Ignotus ír róla sok körültekintéssel a Nyugat egyik utóbbi számában, jobbról is, balról is hosszú cikkekben, nyilatkozatokban, ankéteken szokás foglalkozni a kérdéssel, t. i. a magyar irodalom intenzívebb és eredményesebb külföldi propagálásának módjaival, de ami a tervekből tényleges megvalósulásra érik, az minden esetben a legsivárabb hivatalos felfogás győzelemre jutását bizonyítja. A hivatalos felfogás jellegzetességei közé tartozik természetesen a világnézeti megbízhatóság tisztázása és az a tetszetős ürügy, hogy a kevésbbé megbízhatóknak, de mármár letagadhatatlanoknak a munkáit nyelvi nehézségek miatt lehetetlen lefordítani. A hivatalos irodalompolitika ilyetén való friss gyümölcsei gyanánt jutott most napvilágra az olasz „Alpes”-vállalat kiadásában négy magyar könyv: Herczeg Ferenc két regénye, Bethlen Margit grófnő meséskönyve és Tormay Cecilé egy könyve.

Négy könyv, amely a külföldi olvasót egy lépéssel sem fogja a ma élő magyar irodalom megismeréséhez közelebb vinni. Történelmi regények, amelyekben a történelmi háttér plasztikusság nélkül való, festett kulissza és a szereplők papirosfigurák, érzelmes allegóriák a múlt század modorában és Tormay Cecile egy könyve. Annak a Cecilia de Tormaynak, akinek kétségkívül legnagyobb érdeme Thomas Mann Buddenbrookjának lerövidített magyar kiadása: „A régi ház”, akinek regényei megjelentek már svéd és francia fordításban is. de akinek egyetlen reprezentativ munkája mégis a lefordításra kevéssé alkalmas „Bujdosó-könyv”.

A négy könyv így persze nem fogja elérni állítólagos célját, a kritika és az olvasóközönség nem érti, miért importálnak számára messziről és nagy fáradtsággal olyasmit, amit otthon régelfelejtett írói porlepte könyveiben is megtalálhatott volna. Tudomásul kellene venni végre is, hogy a hivatalos irodalompolitika és a kolportázsforma pártfogoltjairól külföldön sem vélekedhetnek másként, mint odahaza s nem igaz az, hogy csak a tehetségtelenség tolmácsolható minden nyelven. (Róma)