II. József császár 1782-es erdélyi látogatásakor arról értesült, hogy a hírek – pontosabban a bécsi, a budai és a pozsonyi hírlapok – többnyire túl későn érkeznek meg Erdélybe. Úgy gondolta, hogy a Főkormányszék városában, Nagyszebenben feltétlenül szükséges egy olyan fórum, amely szócsöve lehet az általa kezdeményezett reformoknak. Ezt a szerepet töltötte be 1783–1786 között az első erdélyi hírlap, a Siebenbürger Zeitung, amelyről – mai szóhasználattal élve – mindenekelőtt azt kell elmondanunk, hogy jelentős szerepet vállalt a jozefinista reformok kommunikációs előkészítésében, megvalósításuk ellenőrzésében. Ugyanakkor Szeben, Brassó vagy Kolozsvár újdonságai elsődleges helyet kapnak a lap hírrovatában. A külföld hírei nemcsak Spanyolországról, Franciaországról, a német fejedelemségekről tudósítanak, de a román fejedelemségekről („Walachei”), Moldváról és Havaselvéről is. 

Hochmeister Márton szebeni nyomdász, a kormányszéki nyomtatványok szállítója, 1783 novemberében jelentette meg a lap első számát. A hetente kétszer – hétfőn és csütörtökön – napvilágot látó kiadványnak, akárcsak a budai Mercuriusnak, maga a nyomdász-kiadó volt a szerkesztője. A Siebenbürger Zeitung a császári rendeletek publikálása mellett igyekezett feltárni azokat a visszaéléseket is, amelyeket egyes testületek tagjai követtek el. A hivatalok/hivatalnokok persze már akkor sem tűrték a legenyhébb kritikákat sem. Brassó városa például 1785-ben panaszt emelt a Főkormányszéknél a lap szerkesztője ellen, mert egyik közleményében kifogásolni merészelte a tanács ellentmondásos döntéseit a közigazgatás átszervezésével kapcsolatosan. (Pedig a cikk nem is az első oldalon jelent meg, hanem az utolsón, a lottóeredmények ismertetése mellett!) A brassói tanács beadványa jól tükrözi a lapszerkesztői munka „megbecsülését”, egyszersmind azt a felfogást is, amely szerint a sajtó kritikája megrendítheti a tisztviselőréteg status quóját. A konfliktushelyzetet II. József úgy próbálta áthidalni, hogy elrendelte: a hírlapok a továbbiakban csak a rendeleteket hozzák le, ne kommentálják azok végrehajtását. (A kolozsvári Akadémiai Könyvtárban fellapoztam a Siebenbürger Zeitung 1785-ös évfolyamának fennmaradt példányait, és kiderült, hogy – mai szemmel nézve – bizony nem is voltak olyan élesek az újság „kipellengérező” kritikái, állásfoglalásai.)

Jakab Elek állapítja meg, hogy amit Hochmeister az erdélyi arisztokrácia, a szász polgárság és Bécs megbízásából elvégzett, az végeredményben az erdélyi hírlapirodalom megszületését eredményezte. Először is Hochmeister Márton szerzett engedélyt az első erdélyi magyar hírlap, az Erdélyi Magyar Hírvivő megjelentetésére. De még negyven évvel később is eleven hatóerőnek bizonyul a Siebenbürger Zeitung: modellszerepe volt az Erdélyi Hiradónak, Méhes Sámuel lapjának az elindításában is, amely hangot adott az erdélyi magyar polgárosodási törekvéseknek. (Jakab Elek: Az erdélyi hírlapirodalom története 1848-ig. Bp., 1882. 59.)

Miként a magyar újságíróképzésben használatos sajtótörténeti szintézisben olvasható: az udvari kancellária eleinte csak a Kriegsbote cikkeinek a lefordításához járult hozzá. A cikkek fordítása azonban túl sok időt vett volna igénybe, ezzel pedig maga a hírközlés veszít frissességéből, időszerűségéből; ugyanakkor a lap közvetítő szerepe sem lett volna eléggé hatékony. Ennek felismerésével magyarázható, hogy aztán 1790 márciusában az udvar mégis engedélyezte egy önálló magyar lap kiadását. Kókay György ekképp vázolta az Erdélyi Magyar Hírvivő korabeli szerepét:

„Az 1790. április 3-án meginduló Erdélyi Magyar Hírvivő szerkesztői Fábián Dániel és Cserei Elek voltak. A lap közel állt az erdélyi magyar kormányszékhez, ez támogatta megindulását, és a kormányszék átköltözésekor a Hírvivő is áttelepült Kolozsvárra. Az újság tájékoztatta olvasóit a török háború hírein kívül az erdélyi országgyűlés és a megyegyűlések eseményeiről, valamint a külföldi hírekről. Programjukba vették a szerkesztők a nyelvművelést is: sürgették az anyanyelvű könyvek szaporítását, mert általuk az olvasás megkedvelését és a felvilágosodás eszméinek terjedését remélték. Síkraszálltak egy tudós társaság létrehozása érdekében, de az anyanyelv jelentőségét a kulturális és tudományos területen kívül a közigazgatásban és a közéletben is hangsúlyozták. A közigazgatás nyelvének az elmagyarosítását szolgálta a mintegy száz tisztségviselő latin nevének és magyar megfelelőinek a közzététele. A lap nem volt hosszú életű: Kolozsvárra történt átköltözése, 1790. december 16. után már csak néhány száma jelent meg.” (Kókay–Buzinkay–Murányi: A magyar sajtó története. Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Bálint György Újságíró-iskola, Bp., 2002. 40.)

A Teleki Tékában megtalálható azoknak a könyveknek a katalógusa, amelyek Hochmeister Márton nyomdájából kerültek ki 1782–1786 között (Hochmeister Márton: Az olvasó közönség kedvéért készített lajstroma Kolozsváratt…Hochmeisternél található könyveknek. Kolozsvár, 1792). A könyvek, jelentések címjegyzéke alapján megállapíthatjuk, hogy articulusok, rendeletek teszik ki a nyomdatermékek nagy részét. A militarizált Erdélyben készülő Tanterv (Norma Regia) előírta mindezeknek a könyveknek az ismeretét (Johannes Scapula, Louis de Dieu, Samuel von Puffendorf stb.), természetesen német nyelven. (Ulrich im Hof: A felvilágosodás Európája. Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 1995. 33.) Hochmeister a „klasszikus” irodalom publikálásával elérhetővé tette a német nyelvű „szakirodalmat” a szász fiatalok körében, a városi polgártól a Landesmann (a földműves) fiáig. Verók Attila, a szász olvasástörténet kutatója, a szász városok levéltárait kutatva megjegyzi, hogy az olvasás, illetve a könyvtártartás szokása a 18. század végétől kezd általánossá válni a Királyföldön. Hochmeister nyomdatermése ennek egyik sarokköve volt.

Az erdélyi hírlaptörténet egyik érdekessége Trattner János Tamás bécsi nyomdász kezdeményezése, aki lapkiadó vállalatot akart létrehozni a Erdélyben, Szlavóniában, Dalmáciában. Kezdetben Bécs nem akadályozza meg Trattner célkitűzését, mert fontosnak tartotta az ipar és kereskedelem elterjesztését a Birodalom elmaradott régióiban. A „médiamogul” mégis elállt a tervétől. Többen arra gyanakszanak – így Kókay György is –, hogy Trattner végül is politikai nyomásra mondott le tervéről. Az udvar egyre kevésbé bízott meg a sajtóban, főként a nemzetiségek nyelvén megjelenő újságokban.

 A Siebenbürger Zeitung 1788-tól Der Kriegsbote címmel él tovább, és elsősorban a harmadik orosz–török háborúról tudósít. A kisebb-nagyobb határmenti összecsapások már több hónapja folytak a Habsburg- és az oszmán haderő között, amikor 1788. február 9-én a császár hadüzenetet intézett a szultánhoz. A továbbiakban is a határ menti területeken folyt a háború, császári hadak törtek be Moldvába és Havasalföldre, míg oszmán kötelékek a Bánátba. 1789-ben azonban Európa népei vigyázó szemüket Párizsra vetették, hiszen kitört az egyetemes történelmi jelentőségű nagy francia forradalom. Ennek fényében a háború egyetlen jelentős eseménye, Nándorfehérvár – vagy ahogyan akkor már inkább a magyarok is nevezték: Belgrád – Habsburg-fennhatóság alá kerülése különösebb visszhang nélkül maradt. (Kriegsbote, 1789)

A bécsi udvar figyelme is szükségszerűen mindinkább Nyugat felé fordult. Veszélybe került ugyanis Osztrák-Németalföld, újabb háborúra készülődött a régi nagyhatalmi ellenfél, a Porosz Királyság. Mindez oda vezetett, hogy már az 1790. július 27-én megkötött reichenbachi egyezménnyel a Habsburg Birodalom is csatlakozni kényszerült az Angol Királyság, az Egyesült Németalföldi Tartományok, a Porosz Királyság és a Lengyel Királyság megállapodásához. Majd azt is megtudhatjuk, hogy az 1791. augusztus 4-én megkötött szisztovói osztrák–török béke a háborút megelőző korábbi hatalmi helyzet visszaállítását írta elő, vagyis a Habsburg Birodalom területszerző törekvése sikertelen maradt. Az 1792. január 9-én Jászvásárban (Iaşi) aláírt orosz–török békeszerződés rögzítette a Bug és a Dnyeszter közötti területnek az Orosz Birodalomhoz csatolását. Ezzel a Fekete-tenger egész északi partvidéke a cári hatalom ellenőrzése alá került. A Der Kriegsbote elsősorban az osztrák csapatösszevonásokról tudósít, a nándorfehérvári győzelemről, ezúttal Belgrád név alatt említve azt. A háborút a győztes felek állították le, mert Franciaországban 1789-ben kitört a forradalom. A Hadi Tudósító (hányszor olvassuk még ezt a nevet a magyar hadilapokon!) Bécs szócsöveként működött, minden „cikk” cenzúrázott, jelentések tömkelege lesz a Bote. (Balogh András: Az erdélyi szász irodalom magyarságképe 1480–1940. Bölcsészdoktori értekezés. Bp., ELTE, 1993. 192.)

1792-től 1862-ig Der Siebenbürger Bote címmel jelenik meg a Siebenbürger Zeitung szellemi jogutódja. A lap nagyobb betekintést enged az erdélyi városok politikai, kulturális és gazdasági életébe, ugyanakkor előtérbe kerülnek a birodalmon kívüli hírek: Spanyolország, Portugália és Anglia politikája dominálja a híradásokat. A napóleoni időszakról angolpárti tudósítások sokasága olvasható a Szent Szövetségről, az 1848-as forradalomról és szabadságharcról, természetesen osztrák udvari szemszögből, majd később a Franciaország elleni háborúról kapunk részletes tájékoztatást.  

A Siebenbürger Zeitung ma is napvilágot látó jogutódja a Siebenbürgische Zeitung, amelyet a Landsmannschaft der Sieben-bürgen Sachsen in Deutschland (a Németországban Élő Erdélyi Szászok Szülőföldi Egyesülete) Münchenben jelentet meg 1950. június 5. óta. Azzal a célkitűzéssel indult, hogy összetartsa és bátorítsa a világban szétszóródott, illetve otthon maradt szászokat; kapocsként működött Kelet és Nyugat között; biztos fogódzót jelentett egy olyan világban, amelyben már senki sem tudott a hogyan tovább-ra válaszolni. Súlypontja a történelem és a művelődéstörténet, illetve a romániai politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet megannyi jelensége. Ugyanakkor németországi eseményekről és politikai döntésekről is tudósít, főleg azokról, amelyek a kivándorolt szászok életével kapcsolatosak. A Siebenbürgische Zeitung november 14-i számában például erdélyi tárgyú könyvekről olvashatunk (Helene Platz és Berta Stegmann – Heidelbergben megjelent – Erdélyi meséskönyvéről), koncertekről (november folyamán a brassói fúvósok felléptek Augsburgban, a Fuggenekben, ahol sok elvándorolt szász él), kiállításokról, német vagy szász vonatkozású eseményekről.

A Siebenbürgische Zeitung több mint fél százados történelme során a Romániában élő és onnan kivándorolt szászok közösségalakító intézményévé vált. Számos cikk az erdélyi Martin Ohnweiler tollából származik, aki 1990 óta állandó munkatársa.

Napjainkban több mint 26 ezer példányban jelenik meg a lap, és több mint húsz ország olvasóihoz jut el – Kanadától Spanyol-országig, Brazíliától Izraelig vagy akár a Tonga Királyságig. Erdélyben 270 intézmény (egyházközségek, könyvtárak és kuratóriumok) díjmentesen jut hozzá az újsághoz, ugyanakkor a németországi minisztériumokban és könyvtárakban is kézről kézre jár a lap.

A Siebenbürgische Zeitung Online, vagy az Erdélyi Elektronikus Újság 2000 januárjától napjainkig közli a nyomtatott Siebenbürgische Zeitung fontosabb cikkeit, olyan politikai és kultúrtörténeti eseményekkel foglalkozik, amelyek elsősorban azoknak szólnak, akik német nyelven szeretnének információkhoz jutni Erdélyről, a romániai származású, külföldön élő, illetve a még Romániában élő szászokról (www.siebenburgen.de). A Siebenbürgische Zeitung nemcsak egyszerű hírportál, hanem kommunikációs háttér is. Az itthon maradt szászok vélemény- és identitásformáló újságjaként működik. Fejcímein a hírek kronologikus felsorolása időgépként „működik”. A Dátum és Esemény fejlécek alatt szász kapcsolattörténeti, szász kulturális, „szülőföldi és honfitársi” egyesületek tevékenységének beszámolóit olvashatjuk, amelyekre időrendi vagy intézményi szempontok alapján kereshetünk rá. Pl. a romániai német tévé- és rádióadók minőségének kritikus szemléje, a brassói Honterus Gimnázium végzőseinek találkozói, Angela Merkel német kancellár jövő évi szebeni látogatása. Lapszemle fejcím alatt a világ legfrissebb eseményeiről kapunk rövid áttekintést. Témájuk kizárólag a német nyelvterület politikai és civil élete és a szászságról szóló hírek. A hírportál mediatív kommentárként is működik, elsősorban a Fórum címszónál. A Szolgálat és Dialógus fejcímeknél több mint ötszáz cég, intézmény, gazdasági vagy kulturális egylet elérhetősége található meg. Mindez a szász és német média, kulturális, politikai és üzleti világ fórumává emeli a sajtóorgánumot.

Nagyszeben és Luxembourg megosztva nyerték el az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az ünnepségek 2007 nyarán kezdődnek el Nagyszebenben. Nem érdemelné meg ez az újság, hogy legalább néhány számát újra Hermannstadtban nyomtassák ki?