Ez az írás hatalmas költői tehetség látomása. Lüktető ritmikus sorai magukkal ragadó lázassággal viszik az olvasót a borzalmak és csodák eposzán végig, ahol csak egy alak, egy eszme, egy elképzelés él: Rasputin, az orosz paraszt, amint eléri a cári trónt, csodák és igazmondás, a sors és álnok hazugságok közrejátszása mellett. Szent, mint a talaj, amelyből kibontakozott és ördögi, mint a kor levegője és az udvar erkölcse, ahol élet és halál urává lehetett. Mellette minden mellékessé sülyed: a cár, a cárné, a háború, az orosz paraszt földéhsége, korrupció, reakció és demagógia, erkölcstelenség és a hit a csodákban — mellékesek, de mégis egészükben és lényegükben egy valamivé forranak össze és ez az egy valami, ez a valakivé előléptetett korszellem: Rasputin, eszköz a sors kezében és Oroszország sorsának véletlen ura, Klabund helyes érzékkel választott a megírás módjában, amikor lemondott az epikus terjengősség és lélektani aprólékosság fárasztó és a lényeget igen gyakran gyengítő realista módszeréről és helyette expresszív gyorsasággal fejlesztve a cselekményt, nagy vonalaiban vázolta fel Rasputin hatalmas alakját, nagyobb hangsúlyhoz juttatva ezzel a transzcendentális belső lényeget. S megszabadult egyúttal a Mereskovszkij-féle történeti regények igen nagy hibájától, — neki nem kellett meghamisítani a történelmet. (Budapest)

* Klabund: Rasputin. Phaidon-Verlag, Wien, 1929.