Néhány hónappal ezelőtt, Középeurópa mozijaiban, az orosz filmtechnika és filmrendezés legszebb eredménye: „Dzsingis Kán unokája” (máshol „Vihar Ázsia felett”) cím alatt került bemutatóra. Ahová Pudovkin e filmje eljutott, ott az orosz filmművészet élményszerű benyomásán és a világpolitika modern intrikáira való eszmélésén kivül, felelevenítette a „tatár hordá”-ról bírt ismereteinket, az „Isten csapásá”-t, ahogyan a mult is a jelen történelmi munkái Dzsingis Kán és utódainak Ázsiát letipró, Európába is eljutó hadseregét nevezték Harold Lamb, a kitünő angol történelemíró, aki az ősi Ázsia történelmének kutatója, a drámai akció sodró erejű mondanivalójával írja meg uj könyvében Dzsingis Kán korát, a nomád pásztorok törzseinek első összeverődését, akik hasonlóan a Pudovkin film embertípusaihoz, a végtelen steppék kunyhóiban laktak, ősi, szűzi ember-állati milienben, hogy azután az „Antikrisztus hadseregé -be verődve — ahogyan Bacon nevezte őket — lemészárolják és maguk előtt hajtsák az akkori Ázsia első kulturnépek. Harold Lamb munkája minden történelemíró anyagánál érdekesebb, de jelentősebb is, mert Dzsingis Kán népének története: nehezen. hozzáférhető régi jugur, kinai, perzsa és örmény nyelvű kézírásokban rejtőzik s a középkori európai feljegyzések, amelyek keresztény barátoktól erednek, a bátor Carpini testvér elbeszéléseitől eltekintve, nem megbízhatóak. Ebben a minden regénynél érdekesebb, dús szövésű és buján színes könyvben megelevenedik előttünk a XIII. század Kinája, amint a nomád törzsek – megjelennek a nagy falak alatt és bevonulnak a szorgalmas, dolgos kínaiaktól nyüzsgő, kulturát és kereskedelmet teremtő városokba. Megannyi hatalmas szoborfiguraként lépnek a színre a tatár hadvezérek, Je Liu Chutsai, a kinai (cathayi) bölcs, aki okos mérsékletével Dzsingis kánra nagy hatással van és a ködös kontúrokból kibontakozik Ázsiai János Pap legendás alakja, „Örményország és India keresztény fejedelme”, aki minden bizonnyal Örményországnak lehetett uralkodója. Kina után az izlám pajzsot üti ki Dzsingis kán a török törzsek kezéből s ahogy hadseregét felvonultatja, hatalmas hegyláncokon át stratégiailag felfejleszti, várakat ostromol, sőt a puskaport — Schwarz Bertalan felfedezésével egyidőben — használja, hadtápokat létesít, Kínától le a Szentföldig gyorspóstát szervez, hogy tíznapi járóföldről huszonnégy óra alatt kapjon hírt s nagy birodalmát a táborból kormányozhassa — mindebben Nagy Sándor alakjához válik méltóvá, aki Dzsingis Kánnal együtt még ma is elevenen él az ázsiai legendákban és népi dalokban.

Az őskelet Napoleonja: Dzsingis Kán s a harcok, hóditások színhelyei, eseményei meglepően hasonlatosak a XX. század legtragikusabb eseményeihez: a világháborúhoz. Harold Lamb könyve standardmunkája a történelemírásnak, eleven drámája a XIII. század világégésének s olyan világtörténelmi perspektívákat tár fel, amelyek feledésbe merülve, sokszor szöges ellentétben vannak eddigi történelmi ismereteinkkel. Az enyészet martalékává vált volna Dzsingis Kán, a világtörténelem nagy rejtélye s Harold Lambbé az érdem, hogy újra megelevenedve és tisztán áll előttünk, a kései militarizmustól eltiport, legázolt figurák előtt, akik az Ázsia feletti vihart, — az angolorosz-japán-amerikai gazdasági és politikai érdekek állandó összeütközésében s annak eljövendő tragikus következményeiben — ma újra látják s félve gondolnak arra, hogy az ázsiai népek szunnyadó energiája egyszer csak mégis kitör és a tomboló energia olyan történelmi figura mellé fog szegődni, aki új Dzsingis Kánként kardjaival vágja majd széjjel a politikai szövevények pókhálóját és az intrikák kártyavárát. Akkor ez a féktelen energia nem fog Ázsia határainál megállani, hanem átcsap Európára is és Dzsingis Kán eljövendő új unokája egy új Muhi pusztánál fog bosszút állani azokért a megaláztatásokért, amelyek a Mangu Kán uralkodása után bekövetkezett összeomlások óta érték a. mongol-tatár törzseket. (Pozsony)

* Harold Lamb könyve. — Paul List Verlag, Leipzig.