Miről szól Kodolányi új regénye? A multról, a legkényesebb magyar multról: a háború utolsó hónapjairól és a forradalomról. De nem háborús regény (nem frontregény!) még olyan értelemben sem” mint Gl�äser Jahrgang 1902-je. A témája pedig ugyanaz: a hinterland, a magyar falu, amely nyomorog, parázslik, sugdolózik, keres, vádol, áhitozik a föld és béke után. A háború itt csak messzi rém (majdnem dekoráció!) amely sötéten és rejtelmesen ott van minden mögött, ami a hinterland nehéz életét mozgatja. De némán és személytelenül, mint az árnyék... Kodolányi azért választotta ezt a „történelmi” periódust, a „nagy időket”, mert — tanítani akar. Amit a magyar írók elmulasztottak eddig: megmutatni, hogy hol az igazság? A mult igazsága, ami ma: szintén igazság. Az előszóban bejelenti, hogy a „szabadság és az emberi harmónia ellenségeit” szeretné felkutatni. S sikerül neki? Nem nagyon... Mindenekelőtt a szabadsággal van baj. Milyen szabadság, melyik? Az, amelyikért Dózsa György, vagy Mateotti halt mártírhalált, vagy amelyikért Voldemaras lelkesedik? S az ellenség — ki az ellenség? S mikor „harmónikus” az élet, az ember élete? Akkor, ha alkalmazkodik ahhoz, aki (vagy ami) a társadalom ban felül van, vagy ha ellene cselekszik: rebellis lesz? Kodolányitól ezekre a kérdésekre nem kapunk sehol tiszta és világos feleletet. Aki a regényben szereplő: úr, nagyparaszt, szegényember, hadifogoly, pantallós úrféle, valamennyivel szemben „objektív” marad, Ez azt jelenti, hogy senkinél (és semminél) nem árulja el, hogy: ez az, ez a szabadság, ez pedig az ellenség! Csak ott merész és határozott, ahol a falusi dzsentrit rajzolja meg osztályromlottságával, tehetetlenségével, parasztgyűlöletével. Ebben ragyogó kritika van — állásfoglalás. A többinél azonban.... óvatos negativumok, felületes diagnózis, félmunka. (A regény főhőse mondja egyszer: „Látom, hogy mi nem jó csak azt nem látom mi jó”) A paraszt: Simon Gyurka egészen knut hamsuni szabású; erős, öntudatos, kemény és földszerető. Az urral, a dzsentrivel szemben ő a feltörekvő erő, akit nem rontott meg a „kultura”. A szeme tiszta és az útja egyenes: megy a. föld felé, a többfelé. Ez lenne az ideál, Kodolányi ideálja? Nem, erről szó sincs. Ez a paraszt is sokszor kap kellemetlen profilt. Általában, ami nem jó (ebből akkor bőven akadt) élesen rajzolódik ki a Futótűz lapjain. Ezzel szemben, ami jó (vagy jó lehetne) arról biztos képet nem. kapunk. Az ellenséget pedig csak igy lehetne felkutatni és — elpusztítani. S csak így lehetne levonni a tanulságot és tanúságul hívni a multat a ma ellen. Mindettől eltekintve a Futótűz kitűnő regény, a legjobb, amit az utóbbi időkben kiadtak. Kodolányi írói tehetsége (ahogy írni szokták) már kibontakozott, érett; politikailag, világnézetileg viszont még nem egész a Futótűz szerzője. Most járja a legveszedelmesebb ingoványokat — úgy érezzük: nem merül el bennük. (Budapest)