Földessy most megjelent Ady-tanulmányai voltaképpen csak, ebben a csoportosításban újak. Ady miszticizmusáról,az Özvegy legények táncáról, az Ady-élményekről írt dolgozatai az Uj Magyar Szemléből, Nyugatból ismertek, a Vajda Jánosról írt tanulmány a kolozsvári „Ellenzék”-ben látott napvilágot, csak az ötödik tanulmány ad újat (Ady esztétikai és történelmi elismerését és Makkai Ady-könyvének alapos kritikáját) és mégis az az érzésünk, hogy a már ismert Ady-reflexiók ujra összegezése sem volt indokolatlan. A könyv külföldön jelent meg s hihetőleg szerte a külföldön lakó magyar olvasókra számit, olyanokra, akik az Ady-kérdés fázisait nem kisérhették figyelemmel, de az itthon maradtakért is hasznos és indokolt ez az összefoglalás. Földessy – akár akarta, akár nem – egy lelkes és minden izében okos és alapos útmutatást ad az Ady-probléma hiánytalan megértéséhez s ezért jó ujra megérteni Földessy sok szeretetből és nagy tudásból fakadó értékeléseit és ezért jó nemcsak hallomásból, de olvasásból is megismerni, Ady nagy lirikus elődjének,Vajda Jánosnak költészetét. De az Ady-kultusz nyomán természetesen életre kelt irodalom-pedagógia még önmagában nem tehetné indokolttá az ujra megjelentetés tényét, de indokolttá teszi ezt az Ady-probléma napról-napra érezhetőbb aktualitása, a napról-napra életre törő uj szempontok. Földessy hat évvel ezelőtt még Ady miszticizmusáról értekezik, három éve még Ady olvasásához ad útmutatást és Ady emberi arcát mutatja meg éles megvilágításban barátoknak és meg nem értőknek. Ma már más a helyzet: ma már eljött az ideje a történelmi visszapillantásnak. Ebből a történelmi visszapillantásból lesz világossá, hogy Ady miszticizmusa, művészi értékelése ma már nem problémák, – hiszen a konzervatív Horváth János már 1909-ben elismerte Ady csodálatos teremtőképzeletét és ezzel a nagy költők rangjára emelte; Rákosi, Berzeviczy kissé későn jött elismerései is érezhetővé teszik, hogy az Ady-téma szociális jelentősége emelkedett, minthogy több vagy kevesebb tudatossággal szociális szempontok okozták a régi idegenkedést. Savasz László és Makkai Sándor szembe állása legélesebb útjelzői ennek a stádiumnak. Az egyik túlságosan csak a múltba nézvén vissza, a halál énekesét látja és akarja láttatni Adyban, Makkai a multon és jelenen áthatóbb pillantással tekintvén végig, nagy, pozitív, jövőt teremtő szociális értékeket lát Ady költői munkájában. Földessy Gyula az irodalomtudós biztosságával és a megértő rajongásával tekint végig az Ady-harcok fázisain és csak dicséretére válik, hogy rajongása mellett is objektív tud lenni a máskép gondolkodókkal szemben. „Engem mái-valósággal kihoz sodromból Ady ösztönösségének folytonos emlegetése” – kiált fel egyik lapon – ám a „sodrából kihozott” kritikus a bölcs pedagógus bámulatos nyugalmával magyarázza, bizonyítja Ady tudatosságát. Ez a rajongó érzésen is uralkodni tudó bölcs mérséklet teszi nagy értéküvé Földessy tanulmányát. Mindig tanít, de tanítása sohasem fárasztó, mindig tartalmas, részletező, emelkedett és céltudatos. Nemcsak az Ady-hiveket akarja és tudja új szempontokkal lebilincselni, de az ellenség táborát is okos irodalmi sztratégiával akarja ós tudja lépésrőllépésre megközelítem. A maga igazának fanatikus hirdetője, de az ellenfelet még sem kicsinyli, mert nem ledorongolni akarja, hanem meggyőzni. Egyéni rajongása, Ady életének és költészetének preciz ismerete, kiolthatatlan Adyélményei, széles irodalmi látóköre, előadásának nemes hevülete biztosítják sikerét. (Budapest)

* Berlin, 1927. K. Voggenreiter Verlag Magyar osztály kiadása.