Május 2006 A tévé és műfajai |
Bevezető Állástalan táncosnő Kemény István A tévé és az interaktivitás, avagy miben veszünk részt? Virginás Andrea Mitől habzik a kórházi szappan? Vargha Jenő-László Terri Schiavo, a magyar hős Sonnevend Júlia „Ez egy őszinte és szókimondó könyv” Leonard Muha–Balázs Imre József Andra szerepei Leonard Muha A tévé, a tévé, a tévé Gáspárik Attila Beszélgessünk határokon át Nagy Gy. Boglárka A Trianon-különszám: egy médiaesemény diskurzusai Virginás Péter A videoklip narratív elemei Zsizsmann Erika Elalvás előtt reklámdömping Keresztes Péter A küldetés Zelei Miklós Naiv Növény Harcos Bálint 1956–2006 A megtorlás kegyelme Visky András „A történelmi költészet” forradalma – 1956 Gyarmati György Toll Az író és a népszerűség (meg a tévé) Sebestyén László A titkok megfejtője Heim András A gyötrődés gyümölcsei Demény Péter Mű és világa Mérföldkavics Szántai János Közelkép A szociológiától idegesek lettek Rostás Zoltán–Bányai Éva Vallási identitás Hosszúmezőn Szilágyi Levente Katedra Történetiség: hagyomány, kulturális emlékezet/Történetiség: korszak, korszakolás, „nagy történet” Bara Katalin–Csutak Judit Téka Hai–hui: fától a gyurmáig Gál Andrea Önmeghatározás történetekkel Bucur Tünde Csilla Kalauzunk a két Té avagy T, mint törpe Váradi Nagy Pál Zarándokok, kegyhelyek Szakács Gabriella A Korunk könyvajánlata Talló A kritikátlan erdélyi magyar színház Szabó Annamária Abstracts Számunk szerzői | Szántai János Mérföldkavics „Melikovszky Tivadar ősi nemesi család sarja volt. A családfán csupa geróf, báró, márki, tekintetes és méltóságos úr lógott, megannyi túlérett Ha folytatnám a fent elkezdett történetet, valószínűleg én lennék az első a magyar, de talán a világirodalomban is, aki egy Homo sapiens sapiens és egy erszényes, egy Macropus rofus románcát, tragikus szerelmét, vidám amúrját, ahogy tetszik, megénekelném. Ezzel önmagában még nem is lenne baj, sőt fegyverténynek is nevezhetné akárki. Kérdés, hogyan írnám meg. Ugyanez a helyzet Tudor Giurgiuval meg az ő első nagyjátékfilmjével, a Beteges viszonyokkal (Legături bolnăvicioase). Kétség nem fér hozzá, mérföldkőről van szó, legalábbis a román filmtörténetben. Soha senki román filmkészítő nem csinált előtte filmet olyan szerelmi háromszögről, melyben egy nő egy férfiba és egy másik nőbe szerelmes. Magyarán, a leszbikus viszonyoknak ez az első hazai mozgóképes ábrázolása. Jól van, mondhatná akárki, és teljes joggal, megtört hát a jég, lehet immáron erről is nyíltan, a képek nyelvén beszélni. Egyébként, eléggé elítélhető módon, ez a filmet forgalmazók egyik fő marketingfogása is. Tessék kajálni a produktumot, tisztelt nagyérdemű, mer’ biza ez egy olyan, de olyan film, amelyben tabukról van szó. És a nagyérdemű kajálja is a filmet rendesen. Persze nem mindenki ül be a zimóba azzal az áhítatba oltott tisztelettel, ami egy ilyen mérföldkövet, gondolom, megillet. Amikor megnéztem a filmet, történt egy kedvesnek is mondható, ám jellemzőnek kétségtelenül jellemző incidens. Az opusz egyik jelenetében a két szerelmes lány egy falusi focipályán hever, nézik az eget, irodalomról beszélnek (nem vicc), aztán az egyik, a szerelem tengelyének középpontjában álló-fekvő lány imígyen szól a másikhoz: Szeretném megfogni a melled. Mire valahonnan a nézőtérről egy maszkulin hang: Én is. Mindezt csupán azért mesélem el, hogy érzékeltessem: az alkotói szándék időnként masszívan célt téveszt. De hát előfordult ez nagyobbakkal is. Egy szó mint száz, a szándék dicséretesnek nevezhető. A másik probléma a „hogyan?” kérdésre adott lehetséges válaszokban keresendő. Tegyük fel ugyanis, hogy jól írnám meg Melikovszky és az erszényes románcát. Akkor valószínűleg az történne, hogy a szakma és az Olvasó azt gondolná, írná, miegymás, hogy ez a Szántai nevű csávó írt egy jó novellát. Ha viszont rosszul írnám meg, akkor valószínűleg az a forgatókönyv működne, hogy a szakma jóindulatú képviselői, illetve az Olvasó (már a hülyébbje, mert aki nem az, leteszi a novellát, úgymond, gondolkodás nélkül) kijelentené, hogy emmá’ döfi, sántál egy kicsit az írás, de milyen jól beletrafált a témába, ilyet még senki sem talált ki. Na kérem, ugyanez a helyzet az első román biszexuálisfilmmel is. Hogy abba kapaszkodunk, ami az erőssége. Nevezetesen, hogy első a maga nemében. Mert a történet hogyanja igen-igen sántál. Lássuk, miről is van szó. A sztori egy vidéki kislányról szól, aki elmegy Bukarestbe egyetemistának. Korrekt. Találkozik egy lánnyal, akit, mint kiderül, korábbról már ismer. Korrekt. Az is kiderül, hogy a vidéki kislány nem most kezdi az egyetemet, mint azt a nyitóképsorok sugallják (nagyon hangsúlyos módon!). Korábban bentlakásban lakott, akkor ismerte meg a másik lányt. Ezúttal az albérlet mellett döntött, vagy döntöttek a szülei. Az információk a narrátor hangján érik a nézőt, miközben teljesen más tartalmú képeket látunk. Nem hiszem, hogy ekkora bakit elkövethet egy rendező, még akkor is, ha elsőfilmes. Marad tehát az a verzió, hogy Az az érzésem, hogy Tudor Giurgiu kicsit megijedt önnön merészségétől. Mármint attól, hogy egy ilyen, regionálisan „nagy” fába vágta fejszéjét. Ez magyarázhatná például a figurák motivációinak hiányát. Ha megmutatná, miért alakulhatott |