Június 2007 Közigazgatás, reform |
Bevezető Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek) Papp Attila Zsolt A visszavonható ténylegesség Bakk Miklós Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia Cziprián K. Loránd–Deme Cecília Decentralizáció és dekoncentráció Butyka Loránd A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése Deme Cecília A politikai korrupció természetrajza Gulyás Gyula Napjaink romániai köztisztviselői Szőcs Levente Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes A pénzlépő kislány (próza) Váradi Nagy Pál Szociális partnerség Székelyudvarhelyen Balogh Márton Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat Kozma Csaba EURÓPAI NAPLÓ Mindennapos népszavazás Zirkuli Péter TOLL Határtalan irodalom Sárközi Mátyás Dsida Jenő, a nyelvvédő Cseke Péter Móser Zoltán erdélyi fényképei elé Tánczos Vilmos Szebeni kanálisfedők Győrffy Gábor Igazgatnak, közigazgatnak Kalinovszky Dezső TÁJOLÓ Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében Varga Sándor HISTÓRIA Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai Killyéni András VILÁGABLAK Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban Vasile Prahovean Kisebbségi sajtó Európában Székely Kriszta MŰ ÉS VILÁGA Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság Lakner Lajos KÖZELKÉP Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba Önkormányzatok és politika Hornung Ferenc–Szabó Ferenc Cigány-kérdés alulnézetből Wilhelm Sándor TÉKA A csoda fogságában Demény Péter Tan–nyelv–politika Benő Attila Kegyetlen, szép magyar sors Ráduly Zoltán A történetek és azok vége Péter Árpád A helytállás enciklopédiája Győrffy Gábor A Korunk könyvajánlata TALLÓ Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról Deme Cecília ABSTRACTS Számunk szerzői | Sárközi Mátyás Határtalan irodalom Kaiser Ottó fotóművész gyönyörű albumai – például kastélyokról, várakról, borpincékről, a Balatonról és mindenestől egész Magyarországról – már sok örömet szereztek a szép képeskönyvek kedvelőinek, de néhány éve a portrézó kedve is megjött, és elhatározta, hogy sorra becserkészi, lencsevégre kapja a határon túli magyar irodalom személyiségeit, beleértve e kategóriába a nyugatiakat is, elvégre ők szintén az országhatár túloldalán élnek és alkotnak. A 2006-os első kötet irodalmi s egyben bibliográfiai csemegévé sikeredett, pompás kiállítású, háromszáz oldalas album a budapesti Alexandra kiadásában. Nyilvánvaló célja volt a kiadónak, hogy jobban megismertesse a magyarországi olvasótáborral azokat, akik részei ugyan az egyetemes magyar irodalomnak, de lakhelyüket tekintve külföldiek, tehát kevesebbet forognak a magyarországi irodalmi életben. Néhány olyan író is szerepel, aki magyarnak született, de más nyelven vált íróvá, költővé. Az első kötet huszonöt írót mutat be Marosvásárhelyről, Pozsonyból, Újvidékről, Amszterdamból, Párizsból, Rómából, Berlinből, Milánóból és Svájcból. A szerkesztők – Kaiser Ottó, Diósdi László és Kőrössi P. József – megválaszolják a kérdést, hogy miért éppen ennyi, s miért éppen ezek. „Leginkább a véletlenen múlt. Mert semmilyen szempont nem vezetett bennünket a kiválasztásnál. Elindultunk, aztán hagytuk vezettetni magunkat azon a nagyon szimpatikus ösvényen, amelyen az írók sorra hívták fel figyelmünket a többiekre.” Rövidesen a második album is megjelenik. Szép teljesítmény, hiszen Budapestről a fotósnak immár Európa legtávolabbi pontjaira is el kellett jutnia, hogy ott napokat töltsön kemény munkával. Mert nem csak egyetlen egyénien beállított, lélekelemzésre alkalmas portréról van szó. Kaiser Ottó a gépét sűrűn kattogtatva körüljárja minden kiszemelt író lakhelyének a környékét, aztán bebocsátást kér a hajlékokba, és ott megörökít minden szobát, a bútorokat, tárgyakat, csecsebecséket, az írói alkotás eszközeit, s e jellemző környezet közepén magát a főhőst. Együtt utazunk felvételei nyomán a fényképezőgép mesterével a Notre Dame-tól (Biró Ádám Párizsától) a berlini Kastienallén át (amit éppen Dalos György keresztez) egy német kisvárosban, Eichstättben élő Doma Ákos házáig, majd onnan vissza Párizsba, Fejtő Ferenchez, s tovább Zsuzsanna Gahse svájci otthonába, ahol kutyusával osztja meg a karosszékét. Megismerkedünk Gáspár Loránddal, a marosvásárhelyi születésű, veterán francia költővel, közelképet nyerhetünk a Diadalív árnyékában alkotó Karátson Endréről, majd Itáliában Tomaso Keményről, aki keveset ír magyarul, de fordítja olaszra Adyt, Kosztolányit és József Attilát. Míg rendezetten holland Kibédi Varga Áron amszterdami környezete, az íróasztala magyarosan zsúfolt a szétszórt kéziratokkal – akár az enyém Londonban. Kristóf Ágotánál, Neuchatelben, német nyelvű József Attila-kötet fekszik a szüleitől örökölt, régi petróleumlámpa mellett. Méray Tibor igazi burzsoá lakásban él, persze szintén rengeteg könyvvel, míg Terézia Mora, a magyar/német írónő modern berendezésű, fiatalos lakást tart fenn a berlini Prenzlauer Allee-n. Párizsban Nagy Pál a konyhában ülve magyaráz valamit széles taglejtésekkel, a szülőhazájában kevésbé ismert zürichi Ilma Rakusa költőnő pedig a zongorára támaszkodik, hiszen eredetileg zenész akart lenni. Sipos Gyula (Albert Pál) kritikus meghitt fészke a párizsi Rue de la Tombe Issoire bérházában, a könyvespolcokkal szegélyezett és könyvtornyokkal zsúfolt dolgozószoba. Azt mondják, Siposéknál a ruhásszekrényekben is könyvek halmozódnak. Tőzsér Árpádnak Pozsonyban két íróasztala van, ha az egyiket megunja, átül a másikhoz. Honnan tudjuk? Onnan, hogy a szerkesztő felkérésére minden lencsevégre kapott kiszemelt megírhatja a saját képaláírásait. Virágh Krisztina Rómában magasról lát le a Via Firenze forgatagára. Végel Lászlót az újvidéki magyar polgárság romhalmazához hasonlóan romos épületexteriőr előtt kapta le Kaiser Ottó, de neki is van hová menekülnie: bőrfoteles dolgozószobájába. És kik az albumban szereplő erdélyiek? Ábécé-sorrendben az első Gálfalvi György. Számára is adatott néhány oldal, amit irodalmi szöveggel tölthetett meg, s ezt memoáresszére használta fel. A képen kerti asztalánál mereng régi nagy baráti beszélgetésekről, borozgatásokról. Bátyja, Zsolt, igazi tekintélyes szerkesztőtípus, villogó szemüvegével. Kovács András Ferenc vívódóbb alkat. Fejét kezébe hajtva töpreng azon, hogy „a költő múlik, néha negyvenöt: / Őszül, ritkul, mint lombok nyári árnya, / Bár bőgni bírna rajta, bár rinyálna, / Hogy léte elmepára, renyhe köd!” Mint ahogyan a most megjelenő második kötetben Határ Győzőt, úgy itt Sütő Andrást is nem sokkal halála előtt örökítette meg a fotóművész. Hitvesével ül a nagyszoba közepén, és azt mondja: „Hol egyikünk, hol másikunk szolgálatos a vigasztalásban.” A kötet két rendhagyó személyiséggel zárul. A rendező és költő Tompa Gáborral, valamint a dramaturg és költő Visky Andrással. Az ő természetes lelőhelyük a kolozsvári színház, ott láthatók. Függelékként néhány interjút olvashatunk olyan írókkal, akik Magyarországra települtek, így Bodor Pállal, Papp Sándor Zsigmonddal és az ilyennek vélt Szőcs Gézával is. A most megjelenő újabb kötetben Határ Győző és mi, angliaiak szereplünk, továbbá a skandinávok mellett Bogdán László, Farkas Árpád, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Markó Béla, Selyem Zsuzsa és Vida Gábor. Természetesen lesznek további albumok is. A szerkesztők ezt írják a kiszemeltjeikről: „Fontos nekik, hogy tudjanak róluk, és tudjanak egymásról. Az összetartozó lélekvalóság az a másik Magyarország, amely mindenütt van, ahol jelen vagyunk.” |