Az egyszerű Óvodák címet kapta az Edu-catio 2005-ös téli száma. Holott a témaszűkítőnek tűnő címadás sokkal izgalmasabb olvasmányokat kínál nemcsak a szakemberek, hanem az átlagolvasó szülők és gyakorló pedagógusok számára is.

A kelet-európai változások óta az információdömpinget árasztó média színes labdaként röppenti fel a tájékozódni vágyó hallgatók számára a jobbára még valós tartalom nélküli, bár kecsegtető kifejezéseket: reform, kialakuló piacgazdaság, polgárosodás, esélyegyenlőség. Mindezek mellett csak alig esik szó a tartósan munkanélküli szülőkről-családokról, illetve a jelenséggel együtt járó gyermekszegénységről. A TÁRKI 2003-as adatai szerint a magyarországi népesség 6–8 százaléka abszolút szegénységben él, és ezek jobbára többgyermekes családok (vö.: Darvas Ágnes–Tausz Katalin: Az óvoda lehetőségei a gyermekszegénység csökkentésében).

Az óvodák megalakulásának igénye először Angliában alakult ki, éspedig abból a szükségletből, hogy az ipari fejlődés útjára lépett nyugat-európai országokban a szegénységben élő nők tömegesen kényszer-munkavállalásba kezdtek. Emiatt gyermekeik naphosszat az utcákon kóboroltak, és különböző veszélyeknek voltak kitéve. Ezért az első óvodák filantrópkezdeményezésekből születtek, és a kezdeményezők pedagógiai optimizmusa úgy vélte, hogy a célszerű nevelés révén a társadalmi bajok hosszú távon megszüntethetők. Kezdetben egy-egy idősebb nő saját lakásán gyűjtötte össze a kallódó 2–6 éves gyermekeket, és kezdte el a három alapképesség – az olvasás, írás és számolás tanítását. A színvonal nyilván a vállalkozó képességeitől, képzettségétől és személyi ambícióitól függött.

Az első ilyen magánvállalkozások a 19. század elején  intézményrendszerbe kezdtek szerveződni, s ezzel egy időben már körvonalazódtak, majd kialakultak a különböző nevelési eszmerendszerek, pedagógiai filozófiák.

A rousseau-i és a német romantika hatása nyilvánul meg e század első felében az angol Robert Owen által létesített kisgyermekiskolákban. Az általa képviselt pedagógiai idealizmus úgy gondolta, hogy a célszerű, humánus, körültekintő nevelés hosszú távon alapja lehet a jól működő és szociális gondoktól kevésbé terhelt demokratikus társadalmi berendezkedésnek.

„A romlott társadalmi viszonyok közepette védelemre, óvásra rászoruló gyermek rousseau-i képe rajzolódik ki” Brunszvik Teréz egyik levelében is, amelyet Pukánszky Béla idéz: „A gyermekség első benyomásai a legfontosabbak […] azok a legkeményebbek és legmaradandóbbak, mert az első 7 évben több rossz és veszélyes dolog kerülhet a fejbe (agyba) és a szívbe, mint amit a legjobb intézet vagy tan(ító) hétszer hét év alatt tud csak kiirtani.” (Pukánszky Béla: A gyermekről alkotott kép változásai az óvoda történetében)

Az angliai intézetek mintájára Nyugat-Európa más országaiban is – Franciaországban, Dániában, Spanyolországban – sorra jöttek létre hasonló kezdeményezések. Ezekben az országokban először „menhely” névvel illették őket, majd a fejlődés-alakulás során a „kis kaszárnyáktól” az „anyai iskolákig” diverzifikálódtak. (Bajomi Iván: Az óvodai nevelés változásai.) Nálunk, magyar nyelvterületen Brunszvik Teréz hozta létre első kisdedóvó intézetét 1828 májusában Budán, a krisztinavárosi Mikó utcában. Karizmatikus egyéniségének köszönhetően és fáradhatatlan szervezőmunkája révén nemsokára újabb óvodák alakultak Budán, Pesten, Besztercebányán, Pozsonyban, Kolozsvárott, Sopronban, Szabadkán, Kassán, Gyomán és Szombathelyen.

Az óvoda a gyermek számára az első intézményes tapasztalat. Igaz tehát az az egyszerűsítőnek és nagyzolónak tűnő felismerés, hogy az egyetemekre való felkészítés-felkészülés az óvodában kezdődik. Itt alakulhat ki a szégyen és bátortalanság a gyermekekben amiatt, hogy a tartós hátrányok következtében alapszükségletek hiányában növekednek. A gyermeknek nincs ideje várni. A növekedésben van szüksége stimulációra és elismerésre. Az elismerés nélkülözhetetlen a fejlődéséhez, és ez ugyanakkor egészséges és erős ösztönző erő is a számára. Elismerés nélkül nem alakul ki az egészséges önbizalom, nem épül ki a hite a sikerekben. (És igaz ez a szégyenletes bérből élő pedagógusokra is!) Mert a tanulás a születéstől kezdődik, ezért a szegénységből eredő hátrányokat a korai és differenciált fejlesztést-gondozást végző intézményekben lehetne és kellene lefaragni.

Az Educatio interdiszciplináris szemle mindazok számára, akik az oktatás társadalmi összefüggéseit keresik. Az érdeklődők évtizedes kutatásokkal megalapozott tanulmányokat olvashatnak a gyermekről alkotott kép változásairól, az óvodai nevelés változásairól (térben és időben), a felfelé terjeszkedő óvodáztatásról és a stagnáló hozzáférésről, a magánóvodákról, az óvodák finanszírozásáról, az óvónőképzés aktuális helyzetéről, a gyermeklétszám csökkenéséről, a fogyatékkal születők és cigány gyermekek integrálásáról, óvodai és iskolai pedagógusok együttműködéséről. Az oktatás olyan épület, amelyet egymásra tett, szépen faragott gránittömbök alkotnak. Egyik a másikat tartja-erősíti: óvoda – iskola – egyetem. Az alap pedig az erős, egészséges család.

A fejlett országokban ezért tulajdonítanak egyre nagyobb jelentőséget az óvodának.

(Educatio, 2005 – tél)