III. Zsoltár

A porból szedsz fel mint port, kormot és

hamut, s mégsem csodálkozol.

Csodálkozzam hát én, Uram, azon, hogy

puszta delelőmön Te vagy a szárazság, mely

mindenemet fölperzselte? s az éj a

Te fogyatkozásod könyörtelen pillanata?

Uram, nem napnak akarlak.

                                    Hanem árnyéknak,

amely az én árnyékommal találkozik,

s ugyanazt teszi, mint az én árnyékom.  

Ez én vagyok. Légy Te – a Másik:

aki a kérdést kiveszi a számból,

de választ nem tesz a helyébe.

XIII. Zsoltár

Miként a szerzetesek, kik éveken át 

a gyertyavilágnál a pergamenre

kéziratokat másoltak, amikből

oly keveset értettek, mégis

úgy őrizték őket a poros polcokon,

mint az értelem szent kincseit,

amelyek az évszádok mély

keserűségéből fakadtak –

          én is

lemásolom a lelkembe homályos

szöveged, melyből egy kukkot sem értek.

Uram, tégy a számomra kijelölt

polcra, hátha fellángol egyszer

rajtam is a fény, amelyre vártam,

akár egy értékes kéziraton.

Lászlóffy Csaba fordításai