Magyarországot már jó ideje rója keresztül-kasul egy kissé kopott, piros
Zsiguli. Többek között ez sem zavarja - mármint az ütött-kopottság - a kocsi
tulajdonosait, azt a három férfiút, akik a környékbeli emberek szerint éhbérért
dolgoztatnak mintegy negyven-ötven embert. Férfiakat és nőket, vegyesen. A munka
kemény. Robotolás a mezőgazdasági vállalkozásoknál: termelőszövetkezeteknél és
magángazdáknál. Az elszállásolást is egyszerűen oldják meg: autóbuszban töltik
az éjszakát a megfáradt munkások.
Az álmos kocsma. Itt is ismerték őket Fotó: Korbely Attila
Mintegy két hete a Győr-Moson-Sopron megyei Páli lakosaiban nagy megdöbbenést
keltett a mintegy félszáz ember feltűnése, akik a földeken eltöltött munkaidő
után elözönlötték a települést, és az utcákon sétálgattak, „grasszáltak,
mint valami zombik”, ahogy a helyiek mondták. Utóbb kiderült: a különös jelenség
oka a már említett három alvállalkozó volt.
A rendőrség a lakossági bejelentések miatt több embert igazoltatott. Egyesek éppen
menekültek. Ők azt állították, hogy az embertelen és számukra a továbbiakban
elviselhetetlen körülmények miatt egy mezőgazdasági munkát ellátó munkacsoportból
szöktek meg, mely a környéken tevékenykedik. Ez felkeltette a hatóság figyelmét,
és a megjelölt helyszínre érkezve megdöbbentő körülmények közt élő emberekre
bukkantak. Széles László, a társaságot igazoltató rendőrfőhadnagy, a büki
rendőrőrsparancsnok elmondása szerint a munkások bérét az alvállalkozók nem adták
meg, ezért azok vagy megszökdöstek, vagy pedig megpróbálták valahogy fenntartani
magukat. Állítólag előfordult, hogy patkányt kellett megsütniük, hogy egyenek. Ezt
már a megyei újságokban meg sem merték írni - tette hozzá a főhadnagy.
A feladatmegosztás
A három személy közül, akik intézik a munkások ügyeit, az egyik a munkát hajtja
fel, a másik az embereket, a harmadik pedig felügyelőként vesz részt a sajátos
„vállalkozásban”. Munkát nem nehéz találniuk, hiszen fele áron szolgáltatnak
munkaerőt. Rendszeresen bombázzák a vállalatokat, akik kapva kapnak a lehetőségen,
azaz az olcsó munkaerőn, hiszen a felelősség az alvállalkozóké marad. Nagyjából
öt-hat napig dolgoztatnak egy csoportot, utána lecserélik a társaságot, új
munkaerőt hoznak. Ezt addig tudják megtenni, amíg annyira közismertek nem lesznek,
hogy az emberek nem eszik meg többé a háromezer forintos napszám ígéretét. Ebből
ugyanis általában vagy semmit, vagy csak nagyon keveset kapnak meg.
A munkáscsoport tagjai egytől-egyig magyar állampolgárok. Az ország keleti,
munkanélküliséggel sújtott megyéiből szedik össze őket. Általában idősebb
emberek, főleg ötven felettiek. Volt köztük egy hatvanöt éves hölgy is, aki már
nem bírt dolgozni, ő volt hát az, akire a csomagokat bízták, hogy azokat őrizze. Nem
olyan emberekről van tehát szó, akik ismerik a jogaikat, vagy végigvinnék a
sérelmeik orvoslásának ügyét. Valószínűleg éppen ezért választják ki őket az
ilyen munkára - ecsetelte a rendőrtiszt a látottakat.
A határőröknek is feltűntek, többször is igazoltatták őket. Újabban egy nagy
Ikarusz buszszal fuvarozták az embereket. A határőrök beszélgetésünk közben
lakonikusan jegyezték meg: „Iszonyú görényszag volt a buszban, elég sötét
embereket láttam ott. Azt hittük először, hogy szökésben lévő külföldiek. Tudja,
mit csinálnának velük az osztrákok? Hazazavarnák őket.”
Az elkeseredett vidéki emberek, akik nem kaptak másutt munkalehetőséget, szinte
gondolkozás nélkül elhiszik az üres ígéreteket. Becsomagolnak egy kofferbe,
lepedőbe, és elmennek szerencsét próbálni. Hazatérve persze nem keltik jó hírét a
toborzóknak, ezért azok kénytelenek a következő turnust egy kicsit odébbról
toborozni. Egy hektár cukorrépát százezer forintért szoktak megkapálni. Ez az
általános, megszokott ár. Ők ötvenért elvállalták, tehát száz hektárért
ötmilliót vettek fel. Tulajdonképpen ez sem lett volna rossz üzlet, ha viszonylag
tisztességesen megfizetik a munkát - mondta egy helybéli férfi.
Mikor elmentek Páliból, a rendőröknek megsúgták, hogy egy picit még
kényelmetlenebb körülmények lesznek a következő szálláson. Páliban tudniillik egy
istállóban laktak, szalmán aludtak, napi ivóvízadagjukat két benzineskannában
kapták meg, hogy beosszák egymás közt. Fürdésre és hasonlókra „alternatív”
megoldások szolgáltak, azaz mindenki úgy mosdott, ahogy tudott. Az élelmiszernorma
fejenként fél kolbász volt, amit nem kaptak meg.
Hűlt helyük
A csapat elhagyta Pálit, a piros Zsiguli Horváthzsidány felé vette útját. A falu
szívében, a kocsmában is mindenki ismerte őket. Még a főnökök lakóhelyét is
tudták. Az viszont egyáltalán nem hatotta meg az álmos kocsma vendégeit, hogy
újságcikk készülne a sajátos munkavállalókról. Egy János nevű férfi egykedvűen
magyarázta el, hogy merre találjuk - s milyen kopogási technikával tudjuk
előcsalogatni - a sokaknak munkát biztosító kisfőnököt. De hiába vertük a
tamtamot a falusi porta ajtaján, a munkaközvetítő már odébb állt. A kocsma
„lakóitól” azért annyit megtudunk, hogy a közel ötven fős társaság a falu
egyetlen részvénytársaságánál talált munkát.
Horváth Róbert vezérigazgató kérdésünkre kissé tartózkodva, kissé csavarosan, de
nyilatkozott: „valóban nem igaz az, hogy nem kerestek meg minket, az sem igaz, hogy nem
próbáltuk ki őket.” Szerinte azonban az egész történet, mármint a modern
rabszolgatartásról, csak szenzációhajhászás, mivel nem tartja elképzelhetőnek,
hogy felnőtt embereket így be lehessen csapni. Persze manapság már ezt is el tudom
képzelni, mert már mindent lehet - tette hozzá a biztonság kedvéért. „Nézze, mi
szoktunk alkalmazni diákokat is idénymunkára, mint sokhelyütt máshol is szoktak,
jönnek, mennek, nem tudunk róluk túl sokat, a szállásuk és az egyéb körülményeik
nem a mi hatáskörünk.”
A vállalkozó trió a rendkívül olcsó munkaerő szolgáltatásával hívta magára a
társadalombiztosítás ellenőreinek a figyelmét. A főhadnagytól tudtuk meg, hogy
kiderült: sem adót, sem tb-t nem fizetnek. Egyből eljárást indítottak ellenük
feketemunka miatt. Ez az, amiben a rendőrség reménykedik, hiszen az alkalmazottakkal
való bánásmódjuk miatt nem vonhatták őket felelősségre. Legutóbb Ólmodon egy
cukorrépaföldön lehetett megtalálni őket, a busz a munkahely szélén állt az úton,
de szerda este onnan is tovarobogtak - ki tudja, merre. Talán új helyre mentek, de
lehet az is, hogy a falura oly jellemző gyors információcsere volt az oka a hirtelen
helyváltoztatásnak. Csak hűlt helyüket találtuk, a kerék- és kapanyomokat a
kietlen, rideg, ám beszédes cukorrépaföldön.