II. évfolyam, 28. szám, 1998. július 11 Belpolitika
| Az etika és az egyiptológus
MUNKATÁRSUNKTÓL Elsózott munkahelyek
SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL Rádió határok nélkül
SZLAZSÁNSZKY FERENEC Állam az államban
| A közelmúlt nyíltszíni robbantássorozata kapcsán biztosan állítható, hogy a
maffiaháború egyre hevesebben dúl Magyarországon. A sokkoló hatású események után
nyilván sokakban felmerül a kérdés: mit, vagy kiket takar a maffia kifejezés?
Általános definícióként talán megállja a helyét az a megfogalmazás, mely szerint
a maffiák a szervezett bűnözésből élő, az egész világon jelen lévő
bűnszövetkezetek. A legtöbbször egymással is rivalizáló csoportok nemzetisége,
befolyása, munkamódszere országonként más és más, céljuk azonban ugyanaz: hatalom
és gazdagság.
|
| GYŐRI ZSOLT Egy jogvédő a pofonok völgyében
| Emberi jogi szervezetek szerint a rendőrség túl sok olyan eszközzel rendelkezik,
amellyel zaklatni tudja a polgárok életét. Úgy vélik, a rendőröknek nem az egyre
növekvő számú és a szigorúbb fellépést elősegítő jogokra van szükségük,
hanem arra, hogy megfelelő szakértelemmel alkalmazzák a már meglévő eszközöket,
illetve a belső korrupció felszámolásával megteremtsék a hatékony bűnüldözési
tevékenység alapjait.
|
| Volt képük hozzá
MUNKATÁRSAINKTÓL Államosított társadalombiztosítás
| Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megalakult a Magyar Köztársaság új
kormánya. Az új miniszterek átvették Göncz Árpád köztársasági elnöktől
kinevezési okmányukat, és hivatali esküt tettek a parlament előtt.
|
| NÉHÁNY SORBAN
Elévült sortűz
Cáfol a Hit Gyülekezete
KISS V. KATALIN Személyiségzavarban
| A Komárom-Esztergom Megyei Bírósághoz megérkezett az Igazságügyi Megfigyelő
és Elmegyógyító Intézet B. F.-ről, a ketchupos robbantóról készített
szakvéleménye. A szakértői véleményt a jövő hétre kitűzött tárgyaláson
hozzák nyilvánosságra.
|
| SZAKONYI DÁVID Óvatos leltározás
ZARA ORSOLYA Általános egyházak
| Az állam és egyház szétválasztása már megtörtént, jelenleg az
együttműködést kell szorosabbra vonni - nyilatkozta lapunknak Hámori József, a
nemzeti kulturális örökség minisztere. Hámori kifejtette: az egyházakra nemcsak a
hitélet szempontjából van nagy szükség, hanem általános kulturális, oktatási,
szociális tevékenységük is nélkülözhetetlen.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Eseti eset
| | Életmód
| ERDŐS ORSOLYA A 90 éves Wekerle-telep
| Az Ecseri útra jártam évekig iskolába, de nem sokat tudtam létezéséről…
Aztán volt egy főnököm, aki nagyon büszke volt rá, hogy ott lakik. Egy alkalommal
meglátogattam kicsiny, hátsó udvari lakásukban. De még akkor sem értettem ezt a
patriotizmust…
|
| Révész Napsugár grafikusművész
MÉSZÁROS MÁRIA Tehetségfejlesztés szülői szinten
| Interjú Dr. Herskovits Máriával, az MTA Pszichológiai Intézetének kutatójával,
a Fővárosi Pedagógiai Intézet Tehetséggondozó Központjának vezetőjével - a
tehetségről.
|
|
| | Fókusz Gazdaság
| APRÓPÉNZ
Stagnáló munkanélküliség
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Miniszteri beszédek
HAJDÚ SÁNDOR Búzagondok
NAGY ERIKA Uborkaszezon
Mehet a menedzsment
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Gyűrűzik az ázsiai válság
| Annak ellenére, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 15 milliárd
dollárnyi hitelt nyújt az orosz pénzügyi piac stabilizálásához, az elemzők úgy
látják, ez nem lesz elegendő az ország egészét érintő válság leküzdéséhez. Az
évtizedek óta lappangó orosz gazdasági, társadalmi problémákra csak olaj volt az
ázsiai válság átterjedése.
|
|
| | Háttér
| DEBRECZENY RÉKA, RUFF GABRIELLA Megbukik-e a dajkaállam
| Az idén júniusban megtartott éves közgyűléseken több ezer japán igazgató
hajlongott részvényesei előtt bocsánatért esedezve az óriási veszteségek, a
hatalmas adósságok és a sorozatos korrupciós perek miatt. A világ mintha kissé
kárörvendően szemlélné a távol-keleti válságot. A Nyugat beigazolódni látja
véleményét, mely szerint a japán társadalmi értékek a növekedés gátjává
váltak, és némiképp fölényesen várja a „dajkaállam” bukását.
|
| EPERJESI ILDIKÓ, LAUDANCSEK KATALIN Birodalmi külpolitika
| Csaknem három évszázaddal a Nagy Péter végrehajtotta történelmi fordulat után
ismét aktuális vitatéma lett Oroszország és Európa, illetve Oroszország és a
világ feszültséggel terhes kapcsolata. Újból felvetődik a kérdés: megőrizheti-e
Oroszország saját, eredeti arculatát úgy, hogy közben Európától, a világtól se
maradjon le? El kell-e veszítenie egyéni elveit, vagy jobb, ha tüntetően különbözik
a külvilágtól? E kérdésekről Doktrínák és alternatívák: Az orosz külpolitikai
gondolkodás egy évtizede címmel neves szakértők és politikusok tartottak
konferenciát Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen.
|
| LAUDANCSEK KATALIN Az utolsó cár utolsó útja
| Július 17-én Szentpéterváron helyezik újabb - de a temetést kísérő vitákat
figyelve korántsem biztos, hogy végső - nyugvóhelyére a 80 éve meggyilkolt utolsó
orosz cár, II. Miklós és családja földi maradványait.
|
| LOCSMÁNDI ANDREA Csak a bizonytalanság bizonyos
| Közelednek az önkormányzati választások. Legalábbis ez derül ki abból, hogy a
két ellenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ hivatalosan is meghirdette az erre való
felkészülést. Hevesben a szocialista jelöltek már választási tréningeken is részt
vesznek. A kormánykoalíció érthetően a kormányzás átvételével van elfoglalva, de
várhatóan a közeljövőben ők is begyújtják a rakétáikat. Az már bizonyos, hogy
Budapest főpolgármesteri székéért közösen indítanak jelöltet. Lengyel László,
Ágh Attila és Körösényi András politológussal folytatott beszélgetésünket a
múlt heti lapszámunkból ismert kérdéssel kezdtük: azaz lesz-e Magyarországon
kétpólusú politikai rendszer? Emellett elsősorban a helyhatósági választások
lehetséges kimeneteléről, hatásáról igyekeztünk megtudni a szakemberek
véleményét.
|
| KARL VICK Szudáni mentőkötél
| A segélyközpont bezárásakor minden irányból újabb és újabb csontvázszerű
emberi lények tűnnek fel. Hárman még az épületet körülvevő nádkerítésen
kívül összeesnek, olyan soványak, hogy testük a földön fekve kétdimenziósnak
tűnik. Először hármat, majd négyet, majd ötöt, majd valahogyan még nyolcat
közülük bevisznek a táborba, és elhelyeznek a vézna emberek tömegében, akik még
elég erősek ahhoz, hogy segítségért folyamodjanak. Az Ajiep faluban lévő
segélycentrum Szudánnak az éhínség által legjobban sújtott délnyugati részén
található.
|
| Tiszta üzlet
| Amióta világ a világ, mindig is voltak megvesztegethető emberek. Napjainkban
azonban a kereskedelem globalizálódása, a külföldi befektetések mértékének
megnövekedése egyre gazdagabb táptalajt biztosít a korrupció számára. Míg az
1980-as években a külföldi befektetések összértéke 50 milliárd dollár volt, addig
ez az összeg 1995-re 318 milliárdra duzzadt, s ezzel együtt a tisztességtelenül
felajánlott összegek is a csillagos égig hatoltak. Egy amerikai szervezet, a
Transparency International minden évben elkészíti a leginkább korrupt országok
listáját. A tavalyi listavezetők Nigéria, Bolívia, Kolumbia és Oroszország voltak.
A legkevésbé korruptnak Dánia, Finnország, Svédország és Új-Zéland bizonyult.
Cikkünk a Time magazinban megjelent összeállítás alapján készült.
|
|
| | Külpolitika
| PÁTKAI MIHÁLY Béke helyett bombák
| Súlyos zavargások robbantak ki a héten az északír városok protestáns
negyedeiben. A portadowni protestánsok múlt vasárnap a hagyományos vallási
felvonulásukat feltartóztató rendőrökre támadtak. Szerda hajnalra Belfast utcái
lángoltak: a tüntetők egy buszt valamint többtucatnyi autót felgyújtottak és égő
barikádokkal torlaszoltak el számos utcát.
|
| HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS A First Lady elszólása
| Francia vezetők úgy döntöttek, hogy elismerik a palesztin államot, amint
kikiáltja azt a Palesztin Hatóság - közli keddi számában a Háárec című izraeli
újság. A napilap magas rangú párizsi forrásra hivatkozva jelentette, hogy Jacques
Chirac elnök, Lionel Jospin kormányfő és Hubert Védrine külügyminiszter közösen
hozta meg az erről szóló titkos határozatot. A francia külügyminisztérium
hivatalosan ugyan nem nyilatkozott az információval kapcsolatban, egy
külügyminisztériumi szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy Franciaország mindig is
támogatta a független palesztin állam létrehozásának tervét.
|
| A HÉTEN TÖRTÉNT
Robbanás a török bazárban
Egyedül nem megy
| Richard Holbrooke, az Egyesült Államok Koszovóval foglalkozó különmegbízottja,
és Nyikolaj Afanaszjevszkij orosz külügyminiszter-helyettes együtt utaztak
Pristinába, hogy a szerb-albán párbeszédet előmozdítsák. Ez volt az első
alkalom, hogy Moszkva és Washington képviselői együtt keresték fel Ibrahim Rugovát,
a koszovói albánok vezetőjét.
|
| Kormányzati paktum Csehországban
| Prágában csütörtökön délelőtt aláírták az úgynevezett ellenzéki
megállapodást, amely a választásokon győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD)
számára lehetővé teszi, hogy Milos Zeman vezetésével kisebbségi kormányt
alakítson.
|
| ROISZ PATRÍCIA Von Schorlemer: Győzelemre készülünk
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Törzsi harcok Nigériában
| Véres összetűzések törtek ki Nigériában Abiola ellenzéki vezető keddi
váratlan halálát követően. Bár amerikai diplomáciai vélemények szerint
kizárható a gyilkosság, a család a nigériai kormányt teszi felelőssé a hosszabb
ideje háziőrizetben tartott Abiola haláláért.
|
| ROMA SAJTÓKÖZPONT Nincs ítélet
| Továbbra sincs döntés az 1993-as romániai hadrévi cigányellenes pogrom
ügyében. Az ügyben ítélkező bíróság további nyolc személy ellen kérte a vád
kiterjesztését emberölés, illetve gyújtogatás miatt.
|
| RAMOR FRIGYES Fizess és vidd
HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS Tömeggyilkos pere Hágában
| A Hágai Bíróságon megkezdődött Milan Kovacevic szerb háborús bűnös pere. A
több mint 250 ezer áldozatot követelő szerb-horvát háború vezetői közül
huszonheten vannak őrizetben, ám a két leghírhedtebb elítélt, Radovan Karadzsics,
volt boszniai szerb vezető és katonai parancsnoka, Ratko Mladic azonban még mindig
szabadlábon vannak. Az elsőként a vádlottak padjára ültetett Kovacevic elleni
vádak: tömegmészárlás, háborús- és az emberiség ellen elkövetett
bűncselekmények.
|
| NAGYÍTÓ
CNN: hamis volt a hír
| | Riport
| HAJDÚ SÁNDOR Keleten a helyzet változatlan
| Emlékszem egy ismerősöm kedvenc történetére a bécsi bevásárlóturizmusról.
Bécs belvárosában sétálgat a „bennszülött” polgár, amikor hirtelen egy
benzinszagú Zsiguli fékez mellette, kihajol belőle egy atlétatrikós, napbarnított
arccal, és rákiált: „Hé kolléga! Szkolka kilometra Home Shopping Center?” A
hatás kedvéért még vigyorog is, nemzetközi nyelvtudására büszkén.
Bevásárlóturista. Ami pár éve velünk történt nyugaton, nos ez köszön ma ránk a
határ menti városokban. Békéscsabán is.
|
| SZAKONYI DÁVID Autóbusznyi szegény ember
| Magyarországot már jó ideje rója keresztül-kasul egy kissé kopott, piros
Zsiguli. Többek között ez sem zavarja - mármint az ütött-kopottság - a kocsi
tulajdonosait, azt a három férfiút, akik a környékbeli emberek szerint éhbérért
dolgoztatnak mintegy negyven-ötven embert. Férfiakat és nőket, vegyesen. A munka
kemény. Robotolás a mezőgazdasági vállalkozásoknál: termelőszövetkezeteknél és
magángazdáknál. Az elszállásolást is egyszerűen oldják meg: autóbuszban töltik
az éjszakát a megfáradt munkások.
|
|
| | Sport Szabadidő
| MIKECZ KRISZTINA Kulcsos gyerekek
Programok
MAKKI MARIE-ROSE Euro-turizmus
| Nemcsak Magyarország, hanem a világ gazdaságának is egyik legnagyobb
húzóágazata a turizmus. A hazánkba irányuló idegenforgalom alakulása természetesen
nem választható el a nemzetközi idegenforgalomban érvényesülő főbb
tendenciáktól, illetve az azokat befolyásoló politikai-gazdasági folyamatoktól. Az
egyébként sikerágazatként elkönyvelt magyar idegenforgalom versenyképességét
természetesen nem növelik az egyre szembetűnőbb hiányosságok: a romló
közbiztonság vagy a szolgáltatások nem megfelelő színvonala. Az európai utazási
szokások alakulásáról rendkívül érdekes összeállítás jelent meg a Turizmus
Bulletin szakfolyóirat I. évfolyamának második számában. Az alábbiakban e
tanulmányból közlünk részleteket.
|
| A száguldó 4.24-es
Ízvilág
Diétázóknak is:
| | Színes Tollhegy Vallástörténet
| T. R. RIDE Napünnep Stonehenge-ben
| Az ősi kelta vallás követői, a druidák fő ünnepüket a Szentiván-éjen, a
nyári napforduló idején tartják, június 21-én. Legszentebb helyük pedig a
dél-angliai Stonehenge, ahol a kőkorszak titokzatos tudással bíró csillagászai több
mint négyezer évvel ezelőtt a Nap mozgásának megfigyelésére szentélyt építettek.
Az Angliában mind népszerűbb napkultusz körül az utóbbi évtizedben támadt
politikai vihar hátterét a Washington Post című napilap beszámolója alapján
foglaljuk össze.
|
| KULCSÁR ÁRPÁD, RUFF TIBOR A szent város üzenete
| |
|