Emlékszem egy ismerősöm kedvenc történetére a bécsi bevásárlóturizmusról.
Bécs belvárosában sétálgat a „bennszülött” polgár, amikor hirtelen egy
benzinszagú Zsiguli fékez mellette, kihajol belőle egy atlétatrikós, napbarnított
arccal, és rákiált: „Hé kolléga! Szkolka kilometra Home Shopping Center?” A
hatás kedvéért még vigyorog is, nemzetközi nyelvtudására büszkén.
Bevásárlóturista. Ami pár éve velünk történt nyugaton, nos ez köszön ma ránk a
határ menti városokban. Békéscsabán is.
KGST-piac Békéscsabán. „...ebben a bizniszben mindenki jól jár” Fotó: Hetek
Kora reggel lángos- és kolbászszag telepszik csendesen a békéscsabai piacra.
Enélkül egyetlen piac sem létezhet. A csendet azután egyre sűrűbben erős
dübörgés töri meg. Egyre-másra érkeznek a román határ felől a buszok, attól
függően, ki-ki hogyan tudott „átcsúszni” a vámon. A buszok mellett hirtelen
megindul a cserekereskedelem. Az értékes áruk hamar új gazdára találnak, még
mielőtt a kutakodó tekintetek a közelükbe férkőzhetnének. Arra a kérdésre, hogyan
sikerül a töméntelen „tömjént”, azaz Dacia és Carpati cigarettát
átcsempészni, a válasz magabiztos vállrándítás. Kérem, nem most kezdtük a
bizniszt - mondja szűkszavúan Cs. Lajos, az egyik busz sofőrje. Tőle tudjuk, hogy
kialakult szokások, íratlan szabályok működnek a határon, amelyeket minden
tisztességes, „nem bűnöző elem” csempésznek illik szem előtt tartania. A titokba
azonban nem kíván bennünket beavatni.
Az a lényeg, hogy a portékák hamar gazdára találnak. Egyébként szigorú
munkafegyelem jellemző az üzletemberekre. Kizárólag a csencselés után jöhet az
élvezet: a friss ropogós lángos elfogyasztása után a szintén friss és ropogós új
márka forintra váltása. A pénzváltóhelyiség tulajdonosa, nevezzük M. úrnak,
nagyon elégedett, nem csoda, hogy komoly, sőt filozofikus mélységű idegenrendészeti
gondolatra jut: „Hadd jöjjenek csak bevásárolni odaátról, hiszen nekik is joguk van
a jobb életre.”
A nagy táskák
A pénzváltás élménye után meglepve tapasztaljuk, hogy az óriási csíkos
bevásárlószatyrokba mi minden belefér. Több karton tejföl és legalább huszonöt
kiló csirke far-hát, a tetején megspékelve a minden tekintetben bizonytalan eredetű
és kétes megbízhatóságú műszaki áruval. Idővel egyre emelkedetebb a hangulat. A
műszaki bazárosok perfekt nyelvtudással biztosítják vásárlóikat: „Ez a legjobb
fajta áru, csúcsminőség!” A bevásárlóturisták „Próba, próba!”
felkiáltásokkal licitálnak, és a felszabaduló konnektorokon osztoznak. Némelyikük,
miután sikerült beüzemelnie a készüléket, boldogan hallgatja Lagzi Lajcsit, és
mindjárt lakodalmi a hangulat.
E hangulatban csendben mellénk sodródik egy Gábor nevű fiatalember:
- Cigi, konyak, vodka nem érdekli? - szólít meg bizalmasan.
Mondom neki, nem élek vele, de hadd tegyek fel egy kérdést helyette:
- Miért van az, hogy maguknál még mindig ennyire népszerű a bevásárlóturizmus?
- Nehéz a megélhetés - hangzik a válasz -, a határ mentén ezzel a
tevékenységgel tartjuk fönn magunkat, de nem messziről jövünk, mert az nem érné
meg, mivel kint Romániában is drága a benzin. Az itt vásárolt árut eladjuk, ez hoz
egy kis hasznot nekünk. Ezért még inkább érthető, hogy az árusoknak eladó minden.
Van is náluk a keletitől, a kínai áruktól kezdve a nyugati használt ruhákig, és a
talán máig harcoló német alakulatig minden.
Jön a konkurencia
Ennek hasznát szagolta ki néhány üzletember, és pár kilométerre nyílt egy új
piac. Ott is lehet mindent találni, bár népszerűsége még kicsi. A speciális mozgó
pénzváltók is jelen vannak. Lejt forintra, márkára váltanak. Ez a tevékenység az
arisztokrácia csúcsán lévők számára fontos.
A csempészarisztokraták használt Mercedesszel suhanva hozzák az üzemanyagot
keletről, amely még mindig olcsóbb, mint nálunk. Ez egy igazán mozgalmas munka. Napi
4-5 fordulóval a bevétel már busás. Lassan telítődnek a bevásárlószatyrok, és a
buszok csendesen elnyelik ezt a mérhetetlen árutömeget. Jut belőle a busz minden
részébe, melyek fekete koromcsíkot húzva indulnak a határ felé. Indulás előtt még
megkérdezem Lajost. Hogyan jutnak át ezekkel a határon? A válasz: „Ez is maradjon a
mi titkunk, de nyugodjon meg: ebben a bizniszben mindenki jól jár.”
Hivatalos adatok szerint az elmúlt év végén mintegy 882 ezer
munkanélkülit tartottak nyilván Romániában. Egyik évről a másikra 2,2%-kal nőtt a
munka nélkül maradottak aránya, akiknek az egyik lehetőségük a létfenntartásra a
csempészáruk beszerzése és forgalmazása. A munkát keresők közel húsz százaléka
fiatal. A munkanélküliek töredéke részesül csak valamilyen szociális
támogatásban. Az infláció egyre nagyobb méreteket ölt. A Román Nemzeti Bank az
eddig meglévő fémpénzek mellett újabb, nagyobb címletű fémpénzek kibocsátását
is tervezi, hiszen például a százlejesért gyakorlatilag semmit sem lehet venni. Ez az
oka annak is, hogy a fémpénzzel működő automaták nem tudtak elterjedni Romániában.
Egy példa: a legolcsóbb cigaretta megvásárlásához legalább félkilónyi érmét
kellene bedobálni a gépbe. A helyzetet még a legoptimistább románok is „igazán
nehéznek” minősítik.