A német büntetőtörvénykönyv átalakítása alkalmat szolgáltatott a régi vitás kérdés felújítására: van-e szükség, erkölcsi alap a halálbüntetésre. Mungenast könyvében ankét formájában megszólaltatja Németország és a külföld számos reprezentativ személyiségét. Túlnyomó részben a halálbüntetés ellen vannak. Indokolások: barbár maradvány, mely ugyanazzal büntet, amit elitél: jóvátehetetlenné lesznek általa a birói tévedések: a kivégzés sokkal kegyetlenebb, mint a gyilkosság, nincsen olyan elrettentő hatása, mint amilyent tőle várnak. Az emberiesség, a magasabb, etikus jogérzék s az emberi természet megjavítható voltába vetett optimista hit fejeződik ki Hasenclever, Arno Holz, Georg Kaiser, Max Pechstein, Romain Rolland, Ernst Toller, Magnus Hirschfeld. Martin Buber, Coudenhove-Calergi és mások állásfoglalásaiból. Kisebb számban vannak a halálbüntetés mellett. Nagyon jellemző, hogy mennyire érzelmi kérdés az állásfoglalás. Az argumentumok ellenkező előjellel ugyanazok az elleneseknél, mint a melletteseknél. Igenis, – mondják, – a közösségnek joga van az elvetemült gyilkost megölni, ez az egyetlen védelem ellenük. Psychiaterek, igy Weygand (Hamburg) eugenetikai szempontból is megengedhetőnek tartja a halálbüntetést. Monkemöller ugy véli, hogy meg van az elrettentő hatása. Albert Bassermann jogosultnak tartja és indokolatlan szentimentalizmusnak az ellene való állásfoglalást. Ottó Flake összeegyeztethetőnek véli a modern államgondolattal és jogérzékkel. „Azt hiszem azért akarjuk eltörölni, mert szeretnénk, hogy lehető legkevesebb dolgunk legyen az öléssel. Nem találom erkölcstelennek a halálos itéletet, csak azért mert a gyilkos életét is végtelen sokra becsüljük.” Bernhard Shaw a kivégzés melletti álláspontját így fogalmazza: „I. A büntetést alkalmas eljárásnak tartjae a bűnözés leküzdésére? 2. Hiszi-e, hogy a társadalomnak joga van a javíthatatlan elemeket megölni? Az első kérdésre a válaszom: Nem; –• a másodikra: igen”. Néhányan úgy kerülik meg a kérdést, hogy a modern állammal összeegyeztethetetlen a hivatalos gyilkolás, de a mai állam nem modern állam, ami azt jelenti, hogy sok fontos, ennél mélyebbre menő ponton, ahol nem bűnözőkről van szó, barbár és kegyetlen.

Tehát a humanitása ezen a területen csak gúny. Az ankét, amely végeredményében a halálbüntetés ellenesek számbeli és argumentativ fölényét mutatja, tényleg arra világit éles fénnyel, hogy egyrészt a mai államgondolat és az állam mint valóság milyen messzi van attól, hogy ilyen intézményeit biztos és morális álláspontból küzdhesse le, – az állásfoglalások ellentétessége pedig megdöbbentő bizonyítéka a jog szubjektív és relatív voltának. (E. M.)

* Der Mörder u. der Staat. Die Todesstrafe im Urteil hervorragender Zeitgenossen. E. M. Mungenast. W. Haedecke-Verlag, Stuttgart.