Fecskében süttette a már így is vérvörös testét egy középkorú férfi a strandon, miközben egy mellette lévő régi fekete magnóról zengett az ABBA. “I work all night, I work all day, to pay the bills I have to pay, Ain’t it sad; And still there never seems to be a single penny left for me; That’s too bad…”–szólt a dal, miközben pár méterrel odébb egy farmerben és hosszú újjú ingben felöltözött idősebb, portugál, vagy esetleg olasz kinézésű férfi nagy sóhajjal leült egy kerti székbe és törvényt szegő módon kinyitott egy doboz sört. (Kanadában nem lehet alkoholt fogyasztani közterületen, már pedig a Westboro […]

“A bosnyákok meg horvátok egyszerűen ölik egymást ezért”–mondja a fiatal piaci árús, miközben rámutat egy kosárnyi friss TV paprikára. “Én ezt magyar paprikának hívom”–teszi hozzá, miközben megveszem tőle a kosár jelentős részét. Hátam mögé nézek gyorsan–bosnyákokat, illetve horvátokat nem látok sehol. A legtöbb kanadai szupermarketben valóban nem árulnak TV, vagy sárga magyar paprikát, tehát ha itt valaki lecsót főz (márpedig én erre készültem), akkor zöld, piros és sárga kaliforniai paprikával kell “megbírkózni,” ami bár szép színt ad az ételnek, de valahogy mégsem az igazi. Július és október között a szombat délelőttöket a lakásomtól alig egykilométernyire felállított kis közösségi piacon töltöm. […]

Kérsz egy hot dogot? Teszi fel nekem a visszutasíthatatlan ajánlatot reggel 10-kor egy idős, mosolygós baptista. Szóval ingyen virsilivel kezdődött a napom a dél-Ontario-i Brockville városában, ezen a Szent Lőrinc folyó menti, roppant rendezett történelmi településen. A város valamennyi temploma, közintézménye és számos 19. századi villája nyitva állt a látogatók előtt ezen a napos, langyos hétvégén és a helyiek lokálpatriotizmusa mindenhol érzékelhető volt. Az anglikánok nagy lelkesedéssel mesélték el, hogy három történelmi templomukat (az egyiket már bezárták) történetesen három elkülönített társadalmi réteg frekventálta, nevezetesen a társadalom gazdasági és kulturális krémje, a középosztály és végül az alsóosztály. Míg a középosztályi templomának […]

Évek óta kerülöm Kanada nemzeti légitársaságát és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül. Mogorva és fukar kiszolgálás jellemző nagyon sok járatukra és messze alulteljesít a transzatlanti útakon, hogy ha az európai légitársaságokhoz hasonlítjuk. Az Air Canada legfejebb az amerikai cégekhez képest tud csillogni. De a WestJet – Kanada legnagyobb diszkontos légitársasága – bejelentette, hogy tengeren túlra fog terjeszkedni és immár a szezonális dublini és glasgowi járatokon kívül, Londonba is repülnek majd. (Jelenleg Boeing 737-es gépekkel repül a WestJet a kanadai keleti partról Írországba és Skóciába, ami igencsak szokatlan megoldás egy hosszútávú úton!) 2016-tól kezdve London Gatwick repülőterére indít járatokat. Boeing 767-es gépeket fog […]

Montreál Holokauszt Emlékközpontja mindenképpen érdekes, tanulságos látnivaló lehet mindazok számára, akik a magyarországi Vészkorszak iránt érdeklődnek. A város egykori népes és aktív magyar zsidó közössége szerepet játszott abban, hogy a múzeum több helyen emlékezik meg a magyar zsidók deportációjáról, a magyarországi antiszemitizmusról, valamint Raoul Wallenberg budapesti embermentő tevékenységéről. Néhány napja voltam Montreálban és úgy döntöttem, hogy ellátagotok az 1976-ban megalapított, több mint 10 ezer tárgyból és 536 videóra rögzített visszaemlékezésből álló emlékközpontba, és megosztom fotóimat a KMH olvasóival… A Montreáli Holokauszt Emlékközpont az 5151 chemin de la Côte-Sainte-Catherine alatt található. Ez az egyetlen olyan észak-amerikai múzeum, amely francia nyelven is bemutatja […]

Westmount nem az egyetlen angol többségű település Québec tartományban, de kétségkívül az egyik leglátványosabb és legrendezettebb ilyen enklávé Montreál szigetén. A település 1874-ben alakult és azon kívül, hogy részben hegyoldalon helyezkedik el, leginkább a viktoriánus, illetve a neogótikus építészet jellemző rá. Westmount jelenlegi lakossága 20 ezerre tehető és 55 százaléka angol anyanyelvű, 20 százaléka pedig franciául beszél otthon. Érdemes még megemlíteni, hogy a magyar anyanyelvű lakosság itt eléri az egy százalékot. A nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején én is Westmountban éltem szüleimmel együtt. Most viszont éppen Montreálban voltam a hosszú hétvége alatt és gondoltam, hogy részben nosztalgiából, részben […]

Szeretem baszkurálni az amerikai határőröket. “Ki nyerte meg az 1812-es háborút?”–kérdezte tőlem az amerikai, miközben lapozgatta útlevelemet az Ogdensburg-Prescott hídnál felállított határátkelőnél. “A kanadaiak, természetesen!”–mondtam álnaív mosollyal. “Nem, nem és nem! A britek nyertek, ti még akkor nem is léteztetek!”–vágta hozzám az amerikai, akinek ezek szerint nem mindegy, hogy ki gyújtotta fel sikeresen és égette szénné a Fehér Házat: a britek, vagy az akkor még “formálisan” tényleg nem létező kanadaiak. Mindenesetre, miután meggyőződött arról, hogy én csak kirándulni jöttem New York államba, további vallatás nélkül beengedett az USA-ba. A határ kanadai oldalán az utolsó települést Johnstown-nak hívják. Egy poros határmenti […]

Sok szempontból csupán nemzeti mitósz, hogy Kanada “északi ország,” hiszen a kanadai lakosság 75 százaléka egy keskeny sávon belül él, kevesebb mint 160 kilométerre az USA határától. Fővárásunk – Ottawa – is alig 120 kilométerre fekszik az Egyesült Államoktól és most, hogy végre itt a tavasz, előszedtem útlevelemet, beültem a még mindig hűséges tíz éves Ford Focusomba és a vasárnap délutánt a határvidéken töltöttem. A Cornwall-Akwesasne-Massena útvonal különösen sokszínű, hiszen a térség a Mohawk indián nemzet, a lojalista angol kanadaiak, a kanadai franciák és észak-New York állam kisvárosi lakosságának találkozása. A St. Andrews West nevű tizenkilencedik századbeli községben álltam meg […]

Visszatérve a panzióba, persze, elcseverésztem egy kicsit a recepcióssal, meg kértem szilvapálinkát, de, mint kiderült, előző nap elfogyasztottam a maradékot. Node, ott jött a papa, aki javasolta, hogy esetleg saját főzésű barackpálinkával meg tudna kínálni. Nem ellenkeztem. Két perc múlva már oroszul társalogtunk – a feleségét ugyanis Moszkvából hozta. A vacsora knédli volt, sertésszelettel, meg bukta. Mindenki három szelet knédlit kapott, minket megkérdezett a felszolgáló leányka, hányat kérünk? Ötöt kértünk. Ennyit számít, ha valaki a tulajjal pálinkázik. Doremi megígérte, hogy lesétálunk vacsora után a sétálóutcába – a rosseb, nem elfelejtettem, hogy visszafelé meg fel kell kapaszkodni? – és iszunk egy […]

A reggeli un. büféreggeli, minden, ami szem s száj ingere. A rutinosabbja többször fordult, az első bálozók megpakolták a tányérjukat, majd a halom egy részét decensen felszedegették az abroszról. Irány a termálfürdő – mert az is van ám! Szép nagy komplexum, különböző hőfokú benti és kinti medencékkel, masszázzsal, szaunával, orvosi kezeléssel stb.(akadtak bentlakók bőven).   Mondom Doreminek: wazze, ha ez a kinti medence…azután látom, a csajszi nem igazán mozdul. Megnyugodtam. Volt sárga fürdő, zöld fürdő – momentán felújítás alatt –  gyógyrészlegben iszapfürdő, paraffinfürdő, gyógymasszázs stb. Kaptál egy karkötőt, ez nyitotta a szekrényedet, egy lepedőt, meg egy kotonsapkát. Mutattam tar fejemet, […]

Az úgy kezdődött, hogy kaptam egy igen kedvező ajánlatot egy utazásközvetítő cégtől: 3 nap 2 éjszaka, félpanzióval, wellness használattal Bajmócon (Bojnice, Trencséni járás) egy panzióban, elég nevetséges összegért. Nosza, indíts. Bepakoltunk – ismétlem, három napra mentünk – így alig kevesebbet pakoltunk, mint amikor Párizsba mentünk egy hétre. Úti segítségünk ugyanaz a Hókefélke volt, aki tavaly Zakopane-ba elkísért minket, de valami történhetett vele, mert amíg tavaly minden falut „túl gyorsan mész”-nek nevezett, most „túllépted a sebességhatárt” volt a falvak neve. Isten bizony, ugyanaz a GPS volt, de hogy mi késztette az új szövegre, fogalmam sincs. Nem is kevert el minket, csak […]

Magyarország két jobboldali napilapja optimistábban fogadta azt a hírt, hogy augusztusban létrejöhet egy új Budapest-centrikus légitársaság – mely a tavaly februárban csúfosan becsődölt Malév szerepét vállalná magára – mint a HVG, ahol szakértők bírálták az üzleti terv eddig ismert részleteit. De a budapesti Magyar Hírlap információi szerint a Sólyom Hungarian Airways képviselői jövő héten írják alá azt a lízingszerződést Londonban, melynek révén 2013. augusztus 20-án felállhat a légitársaság hat gépből álló flottája. Amint meg van a szerződés, a hat gépből háromra azonnal felkerül a Sólyom logója és a légitársaság neve. A Magyar Hírlap azt is megerősítette, hogy heteken belül – […]

A BlueNoseAir lehet Magyarország új nemzeti légitársasága. A cég neve a jellegzetes kék orrú Malév gépekre utal és a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnevezésű civil kezdeményezés a Facebookon keresztül kéri a szervezet szimpatizánsait, hogy tervezzenek az új nemzeti légitársaság számára egy logot. A közösségi oldalra felkerült bejegyzésekből látszik, hogy a Malév számos pilótája és légiutaskisérője követi a Malért-BlueNoseAir körüli fejleményeket. “Mi MALÉV-es légiutaskísérők – és úgy gondolom, hogy a pilótákkal egyetemben – úgy szoktuk mondani, hogy a fiúk, a mi fiaink. Egy nemzeti zászlós repülőn repülnénk már nagyon, újra együtt”–írta Gregorné Szilvia.

Dubajba utazik Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke és útjának egyik célja lehet közép-keleti befektetők felkeresése egy új Budapest-centrikus légitársaság létrehozása érdekében. Legalábbis ezt tudta meg a HVG, bár a hír megjelenése után a kormány cáfolta, hogy Malév-ügyben utazna Kövér az Egyesült Arab Emírségekbe. Ugyanakkor az elmúlt hónap során Rogán Antal és Habonay Árpád is utazott a térségbe és többszöri felkeresés ellenére sem erősítették meg, vagy cáfolták azt a hírt, hogy ők is Malév-ügyben tárgyaltak volna. A HVG forrásai szerint a kormány által megfontolt egyik opció az abu-dzabi székhelyű Etihad Airway-szel való egyeztetés.

Egy internetes civil kezdeményezésnek köszönhetően még a héten bejegyzésre kerül a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (MALERT), melynek főcélkitűzése egy új, magyarországi magántőkére épülő nemzeti légitársaság létrehozása. “El kezdjük a feszített munkát, hogy mielőbb visszaállítsuk a rendet, és felszállhassanak a magyar nemzeti színű repülők”–áll a MALERT közleményében. 1922 és 1944 között már működött Magyarországon egy MALERT (Magyar Légiforgalom) nevű cég. Varsóba, Prágába és Bécsbe indítottak járatokat a harmincas évek végén.