Trockij, a szfinksz, Trockij (Shaw szerint) a zsurnaliszták fejedelme, az élő holttest, az elinézett, a kulisszák mögé toloncolt főszereplő, csak egy félévig volt világszenzáció. Védték, vádolták, a publicisták bebeszélték maguknak, hogy értik és Trockij rejtély maradt: senki sem érti, akik vádolták, védbeszédet mondtak róla, akik védték, inkább vádakat kovácsoltak ellene. A Literarische Welt-ben Karl Tschupik már az élő holttestről írt, Trockijról, a levegőbe dobott haliról. „Amikor Trockijt a generálist lehetetlenné tették, mi maradhatott még az író Trockijból? A fegyvert (melynek ő adott igaz értelmet) kicsavarták a kezéből, pótolni tudja-e a történtek után a kardot a toll? Szovjetéknek már nem kell Trockij tollától félni, amióta legjobb erejétől megfosztották”. Trockij el van intézve véglegesen. A jobb és baloldali támadások pergőtűzéből csak az élő holttest maradt volna valóságnak? A szokványitéleteket már ismerjük, enné! sokkal érdekesebbek a kívülállók nézetei. Erich Mühsam, lapjában a Fanal-ban az anarchisták álláspontját szögezi le: „Az 1917-es orosz tanácsköztársaságból diktatórikus centralisztikus állam lett. Két ember volt, kiknek a bolsevikiek maradék nélkül mindent köszönhetnek: Lenin és Trockij ... Trockij csodát művelt. Bámulatosan rövid idő alatt a lezüllött, kifáradt mezítlábas ezredekből elsőrendű harci erőket szervezett, akikkel hat fronton győzött. Az orosz forradalom nagyon sokat köszönhet neki, a bolseviki párt mindent. De hogy Trockij milyen messze volt a szabadság és szocializmus igaz forradalmától, azt legjobban a kronstadti matróz- és munkáslázadás véres elfojtásával mutatta meg. Itt már az állam eszméjét védte a munkások, az igazi forradalmárok önrendelkezési jogával szemben. És most meg kellett érnie,´ hogy azok dobják el maguktól, kikért a legtöbbet dolgozott”. A német „ultrabaloldaliak” a spartakisták lapja, Franz Pfemfert harcos és már csak ritka időközökben megjelenő szemléje, az Aktion körülbelül ugyanezt az álláspontot foglalja “el: „Jól tudjuk, hogy Trockij októberi szereplése vitán felül áll, de azt is tudjuk, hogy később ő vezette a pártaparátus brutális hadjáratát az orosz munkásság ellen, az ultrabaloldaliak ellen. Ma talán már tudja Trockij, hogy egyidőben világforradalomért és aparátusdiktaturáért nem lehet küzdeni. Az októberi forradalom, a világforradalom megmentésére indított harc előfeltétele: a pártaparátus ellenforradalmi diktaturája elleni kűzdelem”. Ma Trockij Alma-Ata-ból az ultrabaloldali Aktion-nak küldi hosszú tanulmányát, melynek címe: „Az októberi forradalom történethamisítói ellen” már elárulja tartalmát. És ez az írás Trockij egyetlen hiteles véd és vádbeszéde Stalin ellen. Minden más, amivel tele volt a világsajtó: olcsó szenzáció, felmelegítés, kiferdítés, intervjucsalás, tehát lényegtelen. Nem elég: Trockij neve alatt könyvek jelentek meg „Az igazi helyzet Oroszországban”, az ujságok, a kiadó világgá kürtölték, hogy a kéziratot hogy csempészték ki Szibériából és most a Neue Rundschau juniusi számából kitünik, hogy mindez csak humbug. „Nyomorult játékot üztek a nevem alatt. Ellenségeim semmivel sem árthattak volna jobban, mint azzal, amikor ilyen önkényesen összeállított cikkekkel és idézetekkel próbáltak egy összképet hamisítani, amire ráfogták, hogy az én igazi vallomásom, az én művem”. A Neue Bücherschau szintén leszögezi ezt a tényt és juniusi számában vezető helyen hozza Trockij tanulmányát a szovjet jelenéről és jövőjéről. Személyes védekezésnek és támadásnak semmi nyoma, frappáns meglátások és objektív megállapítások igaz Trockij írássá avatják. Az „élő holttest” ezeket mondja: „A szovjet¹ veszélyben, a munkás elégedetlen? Igen, a tömegben van jelenleg a legbecsületesebb elégedetlenség a mai állapotokkal szemben. De a munkás tömeg jól emlékezik a nagybirtokosokra, a cári Oroszországra és ez a tömeg nem akarja többé az urak uralmát. És ha a nagybirtok visszajönne, a paraszt utolsó vércsöppig fog harcolni ellenük, mint tíz év előtt. Igen: a paraszt az ipari kapitalizmus visszatértét még elbirná valahogy. Mert az állami ipar még nincs olyan helyzetben ma, hogy úgy szállíthasson teljes megelégedésre, mint régebben a kereskedő. Ez mellesleg megjegyezve a gyökere minden belső bajnak. De a paraszt arra is emlékezik, hogy a földbirtokos és a kapitalista a régi rezsim sziámi ikrei voltak, hogy elválaszthatatlanok egymással. A paraszt tudja, hogy a kapitalista nem tér vissza egyedül, csak a nagybirtokos társaságában. Ezért sem az egyiket sem a másikat nem akarja és ez ha lényegében negativ erő is, mégis a szovjetrezsim leghatalmasabb garanciája... Napoleon a forradalmi korszak dinamikáját pontosan körülírta: „Európa nem lesz sem köztársasági, sem kozák”. A jelen pillanatban joggal mondhatjuk: Oroszország vagy szovjeti lesz, vagy bonapartisztikus. Ezzel jelzem a legjobban, hogy távol állok attól, mintha meglennék győződve a szovjet stabilitásának abszolut voltáról. Ha ezt hinnők, az oppozíció bonapartizmus elleni harcának nem lenne értelme. Viszont belharcaink élessége azt is mutatja, hogy messze Vagyunk a pesszimizmustól. Az oppozíció célja nem a szovjethatalom letörése, ellenkezőleg: újjáteremtése, megerősítése. A szovjet belső és külső tartalékerei kizárnak minden pesszimizmust. A szovjetrendszer jövő fejlődésében nagy szerepet játszik majd, hogy milyen irányban fejlődik az általános világhelyzet, hogy a kapitalizmus merre és meddig fejlődik, hogy milyen lesz az európai államok egymásközti visszonya és — ami a legfontosabb — hogy fog rendeződni U. S. A. és Európa és mindenekelőtt U. S. A. és Nagybritánia viszonya? Sok próféta van, akik minden megfontolás nélkül döntik el a szovjetköztársaság sorsát, ugyanakkor azonban nem igen nyilatkoznak a kapitalista Európa sorsáról. Pedig ez a két kérdés, bármilyen ellentétesek is látszatra, elválaszthatatlanul egybe van kapcsolva, az egyik nem oldható meg a másik nélkül”.