Olvasóink leveleit szerkesztett formában közöljük. Nem adunk helyet
szélsőséges, az emberi méltóságot sértő megnyilatkozásoknak, illetve olyan
véleményeknek, melyek fölösleges indulatokat keltenek.
Szuperszilveszter
Tisztelt Szerkesztőség!
A 98/26. számban megjelent „Szuperszilveszter” című cikkük kapcsán szeretném
egy aprócska (?) hibára felhívni a figyelmüket. Nevezetesen arra, hogy a harmadik
évezred nem 2000-ben, hanem 2001. január 1-jén kezdődik, a nevezetes szilveszteréj
pedig 2000. december 31-én lesz - tehát egy teljes évvel később, mint ahogy az a
cikk bevezetőjében olvasható. Tudom, hogy a cikk valóságos időpontokról és
események előkészületeiről számol be, ugyanakkor nem hiszem, hogy egy olyan, jónak
és tárgyilagosnak mondott sajtóorgánumnak, mint a Hetek, illik ilyen nyilvánvaló
számolási hibának bedőlnie, mindezt hat flekk terjedelemben!
Sokhegyi Zsolt
Veszprém
Szerkesztőségünk válasza:
Köszönjük levelét és észrevételeit. Természetesen tisztában vagyunk a
harmadik évezred matematikai kezdetével, ám lélektanilag az ezerről kétezerre
változó évszám - mint az a világszerte zajló nagyszabású előkészületekből is
nyilvánvaló, melyekről a cikk beszámol - az egész világ számára szimbolikus
jelentőségű. Cikkünk nem kívánta a két időpont közötti vitát eldönteni,
csupán a másfél év múlva tervezett eseményeket gyűjtöttük csokorba.
Tisztelt Szerkesztőség!
Nagyon szeretem a lapjukat, sokkal szegényebbek lennénk az Önöktől való átvétel
lehetősége nélkül. Éppen Braham professzor úrral beszélgettünk a Hetekről, aki
szintén csak a legnagyobb elismerés hangján szólt a lapról.
Minden Önöktől átvett írásnál feltüntetjük a szerzőnek és a lapnak a nevét
egyaránt. Továbbá, ha óhajtja, beteszek a lapunkba egy állandó hirdetést az
előfizetési lehetőségről, mindössze kérek némi tájékoztatást, hogy mennyibe
kerül a tengerentúlra történő előfizetés egy évre. A többit az impresszumban,
gondolom, megtalálom.
Köszönöm.
Kosaras Vilmos
főszerkesztő
Toronto, Kanada