Az Örömóda dallamára

Szüld meg újra a világot,

Érezd bőrét bőrödön,

Felrobbantja pillantásod,

Nem marad itt kő kövön.

Építsd újra törmelékből,

Van kagyló, üvegszilánk,

Bárha földünk százfelé dől,

Éned mindent összeránt.

Tűz levedli száz ruháját,

Libben-lobban meztelen,

Szirma kéket, cifra sárgát

Villant álszemérmesen.

Csepp bibéjét hogyha néznéd,

Lángja szirmát megleled:

Pernyék selymes libbenését,

Gyöngyport, bársony üszköket.

Két kavics közt éjszakában

Apró szikrát percegess,

Csípi nyelved fűszeres

Barlang-villany, ősi áram.

Szalonnának zsírja cseppen,

Ízét érzed ínyeden,

Gyémántkönnyén gömbölyűen

Csüng a tágas végtelen.

Kenyeredre csillagábrát

Rajzol forrón, sistereg,

Füstös-húsos aromáját

Mindöröktől ismered.

Hagyma hersen, nedve csorran,

Száz pendelyt levetkezik,

Pézsma-kristály mindegyik,

Zendülést szít szájban, orrban!

Vízcsepp gyűlik, szerteperdül

Kocsonyásan ujjbegyen,

Örvényekben zúgva kergül

Bugyborékos rejtelem.

Híd lábánál felgyűrődik

Mint ágyon az ágynemű,

Úgy látszik, ki rajta alszik,

Álma nincsen egyszerű.

Télen mint száz kéz pilinkéz,

Jégpengéje megsebez,

Gőze forrón permetez,

Ablakunkon téli hímzés.

Röghöz bújva számolatlan

Gyűlnek órák és napok,

Fűl a nyár, goromba katlan,

Hűs eső ver bádogot.

Gyúl a bő levű bogyóban

Tigris-izmú, vad cukor,

Hordó mélyén lángja lobban,

Ekrazit-sűrű a bor.

Szájpadláson szétszaladva

Labirintus-rajzolat:

Borzol bőgő-húrokat,

Feldob messzi hegy-tarajra.

Ablak mélyén fel-le járunk

Akváriumban halak,

Szánk a semmiségbe tátong,

Ringat vágy és gondolat.

Mindig többre, újra vágyunk,

Ám az egy-jelen marad,

Sokszorozva egy-magányunk

Nagyvilágnyit is kiad.

Láthatatlan damil-szálak

Kötnek minket együvé,

Szállunk majd az ég felé,

Hogyha fentről kipecáznak.

Szüld meg újra a világot,

Érezd bőrét bőrödön,

Felrobbantja pillantásod,

Nem marad itt kő kövön.

Építsd újra törmelékből,

Van kagyló, üvegszilánk,

Bárha földünk százfelé dől,

Éned mindent összeránt.