A berlini Malik-Verlag kiadott egy kis antológiát a mai cseh lira legmarkánsabb képviselőinek verseiből német fordításban (Tchechische Lieder. Übersetzt v. F. C. Weiskopf, Malik-Bücherei, Bd. 17.) A kis kötet azért érdekes és azért tarthat igényt szélesebbkörü érdeklődésre, mivel vastag szociológiai könyveknél találóbban jellemzi azt a nagy változást, amely a cseh népi öntudatban a háboru okozta változások következtében beállott.

A csehek és szlovákok háboru előtti társadalmi költészete, egészen a legszélsőségesebb forradalmi líráig, nemzeti karaktert viselt. Cseh és szlovák nemzeti jelszavakba öltözött Petr Bezruc forradalmi lirája a „Sziléziai dalok”ban épen ugy, mint Frana Sramek anarchista színezetü rebellis költészete. A magyarázata ennek egészen egyszerü. A csehek és szlovákok a háboru előtt jórészt csak parasztok, kispolgárok és ipari munkások voltak, születési arisztokráciájuk ép oly kevéssé volt mint nagytőkés osztályuk. A cseh munkás a háboru előtt ugyszólván kizárólag német nagytőkést, a szlovák paraszt ugyszólván kizárólag magyar földbirtokost ismert. A földbirtokos és a tőkés elleni harc tehát természetesen nemzeti színekbe öltözött.

Az 1918 évi politikai változás azonban a gazdasági viszonyokat lényegesen eltolta a cseh és szlovák nemzetiségü földbirtok és nagytőke javára. Nehány év alatt cseh nemzeti szinre festették az eddig német és magyar színekben játszó csehországi és szlovenszkói nagytőkét, a gyárak és a birtokok nagy része cseh és szlovák kezekbe került. S a cseh tőkés osztály, amely a háboru előtt többnyire együtt küzdött a cseh munkássággal a nemzeti zászlók alatt, most szükségképen elszakadt tőle s a két osztály szembekerült egymással: ezzel azután a cseh és szlovák munkásmozgalom elvesztette nemzeti színezetét s a nyílt osztályharc alakját vette fel.

Ez a változás az, amely oly érdekesen és jellemzően tükröződik vissza a mai cseh társadalmi költészetben. Az eleddig nemzeti forradalmár költők egy szerre a társadalmi kérdést kezdték kihangsulyozni s a nemzeti jelszavak lassan egészen elmaradtak. Érdekes, hogy a változás tul hirtelen volt ahoz, hogy a maga uj formáját is ideje lett volna megteremteni : az uj forradalmi költők versei mind ugyanazon ritmusban, ugyanazon nyelven és ugyanazzal a péthosszal vannak irva, mint a régi patriota költemények. A változás csak a tartalomban van : csak annyi történt, hogy az eddigi német helyébe a kizsákmányoló, a cseh helyébe a proletár szó került. Legjobban megfigyelhető ez a háboru utáni költő nemzedék legtehetségesebb tagjánál, a fiatalon elhalt Jiri Wolkernél, aki semmit sem törődik versei formájával.

A legfiatalabb generációnál azonban már jelentkezik ennek ellenhatása. Egy részük, Nezval-lal és Seifert-tel élén ott hagyta a forradalmi jelszavakat és az uj forma keresésére indult. Ezek az „exotisták” és „poetisták” a barrikádok és vörös zászlók helyeit ma már pálmákról és hálókocsikról énekelnek. Az uj cseh lirai forma kifejlesztésében nagy szerepük van, ha uj költészetet nem is teremtettek.  

D.