Áprlilis 2006 Politika–hatalom |
Bevezető A vidra és a gém (vers) Balázs Imre József Kormányozni – ellenzékben lenni Schlett István Ethnosz és démosz Demeter M. Attila Hatalom és ellenzék Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, a román kormány miniszterelnök-helyettesével, a Korunk szerkesztőségében, 2006. február 24-én Civil társadalom vagy pártpolitika Pomogáts Béla Az új Európa narratívái Beszélgetés Schöpflin György europarlamenti képviselővel 9 kiló Selyem Zsuzsa Generátor Óda a lila szamárhoz, Nikotinhal (versek); Május 36., péntek 13. (próza) Papp-Zakor Ilka 1956–2006 Távlatok és értékhorizontok Balla Bálinttal 1956-ról beszélget Peti Lehel Szabó Lőrinc ki-bejáró lelke 1956-ban (vers) Lászlóffy Csaba Sorin Titellel ’56-ban (és ’69-ben) Kántor Lajos Melankólia Sorin Titel Toll A nemesség mai helyzete Németországban Degenfeld Sándor História Infrastruktúra és iparfejlődés Kolozsváron a dualizmus korában Nagy Róbert Mű és világa Vadak a végeken Murádin Jenő Közelkép A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években Papp Z. Attila Nemzeti értelmezési keretek és tabuk a kisebbségi médiában Sükösd Miklós Levelestár Hamvas Béláról, a „Hamvas-botrányról” K. L. Téka „Szinte regényfigura” (ingajárat) Vallasek Júlia Óvatos beletenyerelés Tamás Pál „Az emberek többsége rossz” Rigán Lóránd Dilemmák és stratégiák a kivándorlási folyamatban Peti Lehel Olvasószolgálat A Korunk könyvajánlata Talló A nemzetközi jog felbomlása Horváth Andor A kommunizmus elítélése H. A. Lépcső/ház Abstracts Számunk szerzői | Peti Lehel Dilemmák és stratégiák a kivándorlási folyamatban Vándorlás és népességfogyás. Interjúk a magyarok Magyarországra vándorlásáról. A Tóth Pál Péter által szerkesztett inter-júkötet egy olyan jelenségegyüttes megvilágítására törekszik, amelynek „tudományos fantomképét” a vonatkozó kutatások mind ez idáig csak körvonalaiban készítették el. Talán ezzel is magyarázható, hogy például a romániai magyar társadalmi nyilvánosságban az erdélyi magyarok Magyar-országra való kivándorlása olyan közösségi lidércnyomásként jelenik meg, amely a mitizálódott kisebbségi léthelyzet hagyományaira épül rá. Az interjúkötet vezérlőelve a magyarországi politikum által kreált érzékcsalódásra való rámutatásra épül: miközben a magyarországi parlamenti pártok reprezentánsai hivatalos diskurzusaikban a határon túli magyarok szülőföldjükön való boldogulását támogatják, a valóságban a magyar társadalom demográfiai és társadalmi egyensúlyának a fenntartása határon túli bevándorló magyarokkal történik. Lényegében erre a megállapításra fűződik fel az interjúalanyoknak a témával kapcsolatos mondanivalója a félig strukturált interjúk keretei között. Tóth Pál Péter felvezető írásában megállapítja, hogy a Magyarországot ért migrációs mozgások nem rendelődtek alá egy hosszú távú migrációs politikai stratégiának, amely a jelenlegi viszonyokra is érvényes. A kötet célja a szerkesztő bevallása szerint egy lehetséges migrációpolitikai stratégiának a felvázolása. A továbbiakban a megnevezett szerkesztői intencióktól leválasztva a kötetet autonóm megvalósításnak tekintem. Írásomban nem vállalkozhatok az interjúk során felmerülő összes problémára való reflektálásra. Legtöbb interjúval külön elemzés szintjén lenne érdemes foglalkozni, annál is inkább, mivel ezek legnagyobb része egy-egy társadalmi valóság működésének, problémáinak eredeti meglátásokkal tálalt sűrített tapasztalata. Ehelyett néhány kérdés megfogalmazására és az interjúkban való végigkövetésére törekszem. Az interjúalanyok kiválasztása, régió szerinti származása esetlegességre utal. A szerkesztő két kiválasztásbeli elvre hívja fel a figyelmet: az egyik, hogy az interjút adók saját szakterületükön meghatározó véleménnyel rendelkeznek, a másik, hogy „többnyire” nem migrációs kérdésekkel foglalkozó szakemberek. Habár a szerkesztői szándék indokolt, a kiválasztásbeli kritériumokból következik, hogy az ennek való megfelelés nem lehet teljes. A problémafeltárás ugyanis ez esetben nem azt jelenti, hogy a kérdés összetevőiről kutatásokon alapuló reális arányokat tudunk meg. Ezek a kiválasztásbeli kritériumok azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a különféle szakterületek illusztris személyiségei migrációs kérdésekben is a legkompetensebb véleménnyel rendelkeznek, ami azonban néhány problémát von maga után. A migráció problémájára való reflektálás során például megtörténik, hogy a magyar agrárnépesség szülőföldjén való tartása érdekében aggódó nem szakember kényszerül lehetséges stratégiákat felvázolni, úgy, hogy az adott helyzetről minimális ismeretei vannak. A legtöbb interjúadó a határon túli magyaroknak a szülőföldön való megtartása mellett érvel, függetlenül attól, hogy érzelmi nemzeti elkötelezettségből vagy a helyben maradó közösség gyakorlati érvekkel alátámasztott érdekeiből kifolyólag teszi. Mindemellett az interjút adók többsége nem tartaná kívánatosnak, hogyha a befogadó ország szigorítaná a határon túli magyarokkal szemben nem deklarált migrációs politikáját. Az ebből származó dilemma egyik összetevője, hogy amennyiben Magyarország nem magyar nemzetiségű bevándorlókkal biztosítaná demográfiai egyensúlyát, súlyos etikai vétséget követne el. A kötetben szereplők közül ugyanakkor többen is felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar nemzetiségű bevándorlók beilleszkedése lényegesen kevesebbe kerül a magyar államnak, mint ha eltérő kultúrájú, nyelvű bevándorlókkal egyensúlyozná ki demográfiai krízisét. A migrációval kapcsolatos legnagyobb problémának az értelmiségiek elvándorlását tartják. Egy másik aránytalanság, amely a korábban említett szelekciós tényezőre vezethető vissza, az, hogy a kötetet elolvasva az embernek az a benyomása támad, mintha a migrációnak a szerzők által legfontosabbnak tartott motivációját, a kibocsátó országok rossz megélhetési lehetőségeit mint körülményt az elvándorlók számára egyensúlyozni lehetne Magyarország kulturális vonatkozású céltámogatásaival. Ebben a kérdésben például egy támogatáspolitikai szakértőnek a véleménye sokkal reálisabb képet rajzolhatott volna a problémára vonatkozóan. A megkérdezettek többsége főként további ösztöndíjak, a kultúra, a tudomány területén tevékenykedők bérkiegészítő támogatásának növelését tartaná célszerűnek, miközben az interjúkból is kitűnik, hogy erdélyi viszonylatban például a magyar középréteg, szakmunkásréteg, az agrárnépesség, illetve a nyugdíjasok rétege is tömegesen érintett a Magyarországra való kitelepedésben. Ebben a kérdésben a két kolozsvári szociológus véleményét tartom irányadónak. Horváth István megállapítja, hogy „a támogatások célja már kisebb mértékben az, hogy a határon túli magyarság bizonyos intézményei jobban működjenek, ugyanis ezek már a nemzetpolitika olyan szimbolikus eszközeivé váltak, amelyek esetében a lényeges csak az, hogy a megfelelőnek tartott szimbólum (és az ehhez kapcsolódó érdekcsoport) köré csoportosuljanak.” Veres Valér szintén amellett érvel, hogy a civil szféra támogatása nem elég az erdélyi magyar társadalom gazdasági megerősítéséhez. Habár az interjút adók meghatározó többsége nem migrációs kérdésekkel foglalkozó szakember, nagy számban vannak közöttük olyan személyiségek, akik saját régiójuk kisebbségi társadalmát igen jól ismerik, attól függetlenül, hogy tanszékvezető professzorról, nyelvészről vagy éppen újságíróról van szó. Ennek következtében számos olyan eredeti meglátás, információ, értelmezés hangzik el az interjúkban, amelyek a migráció kérdésének rendkívül fontos összetevőit fejtegetik. Szilágyi N. Sándor például erdélyi vonatkozásokban a migráció kulturális összetevőinek, pszichológiai kontextusának érdekes aspektusaira mutat rá. A kolozsvári egyetemi tanár felhívja a figyelmet a migrációval kapcsolatos olyan társadalmi diskurzusok kártékony szerepére, amelyek a kisebbségi léthelyzetet valami rendkívüli, időleges állapotként jelenítik meg, és amelyek nagy hatással vannak a szülőföldhöz kötődő jövőképek kialakítására. A romániai magyarságnak a többségi társadalomba való szervesebb integrációját tartja előnyösnek: „Az integráció, amire én gondolok, nem az intézményi integráció, hanem arra vonatkozik, hogy az emberek vegyék azt tudomásul, tartsák természetesnek, és térjenek napirendre afölött, hogy ők itt élnek, és ne legyen állandóan egy problematikus vagy túlproblematizált dolog, mint ahogyan azt most kezelik.” A könyvben negyven ember fejti ki a kérdéssel kapcsolatos nézeteit, ezért a hosszú távú stratégiai elképzelések rendkívül diffúz sokszínűségben jelennek meg, amiből akár a benyomások szintjén is eltérő válaszok fogalmazódnak meg. Vannak olyan stratégiai elképzelések is, amelyekből kitűnik, hogy az interjút adó igen távolról ismeri annak a társadalomnak az életkörülményeit, működését, amelynek közösségi életstratégiájába beavatkozna. A szerkesztői szándék, hogy valamiféle hosszú távú migrációs politikai szcenárió „íródjon” az interjúk során, azért sem valósulhatott meg, mivel a határon túli magyar közélet számos olyan nagy diskurzusa és szimbóluma jelenik meg az interjúkban, amelyek ideológiai terheltsége rendkívül erős. Hogyha eltekintünk a nyugati migráció és a szlovákiai magyarság kérdéskörétől, és csupán a romániai helyzetet figyeljük, a következő nagy diskurzusok jelennek meg: az erdélyi magyar oktatás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyzete, az etnikai diszkrimináció, a korrupció, a romániai magyar politikum szerepe, az egyházak szerepvállalása, az „értelmiség értéke”, a szülőföld transzcendens minősége, az erdélyi magyarság korszerkezete, a szórványprobléma, a státustörvény és támogatáspolitika. Kérdéses, hogy erős ideológiai ellenfényben mennyire látható tisztán a migráció kérdése, mikor konkrét kutatásokra alapozó eredmények helyett sokszor csak feltevések, spekulációk állnak rendelkezésre. Azokat az interjúkat tartom a legérdekesebbeknek, amelyek nem irányjelző ábrándokat fogalmaznak meg (néhány interjú esetében ezek igencsak naivnak tűnnek), hanem a migrációt egy értelmezésbeli referenciának tekintik, megpróbálják levakarni róla az ideológiai díszítést, és visszahelyezik társadalomtörténeti kontextusába, vagy az adott szakterület szemüvegének társadalomtapasztalatából fogalmaznak meg a működésével kapcsolatos értelmezéseket. A migrációval kapcsolatos tapasztalatok tárgyilagos közlése számos interjúban érvényre jut. Társadalomtudományi hitelességgel fogalmaz például K. G. a kivándorlók erős motiváltságáról, amely révén hihetetlen munkateljesítményre képesek egzisztenciális biztonságuk megteremtése érdekében. Az interjúk közül néhány új mitológiai adalékokkal szolgál arról, hogy hogyan is néz ki a kivándorolt magyar ember. Megtudható például, hogy a tengeren túli magyaroknak elképesztő indulataik vannak, mindannak ellenére, hogy „ők társadalmilag, anyagilag, kulturálisan jobb helyzetben vannak, mint azok, akiknek az elemi túlélés primitív problémái jelentik az életük nagyobb részét, mint egy csíkbéli, amúgy tisztességes magyar embernek” (H. Ö.). Hát való igaz, hogy a pityóka ára mostanában erősen lement, s ami terem azt is a csimasz el-elrágja, s ez búsulásra éppen elég ok, s az életet is megnehezíti a nagy hegyek között, de nem hiszem, hogy édes Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban lehet élni csak úgy, „primitíven”. Az interjúk a kötet szintjén sokkal inkább azt tükrözik, hogy az egyes szakterületek markáns véleménnyel rendelkező személyiségei hogyan látják azt a társadalmat, amelyben élnek, vagy amelyik élni megy „hozzájuk”. Mindemellett az interjúkötet egy hiteles pillanatképet rögzít a magyar csúcsértelmiségieknek a határon túli magyar közösségek problémáinak természetéről való gondolkodásáról, esélyeikről és lehetőségeikről az EU-hoz való csatlakozás viszonylatában is. *Lucidus Kiadó, Kisebbségkutatás könyvek, Bp., 2005 |