Az uniós országok rangsorában a dél-amerikai kereskedelmi forgalmat tekintve Magyarország a 23. helyen áll, a kormány azonban ennél jobb pozíció elérésére törekszik – mondta Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára a II. Magyarország – Latin-Amerika fórumot megelőző sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.A magyar export 2,3 százaléka jut jelenleg Dél-Amerikára és Afrikára – ismertette,- őt idézte az Origo.

Hurrá, éppen itt az ideje, hogy chilei cseresznyét ropogtassunk a borús téli estéken. Már szinte látom lelki szemeimmel, ahogy a csenyétei polgár két ujja közé szorítva a magot megcélozza vele a magasabb életszínvonalat. Boldog, mert a jövedelempótló támogatásból akár három szemre is telik, abból kettőt a fülére akaszthat, a harmadikat meg a… meg a… megeheti – mecsoda idill… Ugyan Bús kormánytisztviselő nem éppen erre gondolt, de a probléma azért továbbra is fennáll, – a szállítási távolságok a termékek többségénél felzabálják a hasznot – oda szállítani, vagy onnan importálni legfeljebb drágakövet vagy szoftvert érdemes, azt zsebben is ki lehet vinni vagy be lehet hozni. Vonatkozik ez Afrikára is, és akkor még a rengeteg egyéb akadályról nem is beszéltünk, kezdve a politikai instabilitásról, a korrupcióról, a bűnözésről, például.
Ennek dacára legalább olyan optimistán nézünk a bizonytalan jövőbe, mit tette ezt hajdan Torgyán József, virázása idején, és az eredmény is hasonló lesz, dacára az állami erőlködésnek.

Talán érdemes lenne tudomásul venni, hogy a kereskedelem fejlesztése nem annyira a szándékokon múlik, mint az adottságokon. Ha tudunk előállítani exportképes termékeket, akkor lesz üzlet, ha nem, akkor nem lesz – ezen semmit nem változtat az sem, ha a külkereskedelem irányítói leguggolnak és nagyon akarnak. Azt kellene tudomásul venni, hogy nem az állam exportál, hanem a vállalatok, vállakozások, azok közül pedig az exportképesek többnyire külföldi tulajdonban vannak. Ezek pedig az exportjukat önállóan intézik, semmiképpen nem állami direktívák alapján.
Orbán elakadt a szocializmusban, csak azt felejti el, hogy a lopott holmi üzemeltetéséhez is érteni kell, különben igen hamar tönkremegy – nézze csak meg az országot, ha nem hiszi. Hajdan a magyar járműipar exportképes volt, szállítottunk vasúti szerelvényeket, autóbuszokat, teherautókat, de exportképes volt a magyar gyógyszeripar is. Exportáltunk mezőgazdasági – élelmiszeripari technológiákat, komplett csirkegyárakat, know-how-t, ez a lehetőség a magyar mezőgazdaság szétverésének áldozatául esett. Talán meg kellene kísérelni új tevékenységeket felfuttatni, ehhez viszont a magyar vállalkozásokat kellene fejleszteni.

Sajnos, ez is úgy történik ma, mint a cigányság támogatása, szórjuk a pénzt eszetlenül – de az eredmény is éppen olyan.
A mezőgazdaságban erre nem sok lehetőség látszik, a halott az utolsókat rúgja, az állami tulajdonú termőföldek kiárusításával a jövőt is meggyilkoljuk. Maradnak a zöldbárók, akik most aztán valóban olyanok lesznek, mint amilyeneknek a hajdani téeszvezetőket felfestették a rendszerváltás idiótái. A magyar ipar jövőjének sírját pedig a magyar iskolarendszer ássa meg, mely a társadalmi mobilitás felszámolásával kéz a kézben megteremti a szakmunkás helyett az összeszerelősorok rabszolgáit.

libákok

Viszont – némi időhúzás után – kiderült, hogy oda a libák igazsága. A bíróság megállapította, hogy nem csak, hogy Bajnai Gordon ártatlan a libászok tönkremenetele ügyében, de az egész libaügy mögött nem lelhető fel bűncselekmény. Ez ugyan az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, de ebben az országban minden átpolitizált. Egy egyszerű gazdasági kockázatvállalás rossz kimenetele esetén a politika azonnal elkezdi a károsultakat saját céljai érdekében használni, felhasználni sőt elhasználni. Aki az üzleti életben vállalkozik, az kockázatot vállal – ezt tudnia illene.

Ha az állam minden alkalommal segít a károsultnak, sőt, úgy tesz, mintha igaza lenne, mikor egy-egy üzleti bukás esetén panaszkodik, akkor mindig meghosszabbítja egy-két évtizeddel az időt, mely alatt e gyermek-társadalom végre felnőhetne. Így volt ez deviza-hitelek, bróker-ügyek esetén is, így van ez liba-ügyben is. Ezek a segítségnyújtások mellesleg velejükig erkölcstelenek is, hiszem a libatermelő kockázatát szétporlasztják a társadalom valamennyi adófizetője között, és tessék tudni, hogy itt a hajléktalan is adófizető polgár, merthogy az ÁFA-fizetési kötelezettség rá is vonatkozik. Ő fizeti ki – részben – a libatermelő veszteségét, hogy aztán áldozatvállalásának hozadéka a kormánypárt párezer szavazata legyen a választások alkalmából.

Érdekes ez az ország, ahogy ütemesen lépked a megsemmisülés felé, ahogy a vértehetségtelenek azt képzelik, hogy majd nagyot hasítunk Kínában, Oroszországban, Chilében, ahelyett, hogy szépen, ütemesen fejlesztenénk az Unión belüli kereskedelmünket és legfőképpen – olyan társadalmi struktúrát hoznánk létre, mely alkalmas exportképes termékek előállítására. A délkelet-ázsiai kistigrisek úgy jutottak el odáig, ahol ma tartanak, hogy minden mozgósítható pénzüket az iskolarendszerbe ölték, de meg is lett az eredménye. Mi stadionokba öljük a pénzt, és büszkék vagyunk, ha megverjük a vasárnapi hobbifocisták válogatottját. Hozzávetőleg ez a különbség közöttük és köztünk – a Puli kisautó, meg a KIA Motors között. El kellene ezen végre a hozzáértő jobboldali politikusoknak is gondolkodni, mikor a kezüket emelgetik az Országházban.

Már, ha van hozzá szoftverjük…