Az év végéig nem emelkedik tovább a regisztrált munkanélküliek száma -
állapította meg az Országos Munkaügyi Módszertani Központ csaknem ötezer cég
körében végzett reprezentatív felmérése eredményeképpen. A második félévben
ugyanis a létszámcsökkenés és -növekedés lényegében kiegyenlíti egymást. (MTI)
Tőzsdefrigy
Stratégiai szövetségre lép a két legnagyobb európai részvénytőzsde, a londoni
és a frankfurti. A szövetség célja, hogy a kibocsátók, a befektetők és a piac
minden résztvevője olcsó, hatékony és hozzáférhető piaci infrastruktúra
segítségével élvezhesse „a páneurópai tőkepiac előnyeit”. Az egykori két fő
rivális szövetsége a majdani egységes európai értékpapírpiac magvát hivatott
megteremteni. (MTI)
Kisvállalkozói bank
Kisvállalkozói bank létrehozására van szükség - állapították meg a
résztvevők a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara munkabizottságának ülésén. Jelenleg
ugyanis nincs olyan banki szervezet, amely szívesen foglalkozna a kisvállalkozók
5-10-15 millió forintos hiteligényével. (MTI)
Nyugdíj az internáltaknak
A kommunista jogsértettek, például az internáltak is megkaphatják a 2,2
százalékos nyugdíjemelést. A 260 ezer főt érintő kormánydöntés 170 millió
forint pluszkiadást jelent. (MTI)