Két éve, hogy dr. A. U r b e a n u* társadalomtudományi munkájában felvetette a romániai gazdasági nyomor problemáit. „Fel kell hívnom a közfigyelmet a degenerálódásnak arra a veszedelmére, amely a román földnépet fenyegeti”, írja dr. A. Urbeanu. A hiányos táplálkozás gyászos következményei közül a pelagrát ragadja ki,

A pelagra-probléma a háború előtt a régi királyságban a közvélemény érdeklődésének homlokterében állott, de a háború után mesterségesen háttérbe szorították. Igyekeztek elhomályosítani, eltüntetni. „Az utóbbi években a legkülömbözőbb tendenciózus híreket terjesztették. Majd azt, hogy a pelagra tünőfélben van az országban,hogy a pelagrások száma szemmelláthatólag csökken, majd pedig, hogy a földhöz juttatott parasztság kenyérhez és csirkehúshoz szokott, hogy a táplálkozás javulásával a kenyér- és húsfogyasztás el sem képzelhető mérveket (!) öltött és így a pelagra szünőfélben van...”** Ehelyett a sivár valóság az, hogy a pelagra és a tömegnyomor többi kórjai tovább pusztítanak.

Amennyire általánosak a gazdasági válság nyomasztó hatásai, ugyanannyira széles rétegekben pusztítanak a nyomor kórjai is. Nyomaival lépten-nyomon találkozunk, bár az idevonatkozó rendszeres adatok hiányoznak. Az előbb idézett orvos-író, dr. A. Urbeanu írja idézett munkájában: „Strucpolitikát folytatunk, mert hiszen egy civilizált országra nézve a szegénység kórjának nagy elterjedése kimondhatatlanul szégyenletes dolog... ” De még ettől a strucpolitikától eltekintve is a pelagra sok statisztikája csak nagyon relativ értékű volna. A pelagra a legjellegzetesebb lappangó kór, amelynek biztosan felismerhető tünetei csak akkor jelentkeznek, amikor már gyógyíthatatlanná lett. Kezdődik az egész szervezet elerőtlenedésével és folytatódik a munkakedv, majd pedig a munkaképesség fokozatos csökkenésével. Lassanként lomhává vál az agyműködés is és a kór szinte észrevétlenül megy át hülyeségbe, elmebajba. Egyetlen kétségkívüli kórtünete az úgynevezett pelagrás maszk, – a beteg arcvonásainak elpetyhüdöttsége, – ez azonban már csak az idült betegség utolsó stádiumában jelentkezik.

A pelagra mellett a tömegnyomor betegségeinek egész sora pusztít. A tömegnyomor hatását mulatja az anémia hallatlanul elterjedt volta. Ez mintegy bevezető stádium a pelagra, a tuberkulózis és a többi nyomorkórhoz. Ide sorozható az alkoholizmus, a szifilisz széleskörű elterjedettsége is. Mindezek hozzájárulnak a dolgozó tömegek munkaereje-csökkenéséhez és így visszahatnak a gazdasági termelésre. A tömegnyomor, mint´ a nyomor fokozásának motorja jelentkezik.

A tömegnyomor és a tömegkórok legvégzetesebb hatásukat a fiatalságra gyakorolják. A falusi gyermekek degenerálódására nincsenek általános vonakozású részletes statisztikai adataink, de a főváros környékének falvaira vonatkozólag már állanak egyes adatok a rendelkezésünkre. Constantin Bacalbaşa: „Un strigat de alarmă” cimű munkájában sötét képet fest ezen falvak lakosságának életviszonyairól. „Ennek a népességnek fizikai alkata folyton satnyábbá lesz. A gyermekhalandóság tömeges. Azok a gyermekek, akik életben maradnak, inkább csak árnyékai az emberi lényeknek. Sápadtak, degeneráltak, hasuk óriásian felfuvódott... Az emberek elveszítik munkaképességüket és a hülyék száma folyton szaporodik”. A bucureştii kísérleti pszichológiai állomás adatai szerint a főváros környékének iskolásgyermekei közül átlag 30 százalék nem éri el az átlagos nivót.

Az agrárreform „áldásos hatásairól” szóló mesék alaptalan kortesfogások. Az a néhány sovány statisztikai adat, amely rendelkezésünkre áll, a táplálkozási viszonyok fokozatos leromlását bizonyítja. G. Manolescu kimutatta, hogy 1909-ben a falusi lakósság fejenként és évenként átlag 3 kgr. húst fogyasztott, míg ugyanazon az alapon számitva Th. Ionescu az 1926. évi húsfogyasztási átlagot 2.77 kilóban állapította meg. De ez nem is lehet másképen. Minden statisztikai adat csak ezt a lefelé görbülő vonalat jelzi. A sok példa közül csak egyet ragadunk ki. Románia marhaállományából száz lélekre esett;

                                     1860           1884    1926

Szarvasmarha                   66           48        31

Bárány                           112           95        85

Kecske                            26           18        17

Hogy ez a fokozatos leromlás mit jelent a tömegtáplálkozás szempontjából, arra csak közvetve következtethetünk. Hogy milyen lehet a tömegtáplálkozás, arra vonatkozólag csak két adat áll rendelkezésünkre. Az első az, hogy a háború után a táplálkozási viszonyok fokozatosan rosszabodtak, a második viszont az, hogy az átlagos táplálkozás már a háború előtt erősen alatta maradt a minimumnak. A háború előtti években a falusi lakosságra fejenként és naponként átlag 700 gramm tengeri esett. (Ebből azonban le kell számítani a háziállatok által elfogyasztott tengerit). A hús és a tejtermékek fogyasztása 10 gramm volt. Ehhez járult még 30 gramm hüvelyes, elsősorban bab.

Ezek a szórványos statisztikai adatok már önmagukban véve is kidomborítják azt a tényt, hogy gazdasági életünk ziláltsága alapjaiban támadja meg a széles néprétegek életenergiáit. És ezt a sötét perspektívát semmiféle remény sem világítja meg. Közvéleményünk tökéletes fejletlensége következtében még csak arra sem képes, hogy észrevegye az életbe vágó problemákat, közéletünket pedig a hatalmi kérdések predominálják. A közeli jövőben nem is számíthatunk arra, hogy közérdekű gazdasági és társadalmi kérdések kerüljenek megoldásra. (Kolozsvár)

* Probleme Sociale. Primejdia degenerării poporului român şi nevoia intregiriri hranei ţăranului. Bucureşti, Socec. 1927.

** Ugyanott.