Március 10-én Bukarestben, a Társadalmi Dialógus Csoport (GDS) ülésén Victor Rebengiuc színművész felolvasta azt a Traian Bãsescu elnökhöz intézett Felhívást, amely arra kéri az államfőt, nyilvánosan ítélje el a kommunizmust, mivel ez a gesztus nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Romániában tényleges erkölcsi megújulás menjen végbe. A Felhíváshoz csatlakozott a civil társadalom mintegy harminc intézménye, és szövegét eddig közel négyszáz személy látta el aláírásával.

A Felhívást kísérő Jelentés történelmi adatok és tények felsorolásával támasztja alá a kommunista párt elítélésének szükségességét. Bevezetőben emlékeztet George Bush amerikai elnök 2005 május 7-én Rigában mondott beszédére, amelyben a jaltai egyezményt tette felelőssé a szovjet hatalom kiterjesztéséért Kelet-Európa országai fölött. Huszonegy alfejezet tartalmazza annak indoklását, miért volt a romániai kommunista rendszer illegitim és bűnös. A Moszkvának való alárendelődést jelző történelmi események (a Groza-kormány kinevezése, a ’46-os választási csalás, a párizsi békeszerződés aláírása, a történelmi pártok felszámolása, a király lemondatása) után a Jelentés egy-egy fejezete a rendszer fő bűneit foglalja össze: a Szekuritáté rémtetteit, a politikai üldözöttek tragédiáját, a partizánok felszámolását, az egyházakkal szembeni elnyomást, a kollektivizálás áldozatait, az etnikai jellegű igazságtalanságokat, a kultúra gúzsba kötését, a diákmegmozdulások letörését ’56 után, a lázadó munkások elleni hajszát, a disszidens próbálkozások elfojtását, a nemzeti örökség rombolását, a népesedéspolitika kártételeit, az életkörülmények drasztikus lesüllyedését, a ’89 decemberében elkövetett mészárlást.

A nemzeti kisebbségekre vonatkozó, 12. alfejezet szól arról a 75 ezer romániai németről, akiket 1945 januárjában a Szovjetunióba vittek. Húsz százalékuk elpusztult, a többi 1949-50-ben tért haza. A hatóságok 1951 júniusában 45 ezer személyt deportáltak a Bãrãganra. Voltak köztük románok, németek, szerbek,  bolgárok, besszarábiai menekültek. „Az 1956-os magyar forradalmat követően – olvasható a továbbiakban – az erdélyi magyar lakosság üldöztetésnek volt kitéve, számos személyt letartóztattak.” Az alfejezet azzal zárul, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a hatóságok „kiárusították” a németeket és a zsidókat, e két népcsoport távozása pedig „történelmi bűnténnyel” ér fel a kultúra és a szellemi élet szempontjából.

A Jelentésnek az 1944 előtti évtizedekre vonatkozó részében szó esik a kommunisták első akcióiról (Iaşi, 1917), a Besszarábia és Bukovina egyesülését kimondó határozatról (1918), illetve az erdélyi románok gyulafehérvári nagy-gyűléséről: „1918. december 1. (a posztkommunista Románia nemzeti ünnepe): az erdélyi Nemzetgyűlés megszavazta Erdély és a Bánság (az egykori Osztrák–Magyar Monarchia tartományai) egyesülését Romániával. Ily módon a románok egyazon államban történő egyesülése megvalósult már a Párizsi Békekonferencia előtt, amely azután elismerte ezt (a kiteljesedett Románia területe 295 042 km2). A két világháború közötti időszakban Románia erős és virágzó állam.

1919. augusztus. A román hadsereg elfoglalja Budapestet, hogy felszabadítsa Magyarországot az 1919 márciusában Kuhn Bela [!] által (Lenin kezdeményezésére és támogatásával) bevezetett szovjet hatalom alól. Kuhn Bela [!] azon fáradozott, hogy szovjetizálja Erdélyt.” – 22, 2006/836, 837.