A nagybeteg mai Magyarország (igazi betegsége a jelenlegi kormányzati-társadalmi rendszer) betegágyánál a legkülönbözőbb nagyképű professzorok, egyszerű orvosok és pergőnyelvű kuruzslók sereglenek. Az ajánlott gyógymódok, a fontoskodó receptek és frázisos ráolvasások orvos és kuruzsló szerint különbözők, de a diagnózisban nagyjában megegyeznek: a mai rendszert sínyli a beteg. Ezen. az egy ponton tul azután legfantasztikusabb ellentmondások és eltérések vannak a gyógyítók módszereiben. Szabó Dezső például, aki a forradalmak előtt kissé fantaszta, tehetséges és jóindulatú orvosnak látszott, az utóbbi időben úgy változtatja az egyedül üdvözítő gyógyszereket, hogy iha a beteg, tényleg utánaindult volna, rég megszabadult volna minden bajától — és életétől. A radikálizmus, a radikális kúra mindenekelőtt, akár fajvédő fehér, akár bolsevista tűzvörös a medicina. Most, hogy mindezek nem gyógyítottak Szabó Dezső új kenőcsöket kotyvaszt és folyadékokat kever. Legújabb tégelyei a „Kritikai füzetek” címkét viselik.

Az első tégely bőarzéntartalmú orvosság volt és a Babits Mihály nevű mellékes betegséget, különösképen annak is Halálfiai regényét intézte el megtisztelő erővel és élannal és Szabót jellemző kissé szószátyár gúnnyal. Szabó Dezsőnek éppen más kuruzslók gyökeres leleplezéséig terjed az ereje. Azokat pompásan látja meg, míg önmagának hasonlóan, vagy majdnem oly káros működését egyedül megváltónak gondolja.

 Pedig hát ez a működés, ez a félig orvoslás, félig kuruzslás- vagy zavaros és felületes, vagy éppen hogy hamis irányba vezető. Mint ahogy ezt a második „Kritikai füzet”: „Az út — előre” mutatja.

Mi az út előre, mi Szabó Dezső szerint a „belső válság megoldása”?

Szabó előbb felsorolja: minem.

1. Nem a jelszó, akár általános választójog, akár revizió, mert nem a szó, hanem a tartalom adja meg a lényeget, nem a m i, hanem a miként?

2. Összefogás legyen, de nem „világnézeti” kikötésekkel, mert igazi világnézete, legfeljebb két embernek van a földön, akik mindent egységes rendszerben látnak.

3.    Senki, aki a forradalomban, vagy ellenforradalomban vezető szerepet játszott, ne mozgathassa ezt az új összefogást. (Mi lessz az Istenért, Szabó Dezsővel?) Ez a legnagyobb veszedelem, mert a mai rendszer fürészelgetése éppen a két szélsőség „Marx bóhere és a fajvédelem lecsúszott zsebrákjai” műve a saját közös uralomrajutásukra és hasznukra! .

4.    Ez az új út nem alapulhat az irredentán sem.

5.    Az összefogás útja nem lehet külföldi hatalomra támaszkodó.

6.    A mai parlament sem indíthatja el az új úton való összefogást és egyáltalán:

teljesen érintetlen nevű embereknek kell megcsinálnia az új Magyarországot, becsületeseknek, akik még nem csináltak politikát.

Ez az új összeállás felekezeti, faji és osztálykülönbség nélküli legyen, mert igaz ugyan, hogy a zsidók a liberalizmusban visszaéltek a magyar nobilitással, dehát most az egyszer bocsássunk meg nekik és ne neveljünk ellenségeket bennük. Ne akarjanak asszimilálódni, maradjanak olyannak, amilyenek. Legyen az összefogás olyan, hogy a dolgozó társadalom minden tagja megtalálja benne a maga boldogulását. Ehez pedig általános titkos választójog alapján (tehát mégis!!) új népképviseleti rendszer szükséges. Hogy ez milyen legyen azt majd később megmondja Szabó Dezső. Most csak olyan reformokat sürget, mint visszahívási jog, az erősen fascista ízű érdekképviselet módszerét. stb. Be is vallja, hogy az új reform a „jövő két laboratóriumának: Olasz- és Oroszországnak” eredményei alapján készül. Ezzel a következő problémák oldódnának meg:

1. A paraszt probléma.

Ezt a nagy és törpebirtok megszüntetésével és a kis és középbirtokra való áttéréssel lehet megoldani. Földreform, szociális reformok, a magyar paraszt középosztályivá való emelése.

2.   Az ipari munkásság problémája: szövetkezeti rendszer utján való megoldás. (!!?) (ilyen egyszerű?)

3.   4. 5. 6. 7. Állami tisztviselők, közoktatás, tényleges nemzeti hadsereg, stb. minden megoldódik egy csapásra.

Különben szabadságjogokról, gyülekezési, sajtószabadságról nem igen beszél Szabó. Szerinte mindez nagyon veszedelmes lehet és a „legirgalmatlanabb elnyomássá és kizsákmányolássá” válhatik. Lám-lám! Szerinte a szabadság és demokrácia fogalmát újra kell értelmezni, hogy hogyan, arról hallgat és nem emlegeti a fascizmus boldogító gyakorlatát. De mindenesetre kijelenti, hogy a magyar nép köztársaságra érett és ha hagynák, akkor olyan párti is lenne.!

Végezetül a magyar külpolitikának ad programmot Szabó Dezső. Kossuth és Jászi Oszkár (ez utóbbi nevet véletlenül elfelejti említeni Sz. D.) Dunakonföderációjának tervét melegíti fel. Tiltakozik Páneurópa ellen, de Németország és Oroszország ellen (az előbbit Magyarország legnagyobb veszedelmének tartja) a jelenlegi kisentent és Magyarország összefogását Lengyelországgal és a Balkánországaival kibővítve tartja legyedül helyesnek. Természetesen itt se hagyja el sovinizmusa és a központnak Magyarországot nevezi ki, mint vezető és döntő államot. Ez államszövetségnek döntő tényezője a paraszt, elsősorban a magyar paraszt, aki Szabó Dezső koncepciója szerint (ez a mentalitás egyezik a Bartha Miklós társaság jobbhiszemű állásfoglalásával) Keleteurópa problémáinak egyedüli megoldója lehet.

Könyvecskéjét azzal végzi Szabó Dezső, hogy „lehetetlen egy olyan népet elpusztítani, mely minden útján az emberiség örök ideáljai felé halad”.

Csodálatos út, amely botbűntetéssel, numerus clausussal, reakcióval, internálótáborral és hasonlókkal van kikövezve.

Ha a sok frázist, általánosságot, közhelyt lehámozzuk, ez a fenti sovány programra marad meg. Ha itt is lehántjuk, ami lehántandó, marad a paraszt középpontba állítása, a Németország helyett Franciaország felé irányítás és Keleteurópa, meg a Balkán államainak konföderációja. Mindezek legalább valamelyes reális dolgok, a sok nesze semmi fogd megjól mellett. De még itt se telik meg tulságosan a markunk, hiszen mindezt már régen hirdetik, a paraszt favorizálása pedig lassan frázissá kopik és ködös lehetőségű divat.

És végül: hogyan akarja mindezt keresztül vinni Szabó Dezső? Mi módon akarja megtörni a meglevőhöz ragaszkodó hatalmas osztályok, vagy csoportok ellentállását?

 Erről hallgat az agrárdemokrácia újabb propagálója és ezzel megmutatta programmjának gyakorlati értékét. Nulla az, nesze semmi fogd meg jól, egy nagy hangú vezér újabb jelentkezése. Mert az egészben ez a szomorú: Szabó Dezső ma vezér, az ifjúság egy kis töredékének szellemi vezére. Remélhetőleg hamarosan kiismerik őt és megunják hangoskodó és magyarkodó frázisait. Mert a problémákat ilyen hangoskodással, ilyen kuruzslással megoldani nem lehet.

 A magyar probléma megoldódik, nem a (hangos vezérek, de a ma még hallgató tömegek által. A kuruzslók még ágálnak, a ráolvasás (Szabó Dezső éppen most olvas fel hetenként háromszor gyenge negyedház előtt a Zeneakadémiában a magyar problemákról) tart egy ideig, aztán jönnek a komoly orvosok. A seb már elhanyagolt, talán gennyesedik is. Operálni kell majd.

De a császármetszés még min dig jobb, mint a halál.      (n. j.)