Amióta világ a világ, mindig is voltak megvesztegethető emberek. Napjainkban
azonban a kereskedelem globalizálódása, a külföldi befektetések mértékének
megnövekedése egyre gazdagabb táptalajt biztosít a korrupció számára. Míg az
1980-as években a külföldi befektetések összértéke 50 milliárd dollár volt, addig
ez az összeg 1995-re 318 milliárdra duzzadt, s ezzel együtt a tisztességtelenül
felajánlott összegek is a csillagos égig hatoltak. Egy amerikai szervezet, a
Transparency International minden évben elkészíti a leginkább korrupt országok
listáját. A tavalyi listavezetők Nigéria, Bolívia, Kolumbia és Oroszország voltak.
A legkevésbé korruptnak Dánia, Finnország, Svédország és Új-Zéland bizonyult.
Cikkünk a Time magazinban megjelent összeállítás alapján készült.
Nevezzük, aminek akarjuk: vesztegetés, baksis, csúszópénz. A lényeg nem
változik: a korrupció félelmetes betegség, amely elől egyetlen országnak sem
sikerült megmenekülnie, jóllehet a szegényebb nemzetek jobban szenvednek tőle. A
járvány - amely különösen a politikai élet legfelsőbb szintjén szed világszerte
egyre több áldozatot - komoly aggodalomra ad okot. A Világbank tavalyi éves
gyűlésén James Wolfersohn elnök meg is jegyezte: „Megdöbbentő, hogy ilyen rövid
idő alatt idáig jutottunk. Tavaly még alig mertük kiejteni ezt a szót, az idén pedig
már a legfontosabb napirendi pontok között szerepel.
Az üzleti, politikai életben a korrupció ma már mindenre rányomja a bélyegét.
Ezért az amerikai országok tavalyi csúcstalálkozóján Bill Clinton vezetésével és
a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) védnökségével az
amerikai földrész kormányfői közös megállapodással elkötelezték magukat a
korrupció elleni harcra. A világ 29 leggazdagabb országa Csipkerózsika-álmából
felébredve végre rádöbbent, hogy ideje elfogadtatniuk olyan törvényeket, amelyekkel
visszaszoríthatják a ragályos kórt.
A hatalom csúcsán
Az Egyesült Államokban már 1977 óta bűncselekménynek minősül, ha egy amerikai
állampolgár külföldön közalkalmazottat veszteget meg. Az USA a híres
Watergate-botrányt követően hozta meg ezt a rendelkezést, ám mivel a világ többi
országa - élükön Franciaország, Németország és Nagy-Britannia - egyszerűen
hátat fordított az ötletnek, az amerikai vállalatok jelentős hátrányba kerültek a
kenőpénzeket gátlástalanul alkalmazó külföldi versenytársaikkal szemben.
A jég azonban - az európai botrányok következtében - lassan olvadni kezdett:
1992-ben Olaszországban számos vezető beosztású politikus és üzletember is
belekeveredett az úgynevezett Mani Pulite, azaz Tiszta Kezek elnevezésű perbe, melynek
során több mint 4000 embert hallgattak ki, 1063 ellen emeltek vádat és 460-at
ítéltek el, köztük Bettino Craxi volt miniszterelnököt és Gianni De Michelis volt
külügyminisztert is. Görögország nemrégiben adta ki Oroszországnak Andrej
Kozlenokot, aki valószínűleg felelős a Nemesfémeket Felügyelő Bizottság állami
kasszájából eltűnt 180 millió dollárért.
Spanyolországban a polgárőrség volt vezetője, Luís Roldán Ibanez 28 év
börtönbüntetést kapott sikkasztásért, vesztegetésért és adócsalásért. Roldán
szingapúri bankszámláján legalább 10 millió, svájci számláján pedig további
11,2 millió dollár kamatozik.
Az események néhány vállalatot, így a Royal Dutch/Shell csoportot arra
ösztönözték, hogy seprűt ragadva rendbetegyék a saját házuk táját. A Shell
1997-ben vesztegetés miatt 23 alkalmazottat bocsátott el, 95 vállalattal pedig etikai
okokból felbontotta a szerződését.
Ők azonban csak a kivételt képviselik. Igaz, hogy a japán bürokratákról is az a
hír járja, hogy a világon a legtisztességesebbek, ám a múlt hónap eseményei
bebizonyították, hogy a valóság egy kicsit más. A szigetország döbbenten figyelte,
hogyan nyomulnak be rendőrök százai a pénzügyminisztérium kapuján, hogy
kiderítsék, miben is sáros a jeles intézmény. Bizonyos ellenszolgáltatások fejében
ugyanis a japán kormány az építőipari cégek és a yakuza, vagyis a japán maffia
kézzelfogható támogatását élvezte. Hasonló a helyzet Dél-Koreában is, ahol több
súlyos baleset is jelezte, hogy az állami nagyberuházások elnyeréséért kifizetett
kenőpénzeket a vállalatok néha a biztonsági előírások kárára igyekeznek
megtakarítani.
A nagyok nyomában
Ha a fejlett országok ennyire leleményesek a korrupció terén, csodálkozhat-e az
ember, ha a világ elmaradottabb részei is követni akarják a nagyok példáját?
Kínában például 1995-ben egy 2,2 milliárd dolláros botrány kirobbanását
követően egy korábbi pártvezető helyettesével együtt öngyilkosságot követett el,
és 500 ezer kormányalkalmazottat büntettek meg. A korrupció azonban ennek ellenére a
mai napig virágzik. Kínában az embernek nem kell sokat törnie a fejét, hogyan
követhetne el valami tisztességtelenséget: nagy keletje van például az útleveleknek,
üzleti működési engedélyeknek, diplomáknak, sőt a bírósági végzéseknek is.
Indonéziában a Suharto-kormány idején külföldi segélyek és befektetések
milliárdjai tűntek el a közigazgatás „ki tudja hogyan is működik”
útvesztőjében. A gazdasági mutatók kezdeti megkétszereződése vakká tette a
szemeket a korrupció előtt. Csak a gazdaság összeomlása után döbbentek rá, hogy a
tisztességtelenség nagyon drága mulatság.
Nem kisebb meglepetés érte a kenyai állam- és kormányfőt, Daniel arap Moit sem. A
szafariparkjairól, vadállományáról híres országban ugyanis akadtak olyanok, akik
eldöntötték: az idén a korrupció nevű nagyvadra fognak vadászni. A szabad
vadászidényben így került a karabélyok céltáblájára maga az ország elnöke is.
Az ok egyszerű: Moi nagy buzgalommal igyekezett saját malacperselyébe gyűjteni azt a
400 millió USA-dollárt, ami állítólag egy helyi ékszerkereskedőnek járó
„exportösztönző” lett volna. Az összeg arra volt hivatott, hogy kárpótolja a
kereskedőt az importált nyersanyagra fizetett adó összegéért, amit azonban soha nem
fizetett be.
Pakisztán egykori kormányfője, Benazir Bhutto sem kivétel: bukásakor kiderült, hogy
férjével együtt mintegy egymilliárd dollárt tett zsebre az államkasszából. A
svájci hatóságok tizenhét olyan számlát fagyasztottak be, amely saját vagy
partnerei nevére szólt, és pénzmosásért akarnak vádat emelni ellene.
A fenti esetekkel a sor - sajnos - korántsem teljes. Wolfersohn szerint azonban nem
hunyhatnak többé szemet a korrupció felett. Az elmúlt évek botrányai jobban
megrázták a politikai rendszereket, mint amennyire a hidegháború valaha is képes lett
volna. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hosszú idő után ráébredt, hogy
nem viselkedhet tovább a fejét homokba dugó strucc módjára, s nem ártana
csökkentenie legalább a korrupció hivatalos elősegítését vagy támogatását. Az
afrikai országokban például különösen gyakori, hogy az IMF által átutalt segélyek
még csak el sem érnek a címzetthez, mivel valahol félúton rejtélyesen eltűnnek.
Az OECD védőszárnya alatt létrejött mostani megállapodásnak másik fontos vonása,
hogy véget kíván vetni annak a némely európai országban - így például
Franciaországban és Németországban is - törvényesen elfogadott gyakorlatnak,
miszerint a kenőpénzként kiadott összeget a vállalatok levonhatják az adójukból. E
módi ellenzői szerint ez az engedmény nyílt felhívás kenőpénz alkalmazására, nem
is említve azt a hátrányt, amit az ilyen módszereket elutasító konzervatívabb
üzletfélnek okoz.