1944 szeptemberében a magyar kormány elrendelte Észak-Erdély kiürítését, november 14. és 1945. március 13. között a térség szovjet katonai fennhatóság alá került. A széki református egyházmegye esperesi hivatala, Ördöngösfüzes. A bukaresti Nagyvezérkar már augusztus végén engedélyt adott félkatonai alakulatok megszervezésére, melyeknek feladata a front mögötti területek pacifikálása és a román közigazgatás visszatérésének előkészítése lett volna. Az azonnali szervezést az “Ardealul” lapszerkesztősége kezdte meg Bukarestben, augusztus 27-i számában közölt felhívással. Az önkéntes osztagok nagyobbrészt a Regátban élő észak-erdélyi menekültekből, “jó románok”-ból, nőkből szerveződtek. Olyanokból, akik nem voltak aktív tagjai a hadseregnek. Pár napon belül hét zászlóaljat sikerült felállitaniuk. A leghírhedtebb alakulat […]

“Arad megyében Csáky gróf ajánlatára a nemes ifjak az Árpádok és a hunok viseletét újra behozni elhatározták. (…) Minden jel arra mutat, hogy ez az ősrégi viselet behozatala nem a véletlen műve, hanem holmi gonosz célzattal van összekötve. (…) Bővebb tudósítást is kérek arról, hogy kinek az eszméje volt az ősi hun öltözet s milyen mértékben terjedt el a szomszédos megyékben. Vajon van-e a dolognak valamelyes politikai háttere?” (1825, augusztus 6-án, August Sedlnitzky császári belügyminiszter.) Néhány hét múlva mind a Temes, mind a Bihar megyei főispáni beiktatáson résztvevő bandériumok atillában, azaz zsinóros hosszúdolmányba öltözötten vonultak fel. De az atilla nem […]

Amikor a tatárjárás pusztításait (1) ecseteljük, mi magyarok leggyakrabban Rogerius mestertől kérük kölcsön színeket. Siralmas énekének előszavában a volt váradi főesperes arról biztosítja olvasóit, hogy hamisítatlanul írja le az eseményeket (sine falsitatis admixtione) ha nem minden információja származik is saját tapasztalatból, és sok dologról csupán megbízható forrásból értesült (nonnulla fide dignis didici). De mivel a borzalom szülte rettegés könnyen elferdíti az érzékelt valóságot, annak arányait, a tatárokról és a tatárjárásról szóló egykorú vagy közel egykorú források adatait bizonyos körültekintésel kell fogadnunk.   IV.Bélát már 1236 decemberében figyelmeztették az ázsiai nomádok szándékáról.”…Igitur rumor erat, hunc populum Tartarorum in Comaniam et Hungariam velle […]

A Kanadai Magyar Hírlap üdvözli Rosu Mária erdélyi szerzőt, lapunk legújabb tagját! Szerzőnk írásai feledésbe merült történelmi epizódokat, helyeket és személyeket mutat be. Komoly hangsúlyt fektet a levéltári forrásanyagok és tudományos feldolgozások felhasználására. Első írásában a papmezei vár történetét tárja elénk. A történetírás nem volt valami túl kegyes e bihari várkastéllyal, csupán általános tanulmányokban bukkan fel itt-ott Papmező neve. Talán mert a XVI-dik századnál régibb emlékek nem szólnak róla, s habár egyszer-kétszer még említik okiratilag, az önnáló erdélyi fejedelemséggel együtt vára is megszünt létezni. A papmezei vár egy megerősített, négyzetes elrendezésű, nemesi udvarház volt, sarkainál inkább dekoratív mint védelmi célt […]