A közigazgatási rendszerek teljesítményének mérése régóta foglalkoztatja a Leuveni Katolikus Egyetem professzorát, a Közigazgatástani Kutatások Európai Csoportjának vezetőjét. A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának múlt évben indult tudományos füzetsorozatában is e kérdéskör fontosságára hívja fel a figyelmet (The Public Sector in the XXI Century: Renewing Public Sector Performance Measurement – A közszektor a XXI. században. A közszektor teljesítménymérésének megújítása). Annál is inkább – hangsúlyozza Geert Bouckaert –, mivel a nyugati világ közigazgatási rendszereinek reformjában épp a teljesítményméréssel érték el a leglátványosabb eredményeket. A mérési rendszerek tervezése, alkalmazása, értékelése és az eredményeknek a közigazgatásban történő integrálása messzemenően kihat a közszektor-menedzsmentre, a szervezettebb keretek között működő közpolitikákra.

Mivel a teljesítmény szerepe és tartalma különbözik, és a célok elérése is különböző teljesítménykritériumokat feltételez, Bouckaert három szintet különböztet meg: a) makroszintet; b) a középszintű teljesítményt; c) az országos kormányzati szinttel azonosított makroszintet. A felvázolt szintek összehasonlító elemzésekor a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy egy szervezet tevékenysége és eredményei – bármilyen nagyságrendű intézményről legyen szó – döntően befolyásolják a környezet reakcióját, ezáltal pozitív vagy negatív bizalmi szintet generálva. A bizalmi szint körkörös visszacsatolás formájában jelentkezik a szervezet működésének teljesítményrendszerében. A megvalósított célok ugyanis különböző hatásokat váltanak ki a társadalom részéről, attól függően, hogy milyen elvárások léteztek velük kapcsolatosan.

Bouckaert úgy véli, hogy az alsó szinten elért eredményeket nem lehet abszolút entitásként felfogni, ugyanis ezek újabb információs forrásként szolgálnak a magasabb szinten található közszolgálati intézmények vagy szolgáltatási láncok számára. Ezen a szinten tehát célok–részeredmények–hatások egymást követő sorozatainak a logikai modelljével találkozunk. Ezek a szakaszok azonban nem lineárisak: megszakítások és szakadások találhatóak bennük. A szerző két „szakadékról” beszél: az első a végkimeneteleket előzi meg, a második pedig a végeredmények felől jelentkezik a bizalmi szint irányában.

A makroszintnek országos terjedelme van. A nemzetközi teljesítménymérési rendszerek a központi kormányzati hatékonyságot öt dimenzió alapján vizsgálják: közpénzügy, pénzügyi politika, szervezeti keretek (amelyek a kormányzati döntések, politikai pártok, átláthatóság, közszolgálat, bürokrácia, megvesztegetés és korrupció felmérési adatait foglalják magukban), kereskedelmi törvénykezés és társadalmi keretek (az igazságszolgáltatásra, politikai stabilitásra, szociális kohézióra, diszkriminációra és nemi szerepekre vonatkozó felmérési adatokkal).

Annak ellenére, hogy a három szinten történő teljesítménymérés számos nehézségbe ütközik – állapítja meg végkövetkeztetésként Bouckaert –, figyelembe kell venni a célcsoportok elvárásait, észleléseit és bizalmi szintjét. A közszektor-menedzsment jövője a teljesítményelvű kormányzásban rejlik, amelyet nagymértékben befolyásol az emberi tényező. (KÖZGAZDASÁG. A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának kiadványa, 2006. 1.)