Jogábrázolás, jogi élet az új médiában

Mindaddig, amíg a nyomtatott sajtó, majd a rádió és a televízió számított tömegmédiumnak, addig a jog megjelenítésekor az individualitás ábrázolásának mértéke az adott médium munkatársai által valamilyen mértékben szabályozható volt.1 Vagyis a nézők, hallgatók számára csak bonyolult mechanizmusok működtetése esetén vált lehetségessé, hogy egy individuális jogi történetet addig vitassanak a tömegmédium szférájában, ameddig csak szeretnék. Bár ekkor is akadtak kivételek. Magyarországon a nyolcvanas években komoly társadalmi vihart kavart az Isaura című brazil szappanopera televíziós vetítése. Ki tudja, miért, a magyar közvéleményt oly mértékben rázta meg Isaura „sorsa”, hogy számos segélyegylet alakult megsegítésére. Mit sem törődve a fikcionalitás problémájával, a magyar közvélemény Isaura jogi és emberi problémáit valós közéleti kérdéssé tette. (Külön érdekesség, hogy mindez a szocialista rendszer bomlásának idején történt. Les Fleurs du Mal – juthatna eszünkbe Baudelaire...)

Voltak tehát nemzetközi, önműködő, interaktív, jogi tömegmozgalmak az internet elterjedése előtt is, ám nyilvánvaló, hogy sokkal alapvetőbb hírközlési problémákkal kellett megküzdeniük, mint internetes utódaiknak. Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy vajon egy információhiányos szituációban mégis létrejövő nemzetközi szolidaritás milyen jellemzőkkel bír a digitális korban, egy konkrét történetet fogok segítségül hívni.

Terri Schiavo 1990-ben, huszonhét éves korában Floridában kómába esett, sajátos ébrenléti kómába, azaz a kívülálló számára sokszor eldönthetetlen volt, hogy mennyire érzékeli még a külvilágot. 1990 és 2005 között folytonos személyes és jogi vita zajlott Terri férje és szülei között. Míg a szülők fenn szerették volna tartani lányuk mesterséges táplálását, addig a férj, azaz Terri gyámja már nem látta tovább értelmét a művi élet megőrzésének. Terri Schiavo 2005. március 31-én halt meg, tizenhárom nappal azután, hogy végül lekapcsolták az életben tartásához szükséges gépekről.2 Terri Schiavo sorsáról, a kialakult jogi kálváriáról elsősorban az online és elektronikus híradásokból értesülhetett a magyar közvélemény. 2005 márciusában heteken át minden híradóban szerepelt a Schiavo-ügyről tudósító híradás.

Voltak napok, mikor II. János Pál pápa és Terri Schiavo egészségügyi állapota számított fő hírnek a magyar nyelvű híradókban. Az amerikai nő és a lengyel férfi sorsán keresztül a magyar közvélemény lehetőséget kapott arra, hogy élet és halál kérdéséről közösen gondolkodjon el. Míg Terri Schiavo esetében a halál és a jog kapcsolatáról esett szó közértekben, egyetemeken és internetes fórumokon, addig Karol Wojtyla révén a magyar társadalom halál és tömegmédia viszonyáról cserélhetett eszmét.

Terri Schiavo március folyamán a magyar közvélemény számára a kiszolgáltatottság ikonjává vált. A róla készült fénykép- és videofelvételek a kiszolgáltatottsággal kapcsolatos asszociációk széles tárházára építettek Michelangelo Pietájától Toscani AIDS-plakátjáig. A legtöbbször bemutatott felvételen tehetetlenül és jórészt mozdulatlanul ül karosszékében a vízparton. És talán mosolyog. Talán. Hiszen mosolya vált időközben vitatémává. Terri otthonától távol, egy poros, ingerült kelet-európai ország utcáin és virtuális fórumain furcsa mosolyáról vitatkoztak az emberek. Mosolya kapcsán magyar nyelvű internetes fórumokon is részletesen elemezték a hozzászólók, vajon izomrezdülésekről beszélhetünk vagy éppen valódi örömkifejezésről. Ahogy teltek a sorsdöntő napok, mind hevesebbé vált a vita az élet hívei és a kegyes halál pártolói között. Terri Schiavo családtaggá vált. Mindannyiunk kiszolgáltatott, szenvedő rokonává.

Pedig keveset tudtunk meg Terriről, kevés információval rendelkeztünk életéről, nem ismertük betegségének hétköznapjait. Úgy is mondhatnánk, hogy semmit sem tudtunk meg róla. Terri Schiavo, miképpen egykor Isaura, a magyar lakosság szemében egyfajta kulturális földönkívülinek tűnt. Míg a magyar társadalom többsége a rabszolgaságról utoljára főképp Harriet Beecher-Stowe regényéből, a Tamás bátya kunyhójából értesülhetett, addig a mesterséges életben tartás évtizedei ugyancsak ismeretlennek bizonyultak a magyar egészségügyhöz szocializált közösségben. Így Terri Shiavót, illetve a róla elkészült ikont könnyű volt elfogadni és az elfogadás után befogadni.

A világ különböző tájain élő hozzászólók – köztük a magyarok – természetesen nem a Terri Schiavóra vonatkozó hatályos jog rendelkezéseivel foglalkoztak, hanem az ügy mögött álló emberi történettel. A konkrét ügyhöz képzeltek el egy igazságos törvénykönyvet, és ennek alapján hozták meg a szerintük megfelelő ítéletet. A hozzászólók jogrendszere globális volt, Terri Schiavo életéről egy elképzelt globális törvénykönyv alapján gondolkodtak, a globális törvénykönyvben pedig nem számított, hogy Terri melyik állam polgára. És ez a jelenség túlmutat a konkrét történeten. Arra világít rá, hogy a globális médiatér alapvetően megváltoztatja a joghoz való viszonyunkat. Individuális történetek világméretű vitát válthatnak ki, és a különböző államok polgárai többé nem fogják a nemzeti jogot kizárólagos mércének tekinteni. Az internet széles körben való elterjedéséig a különböző államok jogi hétköznapjaiba való betekintés egyfajta kiváltság volt. Az egyes államok polgárainak kevés összehasonlítási alapjuk és kevés hozzászólási lehetőségük volt, ha igazságtalannak érezték saját jogrendszerüket. Nem hozhattak létre nap mint nap működő nemzetközi fórumokat, nem írhattak közérdeklődésre számot tartó blogokat, így igencsak nehezen válhatott gyorsan és hatékonyan nemzetközi vitatémává egy nemzeti jogi kérdés.3

Nyilván mindig voltak olyan jogi vonatkozású történetek, amelyek több állam polgárait foglalkoztatták. Ám más jellemzői és dimenziói vannak a kultúrtörténeti együtt gondolkozásnak, mint az aktuálpolitikainak. Az a tény, hogy a Kelet-Európától oly távol szenvedő Terri Schiavo sorsa ennyire „megrázta” a magyarokat, arra utal, hogy megnőtt az igény az egyes jogi kérdésekben való nemzetközi szintű együtt gondolkodásra. Mivel a különböző médiumok számára mindig az individuális történet lesz a kiemelten érdekes, és nem az egzakt jogi norma, ezért várhatóan konkrét történetek segítségével fogunk jogi kérdésekről vitatkozni.4 Justitia személyisége tehát érdekelni fog minket, de hogy a kezében lévő törvénykönyvvel mennyire fogunk foglalkozni, még bizonytalan.

Ha legközelebb hasonlóan heves nemzetközi vitát vált majd ki egy jogi vonatkozású történet, akkor a többség nyilván megint valamilyen elképzelt globális törvénykönyv szerint fog ítélkezni. És az elképzelt globális törvénykönyv rendelkezései egyénenként különbözőek lesznek, mindannyian saját jogi mitológiával rendelkezünk. Miközben persze elképzelt törvénykönyveinket érik külső hatások is, mely hatások azonban nem térképezhetők fel. A médiapolitikai kérdések kiindulópontja éppen ezért mindig kulturális jellegű. Azaz a médiapolitikai eszmefuttatások alfája és ómegája sohasem lehet a jog. A jog e tekintetben második lépéssé válhat csak, ha az adott téma kapcsán szükség van rá egyáltalán. A globális médiapolitika akkor válhat sikeressé, ha nem válik szűk látókörűvé, ha figyelembe veszi a kulturális különbségeket, és ezek változatosságát pozitívumként fogja fel. Csak ebben az esetben láthatjuk egészében Justitiát. Csak ekkor szemlélhetjük meg arcvonásait és törvénykönyvé-nek egzakt rendelkezéseit egyaránt.

*Elhangzott 2006. február 17-én Londonban az Inclusion/Exclusion című konferencián (Inclusion/Exclusion, 7th International Postgraduate Conference, UCL School of Slavonic and East European Studies, 2006. február 16–18.)

JEGYZETEK

1. Vö. Jewkes, Yvonne: Media & Crime. Sage, London / Thousand Oaks / New Delhi, 2004. 45–47.

2. http://www.informed.hu/?tPath=/friss_hirek/&article_id=95770; http://www.terrisfight.org/mainlinks.php?table=main_terri_story&id=141

3. Bár fontos megjegyezni, hogy az új média sem nyújtja mindenki számára az interaktivitás lehetőségét, és sok esetben éppen úgy továbbviszi a kirekesztés egyes formáit, mint más mediális formák. Így az új média kapcsán sem érdemes valamilyen üdvtörténetet zengeni, ám a felmerülő lehetőségeket érdemes rögzíteni.

4. Vö. Brigham, John: Symposium: Representing Lawyers: from Courtroom to Boardrooms and TV Studios. Syracuse L. Rev. 2003 ősz, 53. 1165.

irodalom

Benkler, Yochai: Intellectual Property and the Organization of Information Production. Int’l Rev. of L. & Ec. 2002. 22. 81.

Brigham, John: Symposium: Representing Lawyers: from Courtroom to Boardrooms and TV Studios. Syracuse L. Rev. 2003 ősz, 53. 1165.

Bulkin, Jack M.: Digital Speech and Democratic Culture: A Theory of Freedom of Expression for the Information Society. New York University Law Review, 79. 1.

Gearey, Adam: Law and Aesthetics. Oxford–Portland, Oregon, Hart, 2001.

Goodrich, Peter: Duncan Kennedy as I imagine him: the man, the work, his scholarsip and the polity. http://www.cardozo.yu.edu/cardlrev/pdf/223Goodrich.pdf

Hibbits, Bernard J.: Making Sense of Metaphors: Visulatity, Aurality and Reconfiguration of American Legal Discourse. www.law.pitt.edu/hibbits/ctos.htm

Jewkes, Yvonne: Media and Crime. Sage Publications, London / Thousand Oaks / New Delhi, 2004.

Mezey, Naomi; Niles C., Mark: Screening the Law: Ideology and Law In American Popular Culture. Colum. J.L. & Arts 2005 winter, 28. 91.

Rapping, Elayne: Law and Justice as Seen on TV. New York University Press, 2003.