Május 2006
A tévé és műfajai


  Bevezető
  

  Állástalan táncosnő
  Kemény István

  A tévé és az interaktivitás, avagy miben veszünk részt?
  Virginás Andrea

  Mitől habzik a kórházi szappan?
  Vargha Jenő-László

  Terri Schiavo, a magyar hős
  Sonnevend Júlia

  „Ez egy őszinte és szókimondó könyv”
  Leonard Muha–Balázs Imre József

  Andra szerepei
  Leonard Muha

  A tévé, a tévé, a tévé
  Gáspárik Attila

  Beszélgessünk határokon át
  Nagy Gy. Boglárka

  A Trianon-különszám: egy médiaesemény diskurzusai
  Virginás Péter

  A videoklip narratív elemei
  Zsizsmann Erika

  Elalvás előtt reklámdömping
  Keresztes Péter

  A küldetés
  Zelei Miklós

  Naiv Növény
  Harcos Bálint


1956–2006
  A megtorlás kegyelme
  Visky András

  „A történelmi költészet” forradalma – 1956
  Gyarmati György


Toll
  Az író és a népszerűség (meg a tévé)
  Sebestyén László

  A titkok megfejtője
  Heim András

  A gyötrődés gyümölcsei
  Demény Péter


Mű és világa
  Mérföldkavics
  Szántai János


Közelkép
  A szociológiától idegesek lettek
  Rostás Zoltán–Bányai Éva

  Vallási identitás Hosszúmezőn
  Szilágyi Levente


Katedra
  Történetiség: hagyomány, kulturális emlékezet/Történetiség: korszak, korszakolás, „nagy történet”
  Bara Katalin–Csutak Judit


Téka
  Hai–hui: fától a gyurmáig
  Gál Andrea

  Önmeghatározás történetekkel
  Bucur Tünde Csilla

  Kalauzunk a két Té avagy T, mint törpe
  Váradi Nagy Pál

  Zarándokok, kegyhelyek
  Szakács Gabriella

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A kritikátlan erdélyi magyar színház
  Szabó Annamária



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Kemény István

Állástalan táncosnő

André Kertész fotójához: kávéházi asztalnál fiatal lány

kabátban újságot fut át

 

Vissza a kályhához, ha megvan, ha nem dobták ki még,

de úgyse dobták, mindig ez a sértődött kis bácsi volt

a hátrabillent vaskalappal – minthogyha ő megmondta

volna már a múltkor is, de hagyjuk ezt: jönnek be még

újak, hál’istennek, nekik talán még nem hiába járatom…

– De, Kályha úr édes, én pont magához jöttem, higgye el,

és tudom, hogy most utál, mert tényleg régen jártam itt nagyon,

de az élet elsodort, maga ne tudná, hogy van ez? Igenis a

a tanácsaira szomjazom, amúgy meg intelligens a háta…

– Ült volna szembe, már bocsánat, üresek az asztalok,

a kabátjára nincs szavam, habár egy becsületsértéssel ér fel

hogy képes volt kabátban leülni… de ezt is megszokom,

a tanácsaim pedig, na persze, a tanácsaim, na ja,

hát nézze, kislány, a tánc az annál fontosabb dolog,

mint hogy a táncosokra lehetne bízni, itt vagyok példul

én: egyetlen lépést se tettem életemben, de mondhatom,

nem egy és nem két balerina fordult már meg itt,

és a fűtésre nem volt egy rossz szavuk! – Nekem talán volt?

– Mi az, hogy! Most is vacog, csak jólnevelten! Manapság

ennek is örülni kéne, de én már hadd ne essek hasra ennyitől!

Maga nem azzal jött be, hogy milyen jó kis meleg van itt,

de bezzeg künn a szél sikolt, hanem csak úgy… bejött.

– Pedig tényleg sikolt, ez nem tavasz, tavasz csak itt van,

itt magánál, Kályha úr! – Csak hízelegjen, táncosnőnek akkor

se szólítom, nem én! Az élet, kérem, az nem tánctanfolyam,

hogy a hirdetési oldalt böngészgetve a kályha mellől újrakezdjük!

– De akkor mi, az Isten szép szerelmére, mégis micsoda?

– Na hagyjon ezzel, kislány, ne mérgesítsen, mert a végén

még el találom mondani, hogy az összes belépő részeges

csibészben az ócskást látni, az milyen. Na nem! Inkább maga

meséljen valami szépet, hadd fiatalodjak, nem baj, ha nem igaz.