Június 2007 Közigazgatás, reform |
Bevezető Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek) Papp Attila Zsolt A visszavonható ténylegesség Bakk Miklós Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia Cziprián K. Loránd–Deme Cecília Decentralizáció és dekoncentráció Butyka Loránd A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése Deme Cecília A politikai korrupció természetrajza Gulyás Gyula Napjaink romániai köztisztviselői Szőcs Levente Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes A pénzlépő kislány (próza) Váradi Nagy Pál Szociális partnerség Székelyudvarhelyen Balogh Márton Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat Kozma Csaba EURÓPAI NAPLÓ Mindennapos népszavazás Zirkuli Péter TOLL Határtalan irodalom Sárközi Mátyás Dsida Jenő, a nyelvvédő Cseke Péter Móser Zoltán erdélyi fényképei elé Tánczos Vilmos Szebeni kanálisfedők Győrffy Gábor Igazgatnak, közigazgatnak Kalinovszky Dezső TÁJOLÓ Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében Varga Sándor HISTÓRIA Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai Killyéni András VILÁGABLAK Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban Vasile Prahovean Kisebbségi sajtó Európában Székely Kriszta MŰ ÉS VILÁGA Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság Lakner Lajos KÖZELKÉP Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba Önkormányzatok és politika Hornung Ferenc–Szabó Ferenc Cigány-kérdés alulnézetből Wilhelm Sándor TÉKA A csoda fogságában Demény Péter Tan–nyelv–politika Benő Attila Kegyetlen, szép magyar sors Ráduly Zoltán A történetek és azok vége Péter Árpád A helytállás enciklopédiája Győrffy Gábor A Korunk könyvajánlata TALLÓ Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról Deme Cecília ABSTRACTS Számunk szerzői | Benő Attila Tan–nyelv–politika Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika Nem ellentétes-e a magyar nemzeti érdekkel, ha kisebbségi helyzetben csak magyar nyelven folyik az oktatás? Valóban magától értetődő, hogy a kisebbségben élő magyar anyanyelvű hallgatóknak egyetemi éveik alatt kizárólag magyarul kell tanulniuk? A kétnyelvű oktatás nem segítené hatékonyabban a kisebbségi helyzetben élők szakmai érvényesülését? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel néznek szembe azok az előadásszövegek, amelyek a Kontra Miklós által szerkesztett kötetben olvashatók. Az előadások a 2004. október 28–31. között Debrecenben az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság által megrendezett, tannyelvválasztásról szóló konferencián hangzottak el. A bevezetőben a kötet szerkesztője amellett érvel, hogy a csak magyar nyelven való oktatás kisebbségi helyzetben végső soron ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, hiszen a munkaerőpiac, a versenyhelyzet, a diákok gyenge államnyelvi kompetenciája egyaránt indokolja, hogy a szakmai képzés valamilyen mértékben az állam hivatalos nyelvén is történjék. A kérdés súlyát jelzi, hogy a tannyelvválasztás nem pusztán a felsőoktatás rendszerét érinti, hiszen következményeiben érinti a kisebbségi magyar közösségek megmaradását, boldogulását. Berényi Dénes, a Magyar Tudományos-ság Külföldön Elnöki Bizottság vezetője is azt hangsúlyozza köszöntőjében, hogy a többnyelvű Európában természetes igény, hogy a szakemberekaz anyanyelvükön kívül még legalább két nyelvet ismerjenek, és szerinte a kisebbségi sorban élő magyarok számára, ha szülőföldjükön érvé-nyesülni akarnak, az egyik általuk ismert nyelv a többségi nyelv kell hogy legyen. A kötet bevezető tanulmányának a szerzője, Kontra Miklós a tannyelv, a felsőoktatás és a nyelvpolitika összefüggéseit vázolja. Szerinte a hatalom képviselői és a kisebbségi magyarok egyaránt idegenkednek a kétnyelvű oktatástól. Az előbbiek azért, mert az asszimilációs törekvéseknek jobban megfelel a kizárólag államnyelven folyó oktatás, az utóbbiak pedig azért, mert az eddigiekben csak a felcserélő kétnyelvűségről voltak tapasztalataik. Kontra Miklós szerint a kétnyelvű oktatás lenne szükséges ahhoz, hogy olyan szakembereket képezzenek a felsőoktatásban, akik mind az anyanyelvüket, mind az államnyelvet magas szinten ismerik és használják. Több nemzetközi példával szemlélteti, hogy a kétnyelvű oktatásnak milyen gyakorlata van Európában és Európán kívül. A tanulmány szerzője szerint az anyanyelvűsítés és a kétnyelvű oktatás nem zárja ki egymást, ha hozzáadó kétnyelvűségi modellben gondolkodunk. A kötet Kitekintés címmel külön fejezetben foglalkozik olyan külföldi egyetemekkel, amelyeken a kétnyelvű oktatás különböző formái példaértékű módon megvalósultak. Ilyen összefüggésben olvashatjuk Kovács Magdolnának, a finnországi egyetemek kétnyelvűségéről tartott előadását, valamint Szabó-Gilinger Eszter elemzését a kanadai kétnyelvű kisebbségi egyetemekről. Igen hasznosnak bizonyul, hogy a kötet közli a két említett előadáshoz, valamint Kontra Miklós vitaindító jellegű tanulmányához kapcsolódó hozzászólásokat is, mivel a megjegyzések a nemzetközi példák alkalmazhatóságának, a lokális kontextus kérdését érintik valamilyen formában. Péntek János, Csernicskó István és Sándor Anna hozzászólásában a Magyarországgal szomszédos államok többségi nyelvének oktatási problémáira hívja fel a figyelmet. Más hozzászólók (Nagy László, Berényi Dénes, Hollanda Dénes, Vanconé Kremmer Ildikó) a többségben és a kisebbségben működő negatív attitűdökre utalnak. A konferenciakötet külön fejezetekben foglalkozik azokkal a Kárpát-medencei országokkal, ahol jelentős számú magyar kisebbség él, és ahol a magyar anyanyelvűek egyetemi képzésének a kérdése valamilyen módon felmerül. Több előadás szövege olvasható az egyes külső régiók tannyelv-politikájáról, és valamennyi ismertetett kisebbségi helyzet kapcsán értékes észrevételek, egymással vitázó hozzászólások rövid szövegeit is olvashatjuk, és így a könyv mintegy testközelbe hozza az olvasó számára a konferencia légkörét és szellemiségét. A hozzászólások sokszínűségét jelzi, hogy a felszólalók között nemcsak egyetemi oktatók és kutatók vannak, hanem egyetemi hallgatók is, akik élvezői vagy szenvedő alanyai a különböző országokban működő felsőoktatási rendszereknek. A Romániáról szóló fejezetben a Babeş–Bolyai Egyetem nyelvpolitikájának értékeiről és ellentmondásos jellegéről olvashatunk Nagy László, Péntek János és Nagy Attila írásaiban. Szilágyi Pál és Hollanda Dénes előadásának írott változatában a Sapientia Egyetem helyzetéről és az önálló erdélyi magyar felsőoktatási hálózat szükségéről mondja el véleményét. Csedő Károlytól a marosvásárhelyi orvostudományi egyetemen folyó orvosképzés nyelvi vonatkozásairól olvashatunk, Szűcs István pedig a Partiumi Keresztény Egyetem tannyelvpolitikájáról értekezik. A hozzászólások egyértelműen jelzik, hogy a szociális, oktatási és nyelvi attitűdbeli helyzet igen összetett, és a tannyelvpolitika mérlegelésénél számos szempontot figyelembe kell vennünk. A szlovákiai magyar nyelvű egyetemi oktatásról szóló fejezetben Albert Sándor, Sándor Anna és Vanconé Kremmer Ildikó az oktatásban jelentkező újszerű kihívásokról, valamint a szlovákiai felsőoktatás magyar nyelvi képzéséről ír. Megtudhatjuk többek között, hogy az újabban alakult és alakuló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmények esetében nem beszélhetünk átgondolt és alapos nyelvi stratégiáról. A kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás fontosabb kérdéseit Orosz Ildikó és Beregszász Anikó ismerteti a kötetben. Orosz Ildikó szövegéből többek között megtudhatjuk, hogy milyen társadalmi kontextusban értelmezendő Kárpátalján az oktatás nyelvének kérdése. Így tudomást szerezhetünk a demográfiai folyamatokról, a politikai diszkriminációról, az anyanyelvhasználat lehetőségeiről a különböző társadalmi színtereken és a negatív attitűdökről. Beregszász Anikó előadásának írott változata hangsúlyozza, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az ukrán nyelv tanítása tanári, tanítói és óvópedagógiai szakokon egyaránt kötelező. A vajdasági magyar szakemberképzés egyetemi szintű lehetőségeiről Csányi Erzsébet és Szalma József tanulmányában olvashatunk. A két tanulmányból egyértelműen kitűnik, hogy a vajdasági magyar nyelvű felsőoktatásban – akárcsak a többi külső régióban – az oktatási nyelvválasztás korlátozott, és az adott magyar nyelvű oktatási keretek messzemenően nem felelnek meg a szükségleteknek és a hallgatói igényeknek. Ezért látszik elengedhetetlenül szükségesnek egy magyar vagy multietnikus egyetem alapítása a vajdaságban. Gábrityné Molnár Irén egy ilyen jellegű egyetem alapítása mellett érvel igen meggyőzően a kötetben ismertetett tanulmányában. A kötet tanulmányai, hozzászólásai egyaránt arra az összetett nyelvhasználati helyzetre próbálnak megoldásokat találni, amely a kisebbségben élő magyar közösségeket jellemzi a felsőoktatás területén. A kötet rövidebb vagy hosszabb szövegei azt jelzik, hogy a tannyelvválasztás kérdése két nézőpont körül szerveződik: egyrészt nyilvánvaló, hogy szükség van minden szinten és minden szakirányban anyanyelvi képzésre (ennek lehetősége pedig teljes mértékben egyetlen külső régióban sem valósult meg), ugyanakkor a többségi nyelv magas szintű ismerete szintén indokolt (és ezzel is gondok vannak valamennyi kisebbségben élő magyar közösség esetében). Így teljes mértékben igazuk van azoknak, akik a teljes körű anyanyelvű képzés ügyét hangsúlyozzák, de azoknak is, akik amellett érvelnek, hogy magas szintű két- vagy többnyelvűség a kívánatos kompetencia a kisebbségi helyzetben élő szakembereknél. A magas szintű kétnyelvűség azonban nemcsak olyan kétnyelvű oktatással valósítható meg, amely két nyelven biztosítja a szakmai képzést a két nyelven folyó előadások, szemináriumok és szakmai gyakorlatok révén, hanem olyan nyelvóra keretében zajló szaknyelvi képzéssel, amely a terminológia elsajátítása mellett a teljes körű szaknyelvi kompetencia kialakítását és fejlesztését is célként határozza meg. Ilyen nyelvórai keretben zajló államnyelvoktatás nem zárja ki az anyanyelvűsítés folyamatát, és kellő módszertani megalapozottsággal a kívánt kétnyelvűségi formát is biztosíthatja. A kérdés azért is összetett, mert a Magyarországgal szomszédos országokban a politikai hatalom nem mindig jóhiszeműen és az állampolgári egyenlőség szellemében kezeli az anyanyelvű és a kétnyelvű oktatás kérdését, és a már létező anyanyelvű oktatási lehetőségek is bizonytalanok, ideiglenesnek tűnnek, vagy – ahogy Péntek János fogalmaz a kötet tanulságait összegezve – a meglévő anyanyelvű oktatás állandó védekezésre szorul a folyamatos háttérbe szorítási kísérletek miatt. Ilyen kontextusban valóban bölcs tannyelvpolitikára van szükség valamennyi külső régióban. A kötet ennek a tannyelvpolitikának a kialakításához járul hozzá azzal, hogy tudatosítja az olvasóban mind a diagnózist, mind a lehetséges terápiás módszereket. *Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja – Dunaszerdahely, 2005. |