Molnár Antal érdekes könyve csak a jazz hibáit akarja elismerni, kissé egyoldalúan. Művészi kérdésekkel szemben jogában áll minden művésznek elfogultnak lenni, – ha nem azt tenné, saját magának mondana ellent. De a kritikus törekedjék – még a saját maga megtagadása árán is – a tárgyilagosság felé – mert különben elveszti hitelét az olvasó előtt, ki a bíró feddhetetlenségét és pártatlanságát követeli meg a műbirálótól. Teljesen igaz, amit Molnár Antal a jazz erkölcsi és izlésromboló vonatkozásairól ír. De az európai kulturát nem kell féltenünk. Életösztöne kiválasztja és megőrzi magának mindazt, amire fejlődése szempontjából szüksége van, – s kivet minden káros anyagot testéből. Európa kritikusabb, semhogy eleven lomtára, muzeuma legyen jónak és rossznak egyaránt. Nem kell tehát a tömegeket sem félteni, mint azt Molnár Antal könyvében teszi, a le-zülléstől, melyet a jazz idéz elő. Ami elvetendő a jazzban, azt ennek a pszichózisnak megszünte fogja kivetni magából. De átmenti mindazt az értéket is, mit a jazz magával hozott.

Kétségtelen, hogy művészi és szellemi jelenségek hátterében mindég társadalmi kérdések állanak. De szükségtelennek tartjuk egy-egy művészeti probléma megvilágításához ennek a társadalomnak összes lelki, orvosi, politikai és más egyéb kérdéseit etikus megvilágításban felsorakoztatni. Az erkölcs még nem javul meg ezáltal, s a „beteg”, – Európa – pedig aligha lesz egészségesebb. Európa kitáncolja, kitombolja] magát a jazzband hangjai mellett és közben - felfigyel erre a hangra a komoly muzsika is, – átvesz egy ritmust, egy hangszert, hangszint vagy harmóniát a jazztől, mely benne fogja majd továbbélni mulandó életét, mikor a divat lejtős porondjáról lecsuszva, rég ellepi már a por.

A könyv szakszerű részében megint a kitünő zenetudós munkáját élvezhetjük. Oly alapossággal és sokoldalú körültekintéssel idézi – ha persze kissé egyoldaluan is – az irodalmat, hogy nem hisszük, c tárgykörre vonatkozóan sok ilyen kimeritő tanulmány hagyta volna el a nyomdát. Molnár Antal profeszszor a maga egyéni útján halad. Könyvében annyi szeretettel támad, gáncsol és itél, hogy még akkor is rokonszenvet vált ki az olvasóból, mikor talán erre a legkevesebb tárgyi alapot szolgáltat. Tévedései csak a fanatikusan igazságot kereső ember elfogultságából fakadnak. Érdekes, színes, sok tudással és szakértelemmel megírott mű. (Budapest)

* Molnár Antal legújabb zeneesztétikai könyve. Dante kiadás, 1928.