Turanizmus–szociálizmus–páneurópaiság

Az elskatulyázás sohasem lehet százpercentesen találó, de ha magunk elé akarjuk vetítni, azt, ami a magyar élet szociális hullámzásában állandó s a folyton változó társadalmi életfelfogásban mintegy megfogható, mégis kénytelenek vagyunk a legjellemzőbb világnézetek keretében megmutatni a mai magyarságot. A mindennapi élet, gazdasági, politikai, irodalmi alakulásai persze nagyobb változatosságot mutatnak, de a differenciáltságnak legfőbb gyökereit ma mégis a turanizmusban, a szocializmusban és a páneuropaizmusban kell látnunk.

I.

Turánizmus. Sokáig nem vettük komolyan. És sokáig csak a mai magyar ifjúság érzelmi játékának láttuk. Nem gondoltunk arra a szociológiai jelenségre, hogy amit nagyon kitartóan vallanak, hangoztatnak, az komoly jelentőséget kaphat, még ha alapjában nem is komoly dolog. S ami a mai magyar ifjúságot illeti – a fiatal nemzedék lélektani szükségből mindég szemben áll az öregedővel, de viszont egy-egy korszak rányomja hamisítatlan bélyegét az egy világnézet keretébe tartozó öregekre és fiatalokra. Hogy ez egészen más fiatalság? Hogy végigcsinálta a háborút? Lehet. Végigcsinálták, amit az öregek akartak és hogy mennyire determinálta őket az öregek akarata, annak szomorú dokumentuma, hogy még ma sem tudnak ettől a végzetes meghatározottságtól szabadulni. Pedig ez a mai ifjúság csakugyan sok küzdésen vergődött át, nehéz örökséget vett át és az előbbinél több igyekvéssel keresi az új célokat. Forradalminak érzi és vallja magát, revideálja a multat, úját, jobbat akar teremteni. Bartha Miklós Társaság néven tömörült, évek óta agitál, számszerűen gyarapodik, A d y t vallja vezérének, vitaestélyeket tart a modern irodalomról, a föld problémájáról stb... Képzeljük el, hogy ott vagyunk egy ilyen vitaűlésen. A háború utáni nemzedékről tart előadást egy fővárosi tanár. (1918-ban radikális volt, 1919-ben Friedrichpárti, 1922–26-ig szocialista párttitkár azóta – ismét tanár). Okos, agilis, határozott célokat megmutató ember, ma – az okossága megbúvik az óvatosan megszerkesztett mondatok között... Alapgondolata ez: a nomádság ezeréves tulajdonságunk, mindég csak a vadászatot, a lovakat kedveltük, ez bénít meg ma is. Örök kettősség kínozza a magyar lelket: a pogányság, a konzervativizmus, mindég szemben áll a pacifizmussal, a magasabb civilizációval. A hazát - az előadó mégsem tudja régi önmagát egészen megtagadni – nálunk a mindenkori hatalmon lévők jelentik „ezért van a kritika hiánya” és ezért maradtak nálunk a problémák mindég megoldatlanul vagy rosszul megoldva. 1848-ban meggyöngült a dzsentri, de a jobbágyságnak sem lett jobb dolga”. Mi köze mindennek az ifjúsághoz, az új nemzedékhez? Hát csak az, hogy e z a mult determinálta és... És? Nincsen tovább. Nem értjük, hogy miért nincs tovább, nem értjük, hogy az elmult ezer év a mai viszonyokra hátrányos tulajdonságaival mi jogon akarja determinálni a másik ezer évet? Talán a hozzászólások majd felvilágosítanak. Felszólal egy fiatal művész az örök Tiborcok, az örök Peturok szent elégületlenségével: senki sem törődik ezzel a nemzedékkel, a háborút végigküzdő fiatalsággal – és megszólal egy sápadt, tizennyolc éves ífjú, (a háború utáni nemzedék tipikus, vérszegény alakja) és megdöbbentő egyszerűséggel kérdi: ki adja vissza az ifjúság hitét, az ő hitöket?... Semmi felelet. Végül felszólal a B. M. Társaság elnöke. Fiatal orvos, aki már a szociológia elméleteiben is tájékozott. Lelkes, érző ember, aki társaival együtt alighanem! a maga bőrén érezte a mai gazdasági berendezkedés igazságtalanságait. Érzik, hogy igaztalanság egyesekre többféle, jövedelmet halmozni, másokat meg kisemmizni. Érzik a feudalis rendszer és gondolkodás elavultságát. Szinte hiánytalanúl érzik a bajokat, de – és ez a tragikus – mégsem látják tisztán, hogyan kellene a bajokat orvosolni. Tovább mentek, mint az elődök: ki merik mondani, hogy demokrácia kell, de – és ez a másik tragikus de – a szociális reformoktól fázódó elődök rájukcsapnak a füstös pipaszárral és ők ijedtükben vagy zavarukban úgy elmagyarázzák a demokráciát, hogy halvány mécsessé szürkül az, ami ragyogó ívlámpának indult. A t u r a n i z m u s r ó 1 azt hihettük, hogy valami új, csak az utolsó évtizedben felburjánzott lelki tünet, mely egészen más lelki diszpoziciókba irányította a magyar ifjúságot, holott a valóságban csak f ormául szolgált hogy meghosszabbítsa a régi előítéletek életét... Ennek a lelkes fiatal orvosnak és nyomorgó, fanatikus hitű társainak kellene a demokrácia – de amit Jászi Oszkár csinált s amit Vámbéry Rusztem csinál, úgy érzik, hogy azt a demokráciát magyar emberek (értsd: magyar magyarok, fajmagyarok) nem fogadhatják el: ...De akkor – ezt kérdezhetné valaki, – hogyan revideálta a magyar lelkiismeretet ez a háború utáni ifjúság vagy hogyan, mily alapon fogadta el a halott Ady Endrét élő vezérének? Erre a kényes kérdésre melyet mégsem lehetett már elodázni, az „Ifjú szívekben élek” c. munka adja meg a feleletet, mely Ady mellett tesz nyílt vallomást. „A mai generációra neki (Adynak) van a legnagyobb hatása és az egész új magyar értelmiség gondolatvilága keresztülszűrődött a versein. Elmondjuk, hogy mit tanultunk tőle? Azt tanultuk, hogy Magyarország a magyaroké és a magyar faj hegemoniáját kell diadalra vinni benne. Azt tanultuk, hogy a jövendőt a magyar parasztból, munkásból és a középosztály magyar elemeiből kell újjáépíteni”. Igy ír a fiatal Makkai János A d y Endréről és mivel ez az írás tipikus megnyilatkozása egy új formájú s magyar mentalitásnak, megállapíthatjuk, hogy a turanizmus a maga ködös fátylaiba akarja takargatni a – más magyarságot akaró Ady Endrét. A turanizmus Ady-kultusza, reform és demokrácia szeretete nem fakad a megértés tiszta forrásából és valahogy csak egy elkeseredett, Nyugat v, a nyugatosok felé fenyegető kurucos gesztusnak érezzük ezt a kultuszt: „a nyugatosok kihasználták Adyt... Eb ura, fakó... elég volt a játékból, Ady a mienk”. Mily primitiv s annál megdöbbentőbb tévedések: ha a turanizmus hívei többet magyaráznak ki A d y b ó 1, mint amennyi benne volt, akkor azt a kevesebbet sem érik el, mely a valóságban többet jelent; hogy Ady Endre magyar demokráciát akart, ez nem vitás, de hogy pl. a középosztály magyar elemeiből faji demokráciát akart teremteni, – ilyen naivitás forrásának mégsem ildomos Adyt megnevezni. Polgárokat osztályozni, ha demokratikus állapotokat akarunk teremteni, nem lehet. Bizalmatlankodásból sohasem születhetik demokrácia s erre a bizalmatlankodásra még az sem lehet ok, hogy a magyarságba olvadt elemek sokszor csak magyarkodók voltak s károsak a magyarság összességére. Magyarkodók kártevők a „magyar magyarok” közt is voltak sőt lesznek is mindaddig, míg az igazi demokrácia kiegyenlítő és ellenőrző ereje lehetetlenné nem teszi, hogy valaki visszaélést kövessen el a közösség rovására. Ha a turanizmus hívei nagy magyar egységről álmodoznak, ezt csak a magyar demokrácia alapján vagy, ha úgy tetszik, Ady Endre európai magyarsága alapján érlelhetik valósággá vagy pedig – marad minden álomnak... De hogy meg ne feledkezzem róla: a turanizmusnak egyéb céljairól szoktak beszélni: régi tradíciók, vallási szokások felelevenítése, távoli népekkel a rokoni viszony ápolása, stb. Ugy érzem, hogy ezeknek nem komoly a jelentőségük, azért mellőzöm őket. Am annál súlyosabbnak látom azt, hogy mint az agyra ránehezedő bódítószer a jobb sorsra érdemes emberek milliót megfosztja a szociális tisztánlátás képességétől.

2.

Szocializmus... A mult napok egyikén a pesti régi képviselőház zsúfoltan megtelt érdeklődő, reménykedő, egyetértő, emberekkel. Szinte elszomorító ez az arcokról lesugárzó természetes megnyugvás. Az ellenfelek-et is szeretnők látni, akik mint hitetlen Tamások, mint gúnyos kétkedők merednek a kiváló szónok arcába, hogy aztán eloszoljon a hitetlenség és a tudós biztossága, simítsa el a kétkedés ráncait. Dehát ép ez a tragikum, hogy a kétkedők távol vannak. Ha ilyen van itt, az hivatalosan van itt vagy – egyetértő idegen. Tehát a rendőrtisztviselőtől vagy Madame Dr evet-tői, a Nemzetközi Békeliga francia kiküldöttjétől el kell tekinteni. A szónok, ki vezércikkeiben elsőrangú politikusnak bizonyul, nem mond úgynevezett gyújtóhatású beszédet. Szavai mégis nyugtalanítanak, gondolkoztatnak, áthevítenek. Vámbéry az igazi tudós készségével és a segíteni akaró ember nemes hevületével sorakoztatja fel az érvek egész arzenálját, hogy megtudta értetni azokat az egyszerű társadalmi igazságokat, miket oly páratlan diplomáciai sikerrel tudtak távoltartani az érdekelt tömegek lelkétől. Szinte megdöbben az ember, hogy ma még mindég újra rá kell mutatni a dolgozók és a munkanélküli jövedelmet monopolizálók kétféle nemzetére, a középosztály értelmiségének függőségi viszonyára, arra a közismert módra, ahogyan a kapitalizmus árúvá változtatta az értelmet, hogy a szocializmus nem támadja a magántulajdont, hogy az egyenlősítés nem a szocializmus követelménye, hogy a keresztény szocializmus nem egyéb, mint a kapitalizmus álruhás támasza stb. stb. Hát persze, hogy nem volt ellenmondás pedig nagyon-nagyon hiányzottak annak az osztálynak az ellenvetései, melynek legjobban meg kellett volna szívlelni Vámbéry okfejtését. De az úgynevezett értelmiségi középosztály nem volt ott. Pedig az előadás célja épen az volt, hogy ezt a nyomorgó osztályt megbékítse a tudatlanul vagy rossz szándékból vádolt szocializmussal, a szociálistákkal pedig megértesse, hogy nekik is elő kell segíteni a kiengesztelődés utját. A fabianizmus ismertetése volt a nagyszabású előadás célja és értelme, megmutatta az előadó, hogy a fabianizmusnak Janus-arca van, az egyikkel az értelmiségre néz, a másikkal a szociálizmusra. „A szocializmus nem csupán gazdasági, hanem etikai mozgalom, amely a gazdasági automatizmust társadalmi, tehát emberi igazsággal igyekszik helyettesíteni. Ebben az igyekezetben a szocializmus épp oly kevéssé nélkülözheti az értelmiséget, amely minden erkölcsi mozgalom előcsapata, mintahogy az értelmiség nem nélkülözheti a szocializmust, amely értelemmel teliti a gazdaságot...” Sok tudásnak, sok tapasztalásnak és az utolsó tiz év tanulságainak gondos mérlegeléséből következik ez a megoldás. A dolgozó magyar középosztály számára nincs más út. De nagyon kérdéses, hogy rámer-e lépni erre az útra. Biztosabb, hogy csöndesen fogja növelni azt a láthatalanúl hullámzó, nagy, osztálytalan osztályt, melynek ma Vámbéry Rusztem a látható feje. A szocializmus igazságai ma már, a nyomor közönyt kikezdő erejénél fogva napról-napra több emberre hatnak, de mégis túlzott remény volna azt hinni, hogy a szocializmusnak nagyabb az átfogó ereje, mint annak a páni félelemnek, mely megvacogtatja a rosszgerincű kis értelmiségi osztályt, ha a maga lábára akar állni. Ezt a páni félelmet növeli a sajtó tartózkodó állásfoglalása is. Vámbéry előadásáról csak a Népszava érezte erkölcsi kötelességének, hogy tudassa olvasóit. Perikies azt mondta: nem békés ember, de hitvány polgár az, aki nem vesz részt a közügyekben.., Hová jutottunk mi, aki már állást sem merünk foglalni? Itt igazában két párt van csupán: az egyik a szocialista, mely tudja, mit akar megteremtem –, a másik csak azt tudja, hogy – mindent meg akar tartani. Akik nem tartoznak a két pártba, azok csak jobbra-balra sodródnak, mint a szelek játékai.

3.

Ha a szocializmus az a látható keret, mely a ma még megmutatkozni nem merő tömegeket egy nagy táborba készül foglalni, a páneurópaiság viszont olyan rejtve vagy nyíltan terjedő mozgalom, melynek a kerete még nem látható. A páneurópaiság ma még pártokon felül áll, internacionalista anélkül, hogy antinacionalista volna, közös célokat keres anélkül, hogy az egyéni értékeket lebecsülné. Van benne valami a pacifizmusból, de reálisabb, mert határolt területen akarja megvalósítani, ami a világmindenségben ma még utópia. Azt hiszem, a realitása, a magától érthetősége az, ami megfogja a kétségekben elgyötört embereket. A páneuropaiság gondolata a magyarságot nem hagyta érintetlenül. Szervezete is van a mozgalomnak, de ezen kivűl nagyon érdekli már a tömegeket is. Észrevehetően növekszik a Páneurópát megteremtők magyar osztálya is. Nemrégen mutatott rá Zsolt Béla egy előadásában arra, hogy a háború folytán előállott gazdasági helyzet menynyire szükségessé teszi a német-francia nehézipar újjászervezését, asszimilációját, a termeilésnek egészen új rendjét – mely egész Európa új termelési rendjét készíti elő. Szóval: itt ép úgy van szó kapitalista érdekről, mint proletárérdekről; az utóbbiról csak annyiban lehet szó, amennyiben a nyomorteóriát nem igazolta a történeti fejlődés. Szász Zoltán rövid idő alatt két előadást is tartott Páneurópáról. Az egyik alkalommal Páneurópáról is beszélt, a másikban a magyar páneurópaiság jogosságát vitatta meg. Az egyikben rávilágított arra a tényre, hogy a történelemben már multja van Páneurópának s ez a mult az újkor elejéig nyúlik vissza s étapejait az angol, francia, olasz és német egység jelzik. A középkori egységesülési tendenciáknak a gazdasági egység és rend hiánya volt az akadálya. A páneurópai egység megvalósításának ma az állami szuverénitás és nacionalizmus képezik a legnagyobb akadályait. Ezek komoly értékeket jelölnek ugyan, de mégsem lehet őket szembehelyezni az emberiség összérdekével. Hogyan lehétséges ez? Erre a kérdésre felel meg S z á s z Zoltán abban a Páneurópa című előadásában, melyben hallgat Páneurópáról. De minket ez érdekel jobban.

Szász Zoltánnak sok a mondani valója, sok az érve ebben az irányban, és úgy érzi, hogy itt van már a 12-ik óra, hogy elmondja, amit elmondhat; a turanizmus, a samanizmus, a divatos fajvédelem elharapózó félszegségei ellen... Nézzétek: a destruktívnak bélyegzett, bebörtönzött Szász Zoltán – a kereszténységet védi, Szent István kereszténységét, a nyugati, az igazi európai életformát, melyet az első magyar király megtudott teremteni úgy a lázadó pogánysággal, mint a bizánci kereszténység híveivel szemben. Ez az európaiság, melyet első királya életformának ismert és fogadott el, determinálta a magyarság sorsát. Ezt az életformát akarta mindég a magyarság jobbik része az olaszbarát Mátyástól kezdve az angolbarát Széchenyiig. Igy változott a z ázsiai magyar európai magyarrá. Még testileg is: keresztezés, selejtezés, keveredés testileg-lelkileg kicserélték a magyart; ma már nem mondanák el ellenségeink sem a XII. sz. krónikásával: miért adott Isten ilyen szép országot oly rút nemzetnek. A turanizmus ezzel a testi lelki európaisággal szemben: kulturális hátra-arcot hirdet. Ez ellen a defetizmus ellen kiált vétót Szász Zoltán. Antropológiai szempontból egyetlen faj sem egyféle, mi szükség van tehát a fajvédelem hangoskodására, melynek eddig még csak az a furcsa következménye volt, hogy amerikai hivatalos körök colored people-nek bélyegezték a magyar kivándorlókat. A világosság keletről jön, de nyugat felé halad, az Atlanti Oceán menti országokban alkot civilizációt – s csak ez a civilizáció lehet az a nap, mely felé a magyarnak fordulnia kell, ha igazán európai akar lenni ... Most már látjuk az összefüggést az érintettek és Páneurópa között .. Nem mondta ki Szász Zoltán de meg lehetett érteni. Ha a Páneurópa Unióhoz akarunk közeledni, előbb próbáljunk meg itthon európaiak lenni. (Budapest)