A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) régészeti bizottsága úgy határozott, hogy
Vörös Győző egyiptológus Thot-hegyi kutatásával és bejelentésével kapcsolatos
anyagát átadja az Akadémia etikai bizottságának, hogy foglaljon állást az ügyben.
Az ügy előzménye: Vörös Győző nagy visszhangot kiváltó bejelentését, miszerint
királysírt talált volna a Thot-hegyen, többen megkérdőjelezték, és az is
felvetődött, hogy az egyiptológus nem is vezethetett ásatást, mivel erre csak
régészeknek van jogosultsága. A régészeti testület az egyiptológiát érintő
felfedezések értelmezését és értékelését nem tekinti feladatának, e tekintetben
Kákosy László egyiptológus professzor és akadémikus véleményét tartja
mérvadónak.
A professzor szerint a rendelkezésre álló adatok szerint nem bizonyítható, hogy a
kérdéses sír valóban királysír-e. A grémium visszautasította „a média azon
megnyilatkozásait, amelyek kétségbe vonják a szakmailag illetékes testületek
véleményalkotási jogát és az ilyen típusú állásfoglalások hátterében sanda
politikai indokokat vélelmeznek” (MTI)