Amerikai magfizikusok fölöttébb tudatlannak találták azt a pakisztáni
„kollégát”, aki atomtudósnak vallotta magát, és - arra hivatkozva, hogy
Pakisztán „első atomcsapásra” készül - menedékjogot kért az Egyesült
Államokban - adta hírül keddi számában a The Washington Post című amerikai
napilap.
„A legelemibb fogalmai sincsenek arról, hogy miből is áll egy atomreaktor. Azt
hiszem, még középiskolát sem végzett, nemhogy egyetemet” - idézte a lap Frank
von Hippelt, az amerikai tudományos szövetség elnökét.
A 29 esztendős Iftihar Csaudri Han saját állítása szerint azért hagyta el négy
tudóstársával együtt Pakisztánt, mert egy - a pakisztáni nukleáris stratégiának
szentelt - titkos tanácskozáson megtudta, hogy Iszlámábád atomcsapásra készül
India ellen. Han felajánlotta Washingtonnak, hogy a politikai menedékjogért cserébe
adatokat szolgáltat a pakisztáni atomprogramról.
Frank von Hippel és a Princeton Egyetem néhány tudósa hétfőn egy teljes órán át
kérdéseket tettek fel telefonon Hannak a pakisztáni atomenergia ügynökségnél
végzett feladatairól, s a nukleáris fizika terén szerzett ismereteiről. A
beszélgetés nyomán az amerikai tudósok egyértelműen csalónak bélyegezték a
pakisztánit.
Korábban James Rubin külügyi szóvivő is említette, hogy komoly ellentmondásokat
találtak Hannak a pakisztáni atomcsapás tervéről előadott beszámolójában.
A pakisztáni atomenergia ügynökség közölte, hogy nem alkalmazott Han nevű tudóst,
és az ügynökségen nincs olyan tudományos asszisztensi munkakör, amelyet Han saját
állítása szerint betöltött. (MTI)