Bevezető

Számos forrás szegény régióként írja le a Székelyföldet,1 ezért kihívást jelentett számomra annak megvizsgálása, hogy kik tekinthetők szegényeknek, illetve a szegények és depriváltak (hátrányos társadalmi helyzetűek) milyen szociodemográfiai sajátosságokkal rendelkeznek. Elemzésemben a Kapitány Balázs és Spéder Zsolt által leírt módszertani elveket követtem.2 Egy 2004-es véletlen mintavételi eljárással felvett adatbázist vettem igénybe, amely 400 személyre terjedő vizsgálatokat tartalmaz.3 Ezúttal is szeretném megköszönni Biró A. Zoltánnak, a csíkszeredai KAM vezetőjének, hogy rendelkezésemre bocsátotta az adatokat.

A 400-as minta esetében a hibaszázalék ±százalék, így az eredményeket mindig ennek figyelembevételével kell értelmezni. Mivel másodelemzésről van szó, nem minden esetben tudtam érvényesíteni a módszertani alapelveket. Hátrányt jelent az is, hogy egyes kategóriákba kevés elemszám került, ezért nehéz az adott kategória statisztikai valószínűségéről bármit is állítani. Ahol ez a gond felmerül, az adatokat mindig zárójelben ismertetem. A hibalehetőségek ellenére úgy gondolom, hogy tanulmányom fontos kiindulópontot jelenthet egy majdani – kimondottan – szegénységkutatáshoz ebben a régióban (Hargita, Kovászna és Maros megyében).

Három meghatározott csoport bemutatására vállalkozom: lakásszegények, relatív depriváltak és abszolút vagyoni depriváltak. Mivel az adatfelvételkor a szokásos módon intervallumokként kódolták a jövedelmeket, így teljesen lehetetlen volt számomra visszamenőleg megtudni, hogy mennyi a kérdezett személy jövedelme. Ez azonban nem vet fel különösebb értelmezési gondokat, hiszen a jövedelmek csak egy pillanatnyi állapotra világítanak rá, az említett három szegénységdefiníció pedig egy akkumulációs periódus eredményeként született meg.

Szegénységkategóriák

Mivel a fentebb említett kategóriák különböző megközelítésben tárgyalják a szegénységet, illetve a hátrányos helyzetet, a továbbiakban azt vizsgálom meg, hogy ezek milyen összefüggésben állnak egymással, illetve felfedezhető-e együttváltozás. Az összehasonlítás a Spearman-féle korreláció szerint történik. A korreláció 0.01 szinten szignifikáns.

Amint az várható volt, a különböző szegénységmegközelítések között szignifikáns kapcsolat tapasztalható. Nagyon szembetűnő az összefüggés a depriváltság és az abszolút vagyoni depriváltság között, ami azt jelenti, hogy aki az egyik kategória tagja, az jó eséllyel a másik szempontszerint is depriváltnak fog minősülni. Ezen túl a rossz lakáskörülmények is közepes mértékben korrelálnak mind az abszolút vagyoni depriváltsággal, mind a relatív depriváltsággal is.

Megfigyelhető, hogy a legjelentősebb összefüggés és átfedés az abszolút vagyoni depriváltság és a relatív depriváltság között van (96,4 százalék). Ez azt jelenti, hogy akikre jellemző az abszolút vagyoni depriváltság, azokra ugyanakkora százalékban jellemző a relatív depriváltság is. Ez a helyzet ugyanakkor a százalékos megállapításokon túl jóval messzebbre mutat. A relatív depriváltság fogyasztási oldalról közelíti meg a szegénységet, és már a nevéből fakadóan relatív hátrányos helyzetre utal. Az abszolút vagyoni depriváltság vagyoni/felszereltségi oldalról közelíti meg a szegénységet, és a minimális életkörülmények hiányára utal. Összesítve azt mondhatjuk, hogy azoknak az egyének a 96,4 százaléka, életük során akiknek nem sikerült felhalmozniuk a minimális életkörülményekhez szükséges vagyontárgyakat, az adatfelvétel idején a fogyasztási szokások szerint is szegénynek tekinthetők voltak.

Szociodemográfiai jellemzők

A továbbiakban arra keresem a választ, hogy a különböző ismérvek alapján szegénynek minősülő lakosságot milyen szociodemográfiai sajátosságok jellemzik. Vannak-e olyan rétegek, amelyekben a szegénység koncentrálódik, és ha igen, akkor melyek azok. Az eredményeket két részben fogom bemutatni. Az elsőben a társadalmi rétegképző ismérvekre, a másodikban a demográfiai tényezőkre helyezem a hangsúlyt.

Szociális ismérvek

Első lépésben azt vizsgáltam, hogy az iskolai végzettség mennyire befolyásolja a szegénységbe kerülést. Az eredményeket az alábbi táblázat összesíti:

Látható, hogy akármelyik szempontot követjük a szegénység megállapításánál, a szegényeknek tekinthető populáció az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében koncentrálódik. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg a lakáskörülmények szerint mutatkozik a „legkisebb” együttmozgás az iskolai végzettséggel, addig az abszolút vagyoni depriváltság esetén az összefüggés már–már determinisztikusnak tekinthető. Ha a gyakoriságot tekintve akár lineáris összefüggést is feltételezhetünk. A X² teszt elvégzése után kiderült, hogy nagyon erős asszociációk mutatkoznak az iskolai végzettség és a fenti három szegénységi, illetve depriváltsági arány között.

Második lépésben azt vizsgáltam, hogy a kérdezettek mit tekintettek a háztartásuk fő bevételi forrásának, hogyan alakulnak a szegénység és deprivációs arányok. Az eredményeket az alábbi táblázatban ismertetem:

Habár számos esetben a kiss számú elem (ezeket helyeztem zárójelbe) miatt nem lehet minden kategóriáról egyértelműen eldönteni, hogy a különböző jövedelemforrások alapján hogyan oszlik meg a szegények aránya, a táblázatból mégis kiderül az, hogy a gazdaságilag aktív lakosság jobb helyzetben van az inaktívval szemben. A vállalkozók például egyik esetben sem minősülnek – semmilyen kategória szerint – szegénynek, illetve depriválnak. Az inaktív lakosság esetében a három nyugdíjas-kategóriára hívnám fel a figyelmet. Amint az a táblázatból is kiderül, az öregségi nyugdíjasok sokkal jobban állnak minden esetben, mint a rokkantsági, illetve a téesznyugdíjasok.

A táblázat alapján úgy tűnik, hogy valamely település adminisztratív rangja jelentősen befolyásolja a különböző kategóriákba tartozó szegények és depriváltak jelenlétét. A legnyilvánvalóbb különbség a város – nem város településkategória mentén tapasztalható. De a nem városi települések esetén is mutatkozik a rangbeli különbség a községközpont javára. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy a városi lakosság körében mennyire alacsony a rossz lakáskörülményekkel rendelkezők aránya. Ez a jelentős különbség hamar értelmezhetővé válik, ha azt vizsgáljuk meg, hogy milyen dimenziók mentén határoztuk meg a lakásszegénységet.

Demográfiai tényezők

A korcsoportok közötti különbségekre a következő táblázat adja meg a választ:

Láthatjuk, hogy a 30–49-es korcsoportokban a legalacsonyabb a szegénységkockázat; mind az ennél fiatalabb, mind az ennél idősebb korcsoportok veszélyeztetettebbek. Szerintem ennek az a magyarázata: a fiatalabb korcsoport tagjainak nem volt elég idejük ahhoz, hogy beszerezzék azokat a javakat, amelyek kiemelhetnék őket a szegénységből; az idősebbek számára pedig nem tűnik létszükségletnek a különböző – számukra modern – háztartási és egyéb javak beszerzése, így nem is rendelkeznek velük.

A szegénység és családi állapot közötti összefüggéseket az alábbi táblázatban szemléltetjük:

Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a házasságban élőknek a legkisebb a szegénységkockázatuk. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a házasok összeadják a rendelkezésükre álló javakat, és ennek következtében könnyebben ki tudnak emelkedni a szegénységből.

A társ jelenléte, illetve hiánya meghatározó tényezőnek számít.

Ha a családi állapotnál kapott eredményeket összehasonlítjuk a fenti táblázattal, akkor az derül ki, hogy a partnerkapcsolat megléte csak akkor jelent kiutat, ha ez a kapcsolat házastársi kapcsolatban konkretizálódik, ellenkező esetben a pár megléte – élettársi kapcsolat – sokkal inkább esélyt jelent a szegénységbe süllyedéshez vagy maradáshoz. E megállapítás alól csak a nőtlen, hajadon kategória képez valamelyes kivételt, de szerintem ez azzal magyarázható, hogy e kategória nagyrészt még a szüleinél lakik (a nőtlenek és hajadonok 76,2 százaléka).

Végül a háztartásban élő személyek száma szerint vizsgálom a szegénységkockázatot:

A táblázat eredményei azt mutatják, hogy a háromszemélyes háztartások esetében a legkisebb a szegénységkockázat. Ezt a kategóriát követi a négyszemélyes háztartás, majd a kétszemélyes. Első látásra azt feltételezhetnénk, hogy a kétszemélyes háztartások (a pár megléte) eredménye azért mozog az átlag körül, mert itt túlreprezentáltak a fiatalok, akiknek – mint azt már fentebb említettem – még nem volt idejük a különböző javak beszerzésére. Ha viszont megnézzük a korcsoportokban való eloszlást, akkor kiderül, hogy főleg az idősebbek reprezentálják ezt a kategóriát (az ötven évnél idősebbek 70,6 százaléka, a hatvan évnél idősebbek 45,6 százaléka tartozik ide).

JEGYZETEK

1. Biró A. Zoltán–Zsigmond Csilla: Székelyföld – számokban. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2005; Biró A. Zoltán – Biró Albin: Elszegényedési folyamatok a Csíki-medencében. In: Így élünk. Elszegényedési folyamatok a Székelyföldön. Bodó Julianna és Oláh Sándor szerk., KAM– Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997; Oláh Sándor: A székelyföldi elszegényedésről. In: I. m.; uő: Láthatatlan elszegényedés. In: I. m. 1997.

2. Kapitány Balázs–Spéder Zsolt: Életünk fordulópontjai. Szegénység és depriváció. Társadalomszerkezeti összefüggések nyomában. Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet, Bp., 2004.

3. Az elemzés alapjául szolgáló kutatást a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja végezte az MTA Politikai Tudományok Intézetével közösen. A kutatás a székelyföldi térség magyar háztartásaira terjedt ki. Az adatfelvételt az Új Kézfogás Közalapítvány támogatta.

IRODALOM

Bodó Julianna–Oláh Sándor (szerk.): Így élünk. Elszegényedési folyamatok a Székelyföldön. KAM – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997.

Biró A. Zolán – Zsigmond Csilla: Székelyföld – számokban. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2005.

Kapitány Balázs – Spéder Zsolt: Életünk fordulópontjai. Szegénység és depriváció. Társadalomszerkezeti összefüggések nyomában. Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet, Bp., 2004.

Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó, Bp., 2002.