2007-ben Nagyszeben városa Luxembourggal együtt Európa egyik művelődési fővárosa lesz. Ez alkalomból kívánunk a nagyszebeni művelődéstörténetből egy érdekes részletet bemutatni, éspedig azokról a nagyszebeni diákokról, akik a brassói Honterus Gimnáziumban tanultak.

A nagyszebeni oktatás hosszú tradíciókra tekint vissza; 2005-ben az itteni Brukenthal Líceum fennállásának 625. évét ünnepelte. 1380-ban történik a szebeni tanintézmény első okleveles említése, azé az iskoláé, melynek a mai iskola tekinthető jogutódjának.

A régi brassói városi iskolát – első említése az 1388. évből származik – a 16. század közepén Johannes Honterus (1498–1549) alakította át Erdély első humanista oktatási intézményévé. Az új brassói iskola felsőfokú intézetként – mai felfogás szerint középiskolaként – működött, amely tanulóit az egyetemjárásra készítette elő. Az akkori nyelvhasználat szerint látogatói „studiosi”, azaz „hallgatók” vagy „diákok” voltak.

Felsőfokú intézményi voltából adódóan – amely Brassóban a közép-európai humanista iskolák mintáját és színvonalát követte – a Honterus-iskola erőteljes vonzerőt gyakorolt a tudásvágytól fűtött fiatalokra, annál is inkább, mivel a korszakban Erdélyben ez volt az egyetlen ilyen jellegű oktatási intézmény. Rövid idővel ezt követően Nagyszebenben is humanista iskola alakult a brassói minta nyomán, és ez az iskolaalapítás mind a város, mind a környék számára igen nagy jelentőséggel bírt.

Annak ellenére, hogy a Honterus által végrehajtott iskolaalapítás legkésőbbi dátuma 1539, és ő maga a reformáció szellemében 1543-ben megalkotta az első erdélyi iskolaszabályzatot Constitutio Scholae Coronensis (Brassói Iskolaalkotmány) címmel, a Honterus-iskola legrégibb fennmaradt anyakönyve 1544 decemberével datálódik és 1810-ig követhető nyomon. Az eredeti kötet a Brassói Evangélikus Egyházközség Levéltárának egyik becsben őrzött kincse.

A brassói iskolai anyakönyvbe – az intézményt 1568 után gimnáziumnak nevezték – csak a felső osztályos diákok neveit és származási helyét vezették be, ezért viszonylag kis-számú diákságról tudósít.

Az anyakönyvbe 1544 és 1600 között bejegyzett 1085 diákból negyvenöt szebeni származású. Így Nagyszeben a diáklétszámot tekintve a második helyen áll Brassó után, ahonnan 150 diákot jegyeztek be az anyakönyvbe. A hallgatók számát tekintve a következő helyen Beszterce áll (41), majd Medgyes (32), Berethalom (28), Riomfalva (24) és Segesvár (22) következik. Az 1544–1570-es időszakban a diákok összlétszámának mintegy kétharmada származott a fentebbi helységekből, a többi Brassóból, mert később a brassói minta alapján több iskolát alapítottak a környéken, ami a külső diáklétszám csökkenését eredményezte.

Megkockáztatható az a feltevés, hogy a nagyszebeniek azért is látogatták előszeretettel a brassói tanintézményt, mert a Honterus-iskola több rektora szebeni származású volt: 1554–1556 és 1558–1560 között Jacobus Mellembriger töltötte be ezt a tisztséget, időközben (1557) Michael Sigler és később (1569–1571) Martin Oltard, aki két öccsét, Lukas Oltardot (1570) és Antonius Oltardot (1571) is Brassóba hozta.

Vizsgáljuk meg tehát azt a negyvenöt szebeni diákot, akik 1546–1599 között szerepelnek a brassói iskolai anyakönyvben. 1549 és 1560 között szebeniek nevei minden évben szerepelnek Brassóban, 1550-ben, 1552-ben és 1554-ben egyidejűleg hárman tanultak itt, 1559-ben meg  éppenséggel öt diák neve fedezhető fel a brassói gimnázium felsőbb osztályaiban. Hosszabb időszak, amikor nincs adat szebeni jelenlétre, az 1565–1569-es és az 1572–1582-es évek, illetve a 16. század vége.

A negyvenöt szebeni diák közül huszonkettőnek – tehát szinte a felének – csupán a nevét ismerjük, úgyhogy a továbbiakban mondottak jobbára a fennmaradt huszonhárom szebeni Honterus-hallgatóra vonatkoznak.

Két szebeni születési dátumát más forrásból ismerjük: Lukas Franck (1547) 1526-ban született, míg Antonius Oltard (1571) 1552-ben, úgyhogy 21, illetve 19 évesek voltak, amikor az intézmény legfelsőbb osztályát látogatták, és nevük bekerült az anyakönyvbe. Egy másik szebeni hallgató – Valentinus Leo (1582) – tanulmányai ideje alatt hunyt el Brassóban.

Megállapítható ugyanakkor, hogy tizennégy volt brassói diák külföldi egyetemeket látogatott, közülük tizenhárom Wittenbergben tanult. Más, frekventáltabb egyetemek a németországi jénai, rostocki és tübingeni, illetve az olasz páduai egyetem volt.

Az egyetlen jénai hallgató, Georg Zimmermann (1559) külföldi egyetemjárása idején halt is meg.

Érdekes tény, hogy több nagyszebeni ifjú a városi tanács tanulmányi támogatását élvezte, köztük Georg Melas (1557-ben Brassóban beiratkozik; 1562-ben támogatás), Georg Zimmermann (1559–1564), Johannes Auner (1559–1564), Albertus Birthalber (1560–1561), Johannes Gubesch (1564–1568).

A hajdani brassói hallgatók közül többen a későbbiekben az iskolai oktatásban tevékenykedtek. Lukas Franck (1547) 1556–1561 között töltötte be a szebeni gimnázium rektori tisztjét; Jacobus Mellembriger (1549) 1554-ben lett a brassói gimnázium rektora, majd 1556-ban feleségül vette Johannes Honterus reformátor és iskolalapító leányát, Justinát. Stephanus Groß (1549) az 1555–1558-as években vált a szebeni gimnázium rektorává, Georgius Melas (1557) 1565–1568 között volt lektor ugyanitt, míg Johannes Auner (1559) 1567–1569 között lett a szebeni gimnázium rektora. Végül Andreas Haslerus (1599) a szebeni gimnázium rektori tisztjét látta el rövid időre, mert 1613-ban – amikor Báthori Gábor fejedelem elfoglalta a várost – egy hajdú halálra sebezte.

 A Honterus-iskola legtöbb végzettje a későbbiekben lelkészként tevékenykedett. Kiemelkedő az életpályája Lukas Francknak (1547), aki mielőtt 1567-ben megválasztják berethalmi lelkipásztornak, először városi főlelkész Szászsebesen, majd lelkész Kelneken. Mikor 1572-ben az Erdélyi Szász Evangélikus Egyház püspökké választotta, ő nem akarta elhagyni Berethalmot és Szebenbe költözni, ezért Berethalom 295 évre püspöki székhely lett. A későbbiekben Lukas Franck az Ungleich és Unglerus nevet használta; 1600-ban hunyt el Berethalomban, ahol sírköve a képmásával a mai napig megtekinthető.

Jacobus Mellembrigert (1549), Honterus vejét brassói rektori tiszte után Szászsebesen főlelkésszé választották, ám a brassóiak már 1561-ben Brassóba hívták főlelkésznek, itt is halt meg az 1572-es pestisjárványban.

A szebeni Georg Melas (1557) 1578-ban Barcarozsnyón, 1580-ban a Szeben melletti Keresztényszigeten lett lelkipásztor, végül pedig városi főlelkészi tisztet viselt Nagyszebenben 1582–1592 között. Képmásos sírköve a nagyszebeni főtemplomban található.

Melas városi főlelkész elődje, Johann Auner (1559) is hajdani brassói diák volt, aki, miután a szebeni gimnázium rektoraként tevékenykedett, 1570-ben szintén Szebenben lett prédikátor, később pedig, 1572–1580 között főlelkész.

Más lelkipásztorok, akiknek életpályájáról adatok állnak rendelkezésünkre, és akik valamikor a brassói gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, a következők:

Stephanus Groß (1549) 1561–1599 között működött lelkészként a Szeben melletti Szenterzsébeten, illetve 1580–1582 között a szebeni káptalan dékáni tisztjét is ellátta.

Valentinus Cronerus (1551) 1566–1568 között lelkipásztor Alsóbajomban.

Franciscus Schlesier (1552) Baráthelyen hunyt el lelkipásztorként 1559-ben. Matthias Hermann (1554) 1567–1573 között lelkipásztor Kisselyken.

Georgius Meldt (1555) 1570–1591 között prédikátor Barcarozsnyón. 

Stephanus Portarii (1556) 1583 előtt lelkipásztor Fenyőfalván.

Johannes Gasner (1559) 1583–1584 között lelkipásztor Feleken.

Albertus Birthalber (1560) 1569-ben lelkipásztor Toporcsán és 1573–1588 között Kisselyken.

Lucas Oltard (1570) 1575–1581 között prédikátor Ecelben.

Thomas Bordan (1581) 1589–1592 között lelkipásztor Nagycsűrön, 1592–1633 között pedig Szelindeken.

Michael Elistus (1586) 1600–1624 között lelkipásztor Nagycsűrön.

Összefoglalásként: a fentebbi adatokból kitűnik, hogy a Honterus Gimnázium több szebeni származású hajdani diákja később szülővárosában gyarapította az oktatásban szolgálók számát, ketten lektorként, hárman rektorként, többen pedig egyházi szolgálatot vállaltak, hárman egymás után főlelkészek voltak 1592–1597 között, az utolsó közülük Petrus Lupinus (1574), aki Valdhidban született, valószínűleg a szebeni Petrus Lupinus (1550) fia volt, ám nevén kívül nem tudunk róla egyebet.

Megállapítható, hogy a 16. században a brassói Honterus Gimnázium nemcsak szervezési mintául szolgált a szebeni gimnázium számára, hanem a szebeni származású diákok kiképzésével jelentős mértékben hozzájárult a nagyszebeni iskola- és művelődéstörténethez. A meghatározó szerep a város történetének vonatkozásában természetesen a szebeni gimnáziumé, sajnos azonban erről olyan közvetlen, korabeli írott forrással nem rendelkezünk, mint amilyen a brassói iskolai anyakönyv.

A szebeni iskolatörténet egy részét azonban a fentebbiekből is rekonstruálni lehet, amint erre kísérletet tettünk.

Brassó, 2006. november 25.