

Az 1989 előtti családalapítás, családi együttélés egyik sajátosságát érzékelteti a következő, a gyermekkori életszakaszba visszatekintő interjúrészlet:

„Amikor a szüleim megismerkedtek, egy pedagógiai líceumban tanító romántanárnő és egy protestáns lelkésznek a házassága lehetetlen volt. Olyan szempontból, hogy anyámnak volt egy iszonyatosan jó munkahelye, ahonnan a tavaly ment nyugdíjba, 30 éven keresztül egy kiemelten jó posztja volt. És akkor ő vagy ki kellett volna költözzön apám mellé valami sáros székelyföldi faluba papnénak, vagy apám kellett bejöjjön a városba, itt viszont nem kapott unitárius lelkészként állást. Beállt irodakukacnak, gyárakban szállítási vezető, eladási vezető volt. Az áldozatot valaki meg kellett hozza. Anyám a domináns jellem, személyiség a családban. 1990 után persze apám átváltott vallásoktatóba, akkor már lehetett.” (1/30/1)

A fiatalok jövőképeit, saját családalapítási terveit, elképzeléseit két kritérium alapján próbáltuk csoportosítani. Egyrészt arra voltunk kíváncsiak, mi az, amit kifogásolnak a szüleiktől kapott nevelés során, mi az, amit másképp csinálnának saját leendő családjukban, másrészt pedig azt a jövőképet céloztuk, amely a továbbtanulás, elhelyezkedés, munkaerőpiaci helyzet kilátásait tartalmazza. Hogyan látják a fiatalok saját esélyeiket és általában a mai ifjúságét a helyi és a tágabb társadalomban?

Egyik hipotézisünk szerint két egymást követő generáció között konfliktus húzódhat az életvezetés tekintetében. Továbbá a szocializációs keret változása miatt napjainkban részben életképtelennek bizonyulhatnak a szülők életvezetési stratégiái, a hosszú távú tervezés néhány évtizeddel ezelőtti biztonsága.

A családon belüli szülő–gyerek konfliktus tizenkilencből két esetben került felszínre. A mennyiségi említés e helyütt csupán orientáló jellegű, azt hivatott hangsúlyozni, hogy az alanyok döntő többsége nem beszél tizenéves kori lázadó időszakról, részben vagy egészében elégedett azzal a neveléssel, amit szüleitől kapott, és nem kíván változtatni saját családjában az eddigi életvezetésen. Reprodukcióra történő berendezkedés jellemző, illetve a magyarázatsémák között emellett szóló érvként a ciklikusság is szerepel.

„Szerintem a generációk mindig bírálják egymást, biztosan a mi szüleink is fogadkoztak, hogy nem esnek ugyanabba a hibába, amelyeket a nagyszüleink velük szemben elkövettek, mégis amikor abba a helyzetbe kerültek, ugyanúgy ismétlődtek, ezt az elmeséléseik alapján tudjuk. Mi is most itt tartunk, de ki tudja, mi lesz, ha odakerülünk. Nem ismerik el a hibáikat, nem fogadják el sem egymást, sem minket, úgy, ahogy vagyunk.” (7/17/2)

A mintakövető attitűd magyarázataként említhető a család mint érték, kapaszkodó, összetartó erő fontosságának kiemelt hangsúlyozása. A család együttélése ebben a régióban sem kevésbé problémamentes, a családon belüli agresszió, alkoholizmus ugyanúgy jellemző, mint máshol. Mégis létezhet egyfajta, ilyen szempontból tradicionálisabbnak nevezhető rendtartás, mely szerint a belső problémák ellenére feltétel nélküli jónak tekintendő a család. A válások aránya a megyei, városi statisztikai adatokat tekintve alacsonyabb a más régiókban jellemzőnél, az interjúk során egy esetben találkoztunk elvált szülők gyerekével, aki a rockerek csoportjához tartozott.

Vallásosság

Az értékek között rákérdeztünk a vallásosság alakulására. A Mozaik 2001 elnevezésű vizsgálat egyik következtetése szerint a vallásosság szintén kiemelkedő helyet foglal el a fiatalok értékorientációiban: a fiatalok egynegyede nyilatkozta azt, hogy az egyház tanításait követi, 62%-a, hogy a maga módján vallásos, és elenyésző (5%) az egyáltalán nem vallásosak aránya az említett felvétel alapján. Szülőföld, nemzet, tradicionális közösségi értékek követik az individuális értékek fontosságát. Beszélgetéseinkben szóba került a valláshoz való viszony, megnéztük, hogyan mesélik el a fiatalok, milyen fajta vallásosságot tekintenek magukénak. 

„Apám abszolút nem nevelt vallásosan engem. Ilyen irányba nem befolyásolt. Reprezentálni járok templomba, mert az nagyon zsenáns volna, ha egy évben kétszer nem mennék el. Biztosan többet tudok az unitárius vallásról meg a kereszténységről, mint a templomba járó emberek közül másik ezer. Mint kultúrfilozófiát tekintem, mint gondolkodásmódot, nem mint vallást. Keresztény vagyok, a kereszténységet egy picit magasabbra helyezem, de nagyon érdekel a buddhizmus, az iszlám, nem csak szeptember 11. után. Olvasok sokat ezekről.” (1/30/1)

„Vallásos nem vagyok, de nem káromkodok, és este, elalvás előtt mindig imádkozok. Ellene sem vagyok, mellette lennék, ha többet tudnék róla. Érdekelne, de megelégedek azzal a hittel, ami bennem van. Tudom, hogy van egy erő, ami segít rajtam, ami emberfeletti. Ezt Istennek köszönöm, olyan dolgokban nyilvánul meg, amiken én is csodálkozom, a szétszórtan megjelenő ötleteimet Ő adja, hirtelen beugranak nagyon jó elgondolások a fejembe. A varrás terén is. Bennem van.” (3/29/1)

„A vallásról is szoktunk vitatkozni. Én unitárius vagyok, de inkább csak a magam módján vagyok vallásos. Középiskolás koromban néhányszor elmentem templomba, de akkor is inkább a szüleim unszolására.” (2/27/1)

Jövőkép, élettervezés

A munkaerőpiaci helyzet megítélésében sem tizen-, sem huszonéves korban nem tapasztaltunk hosszú távú előretervezést. Az esélyek rövid időn belüli változásához való alkalmazkodás, a kevésbé kiszámítható iskolai és munkahelyi életútra való berendezkedés jellemző. Az iskolai életút meghosszabbodása egybecseng a Gábor Kálmán által is összefoglalt ifjúságkutatási tézisekkel. Adott anyagi feltételek mellett hozzáférhető közelségben vannak a főiskolákra, illetve egyetemekre történő beiratkozások, azok elvégzése már jóval kevésbé csak pénzfüggő. A valamely felsőoktatási intézményben történő parkolásra, kiváró helyzetre való berendezkedés, átlépés egy-két év után valamely más oktatási intézménybe, a többféle út kipróbálása elfogadottá vált az ifjúsági státus egyik velejárójaként. Szerepel a legtöbb megkérdezett fiatal jövőképében egy időszakra való eltávozás a kisvárosi létből. A középiskola befejezése előtt álló diákok nagy része nyilatkozta, hogy kicsi már ez a város a kibontakozáshoz, tovább kell lépni egy nagyvárosba, ahonnan majd esetleg visszatérhet az ember elhelyezkedni. A visszatérés sémája sokkal inkább elvi szinten, értékként szerepel, annak reális esélyeit, feltételeit szintén megkérdőjelezik az egyes beszélgetések, a távolabbi, bizonytalanabb jövő kategóriájába sorolva a hazatérést. Inkább mint a szülőföldhöz kötődés verbális kifejezését érzékelhetjük. Magyarország mint célország jelen van a beszélgetésekben, szerepe többnyire az ifjúsági életszakasz szerencsét próbáló időszakában teljesedik ki. Egy-két esetben családegyesítés miatti kitelepedést regisztráltunk, míg majdnem minden megkérdezett alanyunk számol néhány évre szóló magyarországi képzéssel vagy munkavállalással. A huszonévesek egy része pedig már visszatérőként számol be az ott töltött időszak tapasztalatairól. Utóbbiak a „világlátás, látókör-szélesedés” tapasztalatán túl meghatározóként említik a zenei preferenciákra, a különböző csoport-hovatartozási élményekre, a képzési lehetőségekre és nem utolsósorban az alkalmi vagy teljes idejű munkavállalással történő pénzkereseti lehetőségekre vonatkozóan is a „szerencsepróbálás” időszakát. A külföldi munkavállalással szerzett pénz birtokában egyik alanyunk a szülőktől való elköltözés és a vállalkozásba befektetés közötti választást az egyik úgymond feláldozása árán az utóbbi irányába döntötte el. E vállalkozás említése tanulmányunk szempontjából jelentős, mivel a fiatalok interjúiban megjelenő egyik legnépszerűbb „kultúr”-kocsma létrehozását jelentette.

„A magyarországi munkavállalás, tartózkodás az kényszerpálya is. Visszatérni azért is nehéz, mert amikor hazamész, érzed, hogy te már más vagy. Ott is más vagy, nem mert éreztetik veled, hanem mert látod egyszerűen.” (8/18/2)

„Nagybátyámék kint élnek, mamámék most adják be a letelepedést, a két nővérem kint van egyetemen, anyukám van még itt, apám is ott van. Családegyesítés lesz, nekem a sors fogja úgy hozni, hogy érettségi után anyukámmal kimegyek.” (9/17/2) 

„Magyarországnak az az előnye, hogy onnan könnyebben lehet továbbmenni, mint innen.” (10/18/1)

„Elmentem Temesvárra felvételizni elektrotechnikára, be is jutottam, de ezt csak falból tettem, katonaság ellen. Akkoriban kezdtem el fényképezni, az érdekelt, el is mentem Magyarországra egy fotóiskolába. Azt is egy év után otthagytam, mert egy év után még mindig nem tudtam többet, mint amikor odakerültem, és rengeteg pénzbe került. Kimentem Magyarországra két évre, egy évet dolgoztam fotólaborban, képeket csináltam. Hazajöttem, mert elég volt Magyarországból. Élni semmiképp nem mennék vissza, Budapestre dolgozni egypár évre sem mennék vissza, Budapest egy nagy gamat város, egy nagy süllyesztő, a kisvárosok azok jók, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Győr, ezeket ismerem nagyjából, normálisabbak az emberek. Ahogy én láttam, Pest arról szól, hogy akiket megismertem, színjátékot játszottak egész életükben, amennyire sikerült belelátnom. Megvolt, hogy ez a divat, és ezt kell csinálni, mindenki flegma volt.” (6/27/1)

„Szüleim legnagyobb örömére elmentem Kolozsvárra felvételizni. Kaptam egy nagy pofont, mert amit magyarul írtam, azt nem javították ki, szerintem jót írtam. Nem vettek fel. Bosszankodtam, én azt mondtam, ha nem engedik, hogy magyarul tanuljak, megyek Magyarországra. Nem is jöttem haza, dolgoztam. Reggeltől estig, fárasztó volt, de szerencsém volt, szakemberek között dolgoztam, gyermek voltam, és felkaroltak. A kezem tönkrement. Az iskolára gyűjtöttem. Felvételiztem először Pécsre. Tetszés alapján választottam. Végigutaztam az összes várost. Egy barátommal ketten felvételiztünk, de komolytalanul. Írásbeli után három nappal volt szóbeli. De azon a napon volt Pesten Status Quo koncert, vagy Red Hot Chili Peppers. Hát persze hogy elmentünk, majd jövőre felvételizünk. Másik évben megint felvételiztünk, de közbejött egy másik koncert. Akkor már elmentem szóbelizni, de mivel nem készültem, nem jött össze. Az volt a lényeg, hogy legyen munkám. Dolgom megvolt, eléggé csiga módra éltem, hátizsák a hátamon. Egyik ismerőstől a másikig, ezt egyébként fél füllel valahol hallottam, mert nem kell lakbért fizetni, de azért megtűr a rokon, az ismerős is. Az albérlet is olyan, hogy hamar meguntam, mindig kerestem. A társaságom nagy része itthoni volt, elég sokan kimentek szerencsét próbálni. Akik maradtak, elég stabilan éltek, lakhelyileg is. A harmadik felvételinél már én is eléggé odatettem magam, édesanyám is mondta, hogy most már üljek le tanulni. Viszont egy pont miatt nem vettek fel Pécsre, utólag tudtam meg, hogy fellebbezhettem volna. Letörtem, de akkor indult el az egri távoktatás. Elmentem felvételizni, felvettek. Rögtön kellett kezdeni, ilyen csúsztatott félév. Nem költöztem haza, pont azért felelt meg. Nem volt muszáj hazajönni, csak legyen meg az anyag, és részt kell venni egypár kurzuson. Én Pesten dolgoztam, és Egerbe a nappali kurzusra beültem. A nappalisokkal megbarátkoztam, a mai napig is nagyon jó barátok vagyunk.” (5/29/1)

A zenéhez való viszony

A zenei preferenciákra figyelve szóba került a családban hallott zenék szerepe a továbbiakra vonatkozóan. Hogyan hat az otthon hallgatott zene a fiatal választásaira? Elfogadják, meghallgatják vagy elutasítják egymás zenéit az együtt élő generációk? Képeznek-e konfliktusforrást az eltérő zenei preferenciák családon belül? A generációs különbségek folytán inkább a fiatalabb, felsőfokú végzettségű szülők esetén találunk összhangot, átfedéseket a gyerek saját zenéje és az otthon hallott hatvanas-hetvenes évek zenéje között.

„A családban nálunk apám mindig a Petőfi rádió Jó ebédhez szól a nóta-féle zenét hallgatta, de azt nagyon szereti. Én is szoktam venni neki ilyen lemezeket. Nem ugyanaz a műfaj, mint a Lagzi Lajcsi, Csocsesz, Balázs Pali, hanem ezekhez a baromságokhoz viszonyítva érték, normális, élő népzene. Ilyen zenei hagyományok voltak a családban.” (2/27/1)

„Ahhoz a könnyűzenéhez, amit középiskolás koromban hallgatni kezdtem, a szüleimnek már nem igazán volt köze. Mert ők azelőtt voltak fiatalok, még mielőtt eljutott volna Udvarhelyre a hetvenes évek zenéje, a nyugati rockzene. Az én szüleim jó tíz évvel idősebbek, mint a velünk egykorúakéi. Volt olyan család az ismerőseink között, ahol a szülőknek voltak ilyen lemezeik, és határozottan bírták az LGT-t vagy netán az AC/DC-t. Volt egy olyan tanárunk, akinek magnószalagon megvolt az összes Jimi Hendrix. Őt úgy fedeztük fel, hogy utánoztunk a színpadon az öcsémmel egy Hendrix-nótát, és amikor abbahagytuk, valaki folytatta hátul a félhomályban a nézőtéren.” (2/27/1)

„Úgy nőttem fel, hogy nekem már otthon ott voltak a lemezek: az Illés, LGT, ez volt a magyar, külföldiekből ott volt a Queen, a Deep Purple, szüleimtől én már hallottam ezeket a zenéket, engem már meg is fogott akkor. Mikor kicsi voltam, mentünk koncertre, emlékszem, Magyarországra kimentünk, az első az volt, Korál, Omega ilyen koncertek, édesapám nyakában.” (5/29/1)

Az öltözködési és zenei stílus szerepe a csoport-hovatartozásokban

A divat követése szemmel láthatóan hangsúlyos a város fiataljainak öltözködését illetően, ugyanakkor öltözködésben, szórakozásban, zenei preferenciákban markánsan elkülönülő ifjúsági csoportokról csak kis léptékben beszélhetünk. A város fiataljainak csoport-hovatartozásait „megnéztük” különböző csoportok látószögéből.

Interjúink során, azok eredményeképpen kialakíthatunk egy térképet, amelyen az egyes ifjúsági csoportok képviselői elhelyezik magukat, illetve más csoportokat a város szórakozóhelyein, illetve körvonalazódnak az érzékelt számbeli arányok.

„Mi rockerek 10–25% között vagyunk a pár ezres városi ifjúságon belül, és ez nagyobb arány, mint egy átlagos erdélyi városban szokás. A többi 75–90%-ról beszéltünk az egyik, zenei ízlésben és iskolázottságban hozzám hasonló barátommal, hogy hála istennek, hogy nem mi rockerek vagyunk többségben. Meg is ütne a guta, ha egy osztályban nem egy-két fekete pólós rockert látnék és 23 mást, hanem mindenki Iron Maiden és AC/DC pólóban lenne és egy-két kivétel csupán. Ennek nagyon örülök helyi szinten, hogy mi vagyunk kisebbségben. Az sem idegesít, hogy az utcán megszólnak, hogy miért van neked ilyen körmöd vagy hajad vagy ruhád. Egyetlen kifogásolt dolog az, hogy a médiától többet várnék, rádióban, tévében több rockzene kellene folyjék. Több pénz kellene legyen a rockzenében. De ez megint egy kétélű dolog, mert ahol több pénz van, ott már a popkultúra burjánzik, és az piac, és akkor ki kell szolgálni a tömeget, a tömeg pedig mindig buta. Az említett 75–90%-nyi fiatal nagyban követhető műfajilag abban, ahogy alakult a popzene. Nagyon nagy részük rapper. Diszkóban vannak ezek. De nincsenek elkülönülve a többi diszkóstól. Itt egybefolyik az egész. Nincs meg az a tudat. Ami itt van, az az eredetihez képest műanyag rap. Egy igazi rapperrel leülnék beszélgetni, vitatkozni, ezekkel nem. Udvarhely túl kicsi ahhoz, hogy aki a popzenét szereti, az nagyon elkülönüljön, hogy »én house-os vagyok, és ezért nem is járok össze egy rapperrel«, vagy »én a klasszikus diszkót szeretem, és ezért nem is járok össze a latinosokkal«. Ez csak nagyobb közösségben lehetséges. Én nem járok le személyesen a diszkóba, viszont tudom úm. másodkézből, hogy mi megy ott. Lecsószerű kavalkád, ahova bejön Lagzi Lajcsitól és a 3+2-től kezdve az átírt régi Korál- vagy Omega-, Illés-, LGT-slágerig megtechnósítva (pl. Gyöngyhajú lány). Másrészt egészen agresszív kemény nigger Ice Cube vagy ilyesmi rap és a felmelegített hetvenes évekbeli diszkó, minden keveredik, semmilyen észérv nélkül. Mindenki mindenre táncol. Udvarhelyen még nem alakult ki elhatárolódás, komolyan mondom és szó szerint gondolom: mint a disznó, amit a vályúba töltenek, azt eszi meg. Ha egészen véletlenül annyira átlúgozott, kinyálazott rockkategóriába tartozó zeneszámot raknak be, arra is buliznak. Punk nincs senki, az egyszer biztos. Skinhead ugyancsak nincs senki.” (1/30/1)

„Élesen nem különül el Udvarhely ifjúsága iskolák szerint sem, szórakozási szokásaik vegyesek, mindig voltak rockerek, diszkósok minden iskolában, mindig járt mindenhonnan fiatal a kocsmákba. Szerintem százból 20–30% rockzenekedvelő, a többiről nem tudok mit mondani. Akkor lehet megállapítani, ha az ember elmegy egy Kusmó- vagy Szabó Attila-buliba és utána a diszkókba, sokkal többen járnak a két diszkóba, valamint nagyon sokan vannak az úgynevezett semmilyenek, akiknek Lagzi Lajcsi is ugyanakkora értékkel bír, mint egy Scooter. A városhoz tartozó falusi részekre értem ezt.” (2/27/1)

„Udvarhelyen nagyon kevés olyan ember van, aki zenei stílusához öltözik, akit meg lehet különböztetni. 10-15 emberről van szó. Lehet rapper, van 1-2, láttam, és van rocker is. Nem azt jelenti, hogy bőrfejű, de azt a zenét imádja, ami most Magyarországot betölti. Németországban már régóta van. Más irányzat ilyen, hogy punk vagy alternatív, ilyen nincs. Nálunk ilyen nagy olvasztótégely van. Magamból indulok ki.” (5/29/1)

„A rockerek nagyon kevesen vannak. Igen kevesen vannak, és összetartóak, kb. 20%. A városnak több mint 50%-a diszkós, 25–30%-a rapper, a diszkótól külön, teljesen másként élnek, öltöznek, más a baráti körük. Nem érdeklődöm irántuk, egymással barátkoznak. Csoszognak ide-oda, és a nadrágjuk feneke térdig ér. A gimibe van, a murokba van s a Bányaiba, a Kósba, azt tudom, hogy rengeteg van a Kósba ilyen. Másként táncolnak. Diszkóba kénytelenek járni, van egy fél óra rap, ők körülbelül tudják, hogy mikor megy nekik az igazi műfaj. Olyanról, hogy alternatív, nem nagyon beszélhetünk. Hát olyan elvontakat inkább a G-pubban találni.” (4/24/1)

„Mostanában akik rapet hallgatnak, azoknak van egyfajta öltözködési módjuk, a diszkósoknak is. A G-pub összetételéről tudok beszélni, rockerek, betéved egy két diszkós vagy rappercsapat is, de az nem mérvadó. Az egyes csoportok között nem volt még konfliktus, csak emberek között, de verekedés egy volt idáig két év alatt.” (6/27/1)

„A város 60–70%-a diszkóba jár. Ez részint azért van, mert falun csak diszkó van. A kisebb közegekben nincs tere a különböző zenei irányzatok megismerésének, bejönnek a városba, és csak az van bennük, hogy diszkó. És oda járnak. És a vidékiek elég jelentős részét képezik az ifjúságnak, mert Udvarhely iskolaváros. Mi is voltunk falun diszkóban, bálban is.” (13/18/2)

A különböző ifjúsági csoportkultúráknak 1990 után adódott tere a kibontakozásra, ezért ettől az időponttól datálják a fiatalok az egyes csoportok történetét, megteremtve természetesen a kapcsolatot az évtizedekkel korábbi nyugati hullámokkal. Az 1990-től lehetővé váló koncertszervezések, a különböző audíciók és zenekarrá szerveződések olyan részei az elmúlt évtized várostörténetének, amelyeket leginkább a huszonévesek tartanak számon, éltek meg. 

Az ifjúsági csoportkultúrákhoz tartozó fiatalok közül kiemelnénk néhány csoportot, amelyek külön entitásként tételeződnek a kis léptékben elkülönülő székelyudvarhelyi ifjúság életében. Az egyes csoportokhoz tartozó fiatalokkal készült beszélgetések és résztvevő megfigyelések alapján próbálunk képet alkotni róluk.

Rockerek

A rockerek képezik az egyik olyan csoportosulást, amelynek megkülönböztető megjelenése része a város szórakozóhelyeinek. Elsősorban hétvégeken láthatunk nagyobb csapatokban gyülekező, bulira készülődő, akár kisminkelt rockereket a városban. Hetente kétszer, pénteken és szombaton van a város ezen fiataljaihoz címzett rockest, jelenleg a városi sportcsarnok előterében. A szakirodalmi áttekintéseknek megfelelően a csoporthoz tartozás jelenthet ideológiát, mondanivalót, kerekíthet indoklást a hovatartozástól elvárt vagy kapott élmények, minták köré. 

„Elsősorban esztétikai élmény a rock. Én, amikor leülök és meghallgatok egy Iron Maiden-, Led Zeppelin-lemezt, jól érzem magam, pont olyan élvezet, amikor látok egy szép focimeccset, nézek egy nagyon szép Leonardo-festményt, vagy megeszek egy finom ötfogásos ebédet, vagy látok egy nagyon szép tájat a Fogarasi-havasokban. Másodsorban én nem tagadom, nem tagadtam soha, hogy jóleső érzés, hogy rocker vagy, abba a kisebbségbe tartozol, ami nem olyan, mint a nyáj. Más vagy, de különb vagy.” (1/30/1)

„A rockzene, akár a jazz az ötvenes-hatvanas években, rétegzene kezdett lenni. Ma pedig egyre jobban devalválódik. Ez főleg a kilencvenes évek közepétől-végétől, 1995 tájékán Udvarhelyről teljesen eltűntek a rockbulik. Ez bárkinek a hatása lehet, nem kell a médiának tulajdonítani, lehetett olyan oka is, hogy az Ifjúsági Házban azért nem lehetett rockbulit tartani, mert éppen az aktuális vezetőség ezt nem tette lehetővé. Vagy mert történt egy olyan, hogy valaki szétrúgta a budit vagy a tükröt, és akkor azt mondták, hogy ti mind ilyenek vagytok, és többet ne legyen ilyen. És ilyenkor nem volt hová menni. Például egy 13-14 éves fiú ekkor el akart menni szórakozni, nem volt más ebben az időben, mint a diszkó, és akkor odament.” (2/27/1)

Az interjúrészletek érzékeltetik azokat az aspektusokat, amelyek a leírás szempontjából fontosak, és amelyekről az alanyok szívesen beszélnek. A rockerek egy viszonylag szűk körű, öltözködésében magát más csoportoktól megkülönböztető társaság. A rockerség identitásképző ereje hangsúlyos, a fiatalok maguk építenek fel példaképek alapján mintákat, amelyeket követni törekszenek. A rockest történetének, helyszíneinek alakulását, a hozzá tartozó sajátos mozgás technikáit, a rockerség elnőiesedését érzékeltetik a következő interjúrészletek.

„A rockerek világa olyan, hogy rockestekre járnak, buliba ritkán, az ő zenéjük jobban elkülöníthető.” (2/27/1)

„Péntekenként kevesebben vannak, mert még elég sokan dolgoznak. Akinek nincs saját jövedelme, azoknak a szülőkre kell támaszkodni, akiknek, ha nincs sok pénzük, azt mondják: na, fiam, itt a pénz, menj el pénteken, de akkor szombaton ne kérj pénzt. Nekem a fizetésem egynegyede csak a hétvégi szórakozásra megy el. Pénteken 50, legtöbb 100 fizetővendég, szombaton pedig 100, jó esetben 200 fizető ember fordul elő. Na most már ezeknek az embereknek nagy része még középiskolás. A másik része, aki már kinőtte a középiskolát, még az is harmincon aluli. Értsd úgy 18-tól 30-ig. De van viszont egy ilyen kemény mag 30 körül, akik igazából a zenéért megyünk be. 10-12-nél többet nem tudok megszámolni.” (1/30/1)

„2000 óta öt DJ volt. Ez utóbbi már informálódik, tévét néz, újságokat olvas. A probléma az, hogy túl korán véget ér a rockest. Az embernek még kedve volna, hogy maradjon, mert hivatalosan 9-kor nyit az est. 10-ig nem is rak olyan zenét, mert 10 előtt nincs senki a rockesten. Nem is illik korán menni. 10-kor indul a buli, de a nehéz emberek 11 után jönnek. Aki éjfélre haza kell menjen, az bemegy, de mi érkezünk 11-12 között, akinek úgyis mindegy, mert pénzünk is, időnk is van. Tizenkettő-kettő, esetleg fél háromig van buli. Ekkor távozik a többség, akit a szülő hazarendel legalább ekkorra. Maradunk a kemény mag, lejön a szervező fickó, látja, hogy mindenki dülöngél, és nincs fogyasztás, akkor bezárja a boltot, és kirak. Hiába buliznék reggel 4-5-ig, olyan állapotban vagyunk, hogy egy fél sörtől már kidőlnénk. Fele nép alszik, taxival megy haza, nincs is miért tiltakozzunk. Ha bedobnánk 1 millió lejt piára, akkor még tartana nyitva a buli, de nem lenne se pénz, se aki megigya.” (1/30/1)

„Van technikája annak, hogy úgy mozogj, hogy ne legyen izomlázad, este tíztől reggel hatig rázva a fejed. Külön-külön mozgunk, de vannak bizonyos együttesek, akiknek vannak koreográfiáik, és ezeket próbáljuk mindig követni, leutánozni. Próbálod eljátszani a dalokat, mintha te volnál az Iron Maiden. Szerintem mindenki így próbál csinálni. Koncerten több tízezer ember játssza lenn a téren, amit fenn a gitáros vagy az énekes.” (1/30/1)

„Érdekes volt, hogy a kilencvenes évek elején, amikor kezdtük a rockestet, azt hiszem 5%-a sem volt lány, meg lehetett számolni, hogy hány lány volt, most már el van nőiesedve a rockest nálunk, több mint fele lány, fiatalok, mert már 25-ön felül nemigen jönnek be. 15–25 évesek. Aztán anyák lesznek, otthonülősek, nem kocsmázósak.” (1/30/1)

„A rockerek a pénteki és szombati rockesten kívül Szabó Attila- és Kusmó-buliba is járnak.” (15/17/1)

A saját csoport meghatározásában döntő szerepe van a másoktól való megkülönböztetésnek, elsősorban a diszkósokkal való szembehelyezkedés hangsúlyozásának. Több interjúrészletben is szerepel a diszkósok mint csoportosulás ellenében érzékeltetett másság, mely a későbbiekben tárgyalandó előítéletekkel párosul.

„A rockosok becsületesebbek, mint a diszkósok, nem kötekednek egy rendezvényen, akár annyira leissza magát, hogy mászik a földön, sem köt bele a társába vagy barátjába, akivel egy szórakozóhelyen van, viszont ez nem mondható el a diszkósokról. A diszkósok kicsivel agresszívebbek, a rockos olyan, hogy meghúzza magát. Megvan neki az üveg söre, amit akár összepotyázott, arra ő nagyon vigyáz.” (4/24/1)

„A mai fiatal rockerek magasabb szinten állnak, mint a mai fiatal diszkósok, de ezt tudják is magukról, így is viselkednek. Azért az is igaz, hogy felszínesek, ők is inkább a divatot követik, nem vagyok meggyőződve, hogy a mai fiatal rocker 10 év múlva is rocker lesz, lehet, hogy épp valamelyik popzenei irányzatba tagozódik be, tehát nem biztos a kitartás benne. A mai fiatal diszkósokról pedig negatív a véleményem, az egyetlen pozitív dolog, hogy jó, hogy vannak, ha nem volna Sátán, nem volna rossz, akkor nem volna Isten. A mai diszkósok a média által a torkukon lenyomott közízlést fogyasztják. Öltözködésben is megnyilvánul, naponta több száz gyerekkel találkozok, akikre a divat a legnagyobb hatással van, valami hallatlan egyenruhastílusban járnak. Amikor az első megveszi, a többi szerintem alig várja, hogy ő is megvehesse. Ez a nyájszellem.” (1/30/1)

Utóbbi címkézések átvezetnek a város legnépesebb csoportosulásának leírásához, a diszkózenét kedvelőkről alkotott képhez.

Diszkósok

A székelyudvarhelyi fiatalok populációjának mintegy kétharmada-háromnegyede tartozik a diszkóba járók közé. Két diszkó szolgálja ki ezt a közönséget, elnevezéseik Dzsungel és Alcatraz. Nagy befogadóképességű helyek, melyekben a hangos zene a táncot teszi lehetővé, beszélgetést kevésbé.

Ahogyan az interjúkból kiderült, a diszkóba járók a maguk során nem különülnek el jól érzékelhető további alcsoportokra.

„A rockerek elkülöníthetők saját bulijukon belül, az AC/DC-re mások csápolnak, mint a Limp Bizkitre. Viszont a diszkósok egyáltalán nem, azaz biztosan van néhány kivétel, akinek kialakult egyfajta diszkózenei ízlése, pl. a tipikus amerikai néger rapzene vagy annak valamilyen változata. Elektronikus tánczene megy a diszkóban, aktuális slágerek, amelyek megjelennek a nemzetközi lemezpiacon. Kevés kivételtől eltekintve a diszkóba járó emberek ízlése nem annyira kifinomult, nem annyira szerteágazó, mint a rockzenét szeretőké. Szerintem az az oka, hogy nem elsősorban a zenéért megy a diszkóba, hanem azért, mert oda több jó nő gyűl össze, mint máshova. Azért, mert, nem akarok senkit megsérteni, de valószínűleg nem olyan környezetben nőttek fel, ahol fontos volt, hogy milyen zenét hallgatnak. Teljesen mindegy volt, amit hallott az MTV-ről, az jó, amit hallott a rádióból, az jó: X dalt többször hallom, valószínűleg jó kell legyen, meghallom a szövegét, ha magyarul van, akkor a szövegét könnyű megjegyezni. Én olyan környezetben nőttem fel, hogy a baráti társaságokban, amelyekbe belekerültem, a legfontosabb dolgok közé tartozott az, hogy milyen zenét szeretsz, melyek a kedvenceid, kazettacsere, lemezcsere. Fontos volt. Ilyen alapon össze lehetett barátkozni bárkivel, lánnyal, fiúval, láttad, hogy pont arra a dalra, amire te táncolsz, ugyanarra ő is szökdösik, és tudja a szöveget, és azokat a sorokat is tudja, amelyeket te nem hallottál vagy félrehallottál. Szerintem ez a diszkóból hiányzik. Biztosan szükség van diszkóra, de akinek ebből a szempontból jobb az ízlése, az nem megy oda. Lehet, hogy más szempontból a diszkósnak kifinomultabb az ízlése máshoz viszonyítva. A diszkó egy tömeghely, ahová mindenki összegyűl, azok is, akik esetleg nem szeretik vagy nem ismerik a rockzenét. Ez egy világjelenség, hogy sajtóban, tévében, rádióban mindig az aktuális divat számít, mindig az aktuális topegyüttesekről írnak cikkeket, készítenek interjút.” (2/27/1)

Az öltözködésben és mozgásban is elkülöníthető egyetlen alcsoportot a rapperek képezik.

„Egyre több a rapper a városban. Itt, a mi iskolánkban is. Mutogatva beszélgetnek, csoszognak, a nadrágjuk feneke a térdüknél van, főleg a fiúknál, a lányoknak nincs ilyen kirívó öltözködésük, menésük. És csoportokba verődnek, amelyek hagyományosan konfliktusban állnak egymással, a csoportok, mert úgy látják a tévében. Egymással barátkoznak. A Teázóba járnak, ritkábban a G.-be. Voltak régebb a sportcsarnok előterében rapestek, most már nincs, járnak ide-oda. Szerintem nagyon összetartanak, jobban, mint mások. Tizenévesek, és inkább fiúk.” (14/18/2)

A diszkóba járók öltözködése fontos eszköz az én-megjelenítésben.

„Öltözködésük nagyon változatos, én úgy mondhatnám, hogy nincs egy olyan öltözködés, amit nagyon nem kedvelek. Talán ha térdükig ér a nadrágnak a feneke, mindenki ilyen rap stílusban kezdett öltözni, főleg a fiúk, a lányoknál viszont megvan a szokásos póló, kötött póló vagy akár a top és a vászonnadrág, aminek nincsen éle, csak egy kicsit trapézos. Viszont van olyan csapat, amelyik betéved, nem udvarhelyi, csak éppen a városban járt, azokat észre lehet venni, hogy nem idevalósiak.” (4/24/1)

„A diszkósok megpróbálnak minél divatosabban öltözni, arra adnak, hogy minél jobb cuccaik legyenek, a rockerek és régebbi zenét hallgatók viszont nem.” (16/18/2)

A diszkók színes közönségének egy részét tizenévesek alkotják.

„Ha a diszkótulajdonosok betartanák a diszkó szabályzatát, akkor nem tudom, mennyire menne a diszkó, itt Székelyudvarhelyen ugyanis kiskorúak, 16 éves körüliek vannak jócskán, de lehet kisebbeket is látni. Valamint kezdett egyre inkább elfajulni az anyagi oldala, azok az árak, amiket kérnek a belépőnél. Azt a szervező szabályozza, a diszkótulajdonos. Ki tudják fizetni, holott a szülőnek, ha a gyereke kétszer elmegy diszkóba, kétszer már 60 000 lej, és ez csak a belépő, még mellette fogyaszt.” (4/24/1)

„Vannak olyanok, akik tényleg csak egy stílusért mennek, ezeken látszik, úgy is öltöznek. Attól függ, hogy a lemezlovas milyen hangulatot teremt, inkább a house-ra táncolnak. A közönséget be lehet nagyon gerjeszteni a füsttel, a fénnyel, a hangerővel, főként a house zenével, napjaink slágereivel. Egy-két sláger után betesz egy régebbit. arra is ugyanúgy táncolnak. Nem túlzás, általában 11-kor kezdődik egy diszkó, hiába nyitja meg 10-kor kapuit, a diákok 11 körül kezdenek elindulni, és 12 körül kezd a tömeg begerjedni, úgy, hogy a lemezlovas gondolja, hogy elkezdheti igazából, a hangerőt is felnyomhatja jobban. Egy átlagos hétvégén – most hétvégén gimibuli volt az Alcatraz diszkóban – 700–800 személy jár el, szép ez bevételből, szép. Egy nyugodtabb hétvégén 3–400 személyre lehet számítani.” (4/24/1)

Az aranyfiúknak is nevezett újgazdagok gyerekei képezik a diszkók közönségének egy másik kis szeletét, akikről azonban mindenki óvatosan nyilatkozik.

„A diszkóba járnak ilyen nagyon vagány alakok is. Újgazdagok. Azok kimutatják az ilyen viselkedést. Annyira kimutatják, hogy a közönség már tudja, hogy kik ők, és nem foglalkoznak, nem kötnek bele. Vannak olyanok is, akik Csíkszeredából, Vásárhelyről átjönnek diszkóba, és akkor vannak ilyen konfliktusok, csíkiak és udvarhelyiek közt, mindig előfordult, és elő is fog. Eléggé durva, azért is volt bezárva a városi diszkó, ezért is díjazom a rockereket inkább. A rock kemény zene, a diszkósok megvetik a rock-osokat, a rockos sem veti meg mind a diszkóst, én olyan függetlennek érzem magam, én minden zenei stílust kedvelek, mert muszáj nekem kedvelni. Minden zenei stílust hallgatok, és nem olyan bulikat csinálok, hogy megállok egy zenei stílusnál, hanem mindent felforgatok, és szeretek mindent, a rocktól elkezdve a heavy metalig, a diszkótól a hardhouse-ig.” (4/24/1)

A diszkó- és a rockzene közötti különbség érzékeltetése visszatérő motívum az interjúk során.

„Nem nézem le a diszkózenét, de a rockzenét fennebb rakom olyan szempontból, hogy van benne érték, amit meglátnak benne az emberek, maga a zenész ott kell produkálja magát. A mai diszkóban nem kell produkáljad magad, csak egy jó menedzser, egy jó háttér, lehet, hogy nincs is hallásod, meg lehet nézni ezeket a zenekarokat, 1-2 éves életük van. Például ami stílust alakított ki, az a Prodigy, és sehol sincs. De akik 40 évvel ezelőtti zenészek, most is ott vannak. Mondják, hogy a rock örök és halhatatlan, de ez valóság, a diszkó stílusban nagyon változó. Ez nem is baj. Megjelenik egy cédé, lehet, hogy nincsenek eléggé mediatizálva, ezért szűnik meg.” (5/29/1)

Alternatív?

Munkánk során próbáltuk kideríteni: van-e udvarhelyi jelentése az alternatív fogalmának? A válaszolók egy csoportja alternatívnak tartott emberekre, kocsmára értette a szót. Egy másik nagy csoport szerint nincs ilyen a városban, sem helyi jelentése, sem a magyarországi jelentésnek megfelelő csoport. A csoportok egymásról alkotott képében sem jelent meg a fogalom. Az egyik érdemi válasz, amire jutottunk, hogy az 1980-as évek magyarországi alternatív zenekarainak felsorolása és azok preferálása értendő a szó mögött. Idézünk néhány interjúrészletet az alternativitásról szóló beszélgetésekből, annak ellenére, hogy valóban kis csoport képviseli. A kiscsoportok elkülönülésének korlátozott terei vannak, nincsenek ilyen profilkocsmák, -bulik, amelyek az elkülönülő közönség keresletét kiszolgálnák. Ugyanakkor a folyamat kétirányú, ugyanis a közönség igazodik ahhoz a kínálathoz, amelyet a szórakoztatóipar helyi képviselői nyújtanak. Következésképp amennyiben jelentkezik ilyen zene iránti igény, az egyes buliszervezők válaszolnak rá.

„Itt a különcökről van szó. A beskatulyázhatatlanokról, mindenféle szempontból, nem csak zeneileg, nem is lázadók, de mégis azok. El is fogadnak dolgokat meg nem is, szerintem ez így csapódik le Udvarhelyen. Azt, hogy hányan vagyunk, csak úgy tudom megállapítani, hogy van egy buli, és történetesen egy Kispál megy, akkor, ha sokan vannak a buliban, akkor van a táncparketten 70-80 ember. Ebből nem tudom, ki a rocker, aki erre is bulizik, mert annyira élesen nem különül el ezeknek az embereknek a világa, hanem összemosódik. Azt hiszem, lehet arról beszélni, hogy aki alternatív, az inkább Szabó Attila- rendezte bulikba jár el, mint más alkalmakra, illetve a péntek esti Kusmó-buli az, amelyik egyáltalán játszik ilyen zenéket, hogy Kispál, Heaven Street Seven, Sziámi.” (2/27/1)

„A pesti néven vett alternatív nem alakult ki, a fogalom jelentése amúgy is kilúgozódott, néhány gyereket ismerek, aki a klasszikus nyolcvanas évek közepe, kilencvenes évek magyarországi alternatív garázszenéjét hallgatja: Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz, Bizottság, Kontroll Csoport, korai Republic. Ezeket a zenéket nagyon szereti, ilyen helyekre is jár, amikor Pestre megy, de itt nincs kialakulva ilyesmi, mert ezek a zenék rockesten nem mennek. Én is felháborodnék, meg is ütném a DJ-t, ha Republicot vagy Kispált rakna be rockesten, viszont ugyancsak nem megy a diszkóban sem, mert ott már túl komoly. Az ilyen alakok csak otthon tudnak zenét hallgatni.” (1/30/1)

„Én úgy érzem, nem vegyíthetem össze a divatot, ennyivel tartozom a zenének. Saját magam vagyok a példaképem, nem egy együttest utánzok az öltözködésemmel, hanem megpróbálok egyedi elemeket vinni bele.” (3/28/1)

„Régen volt alternatív, de már nincs. Magyarországi alternatív együttesek. Nekem ugyanezt jelentette itt is, a mi haveri körünk ezt hallgatta. Ha megkérdezel 10 embert, nem biztos, hogy 10-ből 5 meg tudja mondani, hogy mi az az URH. Ezeknek a zenekaroknak egy része még él, de nincs hallgatósága.” (6/27/1)

„Olyan, hogy egy ember alternatív, olyan nincs, csak alternatív zene van: Heaven Street Seven, Lay off. Meg a G kocsma ilyen. Szokatlan a többihez képest. Ötvözi a népit, a régit az újjal. Maga a hely egy művészet, stílusosan össze vannak állítva a régi rádiók, hangszerek, gyertyák. Egyetlen rossz tulajdonsága van, hogy füstös.” (11/17/2)

Konklúziók helyett

Ahogyan azt a bevezetőben említettük, nem áll módunkban általánosítani a leírtakat a város fiatalságára, korosztályokra, mindössze ifjúsági csoportok körvonalainak letapogatásáig terjeszkedhetünk. A csoportosulások skálája nem képezi le a például Kaposváron megfigyelhető spektrumot. Részint feltételezzük, hogy Udvarhely kisvárosi mivolta miatt a terek, a szórakozási lehetőségek palettája nem biztosít kedvező kibontakozási lehetőséget kisebb-nagyobb csoportosulások számára. Másrészt ugyancsak hipotetikus azon állításunk, hogy nem gyűrűztek be még nyugatról egyes ifjúsági csoportosulások mintái, illetve nem hódítottak teret ebben a közegben. Jelentős arányú, de csoportosulásnak nem éppen tekinthető populációt a diszkóba járók, diszkózenét hallgatók alkotnak. A tizenévesekre épülő közönség soraiban ott találjuk a vidékieket, az iskolások egy
részét stb. A diszkózenék preferenciáján belül mint öltözködésben, viselkedésben elkülönülő csoportosulást a rappereket tarthatjuk számon, arányuk minimális az egyébként a város kétharmad-háromnegyed részét képező diszkósokon belül. A rockerek populációja az, amely szórakozásban, öltözködésben egyértelműen különválasztódik, kitűnik a városi ifjúság köreiből. Arányuk egytized és egynegyed között becsülhető az udvarhelyi fiatalokhoz mérten. Az alternativitás fogalma tapasztalataink alapján nem kapott sajátos, helyi jelentéstartalmakat, és nem hódított teret a vizsgált népességen belül. A magyarországi nyolcvanas évek végi alternatív zenekarok említése kíséri a fogalmat.

Ugyancsak fontos kérdés volt számunkra a vizsgált fiatalok élettereinek feltérképezése. A szórakozóhelyeken túl a mindennapok közegeit, a családot, a baráti kört, az iskolát és a tömegkommunikációs eszközök hatását is figyeltük. Továbbá foglalkoztunk a fiatalok által fontosnak vallott értékekkel, problémákkal.

Mint ahogyan az várható volt, a megkérdezett fiatalokat is foglalkoztatják saját munkaerőpiaci kilátásaik és az elvándorlás gondolata. Magyarország szerepel mint képzési, munkavállalási terep az elképzelésekben, életeseményekben.

A család mint mintaadó közeg érvényesül, a szülői életvezetés reprodukciójára való berendezkedés jellemző. Míg az oktatás területén a meghosszabbodott ifjúsági életszakasszal, a különböző oktatási intézményekkel való navigálással találkozunk. A divatkövetés, sajátos énmegjelenítési módok, a fogyasztás, a tömegkommunikációs eszközök használata szintén azt mutatja, hogy ilyen szempontból kézzelfogható a Nyugaton az utóbbi évtizedek során leírt megváltozott ifjúsági státus. Az egzisztenciális önállósodás viszont, amely gazdasági okok által nagyban meghatározott, úgymond késleltetett fázisában van, a jelenség mellé pedig olyan magyarázatsémák kapcsolódnak, amelyek jól illeszkednek a családról vallott felfogásokhoz.

JEGYZETEK

1. Mozaik 2001.

2. Jelmagyarázat: a zárójel az adatközlő beazonosítására szolgáló információkat tartalmazza: az első szám az interjúalany kódja, sorszáma, a második szám az alany korát jelzi, míg a harmadik szám a nemet hivatott mutatni: 1. férfi, 2. nő

3. Lásd Kiss Tamás: Ifjúsági életszakasz és jövőstratégiák az észak-erdélyi nagyvárosok középiskolásai körében. In: Veres Valér (szerk.): Nemzeti vagy nemzedéki integráció? Erdélyi középiskolások átalakulásban. Limes–Új Mandátum, 2000.