Annak a generációnak, amely a későbbi Nyugat periódusból kifejlődve a magyar irodalom álló vízébe mozgást hozott, amely a „Ma” mozgalmával és mozgalma mellett a mai élet irodalmát, költészetét: művészetét adta és adja, annak a generációnak egyik legjelentékenyebb képviselője Déry Tibor. Jelentősége nem csak tehetségének súlyában mutatkozik, hanem abban is, hogy fejlődésének teljességével, továbblépésének egyenességével ennek a művészgenerációnak tiszta példáját mutatja. Ő is a már nyugtalanná vált impresszionizmusból jött, a sötétebb szimbolizmus idejéből, mely már alig hasonlítható a Nyugat első idejéhez, az első generáció ama kirobbanásához, mely a magyar élet „liberalizmusának” korába esik. Mégis valahogy rokon vele, belőle nő ki, a Nyugat hasábjairól indul el, talán csak azért, hogy kiütközzék onnan és más útat véve tovább fusson. Futása gyors és nyugtalanító, a „liberalizmus” helyett a lázadás az eleme, szimbolizmusa megmarad de keserű, messziről jött, sokszínű és sokfélét takaró. Fejlődése a „Má”-hoz viszi, ahhoz a csoporthoz, mely az új magyar irodalom gerince, és mindvégig, a mai napig azok között a helye, akiket (egy ma már mellékízű szóval) „avantgardistáknak” neveznek.

Déry Tibor: Ébredjetek fel. Genius kiadása, Budapest. Az egyszerű szépségű címlapot Kassák Lajos tervezte.

Eredetileg prózaírónak indul, nyugtalanító, mély és sötét színekkel vetett novellái az epikust mutatják. Hogy a világ külsőleg is a korukat egészen élő emberekben belül is teljesen megfordul, mikor az epikus nem. találhatja a helyét, mert új epikájához még nincs meg a hős és nincs meg az etika: akkor Déry Tibor kifejeződési eszközének keresése közben, ahogy Kassák már tovább a rajzhoz, a vershez nyúl. Igy találkozik a verssel és lírája, ez a dús és dekorációval tele líra szenvedélyessége, indulatossága ellenére is elárulja az epikust. De Déry nem lesz hűtelen többé a lírához és a verssel való kapcsolódása most már meglátszik további epikáján is. Ahogy lassanként visszatér a hosszabb novellához, vagy még jobban a regényhez, viszi magával a lírai elemeket, stílusa díszes, barokk, története képekkel zsúfolt. Visszatérése az epikához tehát nem teljes, mert nem érzi ott teljes talaját, mert nem érzi még a világot, amelyet történeteiben teljesen adnia lehet. Déry még lázad a világ ellen és a valóság ellen, elfordul a valóságtól, destruktiv ma is, rombolni akar.

Uj kötete az „Ébredjetek fel” ugyanezt mutatja.

Ánis, a kis regény hőse, a valóság ellen lázad, az élet ellen, ami itt van. De Ánis nem az egyedüli lázadó a valóság, a mostani valóság ellen. Ő csak egy szem a láncban, a lázadók, a hazugságok leleplezőjének láncában. Előtte van Kokoró, aki ugyanolyan lázadó mint ő. Ánis még a realitás embere, a biztos törvényeké, a csodák ellen és a nyugtalanság ellen. Meg akarja ölni Kokorót, aki a tébolyt hozza, aki a más életet mutatja, de ahogy meg akarja ölni: önmagát fertőzi meg. Maga is a valóság átalakítója, tagadója és pusztítója lesz, a csodák és más élet teremtője, akit nem értenek meg az emberek és akit egy következő Ánis meg akar majd ölni, hogy aztán hivatását folytassa. A lánc megy tovább, a realitás elleni küzdelem, a mai világ elleni harc folytattódik. Ez a szimbólumokkal terhes mesének váza, amely kitöltve és feldíszítve és felgazdagítva kétségtelenül költői munka. Kétségtelenül belső munka is, költője legbensejéből eredő, amit a minduntalan felbuzgó líra mutat. Ez a líra erős fantáziájú képeket hoz, alakjait fantasztikus buja színekkel veszi körül. A bujaság és a fantasztikum végigvonul az egész regényen. Déry nem e világból való embereket, nem a realitásnak megtelelő tulajdonságokat, körülöttünk még nem érzékeit jelenségeket szerepeltet”. Uj, a ma realitását elkerülő faunát és flórát teremtett. Papagájok ülnek a gyümölcsfákon, kagylók útjain járnak a férfi és szerelmese, a kanári megnő és strucclábai vannak, Kokoró szintén megnő és feje belenyúlik a felhőkbe, a holdból egy fej nyúlik ki hosszú orral, falu repül a levegőben Anis feje felett, csillagokat tépnek le az emberek és rejtik el keblükbe, napfénnyel teli buja. holdfénnyel teli misztikus más, más, más világ. Nincsenek olyan törvényei, mint ennek a reális világnak, nincsenek olyan törvényei – semmiféle törvénye nincsen! És ez az ami gondolkozóba ejt. Mert igaza van ugyan Ánisnak, mikor a tömeget fellázítja a valóság ellen:

– Ez az óra– ...a lázadás órája. Ezekkel a kenyértelen és vértelen kezekkel, ebben a sötétségben, mely sűrübb mint a vér, az utolsó óra harangütései alatt, lázadjunk fel a valóság ellen, mely gonoszabb és bizonytalanabb lett már számunkra mint az istenek pokla. Mit veszíthetünk el mi, akik a legszegényebbek vagyunk?... Ez a valóság nem kell, ez a bizonyosság nem kell, ez a mereven néző szemgolyó, melynek tükrében megfagyott a boldogtalanság tája, vakuljon meg. A táj mögött másik táj, a valóság mögött másik valóság húzódik meg ugrásra készen, mint egy hályog mögött és kopogjunk és szúrjunk és kiabáljunk, míg fel nem fakad és meg nem találjuk elsülyedt otthonunkat. Ébredjetek fel! Ez az igazság hazugság!”

Bizony, igaza van: „ébredjetek fel!” De mért nem adsz a hazug-álom helyett tiszta ébrenlétet, hanem csak lázálmot? És a hazug törvény helyett mért nem adsz igaz törvényt? Törvénytelenséggel, a volt-gaz törvény lerombolásával helyettesíteni nem lehet. Rombolni és építeni kell. Rombolni egyedül nem elegendő. Igazad van ha tagadod a valóságot, ezt a mait, melyre a gazdag ember boldogan azt mondja nekünk: „hiába lázongsz, nem hagyhatod el az én világomat”, igen meg kell ezt tagadni. De állíts helyébe egy másikat. Az életnek törvény kell, a világnak valóság!

Déry Tibor nem ad nekünk új valóságot. A valóság átformálása helyett elszökik a valóságtól. A fantasztikusba, a csodálatosba menekszik és dússzínű nyelvezetével, megrázó fantáziájával egy ismeretlen világot épit fel. De annak, aki a mai világ ellen küzd, annak igenis ezt a világot kell átalakítania. Annak igenis ezt az életet kell mássá tennie. És Ánis feladata nem kivezetni a népet a falvakból és városokból, vezérelni a szegénységet ismeretlen égi útakon, hanem itt a földön átalakítani útjait és megváltoztatni a házakat.

Az „Ébredjetek fel!” kivételes tehetségű, páratlan fantáziájú költő munkája. Szépsége, merészsége, eszközeinek tisztasága az utolsó évek legjobb magyar könyvei mellé helyezik. A felforgatott, holdfényben úszó, felpezsdült falú Goya vagy Breughel képekre emlékeztető rajzát, melyik magyar író írta volna meg különben? Ánisnak és Mohának, a két szerelmesnek buja virágzású és mégis gyengéd szerelme hol születhetett volna meg, ha nem Dérynéi?!

Igen, igen: szép könyv, erős könyv, nyugtalanító, felzavaró könyv, de nem a kimondott szó. Felzaklatottak vagyunk, az útból kitérítettek, de azt várjuk az írótól, hogy ne csak a nemet, de az igent is megmondja. Mi lesz tovább azokkal, akik fenn voltak a legmagasabb csillagig és most megfordultak és hazatértek? Hogy lett tovább az életünk?

Igen, felrázott bennünket álmunk ból, felébredtünk! És mit tegyünk most tovább? (Budapest)