Bolíviai indiánok anyanyelvükön olvassák a Bibliát. Gutenberg gyermekei
Lassanként hozzászokunk ahhoz, hogy modernizálódó világunkban nemcsak új
technikai találmányokkal kell naponta „megküzdenünk”, hanem régi, megszokott
dolgaink is átalakulnak. Itt van példának okáért az írás és a könyv. Ma már
megszokott, hogy a betűt karakternek hívjuk, nyomtatás helyett printelünk -
mégpedig nem is nyomdában, hanem az asztalunkon, amit ugyebár dtp-nek mondunk ; könyv
helyett CD-ROM-ot veszünk; szabadidőnkben nem könyvtárba megyünk, hanem a
„digitális világhálón” böngészünk. A lábjegyzethez való hátralapozás
helyett a hipertextre klikkelünk, s a hagyományos könyvillusztrációk helyett a
multimédiás CD-szövegkiadások audio- és videoanyagát hallgatjuk és bámuljuk. Az
ezredforduló izgalmas kérdéseivel foglalkozó sorozatunk e negyedik részében
évezredünk végének egyik legfontosabb, korszakalkotónak tartott jelenségével
foglalkozunk: az „informatikai társadalom” születésének útját, s az
átalakulással járó lehetséges előnyöket és hátrányokat próbáljuk meg röviden
számba venni.
Az ábécé születése
Az írott kommunikáció nagyjából hatezer évre visszamenőleg kutatható
történetének egyik legjelentősebb, forradalmi változására i. e. 1700 körül
Kanaánban, egy Mezopotámia és Egyiptom között elterülő kicsinyke földdarabon
került sor. A később zsidó törzsek által elfoglalt területen élő népek
alakították ki először a ma is ismert betűírás elődjét, a 22 betűs sémi
mássalhangzós-ábécét, amely föníciai közvetítéssel valamikor i. e. 1000 és 800
között Görögországba is eljutott, hogy onnan továbbterjedve rövid idő alatt az
egész mediterrán térséget meghódítsa. Ebből alakították ki a rómaiak is a maguk
írásjeleit, amelyeket csekély változtatásokkal mind a mai napig használunk.
Az alfabetikus írás ma általánosan elterjedt a nyugati civilizációjú országokban.
Óriási előnye, hogy már gyermekkorban könnyedén elsajátítható, hiszen a
betűjelek egyes hangokat, nem pedig gondolatokat vagy szótagokat rögzítenek. Csak
összehasonlításul: egyetlen sinológus sem ismeri az összes, kb. 80 ezer kínai
írásjelet, de nem könnyű még azt a megközelítőleg kilencezer írásjelet sem
megtanulni, amelyet a kínai tudósok valóban használnak. Mennyivel egyszerűbb ehelyett
csupán 22, 24 vagy 26 jelet használni! Az ábécé továbbá nagyobb nehézség nélkül
áttehető az egyik nyelvből a másikba: ma nagyjából ugyanazt az írást használják
az angolok, a franciák, az olaszok, a németek, a spanyolok, a törökök, a lengyelek, a
hollandok, a finnek és a magyarok, sőt még a vietnámiak is. Hála az ábécé
egyszerűségének, az írás mindennapossá lett; már nem a papi vagy egyéb
kiváltságos osztályok többé-kevésbé kizárólagos birtoka, mint volt a bonyolultabb
írásrendszerekkel rendelkező Mezopotámiában vagy Egyiptomban. A műveltség
nagyrészt az írni-olvasni tudás függvényévé vált, és mindenki számára
elérhető. Az a tény, hogy az alfabetikus írás viszonylag csekély változtatások
mellett több mint három és fél évezreden át fennmaradt, önmagában is bizonyíték
arra, hogy megfelelően szolgálja az emberiség igényeit. Egyszerűsége és
alkalmazkodóképessége biztosította az ábécé győzelmét más írásrendszerek
felett.
Áttérés a tekercsről a kódexre
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ábécé feltalálása mellett az emberiség
másik meghatározó jelentőségű média-forradalmát a hagyományos papirusztekercsről
a könnyebben kezelhető kódex-formátumra történő áttérés jelentette. Ez a
legújabb kutatások szerint valamikor az i. sz. IV-V. század fordulóján, vagyis a
kereszténység államvallássá tétele után következett be. Hogy e változás valódi
jelentőségét megérthessük, tudnunk kell, hogy az átlagosan 7 méter hosszú és 30
cm széles papirusztekercs kezelése rendkívül nehézkes volt: a tekercset két kézzel
tartva, folyamatosan kellett az egyik tartópálcáról a másikra feltekerve olvasni,
így ha a könyv végén kellett valamit megkeresni, előtte percekig kellett hátrafelé
tekergetni a szöveget, majd az olvasás végeztével visszatekercselni az elejére.
Emellett a papirusz igen drága íróanyagnak bizonyult, mivel a papirusznád termőhelyei
(Szicília, Szíria, de főleg Egyiptom mocsarai) már az ókorban eléggé kipusztultak.
Ezzel szemben a bal oldalánál összefűzött lapokból álló kódex-formátum
használata sokféle előnyt rejtett magában: az információ előkeresésének ideje
néhány percről néhány másodpercre szűkült le, s a papirusz helyett használt,
mindkét oldalán írható pergamen (speciálisan kikészített állatbőr) sokkal több
szöveg tárolását tette lehetővé, sőt a könyv miniatürizálása is megoldhatóvá
vált. (Az eddig előkerült legkisebb ókori kódex mindössze 3 x 1 cm nagyságú.) A
modern kutatások azt is feltételezik, hogy a kódex-forma kizárólagossá tételében e
természetes okok mellett az is közrejátszott, hogy a dogmatizálódó kereszténység
ily módon is el akarta magát határolni a szent szövegek tekercs-formájához
mindvégig ragaszkodó zsidóságtól.
Gutenberg galaxisa
Hiába volt kéznél az egyszerűen elsajátítható ábécés írás és a könnyen
kezelhető kódex-formátum, a könyvek sokszorosítása még több mint ezer éven át
kettős nehézségbe ütközött: az egyik a könnyen előállítható, de tartós
íróanyag hiánya, a másik a sokszorosítás megoldatlansága. A kódexek íróanyaga a
középkorban már szinte kizárólag a pergamen volt, amely hallatlanul megdrágította a
könyvet. Egy Biblia elkészítéséhez például egy teljes juhnyájat (kb. ezer
állatot) kellett levágni! Ezt a gondot a Kínából arab közvetítéssel végül is
hozzánk érkezett papír oldotta meg, amely azonban csak a XII. században kezdett teret
nyerni Nyugat-Európában.
A másolás útján történő sokszorosítás gondját Johann Gutenberg (1399?-1468)
mainzi aranyműves-ezermester oldotta meg a XV. század közepén, aki kialakította a
szedés-nyomás technikáját. Ennek lényege, hogy miután a betűk negatívjait
ólomból kiöntötték, azokból tetszőleges szöveget raknak össze, amit
befestékeznek és egy lapra nyomtatnak, ahol az írás pozitív formában jelenik meg.
Gutenberg találmányának korszakalkotó jelentőségére egy kanadai történész,
Marshall McLuhan (1911-1980) azzal hívta fel a figyelmet, hogy a nyomtatott betű
korszakát „Gutenberg-galaxisnak”, vagyis a kozmikus csillagrendszerekhez hasonló,
önálló világnak nevezte el. McLuhan 1962-ben megjelent könyve - mint azt alcíme:
„a tipográfiai ember kialakulása” is mutatja - arról a modern emberről szól,
aki jellegzetesen a nyomtatott kultúra terméke, akinek szellemi és lelki tulajdonságai
eltérnek a nyomtatás előtti emberétől.
„A tipográfiai ember” kultúrája
Az írásbeliség Gutenberg utáni tömeges elterjedése végleg véget vetett a
többségében szóbeliségre épülő hagyományos kultúráknak. Az írásos hagyomány
- szemben a térben és időben is korlátozott, nehezen tárolható szóbeli
tradícióval - a térbeli viszonyokra, a múlt helyett a jelenre és a jövőre
helyezte a hangsúlyt. A hagyományok megőrzésén, az erkölcsi renden alapuló
ismeretek helyett a technika szabályszerűségeit emelte ki, s kedvezett a
tudományos-technikai ismeretek fejlődésének. Az írás felfedezése először a
szájhagyomány rögzítésére szolgált. Ezzel azonban megkövesítette azt, s az
eljövendő nemzedékek szemében egyfajta „régiséggé” változtatta a korábban
generációról generációra örökített, éppen ezért folyamatosan élő hagyományt.
Az írásos tradíció így végső soron kedvezett a változásnak, az újításnak, és
annak, hogy eltávolodjék a múlttól, mint az értékek legfőbb letéteményesétől.
A nyomtatott információ tömeges elterjedése ugyanakkor elősegítette a
tudás-monopólium kialakulását. A monopólium gazdasági értelemben (is) értendő: a
kedvezőbb helyezetbe jutott intézmény kultúrája az írásbeliség révén a
társadalmi élet minden szféráját képes volt áthatni, s végül kiszoríthatta és
törvényen kívülinek nyilváníthatta, vagy gyökeresen átalakíthatta a konkurrens
tradíciókat. Elég, ha csak az egyházi cenzúra intézményére; a XVI-XVII.
században a protestánsok és katolikusok által a nyomdák feletti ellenőrzésért
folytatott küzdelemre; vagy modern korunkban a Microsoft-jelenségre gondolunk. Ennek a
harcnak végső kimeneteleképpen csak olyan ismeretek maradhatnak fenn, melyek
összhangban állnak az uralomra került média érdekeivel és kulturális
beállítódásaival. Az írásos tradíció keretei között a tudásnak technikai
jellegűnek, világinak és jövőre orientáltnak kell lennie ahhoz, hogy jogosságát
és érvényességét elismerjék.
A tudás átalakulása
A világ ma igen közel jár ahhoz, hogy Marshall McLuhannek 30 évvel ezelőtt a
„világfaluról”, a „falak nélküli tanteremről” és az „elektronikus
emberről” szőtt álmait beteljesítse. A napjainkban szemünk előtt lejátszódó
médiaforradalom azonban többek szerint az írott és nyomtatott betű teljes
megsemmisülésével fenyeget: „Minden jel arra mutat, hogy a betűvetés kódja,
hasonlóan az egyiptomi hieroglifákhoz vagy az indián csomóíráshoz, feledésbe
merül. A jövőben már csak a történészeknek és más szakembereknek kell írni és
olvasni tanulniuk” - írta nemrégiben a kommunikációelmélet egyik nemzetközi
hírű szakembere, Vilém Flusser. Ez a változás pedig a tudásról alkotott
elképzeléseink átalakulását is óhatatlanul maga után vonja.
Annak az elképzelésnek, miszerint a tudás lényegileg könyvekből szerzett
műveltség, nyomai a római „tudományhoz” vezethetők vissza. Az idézőjel
használata azért indokolt, mivel a római tudomány lényegi eleme az idézés: Róma
fiai ugyanis az elméleti tudományok területén szinte mindent a görögöktől vettek
át. Ezt a tudományfelfogást egyenes ágon örökítette tovább a katolikus egyház
teológiája és vallásgyakorlata a középkorban; de a modern társadalomtudományok
ismeretelmélete is nagyrészt innen eredeztethető. De mennyiben változtatja meg a
tudásról alkotott képünket a kibernetika? Óriási mértékben. A különféle
kiberkönyvtárak gyarapodásával az Interneten keresztül előbb-utóbb bármely írott
információhoz hozzáférhetünk, vagyis a tudást nem az információ puszta birtoklása
jelenti majd, hanem inkább az információk közötti eligazodás és szelekció
képessége! Ezzel talán visszatérhetünk a tudás eredeti és természetes
eszméjéhez, amely nem valamiféle elvont ismereteket, hanem a való életben
megmutatkozó gyakorlati bölcsességet jelentett. Ezt a képességet minden bizonnyal
könnyebb volt egy szóbeliségre épülő, mint egy „tipografikus” kultúrában
megszerezni; s ha igaz a média-szakemberek jóslata, információs társadalmunkban újra
megnő majd a szóbeliség szerepe.
Isten a Hálózaton?
Végül jogosan vetődik fel a kérdés: ha a tudomány és kultúra szerkezetében
ilyen nagy horderejű változásokra kerül sor korunk kibernetikus médiaforradalma
nyomán, milyen hatást gyakorol majd ez a folyamat a kereszténységre? A kérdés
kimondva-kimondatlanul is a Bibliát érinti elsősorban. Mi lesz a zsidó-keresztény
kinyilatkoztatás szent szövegeinek sorsa a poszt-tipografikus kultúrában? A válasz
nem egyszerű. Első fokozatban nyilván csak annyi változás történik, hogy az eddig
megszokott könyv helyett CD-ROM-on olvassuk annak szövegét. Ezt sem lesz könnyű ugyan
megszokni, de az áttérés sok előnnyel is jár majd, valahogy úgy, mint amikor a
terkercsről a kódexformátumra tértek át az i. sz. V. században. Csakhogy ezúttal
többről van szó. Emlékezzünk rá, a könyvkiadás legfőbb problémáját
évezredeken keresztül a sokszorosítás jelentette. Gutenberg módszerével sikerült
elérni, hogy egyetlen „őspéldányról” szinte végtelen számú, az eredetivel és
egymással gyakorlatilag mindenben azonos példányt állítsunk elő, ami által az
„eredeti” szöveg is ellenőrizhető maradt. A kiber-könyvekkel azonban alapvetően
más a helyzet: itt az „őspéldányt” sokszorosítás nélkül olvashatja akár
végtelen számú ember egyidőben, vagyis ha ezen az egyetlen példányon változtatás
történik, azt senki sem tudja majd ellenőrizni. Ne feledjük, a kibernetikus térben
elhelyezett információk feletti ellenőrzés joga és lehetősége már ma is csak igen
kis számú ember kezében összpontosul, ezáltal mérhetetlenül megnő az információk
manipulálhatósága, ezáltal a definitív szövegek, s végső soron akár az egész
történelem átírásának lehetősége! Az interaktív multimédiás kommunikáció
egészen mást ért szövegen, mint a tipografikus gondolkodás. Míg az utóbbi zárt,
forrása ellenőrizhető, nehezen manipulálható, az előbbi nyitott, eredete
ellenőrizhetetlen, bármikor nyom nélkül szabadon variálható. (Gondoljunk Orwell
1984-ének hírmanipulátoraira, akik a cenzúra ósdi eszközeivel dolgoztak: az
átírandó híreket egyszerűen újra kiszedték és kinyomtatták. Mennyivel könnyebb
lesz munkájuk a kibernetikus információkkal!)
„A Hálózat az elme hatalmas katedrálisa, az a hely, ahol az Istenről és vallásról
szóló eszmék együtt vibrálhatnak, ahol a hitet a kollektív szellem formálhatja és
határozhatja meg” - írta a Time magazin 1996 decemberében megjelent „Találjuk
meg Istent a Hálózaton” c. összeállításában. A Biblia ezzel szemben határozottan
azt állítja, hogy „a hit hallásból származik, a hallás pedig a Krisztus beszéde
által” (Pál apostol levele a rómaiakhoz 10,17), vagyis az nem az emberi elme vagy
valamiféle kollektív tudat terméke. A hit abszolút tekintélyű és egyedüli
forrása, Isten Igéje, örökké ugyanaz marad: papirusztekercsen, pergamenkódexben,
nyomtatott könyvben, CD-ROM-on vagy az interneten.
Médiaforradalmak az emberiség történetében
(i. e.) 3000 k. |
a mezopotámiai ékírás kialakulása |
1700 k. |
alfabetikus írások a Közel-Keleten |
1000-800 k. |
a görögök átveszik a föníciai betűket |
(i. sz.) 4-5. sz. |
a kódex-formátum elterjedése |
9. sz. |
Karoling írásreform |
13-14. sz. |
a papír elterjedése Európában |
1455 |
Gutenberg feltalálja a szedés-nyomást |
1501 |
az ősnyomtatványok korszaka véget ér |
16. sz. |
közepe a nyomtatott könyv kiszorítja a kézzel írott kódexeket |
17. sz. |
a nyomtatott könyv tömegcikké válik |
1837 |
Morse digitalizálja az ábécét |
1873 |
Dewey bevezeti a tudományok Egyetemes Tizedes Osztályozását |
1890 |
Hollerith feltalálja a „lyukkártya computert” |
1895 |
a katódsugárcső felfedezése |
1948 |
Bardeen, Brattain és Shockley megépíti az első tranzisztort |
1977 |
az első Apple személyi számítógép (PC) megépítése |
1979 |
Megszületik az első szövegszerkesztő program (WordStar) |
1983 |
az internet létrehozása |
1984 |
Gibson definiálja a „kibertér” fogalmát; 1 000 felhasználó az
interneten |
1985 |
a CD-ROM kifejlesztése; megszületik a Windows 1.0 |
1987 |
10 000 internet-felhasználó |
1989 |
Tim Berners Lee bevezeti a „világhálózat” (World Wide Web)
fogalmát |
1989 |
1 00 000 internet-felhasználó |
1992 |
1 000 000 internet-felhasználó |
1995 |
10 000 000 internet-felhasználó; az Altavista keresőprogram 15 millió
oldalt indexel |
1997 |
az első csak hálózaton működő (NC) számítógépek kifejlesztése |
(Forrás: )