Leonard Muha 1974-ben született Lupényban. 1999 óta a Ca$$a Loco nevű zenekar tagja, több tévés projekt résztvevője. Korábban dolgozott a besztercei Radio Transilvania munkatársaként, a Mesagerul de Bistriţa, valamint az Evenimentul Zilei újságírójaként is. 2005-ben jelent meg első regénye (Un rol pentru Andra) a iaşi-i Polirom kiadásában.

– Honnan jött az igény, hogy megírja ezt a regényt? Mi a tétje a könyvnek az Ön számára?

– Nem az első eset, hogy írásba fogok. Hétévnyi sajtós múlttal a hátam mögött természetesnek tartom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor a laptophoz menekülök, és kis történeteket írok magamnak. Az elfojtásokhoz is kapcsolódik, hogy az ember olyan dolgokról ír, amelyek örömmel vagy épp bánattal töltik el. Egy olyan pillanatban kezdtem írni ezt a könyvet, amikor nagyon boldognak éreztem magam, akkor még azt hittem, egy happy endes szerelmi történetet írok. De minden megváltozott, miközben írtam. Akkor már nem hagyhattam abba. A történet egyre érdekesebbé, őrültebbé kezdett válni, s nem tudtam leállni vele, mert nyomasztott volna jelenlétével. Meg kellett valahogy szabadulnom a feszültségtől, és egyre inkább bízni kezdtem abban, hogy regényként is értékes lehet.

A nagy tét az, hogy ezek után a közönség ne csupán Ca$$a Loco-figuraként ismerjen, hanem íróként is. Nem korrekt, ha az embert csupán annak alapján skatulyázzák be, amit a tévében látnak belőle.

– A könyvben feltűnik néhány közismert romániai személyiség, és amennyire megítélhető, jó pár létező besztercei, segesvári személy is. Nem gondolja, hogy ennek az eljárásnak megvan a rizikója?

– Nem hagyhattam ki bizonyos embereket vagy bizonyos helyszíneket. A történet izgalmassága is részben ebből fakad. Néhány ember jól érzi magát, ha megtudja, valamelyik PRO TV-s vezetőt leszidta egy operatőr, vagy hogy egy sorozat két szereplője ott állt neki kefélni a bufteai stúdióban, ahol csak érte. Másrészt a neveket, a sajátomon kívül, megváltoztattam. Ha vannak, akik magukra ismernek, az ő bajuk. Ez egy őszinte és szókimondó könyv, nem törekedtem arra, hogy bárkit is kíméljek benne. Magamat se kíméltem! Miért tettem volna ezt másokkal?– Hogyan fogadta a könyvet a közönség? Mit szóltak a barátok?

– Közeli barátaim nagyon örültek, hogy megírtam a könyvet, és hogy sikerült megjelentetnem. Ők ismernek, és értékelik a munkámat, tudják, mennyire fontos nekem. Ők voltak első olvasóim is, gratuláltak és tartották bennem a lelket, amikor szükségem volt rá. Miután megjelent a könyv, kezdtek jönni a visszajelzések olyan emberektől is, akiket nem ismerek. Meg-megállítanak az utcán, és rákérdeznek, kicsoda Andra, vagy hogy mi történt még a könyvbeli történet lezárulása után. Hihetetlenül szép e-mailes üzenetek érkeznek olyan emberektől, akik elolvasták a könyvet. Nem ezernyi üzenetről van szó, csupán hetente kettőről-háromról, de a minőség számít, nem a mennyiség. Nehéz dolog, hogy „Leonard a Ca$$a Locóból” ilyen rövid idő alatt meggyőzze az embereket arról, hogy más is tud lenni, mint az a valaki, aki a videoklipekben látható. Mégis sok olyan olvasót nyertem, akinek egy-egy haverja vagy barátnője ajánlotta a könyvet…

– A könyvben fontos a kívülálló pozíciója: az erdélyi fiú helyzete a bukaresti világban, a munkáját meggyőződésből végzőé a cinikus show-biz világhoz képest stb. Most milyennek látszanak ezek a dolgok?

– Amikor feltűnik az ember Bukarestben, eleinte „lomha erdélyinek”, „lusta moldvainak” vagy „nem-tudom-milyen oltyánnak” tekintik… Egyszóval szerencsétlen vidékinek, miközben ők, az állítólagos bukarestiek jórészt maguk is Alexandriából, Ialomiţából vagy Feteşti-ről jöttek nemrég. Ezért van, hogy a könyv eleje azt a pocsék állapotot írja le, amikor már néhány hete Bukarestben voltam, anélkül hogy bármiféle lelki támaszom lett volna ott. Másfelől Andrát, a női főszereplőmet éppen ez a dolog lepte meg és vonzotta. Hogy jön valaki Besztercéről, kívülről érkezik az ő világába, és az elején teljesen levegőnek nézi őt. Mert nem érdekli az ő bukarestiségének „varázsa”… Úgyhogy ha azt szeretnéd, hogy Bukarestben ragadj, vagy hogy közöd legyen Bukaresthez, akkor elsősorban önmagadnak kell lenned. Aztán lassan, de biztosan alkalmazkodnod kell, vagy legalábbis úgy kell viselkedned, mint aki alkalmazkodott Bukaresthez.