Álmosság elől, autójából az útszéli kocsmába menekül. A kocsma nem egy csillogó csodacsárda, hanem egy kopott kocsma a fényesebb múlt nyomaival. A kávé iható, a krémleves krémes, a pincér pincér. Egyedül ül, jólesik a szellő, kellemes az árnyék. A szomszéd asztalnál négyen párban. A két nő már bőven túl azon a koron, amikor a vállig érő blúzkivágás lejjebb csúsztatása pótolja a szót. Most ráadásul a férfiak dominálnak, meg az ing. A fehér-ing. Ez a fehér ing az, amiről a hófehér és a hattyúfehér mintájára egy fehéret lehet elnevezni. Az ingfehér a ropogós, frissen vasalt és sohasem mosott fehér ing színe. […]

Mottó. Az igazság nem a tiéd, ha egyáltalán létezik. Talán csak olyan igazság van, amit a megismerés pillanatában magunkra szabunk. Vagyis az igazság ezerarcú és én ezt az igazságot nem keresem. Valami miatt, délben, elhallgatnak a madarak. A kutyák nem, a cseresznyefán rigó erőlködik magányosan, mellette csenevész pinty aprókat füttyöget. Egyébként csend, a szél sem rezdül. Olvasok. Ebéd utáni szieszta. Tegnap a Grossvenedigeren térdig jártunk a hóban, este elhatároztam, hogy ma megdöntöm a délig-alvás világrekordját. Lett belőle déli szieszta, ÉS olvasásos szieszta. Kovács Zoltán írása azt sugallja, hogy a hazugságokból épített kártyavár úgy omlik össze, mint anno a kádári. Nézem: […]

Az Országos Kéktúra négyszáz-valahányadik kilométereinek emlékére. Mottó: „Egy csata története sokban emlékeztet egy bál történetére. … egyetlen ember sem tudja utólag pontosan felidézni, milyen sorrendben és pontosan mikor zajlottak ezek az események, pedig végül is ettől válnak oly fontossá.” (Wellington) Nehéz a zsák, nehéz az út. Szerző ifjú barátaival kékezik. Tegnap a tervezett harmincnyolc helyett negyvenkét kilométert gyalogoltak, meleg vacsorához kellett volna még négyet. Kihagyták. A szállás szolid, az éjszaka rövid; csoki szelettel turbózott, energiaszegény, rosszkedvű a reggel. A lábakon vízhólyagok, a bakancsok kívül-belül vizesek. Agáta fájós lábával nem tud bakancsba lépni, szandálban folytatja, Kíra feszült, Arion nem szól, Timót […]

Korán kezdődött a választási harc. No, nem ellenzék és kormánypártok közt, hiszen az a harc már eldőlt. Van buzizás, hazaárulózás, gyurcsányahibásozás, mészárosozás és oligarhásozás. a gecizés lecsengőben, a rasszista felhangokkal terhelt cigányozás, migránsozás épp szelídül. Tombol, az „elit”, mi azonban fotelunkba dőlhetünk, lábunk az asztalon, ölünkben klaviatúra, és írhatunk jót, rosszat nem árt, nem használ, a regnáló hatalom győz, az utókor pedig garantáltan rajtunk röhög. BALEKOK (hadd ne mondjam: birkák), simán vette őket palira a politikai, gazdasági „elit”, és nevetnek: – Ha-ha szegény öregek. – Vagy sírnak. Mi hagyjuk rájuk, és nehéz örökség az övék. Tehát a kenyér java a […]

Mottó: Nem csak a hír, már a cáfolat sem érdekel. Amikor rólad jót mondok, lehetsz jó, rossz vagy se jó se rossz. Amikor rólad rosszat mondok, lehetsz rossz, jó vagy se rossz se jó. Mondhatok rólad jót, mert jót akarok rólad mondani, de mondhatok jót, mert jó vagy, és mondhatok rólad rosszat, mert rosszat akarok mondani, de mondhatok rólad rosszat, mert rossz vagy. Minél hitelesebb vagyok, annál óvatosabban kell ítélnem, mert hitelesként hibás szavam is hihető, ezért jobban árt, mint a hiteltelen emberé. A hiteltelen ember szava nem akkor káros, amikor valótlant állít, hanem akkor, amikor a hamisság tömegessé válva […]

Az ISS (International Space Station) fedélzetén nehezen telnek a téli napok. A korai sötétedés, a hosszú éjszaka lehangolttá teszi az űrhajósokat. Szenved a test és a lélek. A kevés napsütésben csökkenő D-vitamintermelődés miatt gyengül a csontozat, rövidülnek a reflexek. A rövid reflex önmagában nehezíti az űrvilági életet, sok más mellett például bonyolulttá teszi a fogmosást. (Egy rövid reflex-el sokkal nehezebb elérni a fogmosó poharat.) Nem könnyű a testnek, mégis a lélek, ami nehezebben vészeli át a rövid nappalokat. Nem gondolnánk, de nagy baj ilyenkor, hogy nem tud felmenni a Mikulás. Az űrhajósok hiába teszik ablakaikba pucolt csizmácskájukat, december hatodika reggelén […]

Mottó: Képzeletem szerint a mennyország szabad ország, olyan hely, ahol a lélek szabad, és ezért úgy gondolom, hogy a mennyország nem a gyávák menedékhelye. Félek (vagy remélem?), hogy az alábbi felsorolás közhelygyűjtemény, nevetséges „bölcsességek” kaotikus halmaza. Tragédia bűnössé tenni az éhezőt, amikor lop. Az éhség a lopásnak erkölcsös oka, az éhező nem hagyhatja éhezni gyermekét, lopnia kell. Tragédia háborúba döntött népek menekültjeit terroristának bélyegezni, csak azért mert akik miatt menekül terroristák. Tragédia a politikai korrupció, mert a kivételezett nem kényszerül kiemelkedő teljesítményre. Az ilyen vállalkozás a nemzetközi piacon versenyképtelen, ezért a politika által szervezett korrupcióval terhelt ország is gyengévé, versenyképtelenné […]

Mottó: „A felismert veszély veszélyessége megmarad, bár kétértelműsége megszűnik, azzá válik, ami, és mégis ugyanaz a veszély.”  A Büntetés Nem akartam olyan lenni, mint ifjú barátaim, bár megtettem, amit ők mertek: végig futni a tetőgerincen, egy keskeny betoncsíkon a lőtér felett vagy repülőgépből felhők közé ugrani, de ez nem megfelelési kényszer volt. Nem olyan akartam lenni, hanem én is képes arra, amire ők. Legyőzni a félelmet, mert én féltem, hogy ők féltek-e titok, ahogy az én félelmeimről sem tudtak mások. Követtem a divatot, frizurában, a nadrág szűkösségében, bőségében, (mikor hogy) de nem akartam olyan lenni, mint ők. Nem tudom az […]

Mottó: Képzeletem szerint a mennyország szabad ország, olyan hely, ahol a lélek szabad, és valamiért úgy gondolom, hogy a mennyország nem a gyávák menedékhelye. Napjainkban a tőke nem a háborúban, hanem a fogyasztásban talál haszonra. Látszik ez a reklámokon, az egyen fogyasztáson, az eldobhatóra silányított termékeken, a környezet szennyezés – fogyasztáshoz köthető – mértékén, (ami – teszem hozzá – jóval szelídebb a háborúk okozta környezetszennyezésnél) a termékek „erkölcsi” elavulásának gyorsaságán. A világháború óta a tőke tovább koncentrálódott, a multik által működtetett fogyasztói társadalom békét, jólétet hozott Európára és a világ nagy részére. Két és félezer éve, a görögök, rómaiak óta […]

Mottó: Az igazság nem a tiéd, már, ha egyáltalán létezik az igazság. Talán csak olyan igazság van, amit a megismerés pillanatában magunkra szabunk. Vagyis az igazság ezerarcú és én ezt az igazságot nem keresem… Hetvenedik évemben arra gondolok, hogy van-e közöm ahhoz a sok rosszhoz, ami hazámmal történik, aztán, leküzdve minden undort, azt mondom; van. Ez a “van közöm hozzá” a tehetetlenség érzetével párosul. Tényleg nem tudom, mit tehetek. Nyáron a Gran Paradiso-n jártam. Négyezer méter felett az ember megigazulhat, legalábbis az augusztusi hóban úgy maga alá gyűri a fáradság, mint Jézust a negyvennapi böjt. Nem igazultam meg, nem lettem […]

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”…1 Önbecsülés A természeti – (isteni-), emberi törvénytől, és a közvéleménytől való függetlenség képessége az önbecsülés. Az önbecsülés2 akkor tehet boldoggá, sikeressé, ha közelebb visz az isteni törvényhez, nem megy szembe az emberi törvénnyel és megfelel a közvéleménynek, ám hiába a vágy, lehetetlen egyszerre mindháromnak megfelelni. Közönségesség Amikor megszűnik bennünk a kétely és azt képzeljük, hogy az isteni-, emberi törvénynek és a közvéleménynek egyszerre teszünk eleget, önmagunkat (önbecsünket) adjuk fel, közönségessé válunk, és nem marad számunkra másutt hely, mint a nyilvános kivégzéseket kéjjel bámuló tömegben. Barátaink Rémülten látjuk, amikor teljes értékű emberek, barátaink kórusban […]

Valamit magára adó írástudó ma írni fog, még az is, aki nem ad magára. Ma írunk. Anno 1990-ben ott álltunk a Szépművészeti pénztárnál a sorban, Ö közvetlen mögöttem és három jegyet vett, egyet magának, kettőt az őt kísérő vastagnyakúaknak. Már nem korszerű a vastag nyak, a szteroid; a testőr profi: izma acél, szeme sas, idege kötél, lövése lézerpontos, ütése taglózó, mosolyogva leteper. Ő a TEK. … „azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik […]

Az ember Vannak a mohók (hatalomvágyók, pénzimádók) általában ők, akik nem hedonistaként vagy alázattal keresik az örömet, boldogságot, hanem olyanok, akik „Nem Olyanok” hanem többek másoknál. Így képzelik. Közülük kerülnek ki az elnyomók, kizsákmányolók, harácsolók. Aztán vannak azok, akik nagyon meg akarnak felelni, ők az „Olyanok”. „Én is vagyok olyan, mint mások” gondolják magukban szüntelen, ám nem igazán hisznek benne, ezért mindig egy kicsit többnek akarnak látszani, hol egy trendi telefonnal, autóval, „modern” elvek hirdetésével, hol mással. Ők a közmegegyezés hangadói. Számukra a hírnév a fontos, az hogy mit mondanak róluk a többiek. Az Olyanok kegyeit keresi a reklám és […]

Menekülni mindig szörnyű, történjen égő házból, családját verő apa elől, a Boko Haram terrorjától, a bevonuló oroszok bosszújától, a rákosi terrortól, éhezés elől. A menekülteket nem kívánja senki. A menekültek nem szeretnek menekülni. 1956 októberében nagynéném három gyerekkel és a férjével indult a határnak, babakocsival, egy karon ülővel, meg a kilencéves „nagyfiúval” mentek világnak a hóban. Kétszázezer magyar menekültből (migránsból) száznyolcvanezer zúdult Ausztriára három hét alatt. Nehéz volt menekültnek és elfogadónak egyaránt. Osztrák barátaink, a semleges Ausztria, a háborút követő nyomor ellenére tisztességgel fogadta apáinkat és nagyapáinkat. Ők, az osztrákok most is így teszik, tisztességgel fogadják az elűzötteket. Úgy tűnik, […]

Minden a politikáról szól, a politikamentesség pedig kifejezetten a politikáról, teszem hozzá. Jelenünkben arról a politikáról, amelyik egészséges értékrendű embert taszít, tájékozatlant lelkesít, a gazembert mohóvá, az elesettet pedig alázatossá teszi. A mohók siserahadként tolonganak a pártok és pártszerű szervezek, és ezek ál-civil szervezetei körül. Politikusnak nevezik maguk és strómanjaikkal összefogva rátelepszenek a közvagyonra, közmédiára, közben milliós tömegeket zárnak ki a megélhetés feltételeiből. Rémisztő cinizmusuk rombolja a közerkölcsöt; a rászorulót a felemelkedés gátjának tekinti, a dolgozót, gyermeket emberi erőforrásnak. Több tiszteletet a rendőrnek, mondja és bevezeti az iskolában a testi kényszert. Az elesett reménykedik: reménykedik, hogy nem veszti el rokkantnyugdíját, […]