Szombaton, február 13-án mintegy 20-30 ezren jelentek meg a budapesti Kossuth téren, a Parlament épülete előtt, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek. Hagyjuk most a számolást. Hithű erők ezer esernyőről beszéltek, hagyjuk most, hogy pár éve kb. ugyanennyi megjelentet kétmilliónak látott a lelkes focialista. Nem sokan adtak volna esélyt a demonstrációnak. Az előjelek nem voltak kedvezőek. Úgy tűnt, a hirtelenjében összehívott köznevelési kerekasztal című porhintés sokak szemét elhomályosította, néhányan tulajdonképpen meghatódtak attól, hogy egyáltalán szóba állt velük a hatalom, és nem vették figyelembe, hogy ezt évekkel ezelőtt kellett volna megtennie. Az sem elhanyagolható momentum, hogy a tiltakozási hullámot elindító miskolci gimnázium tantestülete […]

Függetlenül a budapesti taxisok jelenleg zajló „uber”-kedésétől, jó lenne, ha lenne komolyan vehető politikai erő, amelyik végiggondolná az UBER-jelenség okait is. Mert nem az egyedüli ilyen kezdeményezés ez: az idegenforgalmi célokra magánlakást kiadók már régebb óta szembesülhettek azzal, hogy üzletük jelentős részét elhappolta az Airbnb, ugyancsak neten igénybevehető szolgáltatás. Ennek keretében a hálózaton lehet szállást foglalni szinte már bármelyik városban. Igaz, nincs szobaszervíz, reggeli, meg hasonlók, és a szálláshelyek legtöbbje se a városok turistaközpontjában van – de a „hivatalos” árak töredékéért. Ha megkaparjuk a rendkívüli olcsóság okait, azt is láthatjuk: nem a szerényebb szolgáltatás teszi lehetővé a gyakran 50-70 százalékkal […]

Hazám sok táján jártam már – fiatalkorunkban hétvégeken színésztruppot fuvaroztunk haknikra, hogy összejöjjön a saját lakás. Így nemcsak a Balatonnál, a Mátrában és a Lőverekben jártam, hanem a Tisza felső folyásánál lévő eldugott falvakban, Szeged környéki tanyaközpontokban is. A hevesi Mezőkövesdhez, meg a vasi Szombathelyhez, Körmendhez, a csongrádi Szenteshez nagyon szép élmények fűznek, a Zala megyei Göcsej tájegységhez meg gyerekkorom napfényes nyarai. Ma sem tudom eldönteni, hogy a világ legszebb útja a Pápáról Veszprémbe vezető, vagy a Kaposvárról Lengyeltóti felé Balatonföldvárra érkező? De a Váli völgy valahogy kimaradt. A tájat nyilván szeretném, hiszen – bár megfogott a Szentes környéki lapos […]

Nem tudom, mekkora a 888.hu látogatottsága, kedvelői száma e pillanatban 16 ezer, ami azért nem egy akkora truváj egy nehéz pénzekből működtetett médiumtól. Az köztudott, hogy a portált erős kormányzati támogatással hozták létre, hogy ellensúlyozza némiképp az internet döntően inkább kritikus hangvételű hasonló fórumait. Szándékosan nem kormányellenes-t mondok, hiszen a 444.hu, a propeller, meg a hasonló portálok 2010 előtt sem kímélték az akkori kormányerőket, sőt ma sem kímélik az ellenzéket sem. Mivel híve vagyok a Mark Twain által megfogalmazott velős mondásnak: „Ahhoz, hogy a tényeket meghamisítsd, előbb meg kell ismerned azokat”, úgy döntöttem, körülnézek az eddig inkább lesajnálóan említett portálon. […]

Kevés szívmelengető esemény történik manapság hazánkban, hát ne engedjük azt a keveset a feledés homályába veszni. Január 8-án 1 millió 823 ezer 600 forint gyűlt össze egy árverésen, ami a Léthatáron alapítvány (hajléktalanokat támogató szervezet) munkáját segíti majd. Már majd 10 éve született az ötlet az origo netes hírportál és a Kreatív – reklámszakembereknek szóló online hetilap – szerkesztőségében. Hamarosan csatlakozott az Index, a Figyelő, a HVG meg vagy kéttucatnyi sajtóműhely. Az újságírók az év végi ünnepek alkalmából sokféle ajándékot kapnak partnereiktől, a cégektől, amikről írnak, információkat szereznek. Nem nagyértékű tárgyak ezek – bár ma már egy album vagy egy […]

Az Újesztendő kemény faggyal, hóeséssel köszöntött Budapestre. Meg furcsa jelenetekkel. Óriás daruskocsik ugyanis elkezdték feltépni az utak szélén álldogáló hirdetőoszlopokat, más daruskocsik meg állítgatták vissza azokat, tanácstalan rendőrök, meg méltatlankodó biztonsági emberek gyűrűjében. Mi történt? Az történt, hogy a karácsony előtti utolsó napra összehívott fővárosi közgyűlés felbontotta a Mahír Cityposter KFT.-vel 2006-ban 25 évre kötött szerződését a hirdetőoszlopok működtetéséről. Indokként a nyilvánosságban olyasmi jelent meg, hogy a kontraktus „felveti a jó erkölcsbe ütközés gyanúját”. Hogy kilenc év múltán, mégis, hogyan romlottak meg ilyen vészesen egy cég „erkölcsei”, azt csak azok kérdezik, akik nem járatosak a honi belpolitikában. A Cityposter tulajdonosa, […]

Elhunyt Kun István. Olyan keveset tudunk róla, hogy a neve mellett nem szerepel a születési éve sem. Valamikor a harmincas évek végén születhetett, a hatvanas években végzett Gödöllőn, majd termelőszövetkezeti elnök volt. Jómagam is csak pár éve ismertem meg a nevét szelíd hangvételű, ám keményen következetes írásaiból. A Népszava, az Élet és Irodalom mellett párszor itt is lehetett olvasni cikkeit, amelyekben mindig a magyar földért, a magyar vidékért emelte föl a szavát. Nem csapkodta a szónoki pulpitusokat ripacskodva „magyar földünk” védelmében, nem szalonnázott a Hősök terei kempingezés idején a traktorok üléseiben – csak világos, tiszta szavakkal érvelt a mezőgazdaság fejlesztése […]

25 perc múlva beköszönt október 23-a. Pár óra múlva feszes ünneplőbe bújva magasztos beszédek hangzanak majd el, lobogó zászlók alatt, és a meteorológusok szerint derűs napfényben arról, mi is történt 59 évvel ezelőtt Magyarországon. Pár hete elhunyt köztársasági elnökünk egyszer azt mondta: annyi ’56 van, ahány ember akkor élt e hazában. Nagyon igaz. Már éltem, bár csak 9 éves gyerekként. Délben kikísértük Anyut a csepeli HÉV-hez, aki állandó délutános műszakba járt az almaválogatóba – ez ugyanis műszakpótlékkal járt, és nem mellesleg lehetővé tette, hogy délben ebéddel várjon minket az iskolából, meg ebéddel engedje munkába apánkat. Délután már a 14 éves […]

A múltkori írás kapcsán (itt olvasható) igen megtisztelő feladatot kaptam Voronyezs nevű kommentelőnktől: írnám meg, mint szakújságíró, hogy pontosan mi is húzódik a sokmilliárdos lopást feltételező Qestor ügy mögött. Sajnos szakújságíró sem vagyok, bár tanultam ezt-azt gazdaságról iskolában is, meg kíváncsiságból is, azért messze van ez a szakértelemtől. Igaz, aktív koromban leginkább a gazdaság ügyeivel foglalkoztam, ennek két oka van. Az egyik, hogy képtelen vagyok ünnepi alkalmakra vezércikket írni, nem is sikerültek a próbálkozásaim e tárgyban sem április 4-re, sem október 23-ra. (Ez utóbbinál még az is bezavar, hogy 1956-ban éltem már, így néha elképedve figyelem, miket hordanak össze e […]

A Galambos-sztori ürügyén Vége a verőfényes napoknak: szürke az ég, szinte folyamatosan szemerkél az eső. Mit csinál ilyenkor az ember? Kutakodik kicsit a neten. Így botlottam bele Galambos Lajos feleségének interjújába. Tudtam az ügyről persze. Bár a népszerű nevén Lagzi Lajcsinak hívott zenész műfaja nem a kedvencem, a személye mindig is szimpatikus volt. Volt – még az igazi Dáridó (több millióan nézték időnként) idején olyan műsor, amit kifejezetten az ő kedvéért néztem végig, hogy felelőtlenül mosolyoghassak kicsit. Köztudott volt, hogy a sváb családból származott zenész nem verte el a megkeresett pénzét: családot alapított, birtokot vett, majd vállalkozásként apartman-házat építtetett. Aztán […]

Súlyos értelmiség-ellenes duma következik, sértődékenyek ne olvassák. És juszt se mondom, hogy „tisztelet a kivételnek” – mert legalábbis a nyilvánosságban nem érzékelhető kivétel. Teljesen mindegy, hogy baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak vagy jobboldalinak tartja magát a megszólaló – a legtöbb közülük képtelen magát kivonni a magyar tanult embert jellemző sztereotípiák variálása alól. A „jobboldaliakkal” most nem foglalkoznék, nekik van elszámolni valójuk a jelenleg regnáló hatalommal, hogy mivé tette a jobb sorsra érdemes konzervatív, polgári eszményeket. A magukat „baloldalinak”, de legalábbis „liberálisnak” tartó véleményformálók meghatározó – vagyis hallható – részének korlátoltsága azonban dühít, elszomorít. Mindez régi baja a magyar elitnek. Itt mindig is […]

Sok egyéb rossz tulajdonságom mellett érdeklődéssel olvasgatom a magvas és kevésbé magvas gondolatok alatt megjelenő „nép hangját” – azaz a kommenteket (vagyis kommentárokat). Nem, nem akarom a nyelvem köszörülni a mindenütt fellelhető súlyos nyelvhelyességi szabálysértéseken, az időnként suta fogalmazásokon, de még a vicsorgó indulatos kitöréseken sem – akad ezekből mindkét oldalon elég. Hanem rájöttem a magyar nép nagy titkára. Nevezetesen arra, miből él a magyar? Legalábbis a kommentelők szerint. Mert magam el nem tudom képzelni, hogyan lehet lakást fizetni, ruházkodni, vagy akár csupán enni 22.500 vagy 49 ezer forintból. Esetleg semmiből. Az én jövedelmem még a nettó minimálbérnek is kétszerese, […]

Elöljáróban szögezzük le: a világon nincs olyan kormány, párt, egyéb, társadalmat vezető erő, amely tökéletesen, mindig hiba nélkül működne. Éles helyzetekben pedig, amilyen Magyarországon a menekültügy miatt kialakult, e hibák felnagyítódnak, egyik szüli a másikat, végül eluralkodik a káosz. Normális politikai erő csak arra törekedhet, hogy az általa vezetett közösségnek a lehető legkevesebb kárt okozza, sőt támasza legyen az egyéni és csoportos törekvéseknek, íly módon elősegítse a közösség boldogulását. Hogy ezt mi módon képzeli el, sőt, hogy milyen módon kezeli az óhatatlanul előálló súlyos és kevésbé súlyos problémákat, az nagyban függ ennek a politikai erőnek a világlátásától, habitusától, felfogásától – […]

Akik olvasták már más írásaimat, azok tudhatják: nemcsak hogy távol áll tőlem mindenféle magyarkodás, hanem szólok is ez ellen, ahol tehetem. Rendkívül veszélyesnek tartom a mindenféle „vitéz budapesthyek” (van ilyen, komolyan!) verbális, néha tettleges ámokfutását. Azt az általam csak felcsúti tahóságnak nevezett tünetegyüttest, amelynek fő megtestesítője, szószólója a jelenlegi magyar kormányfő. (Bár némelyek hajlamosak ezt „politikai tehetségnek” nevezni.) Azt is látom, hogy a mai magyar társadalom tekintélyes hányada – ha nem is kétharmada – híve ennek a kisebbrendűségi érzésből, agresszív ostobaságból összeálló kevercsnek. De nem mindenki. És ez a jelenlegi nehéz helyzetben is jól látható, a segélyosztásoknál hajladozó százak munkájából, […]

Őrei a rendnek. Most, a helyzet enyhülésével talán megengedhető, hogy méltányoljuk azok helytállását, akiknek jórészt köszönhető, hogy eddig nem esett nagyobb baj, rombolás. A kisrendőrökről van szó. Akik órákig álltak a kordonokban a kánikulában, és ugyanúgy nem tudták, hogy egyszer miért kell beengedni mindenkit, máskor miért kell elzárni az utat, mint a migránsok, sajtósok. Akik kísérték az útra kelő ezreket, hogy ne essen bajuk, de a közlekedés is fennmaradhasson. A híradásokban is csak annak lelni nyomát, hogy a határnál, a pályaudvaroknál erővel, de erőszak nélkül tartják vissza a tömeget, választják szét a verekedőket. Valamennyi rombolás mégis esett: csütörtök éjjel felgyújtottak […]