Megemlékezések özöne elevenítette meg halála alkalmából Rákosi Jenő markáns alakját és síri búcsúbeszédek igyekeztek megállapítani munkájának lényegét. Amiket megírtak vagy elmondottak, abból mi nem akarunk elvenni semmit: igaz, hogy az ország egy része vakon ment utána, igaz, hogy ujságírói sokoldalúsága volt egyik főtitka sikerének és hatásának, igaz, hogy az ujságírás minden hurján játszott hogy magyarul érzett, magyarúl gondolkozott s hogy a legnehezebb kérdéseket is csodálatosan leegyszerűsítette. Igaz, hogy egyéniségének varázsa volt másik főtitka népszerűségének. Emberi és ujságírói érdemeiből mi semmit sem akarunk levonni de Rákosi Jenő politikus is volt és; minket politikai munkája érdekel mert ez a munkája volt az, amely az utóbbi félszázad alatt ható tényezőként kapcsolta őt be a magyar életfejlődés folyamatába. Egyik illusztris szónokunk elparentáló beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nagy tradíció Kossuth Lajostól kiindulva Kemény Zsigmondon keresztül egyenesen Rákosi Jenőhöz vezetett. Ilyen tévedéseket – nem kegyeletlenségből, de a történeti igazság kedvéért – jó idejében helyesbíteni. Rákosi Jenő, ha negyvennyolcas zamattal is, Deák Ferenc politikai híveként kezdte politikai pályafutását. Később Tisza István híve lett. A Kossuth tradíciók ha gyönge erek módjára mutatkoztak is fiatalkorában, később észrevétlenül eltűntek mindjobban kiszélesedő pályafutásából. Rákosi Jenő a haladás vonalán indult el. Abból a generációból való, melynek életében a magyar nyelv használata, a magyar nyelv érvényesülése magának a tehetségnek kifejezésével volt azonos. Abból a generációból, melynek életében a sovinizmus életkérdés volt, maga az életlehetőség. Ezt a fiatal Rákosi nagyon megérezte, szinte egy aggastyán bölcseségével érezte meg. Az a szinte öreges következetesség, mellyel a fiatal Rákosi Münchent Münkhennek írta s azt kívánta, hogy a magyar globusok magyar feliratokkal ékeskedjenek, jellemző bélyege fiatalságának. Ám ez a sovinizmus, mely bizonyos határig életlehetőséget jelentett, azon túl már elfogultság volt – abban az időben is, Az a gondolat, hogy idegen és tökéletlen legyen a magyar embernek minden más nyelven megfogalmazott gondolat, már túllendítette Rákosi Jenőt a Kossuth Lajos vagy Deák Ferenc hagyományain. Fiatal korában öreges komolysága, öregségében fiatalos sovinizmusa determinálta Rákosi Jenőt. Optimista magyar volt, a harminc millió magyar őszinte, gyermekesen naiv álmodója, aki nem tudta megérezni – nyugati műveltsége dacára sem – hogy a régi tradíciókat úgy becsüljük meg, ha tovább építjük őket, hogy vannak halasztást nem tűrő, szociális problémáink. Ez a végzetes érzéketlensége állította szembe a „hazafiatlan” Adyval, a szociális törekvésekkel, ez hitette el vele, hogy a nemzetiségi problémák csak szeszélyes mozgalmak, melyek „elkapják” az elméket. Egyet meg kell állapítani: jóhiszeműségéből fakadtak tévedései is. A kurzus virágzása idején a becsületes emberek nemes hevületével rótta meg a jobboldali „kilengéseket”. A radikális átalakulásnak nem volt híve, de nemes ellenfél volt. Megérdemli, hogy erényeiből és tévedéseiből egyaránt tanuljunk. (Budapest)