A cigány holokauszt, a porrajmos a roma történelem egyik legkevésbé kutatott időszaka. Egészen a legutóbbi időkig nem nagyon mutatkozott érdeklődés e kérdés iránt, másrészt pedig a téma kutatása is nehézségekbe ütközik a megbízható demográfiai adatok, illetve a vonatkozó dokumentumok hiánya miatt. A nácik és kollaboránsaik ugyanis messze nem dokumentálták olyan aprólékosan a cigányok kiirtását, mint a zsidók megsemmisítését. Ugyanakkor számolnunk kell a roma szokásrend sajátosságaival, történelmi tudatuk hiányával is. A halottakat ritkán emlegetik, és csak elvétve tartanak róluk megemlékezéseket. A zsidókkal és a holokauszt más áldozataival ellentétben, akik közül sokan nagy műveltséggel rendelkeztek, a cigány túlélők nem hagytak maguk után naplókat, nem írtak memoárokat, és nem kezdték el később kutatni kálváriájukat.

Romaüldözések Európában

Az európai romák sorsát jelentősen befolyásolta a náci fajelmélet. Egyesek „idegen vérű ázsiaiakként”, mások „indiai eredetű árjákként” azonosították őket. A fajkutatók véleménye alapján a nácik elsősorban a vándorcigányok és a „keverékek” meggyilkolására törekedtek. Becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10–30 százalékát pusztították el a holokauszt során.

A cigányok sorsát leginkább a nácik zsidópolitikája határozta meg, azaz 1941-ig a kiűzés, ezután pedig a megsemmisítés volt a fő irányelv. Lényeges különbség viszont, hogy a nácik soha nem törekedtek valamennyi roma kiirtására. Míg korra, nemre, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül minden zsidónak minősített embert halálra ítéltek, addig jelentős roma csoportokat (például a „fajilag tisztának” minősülőket) egyáltalán nem üldöztek. Németországban és Európa németek által megszállt részén a legtöbb cigányt kelet-németországi és lengyelországi koncentrációs táborokba vitték. Kelet-Európában viszont sokan már az összegyűjtést sem élték túl: Bukarestben, Budapesten, Belgrádban, Brnóban, Krakkóban, £ódzban, Prágában és Zágrábban többnyire a helyszínen lelőtték őket. A táborokban a romákat – a többi áldozathoz hasonlóan – járványok, alultápláltság, brutalitás és orvosi kísérletek tizedelték a módszeres tömeggyilkosságok mellett. A romákat tekintették a rabok legalacsonyabb kasztjának, a-kiknél csak a homoszexuálisok álltak lejjebb.

Romániai deportálások Transznisztriába

A múlt század negyvenes évei ugyanolyan szörnyű események sorozatát jelentették a romániai cigányok számára, mint a legtöbb európai országban élő romáknak és zsidóknak.

A belügyminisztérium 1940 novemberében megtiltotta a vándorcigányok letelepedését Románia területén, azzal az indokkal, hogy az egészségügyi minisztérium szerint tífuszt terjesztenek. A következő évben egy titkos felmérés 208 700 romát vádol a „román faj megfertőzésével”, ami azt jelentette, hogy nem cigány házastársuk van. A rendeletek homályos megfogalmazásai („kóborló”, illetve „letelepedett munkanélküli”) azonban arra is lehetőséget adtak, hogy bizonyos településeken a helyi hivatalnokok – a törvény saját belátásuk szerinti értelmezésével – tömegesen szabaduljanak meg a cigányoktól.

Egy királyi rendelet 1942-ben meghatározta a deportálási kritériumokat: a vagyonelkobzással kezdték, az élelmiszeradagok csökkentésével folytatták, majd közmunkára vitték őket Transznisztriába. A vándorcigányok voltak az első szállítmányok alanyai. Egy felmérés szerint 11 440 nomád cigányról van szó: 2352 férfi, 2365 nő és 6714 gyermek. Őket követték a „letelepedett munkanélküli cigányok” (Ţigani sedentari). Augusztusban már a vándorcigányok 84 százaléka a Dnyeszteren túlra került.

A kitelepítés 1942. szeptember 12-én kezdődött. Egy tiszt kísért minden vonatot, a katonák pedig azt a parancsot kapták, hogy szükség esetén tüzet nyissanak az emberekre. Kilenc vonatot készítettek elő a deportáláshoz az ország különböző régióiból. Csak egy kézicsomagot vihettek magukkal; ami hátramaradt, azt az állam vagy gyakoribb esetben a deportálást végző tisztek vették birtokukba. Nyolc nap alatt 30 176 cigányt  szállítottak Transznisztriába.

Sonia Palty, egy Dnyeszteren túlra deportált zsidó nő így emlékezik:

„A német parancsnok azt kérte a transznisztriai kormányzóságtól, hogy a Bug folyó partját tisztíttassa meg a zsidókkal és cigányokkal. Merthogy cigányokat is deportáltak Romániából. Lágerekben tartották őket, ugyanolyan embertelen körülmények közt, mint minket. [...] Csak akkor vettem észre, hogy a Bug  partján több száz, több ezer ember van. Cigányok sátrakkal, gyermekekkel, kutyákkal, szekerekkel, amiket ők maguk húztak, mert a lovaikat elvették. Mindenik sátorban legalább 60–70 cigány. Már legalább egy fél napja várakozhattak ott. [...] Éppen szállították őket a part felé, ahol a halál várt rájuk. Sírtak, kiabáltak, sikoltoztak. Láttam egy kompot, tele nőkkel és gyermekekkel. Az egyik nő hirtelen felállott. A karjában egy meztelen csecsemőt tartott. Állati hangon üvölteni kezdett. A  kisbabát a nap felé emelte, majd az örvénylő Bugba hajította. Újabb üvöltés. A kompon lévő összes asszony felállt, a gyerekeket a folyóba dobták, majd ők is a vízbe vetették magukat. Egyesek még megpróbáltak partra úszni, de a katonák beléjük lőttek. A parton álló cigányok kiáltozni kezdtek. Pădure elővette a revolverét. Közéjük lőtt, megölt egyet... kettőt... hármat... De ki számolta tovább...? Földre borultunk. Újra elkezdtünk sírni, imádkozni... Estére már nem voltak mellettünk cigányok. Aristide Pădure hozzánk lépett: »Nehéz nap, uraim, nehéz nap. Jelentést kell írjak a német parancsnoknak a cigányok átadásáról. Minden dolog rendezetten, a szabályoknak megfelelően kell történjen ...«”

A következő transzporttal, 1943 tavaszán 18 260 „kevésbé veszélyes” romának kellett volna érkeznie, de a front váratlan közeledése meghiúsította a tervet. 1942 novemberére már több ezer deportált halt meg az éhezéstől, hidegtől, tífusztól vagy a katonák golyóitól. Minden lehetséges menekülési módot kipróbáltak: például arannyal vásároltak hamis aktákat, vagy lefizették az őröket, hogy a vagonokban maradhassanak. A román tisztikar jelentése szerint 795-en szöktek meg Transznisztriából.

A holokauszt áldozatainak romániai bizottsága szerint megközelítőleg 36 000 cigány halt meg  Transznisztriában, de más becslések jóval nagyobb számú áldozatot tartanak nyilván. A hetvenes években 36 000 túlélő nyújtott be kártérítési igénylést, annak ellenére, hogy a román állam (akárcsak a zsidók esetében) hivatalosan el sem ismerte a deportálásokat.

A romániai cigányok genocídiuma nehezen írható a nácik számlájára. A román hatóságok és Antonescu marsall deportáltatta ugyan a romákat Transznisztriába, de a cigányellenes intézkedések – akárcsak a zsidókkal, bolgárokkal és magyarokkal szembeni negatív diszkrimináció és üldözés – már a modern román állam megalakulásától kezdődően napirenden voltak.

A roma holokauszt kronológiája Európában1

– 1933. március 22.: megtiltják a németországi romáknak a jövedelemmel járó muzsikálást;

– 1933. július 14.: a romák – mint alsóbb rendű faj – sterilizálásának kezdete;

– 1933. szeptember 18.: az első masszív letartóztatási hullám;

– 1934. március 23.: azoknak a romáknak a kitelepítése Németországból, akik nem tudják bizonyítani német állampolgárságukat;

– 1935. június: a német rendőrség 5000 cigánydossziét állít össze;

– 1936. március 15.: a romák szavazati jogának visszavonása Németországban;

– 1936. június 22.: deportálás Berlinen kívülre;

– 1938. szeptember: 852 cigányt internálnak a németországi Marzahn lágerbe;

– 1939. március 1.: általános dekrétum a romák ellen;

– 1939. június 29.: 440 roma gyermekből és nőből álló konvoj érkezik a ravensbrücki lágerbe;

– 1940. április 6.: Franciaország betiltja a „vándorcigányok” vándorlását;

– 1940. május: a németországi romák deportálása a lengyelországi megsemmisítő-táborokba;

– 1940. augusztus: az ausztriai cigányokat a Salzburg melletti munkatáborba deportálják;

– 1940. augusztus 10.: a németek két cigánylágert nyitnak; – 1940. október 4.: a német hadsereg elrendeli az összes francia roma internálását a megszállt területekről;

– 1940. november: Romániában betiltják a cigányok „vándorlását”;

– 1941. március 22.: a roma gyermekek kitiltása a német állami iskolákból;

– 1941. szeptember 28.: az ukrajnai cigányok lemészárlása a német katonák által;

– 1941. november: Németország elrendeli a franciaországi romák lágerekbe való koncentrálását;

– 1941. november 5.: a ³ódzi cigánygettó megnyitása;

– 1942. április 29.: a cseh romák első deportálási hulláma Brno városából és környékéről Auschwitzba;

– 1942. augusztus: a cseh romákat a Lety és Hodolin koncentrációs táborokba szállítják; királyi határozat a romániai cigányok deportálásáról Transznisztriába;

– 1942. október 17.: a romániai hatóságok felfüggesztik a transznisztriai deportálásokat;

– 1943. január 14.: a francia cigányokat a poitier-i, a compiegne-i, majd a sachsenhauseni lágerekbe szállítják;

– 1943. február 12.: az első németországi romatranszport megérkezik Auschwitz–Birke-nauba;

– 1944. május 19.: 245 holland romát deportálnak Auschwitzba;

– 1944. október 10.: 800 roma gyereket szállítanak Buchenwaldból Auschwitzba, és elgázosítják őket;

– 1945. január 15.: a francia Montreuil–Blay-lágert bezárják;

– 1945. január 27.: az első szovjet katonák elérik Auschwitzot, és felszabadítanak 4800 foglyot, akikből csak egyetlenegy volt roma származású; 

– 1945. ápr.17.: az angolok felszabadítják Bergen-Belsent.

Az áldozatok száma (becslések)

A porrajmosról szóló munkákat olvasva könnyű észrevenni a statisztikai következetlenségeket és képtelenségeket, amelyek olyannyira jellemzők a cigányokkal foglalkozó tanulmányokra. Egy 1995-ös Reuters hírügynökségi jelentés szerint „Románia mintegy 500 000 cigányt küldött a haláltáborokba”,2 ami eléggé valószínűtlen, hiszen az 1940-es évek elején Románia roma közösségét maximum 300 ezerre becsülték.

A „számok problémája” a cigányokra vonatkozó népszámlálási adatok elégtelenségére és megbízhatatlanságára vezethető vissza. Ez különösen érvényes a második világháborút megelőző időszakra, amikor több országban a népszámlálások egyszerűen nem tartalmaztak „cigány” kategóriát, így a romákat különböző rubrikákba írták be (általában az „egyéb” oszlopba). Olyan cigányok is voltak, akik következetesen tagadták etnikai identitásukat, másokat pedig (a többséget) állandó lakcím hiányában össze se számoltak.

Forrás: www.romanothan.ro/romana/holocaust/hol-rom/dc-1/crn-est.

JEGYZETEK

1. www.romanothan.ro/romana/holocaust/hol_rom

2. Reuters (Bukarest), 1995. máj. 2.

Irodalom

Bárány Zoltán: A kelet-európai cigányság. Athenaeum Kiadó, Bp., 2002.

www.romanothan.ro/romana

www.rroma.siteuri.ro/holocaust.php

www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Holocaust/gypsies.html

www.holokausztmagyarországon.hu