Ördögh Szilveszter (szerk.): Magyar jelentés-árnyalatok

Ha a kelkáposzta receptje elvileg maga a gasztronómiai tökély, ám elkészítésekor a világ különböző földrajzi pontjain és szakácsainak konyháján, vagyis hozzávetőleg szabályos kísérleti körülmények között ehetetlen, sőt hánytató vacaknak bizonyul, akkor a recept kiválóságára vonatkozó hipotézisünket módosítanunk kell. Ehhez képest a szóban forgó esszé- és tanulmánygyűjtemény sok esetben inkább a recept újrafogalmazását, pincéreink cseréjét, ízlésünk finomítását javasolja.

Sommásan megítélve a Magyar jelentés-árnyalatok egyetlen „jelentésárnyalatot” variál. Ez a bizonyos „árnyalat”, hogy a képzavar ódiumát vállalva vöröses helyett inkább szocialistát mondjunk, kortárs magyar(országi) értelmiségiek spektrumán vonul végig. A borítót díszítő, kaméleonosdit játszó rózsák ily módon a kötet oldalain csak néha-néha jutnak el a kékig. Mégsem vádolnánk azzal, hogy ez így megtévesztő, esetleg nem ártott volna árnyalni, pontosítani a címet, mert a szándék világos: problémáinkhoz újult erővel, balról közelítünk. Útkereső elméleti értekezések, helyzetjelentések, érzelmileg sem közömbös szubjektív állásfoglalások sora győz meg arról, hogy a falra festett ördögöt mégse a piros zsírkrétával jelöljük.

A polemikus alapmotívumot helyenként egy önmagát történelmileg kompromittáltnak elismerő baloldal önlegitimációs felhangjai törik meg. Nem egészen világos azonban, hogy a gyomrunk rossz, avagy a kelkáposzta romlott. Hogy „egy örök álom eleve kudarcra ítélt voltáról” vagy egy nagyszabású kísérlet sajnálatos torzulásáról van-e szó. Kimondatik ugyan, hogy „a baloldalnak ez a hatalmas huszadik századi történelmi kísérlete – élve a kapcsolódó szójáték lehetőségével – kísértetté vált”, de az is, hogy eme „kísértet” nélkül „a kapitalizmus monpol-helyzetbe került, magán hordozva a monopóliumok összes negatívumát”.

Valahol félúton az elmélet rájön arra, amit a gyakorlat régóta tudni vél: a latin gyökök, ideológiák és izmusok ideje lejárt. Az egyik értéklistát (a problémák társadalmi hatásuk oldaláról történő megközelítése; internacionalista, akár globális felfogás; a társadalmi különbözőségek kiegyenlítésére való törekvés, esélyegyenlőség, esélyteremtés; szociális érzékenység, különösen a hátrányos helyzetűek irányában; szolidaritás, hajlam a másokkal való közösségvállalásra; a kizsákmányolás elítélése, kizsákmányolásmentes társadalmi eszme; az állam társadalmi felelősségének, szerepvállalásának hangsúlyozása; a közösségi, kollektív érdekek előtérbe helyezése; az önszervezés és az önszerveződés fontossága) nem feltétlenül cáfolja a másik (a nemzeti és nemzetiségi kérdésekre való odafigyelés, az etnikai kisebbségekkel való szolidaritás; vallási és erkölcsi kérdések kezelése; az egyéni boldogulás, vagyonosodás megbecsülése, a magántulajdon társadalmi szerepének elismerése és nem utolsósorban a különbözőségből, másságból, az alternatívákból származó cselekvések pozitív értelmezése). „Kapitalizmus és szociáldemokrácia ellentmondásos, de szilárd együttműködése” (Oskar Lafontaine) mégsem paradoxon, s a kelkáposzta igenis fűszerezhető. (Kossuth Kiadó, Bp., 2004.) – R. L.