A megtört idő

Talán igazad van, Aquinói Szent Tamás,

a bolygókat angyalok irányítják.

Őrzik a titkot csontra fagyott szóban

visszhangtalan égi sziklán.

Amint fent úgy lent is mennyi kérdés

a szív dobbanásaiban ha vágyak malma

s az ezer alakra váltó tájra

rávetül a néma döbbenet

mert egyre bizonytalanabb a forma

s egyre hasonlóbb lesz a föld forróbb részeihez

ahol fehér halmokon hontalan szél törli

ember és állat nyomát.

Bolygónkat talán angyalhadak óvják.

Téged már öröklét várt

ezerkétszázhetvennégy táján

mikor hited a halállal is szemben állt.

Játékszere is lehet az időnek minden

ha eltékozolva élet, színes ünnep

hisz idegen szívek közönye nem ápol ősi hagyományt.

Életünk harmada öntudatlan álom.

Hajnalban eloszló s ikerként visszajáró

az élmény egy képben visszatér

mint ingaütések közé a csend

mintha bűn és bűnhődés váltaná egymást egy másik életért

ahol látni az ingoványból a biztos ösvényt.

Mondják pólusváltások kora a század

s ha késik az őrangyal az ember csak magára számíthat

és ki felel egy eltévedt gesztusért

ha a lét bizonyosságáról sem tud mindent az emberiség.