Június 2007 Közigazgatás, reform |
Bevezető Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek) Papp Attila Zsolt A visszavonható ténylegesség Bakk Miklós Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia Cziprián K. Loránd–Deme Cecília Decentralizáció és dekoncentráció Butyka Loránd A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése Deme Cecília A politikai korrupció természetrajza Gulyás Gyula Napjaink romániai köztisztviselői Szőcs Levente Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes A pénzlépő kislány (próza) Váradi Nagy Pál Szociális partnerség Székelyudvarhelyen Balogh Márton Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat Kozma Csaba EURÓPAI NAPLÓ Mindennapos népszavazás Zirkuli Péter TOLL Határtalan irodalom Sárközi Mátyás Dsida Jenő, a nyelvvédő Cseke Péter Móser Zoltán erdélyi fényképei elé Tánczos Vilmos Szebeni kanálisfedők Győrffy Gábor Igazgatnak, közigazgatnak Kalinovszky Dezső TÁJOLÓ Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében Varga Sándor HISTÓRIA Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai Killyéni András VILÁGABLAK Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban Vasile Prahovean Kisebbségi sajtó Európában Székely Kriszta MŰ ÉS VILÁGA Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság Lakner Lajos KÖZELKÉP Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba Önkormányzatok és politika Hornung Ferenc–Szabó Ferenc Cigány-kérdés alulnézetből Wilhelm Sándor TÉKA A csoda fogságában Demény Péter Tan–nyelv–politika Benő Attila Kegyetlen, szép magyar sors Ráduly Zoltán A történetek és azok vége Péter Árpád A helytállás enciklopédiája Győrffy Gábor A Korunk könyvajánlata TALLÓ Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról Deme Cecília ABSTRACTS Számunk szerzői | Kalinovszky Dezső Igazgatnak, közigazgatnak Variációk egy témára Az utóbbi időben elég sokat meneteltem. Tegnap is. Némán és méltóságteljesen, már ahogy ez egy jogait követelő nyugdíjashoz illik, ha sokadmagával, karhatalmi segédlettel, innen-onnan vigyázó videokamerák kereszttüzében vagy a (még) fiatal járókelők közömbösségétől övezve az utcára vonul. Abban reménykedve, hogy a Nagy Menetelések csendje méltó visszhangot kelt az illetékesek fülében. Alighogy hazatértem, és az egészséges testmozgás jóleső fáradtságával a képernyő elé ültem, vendégeim érkeztek. Az efbiájtól vagy valami effélétől. Láttak a tüntetésen, mondták. Nagyon jól nézek ki a fényképeken, de azért nem árt az elővigyázatosság, hiszen az ilyen hosszú gyalogtúra az én koromban… Érdeklődéssel olvastak tőlem több mindent, amit az utóbbi időben írtam, ámbár a hangvétel… nem mindig világos. „Mélyül a szakadék a gazdaságpolitika és a munkanélküliek tűréshatára között” – hogy értem ezt? Mire és főleg kire céloztam, amikor ilyesmivel etetem a közvéleményt: „Nyilván változik a látásmód, a realitás megítélése, ha az ilyenfajta jelenségeket felülről vagy pedig alulnézetből vesszük szemügyre”? Szakképzetlenségemre utaltak, arra, hogy illetéktelenül beleütöm az orromat a világgazdaság különben normális menetének értelmezésébe. És türelmetlenkedek. Felvonulgatok. Közérthető ugyebár, hogy ilyenformán kivívhatom magam ellen a társadalom aktív részének, de még magának a nemzetközi pénzvilágnak és főleg a biztonságpolitika szolgálóinak az ellenszenvét… Aminek következtében kilátásaim beláthatatlanok! Amikor a hangulat már kellőképpen fagyossá vált, látogatóim egyike – valószínűleg a 007-es ügynök – cipője sarkából sebtében elővonta dzsungelkését, és némán, de jelentőségteljesen piszkálgatni kezdte a körmeit. És miközben szúrós pillantásokkal méregetett, a másik, a 008-as arról fecsegett, hogy némi késéssel ugyan, de holnapra megérkeznek az őserdőből a kobrakígyók… Hogy befészkeljék magukat némelyek puha paplanos ágyába… Mielőtt a további fejleményeket ecsetelték volna, valaki csengetett a bejárattól, és hívatlan látogatóim szedelőzködtek. A 008-as távozás előtt megpaskolta az arcomat, és ezzel köszönt el: – Csak semmi vonakodás, tata! Az élet egyre drágább! Egyébként pedig… mindig számíthat reánk! Az ismételt csengetésre – kicsit verejtékezve – felébredtem. Az unokám zavart fel, jobban mondva: mentett meg. Pénzre volt szüksége. Megkönnyebbülten adtam át neki legutóbbi nyugdíj-kiegészítésem teljes összegét. És végre nyugodtan elmerülhettem a külföldi tévécsatornák kínálataiban. Párizs, Berlin, Budapest, Szentpétervár, Kijev helyszíneiről flasztert szaggató és kirakatokat zúzó fiatalok kerültek közelképbe, váltakozó arányban; vízágyúk hűtötték mindenütt a kedélyeket, egyre sikeresebben; rohamrendőrök tömött csatárlánca pajzsokkal, dobokkal, nádi hegedűvel; valaki Molotov-koktél fényénél betűzte a francia–arab szótárt… Mert sehogy sem értette, hová is küldik őt és felmenőit a szembehajigálók… Végül adásba kerül egy amatőr videós anyaga Rouen városából. Néptelen utcán több rendész közigazgat két fiút. Olyannyira, hogy egyiküket – amint később kiderült – a mentők szállították kórházba. A súlyos testi fenyítés kiváltó oka: a fiatalok nem akarták igazolni magukat. Összerezzentem: ha a néptelen utcán rendbontónak nézték őket, akkor talán a békésen vonuló nyugdíjasok sem érezhetik magukat biztonságban. Eszerint bárki bármikor és bármiért összetéveszthet bárkivel? |