Július 17-én Szentpéterváron helyezik újabb - de a temetést kísérő vitákat
figyelve korántsem biztos, hogy végső - nyugvóhelyére a 80 éve meggyilkolt utolsó
orosz cár, II. Miklós és családja földi maradványait.
Az 1918-ban Jekatyerinburgban lemészárolt cári család és kísérete (balról
jobbra): II. Miklós cár, Alexandra cárné, gyermekeik: Tatyjána, Olga, Alekszej,
Anasztázia, Marija, továbbá Anna Gyemidova, a komorna, Botkin, a háziorvos, illetve
Trup, a komornyik. „Távol legyen, hogy idegen tetemekhez imádkozzunk” Fotó:
Kommerszant
A ceremóniát a Péter-Pál székesegyházban, a legtöbb orosz uralkodó hagyományos
temetkezési helyén bonyolítják majd le. A helyiség, amelyben a kripta már elő van
készítve, igen kisméretű: 15 embernél aligha fér be több. Két személy számára
azonban biztosan szorítottak volna helyet: Oroszország elnökének, valamint a
pravoszláv egyház pátriárkájának - ők azonban nem jönnek el. Jelcin nem
indokolta távolmaradása okát, de döntése azután született, hogy találkozott a
pátriárkával. Az egyház elzárkózását többféleképpen magyarázzák.
A „kincstári” verzió, miszerint kétségesnek tartják a csontok hitelességét,
gyakorlatilag kizárható: az elemzések, melyeket éveken át folytattak a világ
legnevesebb intézményeiben (köztük az amerikai hadügyminisztérium
laboratóriumában) gyakorlatilag kétséget kizáróan bizonyítják, hogy valóban a
cári család maradványai ezek. „A DNS- és a koponyavizsgálatok egy a trillióhoz
arányban alátámasztják ezt”- nyilatkozta az egyik kutató. Az egyház azonban
szkeptikus maradt: „Képzelje csak el, mi történne, ha a temetés után valaki
bebizonyítaná, hogy mégsem a cári család fekszik itt? Távol legyen, hogy idegen
tetemekhez imádkozzunk”- magyarázza a helyzetet V. Csaplin atya.
A cár kanonizálását illetően nem született még hivatalos döntés, a legközelebbi
zsinatot pedig csak 2000-ben fogják összehívni. Valójában ez a kulcskérdés: a
szentté avatással gyakorlatilag egyértelmű ítéletet mondanának ki a bolsevik
rendszerre. Az egyházi ódzkodásnak legvalószínűbb oka is éppen az lehet, hogy
félnek a megosztástól, hiszen a klérus vezető tagjai majdnem mindnyájan a szovjet
rendszer alatt léptek szolgálatba. Akkortájt pedig a tisztségek betöltéséhez a
Szovjet Kommunista Párt központi bizottságának és a KGB-nek a jóváhagyása
szükségeltetett.
Az újratemetéssel kapcsolatban eddig is megoszlottak a vélemények: „Ez
szentséggyalázás!” - kiáltják sokan. A probléma csak az, hogy némelyek az
újratemetést tartják annak, míg mások számára az évek óta laboratóriumokban
porosodó „temetetlen tetemek” jelentik ugyanezt. Mindkét oldalon történtek
lépések az ügy érdekében: az újratemetés ellenzői „Társadalmi Bizottság a
Cári Szent Mártírok Tetemeinek Védelmére” név alatt egyesítettek húsz,
vallásos-monarchikus nézeteket valló csoportot. Szerintük a maradványoknak a
templomban a helye. A temetéspártiak egyik képviselője pedig kijelentette, hogy ismeri
ugyan a külön elhantolt Alekszej herceg sírjának pontos helyét, de nem árulja el,
nehogy vele is végigcsinálják ugyanazt a megalázó procedúrát, mint a többi
családtaggal.
Bár most úgy tűnik, az utóbbiak kerekedtek felül, még nincs kizárva egy-két
meglepő fordulat. Egyes orosz lapértesülések szerint ugyanis a tudósok megtartottak
maguknak egy keveset a vizsgálati anyagból...
Időnként némely felröppenő hírek arról tudósítanak, hogy volt, aki kikerülte a
végzetét azon az ominózus napon. A személyzetből állítólag a szakács csodával
határos módon megmenekült, és Iránban nyitott vendéglőt a „Ványa bácsihoz”.
A cári család kivégzése amolyan rituális szertartás szerepét töltötte be. A
végrehajtók célja nem csupán a cári rezsim megdöntése volt, hanem fizikai
megsemmisítése mindannak, ami így vagy úgy képviselhette azt. Churchill annak idején
a „barbarizmus új korszakának” kezdeteként értékelte az eseményt. Ilyenformán
az elkövetkező temetési ceremónia is szimbolikus jelentéssel bír majd. Az egyház
hivatalos képviselete nélkül azonban jelentősen csökken a reprezentatív jelleg: nem
sok maradt az eredetileg megtervezett nagy „gyász-show”-ból. Elmarad többek közt a
három kilométer hosszú díszsorfal, az ünnepélyes egyházi fogadtatás, és nem lesz
liturgia az elhunytak emlékére. A papok ugyanolyan átlagos halotti misét tartanak
majd, mintha egy névtelen hősi halottért celebrálnának szertartást. Lesz ugyan
sortűz, de az uralkodóknak kijáró 21 helyett csak 19, mivel a cár lemondott a
trónról. A tölgyfa koporsókat piramis alakban helyezik majd el: legalulra kerülnek a
szolgák, akik mindvégig hűségesen kitartottak, azután a családtagok, legfelül pedig
maga a cár.
Még a szervezők számára is kérdés, hogy kik jelennek meg a búcsúztatón. Az elnök
és a pátriárka mellett távolmaradását jelezte az Orosz Nemesek Szervezete is.
Gorbacsov viszont, aki eleinte elzárkózott, nemrégiben jelezte, hogy mégis jön. Az
európai uralkodók és államfők valószínűleg képviselőiket küldik majd el. A
Romanov-dinasztia ma is élő 48 tagja közül több mint húszan lesznek jelen.
Úgy tűnik, hogy július 17-e nemcsak a temetés miatt lesz emlékezetes nap:
Szentpétervár pravoszlávjai és monarchista szervezetek különféle akciókkal
készülnek tiltakozni a „szentséggyalázás” ellen. De az elmaradt fizetéseiket és
ösztöndíjaikat követelő tanárok, orvosok, mérnökök, egyetemisták is ezt a napot
találták a legalkalmasabbnak a tüntetésre. Bizonyára nem véletlenül döntöttek
így: a városban ezen a napon legalább 700 külföldi újságíró lesz jelen, így a
„tüntettek még” események is könnyebben bekerülhetnek a világ hírműsoraiba.
Romanov herceg a cárizmus restaurációjáról
A temetés kapcsán felszínre kerültek a monarchia, az egyház és az állam
kapcsolatának kérdései és problémái is. „Van-e esély a monarchia intézményének
helyreállítására Oroszországban, és hogyan látja a Romanov-ház ma is élő
tagjainak szerepét ebben?”- kérdezte az Izvesztyija című moszkvai lap riportere az
egyik, talán legilletékesebb személytől Rómában.
Nyikolaj Romanovics Romanov herceg, aki az Orosz Cári Családtagok Egyesületének
elnöke, elmondta: „Nézeteimet illetően republikánus és demokrata vagyok.
Egyesületünk egyetlen más tagjáról sem tudok, aki valamilyen formában igényt
formálna a cári trónra, bár igazából nem is maradt köztünk olyan, aki egyenesági
leszármazottként örökösi jogokkal léphetne fel. A húszas években több jelentkező
is akadt volna, ám éppen e miatt II. Miklós édesanyja határozott felhívást tett
közzé, melyben arra szólította fel a lehetséges örökösöket, hogy ne
ábrándozzanak a trónról: ez az egész kérdés a mindenkori oroszországi helyzet és
a nép szabad választásának függvénye kell hogy maradjon. Többen azt hangoztatják,
hogy a Romanovok mindig is a saját dinasztikus érdekeiket tartják szem előtt. Ez
részben így is van. Nekem azonban elsősorban az a fő célom, hogy Oroszország
érdekeit szolgáljam. Egy nemzetnek csak egy történelme van, és azt nem lehet
feldarabolni. Félre kell dobni mindazt, ami elválaszt a hazától. Ez most nem
megfelelő idő a viszályokra, a múlt sérelmeinek rendezésére...” - nyilatkozta
N. R. Romanov az orosz lapnak.